Bakugo szemszöge:

Eijiro és ő Recovery Girl nyomában végigsétáltak néhány folyosón, miközben a vénasszony folyamatosan magyarázott.

- Ebben a szárnyban vannak a diákok szobái. Akinek testvére vagy testvérei vannak, természetesen nagyobb szobát kaptak. Nektek is jut majd hely, ez a ház hatalmas. Ahol voltunk, ott az én lakosztályom és rendelőm van, mellette Hizashié, mellett pedig Shotáé. Ők ketten még az itt lévő állandó tanárok, és ahogy hallottátok, Hizashi a ház ura. Na, itt is vagyunk.

Azzal megálltak egy ajtó előtt, ami ugyanolyan sárgára volt festve, mint a bejárati, amit Katsuki kirúgott a helyéről. A vénasszony bekopogott. A túloldalról egy unott "szabad" jött, mire benyitott, és betessékelte őket a szobába.

Ha az ajtó sárga volt, akkor a szoba maga volt a nap. A függönyök, a falak de még a bútorok is sárgák voltak. A fotelek kárpitjai kanárisárga színben pompáztak, és a fehér fából készült padlót szintén sárga szőnyeg takarta. Katsuki azt hitte belevakul az egyszínűségbe. Eddig el sem tudott képzelni ennyi árnyalatot a sárgának.

A szoba egyik ablaka előtti íróasztalnál két férfi ült egymással szemben. Az egyiküknek fekete, borzas haja volt, ami a szemébe lógott. Borostás arcát a nyakában lógó szalag is takarta, és fekete szemeivel unottan nézett a belépőkre. A másik férfi a szöges ellentéte volt. Hosszú, aranyszőke haja a derekáig ért, és a szeme zölden csillogott. Mikor meglátta, hogy kik jöttek be, felállt, és hátravetette szőke tincseit. (Mert ugye itt még nincs hajzselé, szóval nem nagyon tudja az alapvető formáját adni.)

- Áh, Chiyo és a vendégeink! Ochako az előbb járt itt, onnan tudok rólatok.

- Igen, azt mondták, szívesen maradnak vacsorára - bólogatott Recovery Girl. - És nem mellesleg szükségük lenne szobára is, mert a barátjuk nem lesz utazóképes estére sem, maximum felébred.

Eijiro előrébb lépett.

- Örvendek a találkozásnak, Kirishima Eijiro vagyok, sárkány alakváltó, ő pedig a barátom, Bakugo Katsuki, aki mágus. Messziről jöttünk, és szállást valamint munkát keresünk ebben az országban.

- Messziről jöttetek? - szólalt meg a fekete hajú férfi. - Mégis honnan?

- Az legyen a mi dolgunk - mondta Katsuki.

- Egyértelműen. De a vezetéknevetek alapján Tania hegyeiből származtok. Mit keres itt egy Bakugo a Sárkánytörzsből?

Katsuki felmordult.

- Az ismét az mi dolgunk, hogy miért hagytuk el a törzset.

- Szóval beismered, hogy onnan származtok? És ide jöttök munkát keresni?

- Igen - bólogatott Eijiro.

- Hát mi sem egyszerűbb, Shota! - tárta szét a karját üdvözlően a szőke férfi. - Üdvözöllek titeket itt, a Yamada házban!

Eijiro megugrott örömében.

- Munkát adna nekünk? - kérdezte izgatottan.

- És szívesen felveszlek a tizenhat tanítvány közé is, ha szeretnétek - mosolygott vidáman a férfi.

- Álljunk meg egy pillanatra - emelte fel a kezét a fekete hajú. - Bakugo Katsuki... a szüleid hányadik gyermeke vagy?

Katsuki a fogát csikorgatta.

- Az első - morogta végül.

A fekete hajú férfi nagyot sóhajtott, és felé fordult.

- Ugye tudod, hogy ha bárhova becsatlakozol munkaerőként, akkor veszélyt hozol azok fejére, akik befogadtak?

Tisztában volt vele. Túlságosan is. Az apja valószínűleg tombol, és mindenfelé keresik őket. Az sem fogja elkerülni a figyelmüket, hogy vele együtt Eijiro és Deku is eltűnt. Ha megtalálják őket, akkor végük van.

- Teljes mértékben ismerem a következményeit annak, amit tettem. De nem voltam hajlandó olyan helyen maradni, ahol nem élhetem a saját életem.

- Gondolom négy láncod volt - tippelte meg a férfi.

- Maga aztán ismeri a kultúránkat.

- Kevés dolog van, amit ne ismernék. Mielőtt ide jöttem volna, az egész kontinenst bejártam. A nevem Aizawa Shota, de ha Mic tényleg azt mondja, hogy innentől itt élhettek, akkor Aizawa-senseinek is szólíthattok.

- Remek! - csapta össze a kezét a szőke, Micnek nevezett férfi. - Én vagyok Yamada Hizashi, a Yamada ház ura, de nektek csak Present Mic vagy Yamada-sensei. Shotának pedig az Eraserhead jutott ki.

- Ezeket is a diákok adták nekik, a mágiájuk típusától függően - mondta Recovery Girl.

- Az én mágiám a hang - magyarázta Yamada. - Képes vagyok eszméletlen mély vagy magas hangokat kiadni olyan frekvencián is, amit az egyszerű emberek már meg se hallanak. Ezen kívül a hangerőmet is képes vagyok olyan magasra emelni, hogy a város másik végéből is meghallanátok.

Azzal tartott egy kis bemutatót. A hangját olyan magasságokba emelte, hogy Katsuki egy idő után tényleg nem hallotta. Viszont Eijiro értetlenül pislogott.

- Mikor fog elhalkulni?

- Én nem hallok semmit - rázta meg a fejét Katsuki. - Te igen?

- Persze, még mindig hallom ahogy kiabál - válaszolta a Sárkányfiú, mire Yamada becsukta a száját, és ismét hallhatóan szólalt meg.

- Te hallottad végig? - kérdezte felvillanyozva.

- Igen.

- Hallod ezt, Shota?! Eijiro hallotta! Hallja a magas hangomat!

- Igen, hallottam, nem kell üvölteni - morogta Aizawa. - Kölyök, ennek még nagy haszna lehet. Képes vagy úgy felvenni üzeneteket Yamadától, amiket mások nem hallanak.

- Nagyon úgy tűnik - bólogatott Eijiro, örülve, hogy hasznát látják majd.

- És magának mi a mágiája? - kérdezte Katsuki Aizawa felé pillantva.

- Eltörlöm mások mágiáját, ha pislogás nélkül rájuk nézek. Az alakváltókon ez nem működik, mivel ők biológiailag túlságosan eggyé váltak a varázserejükkel, ezáltal akár külön fajnak is lehetne őket tekinteni. De közönséges mágiákon hibátlanul működik. Próbáld meg használni a mágiádat.

Katsuki megpróbált robbantani, és tényleg nem történt semmi. Aizawa szeme vörösen ragyogott, miközben az erejét használta.

- Váó... - Katsuki meglepődve nézett a férfira. - Ez rohadt hasznos lehet.

- Egy idő után fáj tőle az ember szeme - sóhajtott Aizawa, majd a zsebéből előhalászott is kis dobozt, és felbontotta. Fura, mentolos szagú, halványkék kenőcs volt benne, amit a férfi a szemhéjaira kent, majd párat pislogott. A kenőcs mintha beleszívódott volna a bőrébe.

- Ezt a vackot Chiyo találta fel nekem, hogy ne menjen tönkre a szemem - magyarázta az elképedt Eijironak és Katsukinak, majd az utóbbi felé fordult. - És neked mi a mágiád?

- Robbantás - mondta Katsuki. - A tenyeremből képes vagyok robbanékony, izzadsághoz hasonlító folyadékot termelni, amit képes vagyok felrobbantani. Romboló mágia.

- Azzal rongáltad meg a bejárati ajtót is? Eléggé tönkrement.

- Azt csak simán berúgtam.

Yamada szeme elkerekedett.

- Azt ne mond, hogy egyszerűen csak belerúgtál abba az ajtóba!

- Dehogynem. Mi van ebben?

- Annyi, hogy azt öt teljes páncélban lévő katona se tudná áttörni nekifutásból!

- Ha Midoriyát veszélyben érzi, semmi nem tudja megállítani - magyarázta Eijiro.

- Szakadna le az arcod...

- Én is testvéremként szeretlek - mosolygott rá a vörös hajú fiú.

- Hagyjuk ezt most - emelte fel a kezét békítően Yamada. - Katsuki, neked holnap az lesz az első dolgod, hogy valahonnan szerzel egy új ajtót. A többiek segítségét nyugodtan kérheted.

- Nincs szükségem segítségre.

- Neked csak Midoriyára van szükséged - kotyogott közbe ismét a sárkányfiú.

- Kitépjem a nyelvedet, Eijiro?!

Midoriya szemszöge:

Lassan nyitotta ki a szemét. A feje kitisztult, és már nyomát sem érezte annak a kimerültségnek és túlhajszoltságnak, amit az utcán... Olyan hirtelen ült fel, hogy majdnem előre esett. Hol van most?

A helyiség hasonlított a régi rendelőjükhöz, de minden ijesztően steril volt, és nyomát sem lehetett látni bármifajta gyógynövénynek, vagy fa bútornak. Kifejezetten egészségtelennek találta, és minél hamarabb kint akart lenni valahol, ahol valamennyire összeköttetésben lehet a természetes élővilággal. Itt olyan volt, mintha megfulladna.

Óvatosan lelépett a hideg, fehér padlóra. A cipőjét, a kabátját és a hátizsákját sehol sem látta. Odaosont az egyetlen ajtóhoz, amit látott, és csendesen kinyitotta. Mikor kilépett rajta, egy széles, üres folyosón találta magát. És ez megijesztette. Akkor nem Kacchan volt az, aki rátalált, mikor elájult? Hol van most Kacchan? Hol van Eijiro? Ijedten végigfutott a folyosón, bevett pár kanyart, és folyamatosan lefele ment, valahányszor meglátott egy lépcsőt. Végül valahogy sikerült leérnie az épület tágas előcsarnokába. Csakhogy ott számára ismeretlen emberek voltak, és mindannyian a számára legfontosabb dolog előtt: A kijárati ajtónál, amit mintha a keretébe akartak volna visszarakni.

- Nem jó, nem jó! Emeld magasabbra Mezo! - vezényelt egy fekete, lelapult hajú fiú egy furcsa, hat karú lénynek. Talán alakváltónak? A fiú ezüstös haja és a maszkja eltakarták az arcát, csupán a szeme látszott.

- Szólni kéne Fuminak, ő egy mozdulattal feltenné Sötét Árny segítségével - hümmögött egy fekete hajú lány.

- Ne légy ilyen Momo, én is meg tudom csinálni - morgott sértődötten az ezüst hajú fiú... egyik karja, ami egy száj formáját vette fel.

- Hova kerültem? - vinnyogott riadtan Izuku.

- Hé! - szólalt meg mögötte valaki.

Mikor megfordult, egy rózsaszín bőrű, rózsaszín hajú, sárga szemű lányt pillantott meg, aki érdeklődve nézett rá. Sárga íriszein kívül az egész szeme éj feketén ragyogott. Borzas tincsei közül két, sárga kis szarv meredt elő.

- Neked nem ágyban lenne a helyed? - kérdezte, azzal tett egy lépést felé.

Izuku úgy megijedt, hogy hátraesett, ezzel felhívva magára a lent munkálkodók figyelmét is.

- Hé, Mina, ki az a srác? - kiáltott oda a fekete hajú lány.

- Akit a mester ma hozott haza! Tudod, Katsuki és Eijiro barátja. Asszem valamilyen Izuku.

- Te tudod hogy hol van Kacchan? - kérdezte reménykedve Izuku, mikor meghallotta, hogy a lány a barátait említi.

- Naná, habár nem tudom, hogy melyikükre célzol - nevetgélt a rózsaszín, és felsegítette a padlóról. Közben a három társa is fellépdelt a lépcsőn.

- Én Ashido Mina vagyok, de szólíts csak Minának! - kiabált izgtottan. - Mivel Katsuki és Eijiro is elárulták, hogy milyen fajta mágusok, mi is elmondtuk nekik, hogy mi honnan származunk. Én egy savsárkány alakváltó és egy ember gyereke vagyok - mutatott Mina a szarvaira. - Nem vagyok képes felvenni a sárkány alakot, de rózsaszínnek születtem, és szinte nem is látszik, de a bőröm a sárkányok pikkelyeihez hasonlóan gyémántkeménységű. És képes vagyok a bőrömből savat termelni, valamint a vérem is hasonló minőségű. Amiért félvér vagyok, a szüleim eldobtak maguktól.

- Shoji Mezo vagyok - nyújtotta felé egyik normális karját az ezüst hajú fiú. - Hasonlítok egy polip alakváltóra, mivel a szüleim szerettek kísérletezni rajtam, amíg meg nem ölte őket egy elszabadult varázslatuk. Szólíts nyugodtan Mezonak. Itt minden tanítvány a keresztnevén hívja egymást, mivel olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek.

- O-Oké...

- Az én nevem Yaoyorozu Momo, de mindenkinek csak Momo vagyok. Egyszerű ember vagyok, alkotó mágiám van. Bármit képes vagyok létrehozni - mutatkozott be a fekete hajú lány. Magas volt, és karcsú, izmos alkata jól látszódott a blúzán keresztül is. Bizonyára rengeteget edzett.

- Sero Hanta, vagyis Hanta - mosolygott rá a fekete hajú fiú. - Én is ember vagyok, és a könyökömből képes vagyok bármin megtapadó, elég hosszú szalagot kilőni - hajlította be a karjait. A könyökei tényleg úgy néztek ki, mint a szabóüzletekben azok az állványok, amikre a különféle anyagokat tekerik fel.

- Ö-Örvendek a találkozásnak - mondta megzavarodva Izuku. Fogalma sem volt, hogy hova került, és honnan ismerik ezek az emberek Kacchanékat. - Midoriya Izuku vagyok, és akkor, öhm... szólítsatok Izukunak. Félig elf vagyok, és nem tudom, hogy képes vagyok-e mágiát használni.

- És a tragikus háttér történeted? - kérdezte kíváncsian Mina.

- A micsodám?

- Engem a velem született elváltozások miatt tagadtak ki, Mina a félvérsége miatt került utcára, Mezo elvesztette a szüleit, akik tönkretették a fizikai testét mivel egy erősebb gyermekre vágytak, Momo pedig egy nemes szeretőjétől született, akit az apja megöletett, mert nem akarta, hogy kiderüljön, hogy van egy törvénytelen gyereke. Csoda, hogy Momo túlélte, mert Yamada-sensei pont arra járt, és megmentette őt, mikor még egészen kicsi volt. Az anyját sajnos már nem tudta megmenteni. Tehát érted, itt mindenki elég szerencsétlenül indította az életét. Mindent a mesternek köszönhetünk és a két senseinek. Ezért fogadtuk meg, hogy szolgáljuk és megtanulunk tőle mindent, amit lehet - mondta el egy szuszra Hanta. - Te és a barátaid miért hagytátok ott a Sárkánytörzset?

- Tudtok a...

- Igen, Aizawa-sensei már mindenbe beavatott minket - bólogatott Momo.

- Csak rólad nem tudunk semmit - rugózott Mina. - Információt akarunk! Tudjuk, hogy a lényeg az, hogy nem tudtátok élni a saját életeteket az ottani kultúra miatt, de nem tudunk részleteket!

- DEKU!

Mindegyikük összerezzent a hirtelen jött üvöltésre, csak Izuku fordult boldogan a hang irányába.

- Kacchan!

- Baszódj meg, ha felébredsz, nem kelsz ki a kurva ágyból ha nem vagyok ott! - tajtékzott Katsuki, majd széttárta a karjait, hogy a felé futó fiú teljes lendülettel vágódhasson neki a mellkasának.

- Csakhogy megvagy, Midoriya - sóhajtotta Eijiro, aki a szőke idegbeteg nyomában lépkedett. - Recovery Girl idegbajt kapott, mikor látta, hogy eltűntél. Bakugot meg ismered... csoda, hogy maradt valami abból a rendelőből.

- Szétromboltad a helyiséget? - tolta el magától Izuku Katsukit, hogy a szemébe nézhessen.

- Dehogy romboltam szét, maradj már... Eijiro csak túloz.

- Igazából azt az ajtót is ő rúgta javíthatatlanra. Holnap az első munkánk az lesz, hogy helyrehozzuk az okozott kárt - mutatott a sebtében megszerelt kijáratra az ifjú sárkány. - Ugyanis... - itt hatásszünetet tartott. -... kaptunk munkát és szállást a ház urától, Yamada-senseitől, és azt mondta, még tanítani is fog minket! . kiáltotta vidáman.

Izuku szeme elkerekedett.

- Micsoda?!

- Úgy bizony! Gyere, vissza kell mennünk Recovery Girl-höz, és majd a többiek is bemutatkoznak a vacsoránál.

Izuku követte a két fiút vissza abba a szobába, ahol magához tért. Eijiro tényleg túlzott egy kicsit, vagy azóta már rendet raktak.

- Ohó, szóval te vagy Midoriya Izuku! - pattant fel az egyik ágyon üldögélő szőke, hosszú hajú férfi, és a társa, egy fekete hajú ember is felállt. Hirtelen egy erőteljes ütést érzett a térdénél. Egy alacsony, ősz hajú, idős asszonyság állt mellette, igencsak morcos ábrázattal.

- Nem szoktam hozzá, hogy a betegeim az engedélyem nélkül elhagyják az ágyukat!

- Oh, bocsánat, nem tudtam, hogy akként vagyok számon tartva...

Az öregasszony még morgott valamit a fiatalok felelőtlenségéről, majd leült egy székbe, amit az ő magasságára terveztek, és felkapott egy papírt az asztaláról.

- Örvendek, én Yamada Hizashi vagyok, mágus, ember, ennek a háznak az ura - rázta meg Izuku kezét kedélyesen a szőke hajú férfi.

- Én Aizawa Shota vagyok, örvendek - mondta a fekete hajú férfi, majd odébb tűrte Izuku haját, hogy rálásson a füleire.

Katsuki megfeszült, de nem mondott semmit.

- Látom, te is fél elf vagy - mondta Aizawa, majd a haját félretűrve ő is megmutatta a füleit.

- Öhm... bocsánat a kérésért, de ön nem inkább negyedrészt elf? - kérdezte udvariasan Eijiro. - Midoriya fülei sokkal hegyesebbek mint a magáé.

- Én inkább afelé hajlok, hogy a barátotok egy fajtiszta elf - vágott vissza a férfi. - A fülei teljes mértékben egy elféhez hasonlítanak. Biztosak vagytok benne, hogy az anyja ember volt?

- Holtbiztosak.

- Ez akkor sem logikus. Én tisztán be tudom bizonyítani a félvérségemet, mert a szüleim még élnek.

- Akkor én sem értem a dolgot. De az, hogy az anyja ember volt, az száz százalék - mondta Katsuki.

- De most nem ez a lényeg - mondta Yamada, és az asztalhoz lépett. - Mit csináltál, mielőtt behoztalak volna? Azt tudom, hogy üldöztek titeket, Eijiro mesélte, és hogy magatokra haragítottátok a királyunkat. Koji nemrég ért vissza, mesélte, hogy az egész város ettől hangos. Az emberek azt beszélik, hogy valamelyikőtök megtámadta a királyt és az embereit, miután magukra haragítottak titeket.

- Az úgy volt, hogy először oda mentünk munkát keresni, de Todoroki nem hitte el nekünk, hogy azok vagyunk, akiknek mondjuk magunkat, ezért nekem és Eijironak meg kellett küzdenie az embereivel - mesélte Katsuki. - Majd végül odáig fajult a dolog, hogy miután szétvertük a kis lovagjait, rátámadt Dekura, és azzal fenyegetett minket, hogy megégeti.

- Mindig is ilyen volt - sóhajtott dühösen Yamada. - És hogy úsztátok meg a dolgot? Hogy léptetek meg?

- Ez az, amit én se értek. Deku elszabadított egy olyan mágiát, amit addig sose használt, és az egész embertömeget -, kivéve minket -, szó szerint eltaszította magától, puszta mágikus energiából.

- D-De Kacchan, én nem tudok mágiát használni...

- Hányszor pofázzam még el? - sóhajtott nagyot a fiú. - Deku, szerinted miért működik minden gyógyszered hibátlanul? Miért gyógyult be minden egyes rohadt sebem nyomtalanul másnapra, mikor hozzájuk értél? Mert mágiát használtál, te fogyatékos. Hidd már el - azzal lágyan tarkón vágta a szerelmét, hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját.

- Akkor már értem a kimerültséged okát. Ez volt az első alkalom, hogy támadó mágiát használtál? - kérdezte az öregasszony.

- Igen, azt hiszem.

- Valószínűleg kikezdte a szervezetedet, mivel nem vagy hozzászokva az ilyesmihez. Ez megmagyarázza az állapotodat, amiben Hizashi behozott.

- Szóval maga mentett meg? - fordult a férfi fele Izuku. - Nagyon köszönöm. Ezek után öröm lesz önnek dolgozni.

- Ugyan, igazán semmiség - legyintett Yamada. - Na de; elég a beszédből, mert idáig érzem Rikido isteni főztjét, szóval menjünk vacsorázni. Ott majd mindenkinek bemutatkozhatsz.

A kis csapat megindult az étkező felé. Izuku és Katsuki leghátul mentek, csendesen fogva egymás kezét, ezzel nyomatékosítva az előző pár órában lévő aggódásukat a másik iránt. Beszéd nélkül is tudták, hogy nem akarnak még egy ilyen stresszes elválást és kétes viszontlátást.

Azt még egyikük sem tudta, hogy hiába menekültek el egy másik országba, még rengeteg mindenen kell átmenniük egymásért.