- Ősz van - jelentette ki Eijiro, miután végignézte, ahogy egy újabb levél hullik a Katsuki által összesepert vöröses-sárga kupacra.

- Erre is rájöttél finom egy hónap késéssel - válaszolt epésen a szőke, és a lombseprűvel egy mozdulattal letolta az egész kupacot a ház előtti teraszról. Az hatalmas levélesőt eredményezve hullott le a fa tövében szórakozó gyerekekre. A két kisebb Asui és Izumi hangosan nevetve szaladtak a rájuk hulló levelek alá.

Az idő folyamatosan hűlt. Rövidültek a nappalok, hosszabbak lettek az éjszakák. A fák arany és vörös színbe öltöztek, s elkezdték lehullatni színes leveleiket. A hüllő alakváltók gyakran elálmosodtak, Izuku pedig sálat és sapkát kötött Izuminak.

A benne lévő élet mozgását már bárki érezhette, nem mintha Katsuki Eijiron, Minán, Izumin és Recoveryn kívül bárkit is odaengedett volna. A rózsaszín lány is csak azért érdemelte ki ezt a kiváltságot, mert Eijiro barátnőjévé, és egyben Deku legjobb lány barátjává vált nyáron.

Ő tanította meg a fiút kötni is, és folyamatosan oktatta a horgolás tudományára is.

Deku elképesztően örült a dolognak, mert végre talált valamilyen elfoglaltságot, amihez nem kellett mennie vagy állnia. A hasa miatt egyre nehezebben jutott el A pontból B pontba, és rendesen kifáradt a nap végére.

Habár lassan arra se emlékezett, mikor aludt rendesen. Katsuki sokszor ébredt arra, hogy Deku egyszerűen ül az ágyban, és a hasát simogatja. Sokszor mondogatta, hogy olyan érzése van, mintha egy leendő ökölharcos élne benne.

Izuku szemszöge:

Ahogy elérték az október elejét, a benne lévő mozgás megváltozott. Már nem érzett rugdalózást, csupán tekergődzéshez hasonló helyezkedést.

- Annyira fura, hogy belülről nyomja szét a bordáimat - sóhajtotta egy nap, mikor a derekát masszírozva bebattyogott a nappaliba, ahol Katsuki épp mesét olvasott Izuminak.

- Felkeltettünk? - nézett rá a mágus. - Pedig igyekeztem csendben olvasni.

- Nem, most csak ennyit tudtam aludni - nagyot szusszanva leült a fia mellé. - Esküszöm, ezek a délutáni alvások mentenek meg a totális kikészüléstől.

- Aludj annyit amennyit akarsz. A vénasszony azt mondta, hogy a férfiak kissé nehezebben viselik a terhességet mint a nők, hiába tökéletesen alkalmasok rá a mágiájuknak köszönhetően.

- Rendesen megvisel, az igaz.

Izuku szinte már ösztönösen a hasán nyugtatta legalább az egyik kezét, amikor ült vagy feküdt. Állás közben is csak azért nem védelmezte, mert a derekát kellett tartania, nehogy sérvet kapjon. A folyamatos hátfájások kikészítették, és mintha a bokái is bedagadtak volna a plusz súlytól. Alig várta, hogy megszülessen a kisfia. Vagy kislánya.

- Már csak egy hónap, és megszületik. És akkor megszabadulok ettől naaagy kényelmetlen pocaktól - öntötte szavakba vágyait, és lazán felnevetett.

- Nézd, nekem is van - pattant fel Izumi, és mókásan előretolta a hasát.

- Neked legfeljebb a krumplipaprikástól lesz ekkora hasad - röhögött fel Katsuki.

- Yamada-san azt mondta, neki akkor lesz nagy a hasa, amikor teleszívja levegővel, hogy egy nagyot üvöltsön - tudálékoskodott a fekete hajú fiú.

- Nem a mellkasa? A tüdejébe szívja a levegőt, nem a hasába - érvelt ellen Izuku.

- Jó, a béka alakváltók meg fel tudják köpni a gyomrukat. Ők nyertek - dőlt hátra a kanapén Katsuki, a komódra dobva a mesekönyvet. - Feltűnt nektek, hogy az emberi hasról beszélünk, gyerekek?

- Ezért szeretlek titeket - mosolyodott el Izuku. - A legnagyobb semmiségekről is tudunk beszélni. Ez azért csak jó, nem?

Katsuki odacsúszott mellé, és megcsókolta.

- A lehető legeslegjobb - vigyorodott el, mialatt a háttérben Izumi öklendezést produkált.

Katsuki szemszöge:

Az október láthatatlan módon suhant el, s mire észbe kaptak, elérkezett a november. Az év utolsó előtti hónapja nyálkás időt, szürke ködöt és kellemetlen hideg levegőt hozott magával.

A talaj felázott egy nagyobb eső után, csípős szél fújt, és Recovery Girl ideiglenesen átköltözött az erdőbe. Kitört a megfázásjárvány, Izuku pedig majd megőrült, amiért nem tudott minden nap elmenni a rendelőbe gyógyszert gyártani, és meggyógyítani a betegeket.

- A szülésnél minden mágiádra szükség lesz - intette óva Recovery Girl. - Lehetőleg most már ne használj mágiát, mert veszélyes lehet a közeljövőre nézve.

- Hallottad? - morogta Katsuki.

- Igen, Kacchan, hallottam! Ne aggódjatok már ennyire! - csattant fel váratlanul a fiú, mire mindenki meghökkenve nézett rá.

Mikor rájött, hogy beszélt, minden átmenet nélkül hüppögni kezdett.

- Bocsánat, csak annyira idegesítő, hogy mindenki értem aggódik - törölgette a szemeit.

- Semmi baj... Az istenekre, ne bőgj már!

Katsuki ezzel csak olajat öntött a tűzre. Izuku felzokogott, mire nyugtatóan átölelte őt. A zöld hajú belefúrta a mellkasába a fejét, és egy jó darabig így maradtak.

Mikor Izuku megnyugodott, szinte azonnal témát váltott.

- Kacchan, holnap lesz a szülinapod - nézett a fiúra.

- Igen? És?

- Baj, hogy nem tudok tortát sütni...?

- Akkor lennék dühös, ha ki mernél menni a konyhába ácsingózni több mint két percre - Katsuki igyekezett megnyugtatni a fiút.

- De ajándékod az lesz - virult ki Deku arca.

- Ugye nem...

- Nem, nem csináltam semmi megterhelőt! - sietett leszögezni a fiú.

- Helyes.

- Bakugo! - mindhárman a hang irányába fordultak, s Yokotát pillantották meg.

A tábornok kicsit zilált állapotban, idegesen közeledett feléjük. Mikor melléjük ért, kifújt egy nagy adag levegőt, s csak azután fogott bele a mondandójába:

- Tolvajok. Egy egész csapat. Nyugaton. Kiraboltak egy értékes könyvtárat.

- Mikor? - kérdezett vissza Izuku, és felpattant.

Azonnal megbánta a hirtelen mozdulatot, mert amint felállt, össze is esett volna, úgy megszédült.

- Maradj nyugton, oké? - Katsuki utána kapott, mielőtt elesett volna. Óvatosan visszaültette a székre. - Ezt intézem. Estére itthon leszek. Szólok Eijironak is, úgy hamar végzünk.

- O-Oké - suttogta Izuku, és sápadtan megkapaszkodott a szék szélében.

- Szólna Minának, hogy maradjon vele? - fordult Yokotához.

- Persze - bólintott a férfi. - A hír tíz perce érkezett, a rablók még délelőtt támadták meg a könyvtárat. Csúnyán elintézték az ott lévőket, szóval vigyétek magatokkal az egyik gyógyítót is.

- Persze.

- Én is itt leszek Izukuval, szóval menj nyugodtan - hessegette Recovery Girl.

Katsuki bólintott, s elszaladt megkeresni Hajimet és Eijirot. Nem akarta magára hagyni Dekut túl hosszú időre, de mint a leendő férje, meg kellett védenie az erdőt is, amíg Izuku nem volt képes erre.

Egy fél nappal később:

- Így baszakodjatok velünk! - üvöltötte, és megszorította a kötelet a bűnözők körül.

- Mocskos mágus, ha az alakváltó nincs veled, már csak a nyomunkat szagolhattad volna! - sziszegte egy szakállas férfi.

- Ti déliek vagytok, ha jól látom - mutatott Eijiro a tetoválásaikra. - Így érthető, miért volt kicsit nehezebb elfogni titeket. Tapasztaltak vagytok a tengereken és a sivatagokban egyaránt. Egy erdőben való elrejtőzés meg se kottyan nektek.

- Tájékozott vagy, pokolbéli - morogta a férfi.

- Mit csináljunk velük?

- Megöljük őket? - rántotta meg a vállát Katsuki. - Ha elengedjük, csak gondot okoznak, és visszajönnek. Az ilyenek addig lopnak, amíg van zsebük meg kezük. Talán le kéne vágni őket - hajolt az öt ember arcába, akik látszólag már kezdték megbánni, hogy itt próbáltak szerencsét.

Patadobogás hallatszott.

- Na, asszem megjött Hajime. Ideje is volt, vissza kéne már menni.

De nem a gyógyító volt az, aki közeledett. A tajtékzó, izzadt lóról Denki ugrott le, de akkora hévvel, hogy hasra esett a csupasz talajon.

- K-Kats... Katsukih - lihegte, miközben feltápászkodott.

Az arca kipirult, folyt róla a víz, és remegett az izgalomtól.

- A... Izu...

- Miről beszélsz? - húzta össze a szemöldökét Eijiro. - Fújd ki magad, aztán mondjad.

A negyedrészt isten megfogadta a tanácsát. Két percig csak fújtatott, mint egy tüzet okádni készülő sárkány. Mikor moderálódott a légzése, végre ki tudta nyögni nagy nehezen a baját. És cseppet sem volt jó hír, amit hozott.

- Izuku... baszki... megindult a szülés...

- MI VAN?! - Katsuki akkora hangerővel üvöltött fel, hogy mindenki összerezzent körülötte. - MONDD, HOGY VICCELSZ, VILLÁMGYEREK!!!

- Nem, eszem ágában sincs... Fáj neki, elfolyt a magzatvíz, vagy mit tudom én... nem értek ehhez! - fakadt ki a fiú. - A lényeg, hogy jön a gyerek!

- BASZD MEG! - Katsuki nem tudta, hogy most arcba robbantsa magát, vagy simán eret vágjon.

Deku szül... megszüli a gyerekét, bassza meg, és ő nincs ott!

- Mikor kezdődött? - hörögte.

- Nagyjából négy órája. És három és fél órája indultam el...

Katsuki meg sem várta a választ. Eijiro felé iramodott, aki rögtön tudta mit kell tennie.

Egy pillanat múlva a vörös sárkány kitört a fák közül, és eszeveszett tempóban elsuhant a Fehér Fa városa felé. Katsuki az egyik tüskét markolta olyan görcsösen, hogy azt hitte, beletörnek az ujjai.

Denki szavai ott visszhangoztak a fejében. Fáj neki... Izuku szenved, és ő nincs ott vele. Sárkányháton ebben a tempóban nagyjából húsz perc alatt érnek oda, ha optimista módon számol.

Az a húsz perc húsz órának tűnt neki. Meg se várta, hogy Eijiro földet érjen, leugrott a hátáról, amint a Fehér Fa fölé értek. A kezéből kitörő robbanásokba belefájdultak a karjai, de megtartotta magát a levegőben, és a rendelő felé száguldott.

Szinte repült, ahogy berontott az ajtón, és szembe találta magát valami gyakornokkal.

A barna hajú elf lány meghökkenve nézett rá, majd a szemében megcsillant a felismerés.

- Bakugo Katsuki-kun? - kérdezte.

- Igen! Dekuhoz...

- Igen, tudom, kihez jött, egy pillanat, és megnézem, hol kapott helyet... mert ugye a szüléshez békés állapotot kell biztosítani, ezért minden kismama kap egy külön szobát ennek a fának a nyugati szárnyában. Megnézem, melyik helyiség.

A gyógyítók asztalán matatott egy kicsit a papírok közt. Katsuki nyugtalanul toporgott, és majd szétvetette az ideg.

- Áh, megvan! - kiáltott fel vidáman a lány. - A tizennégyes számmal ellátott szoba, az anyuka és a gyerekek is jól vannak.

Katsuki pislogott egyet.

- Azt hiszem, nem érted... én-

- Igen, és mondtam. Az anyuka és a gyerekek is jól vannak.

Katsuki pislogott kettőt.

- De én...

- Akkor most elmondom még egyszer. Midoriya Izuku sikeres, gyors szülést kapott az istenektől - mondta lassan a lány. - Ő, és a gyerekek is jól vannak.

- Gyerekek?

- Áh, szóval ez volt a kérdés tárgya! Igen, gyerekek. Egészséges ikrek, két kislány.

Katsuki válasz nélkül megfordult, és eliramodott tizennégyes szoba felé. Rohanás közben az egyik kanyarban feldöntött valami cserepes növényt, de nem törődött vele.

Mikor odaért, lihegve lefékezett a cél előtt. Rámarkolt a rézkilincsre, de nem merte megmozdítani. Félt, izgult, örült, lepergett előtte a tizenkilenc év, amit eddig a világon töltött. Tudta, ha benyit, meg fog változni az élete, és nem kis mértékben.

Végül vett egy hatalmas levegőt, a tüdeje is majd belerepedt. Lenyomta a kilincset, és kitárta az ajtót.

Yahho, mindenki! Az gáz, ha egész végig nevettem és könnyeztem kínomban? Az ilyen jelentős részek annyira megérintenek, még akkor is, ha én írom őket!

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval még este tíz felé közzé teszem. De gondolom már így is a lefekvéshez készültök vagy épp fogat mostok, szóval őszintén megértem, ha most ez az utolsó baromság, amivel foglalkozni akartok.

A következő részig minden jót!