Mikor Katsuki és Eijiro visszatértek Izukuval az erdőbe, akkora örömmel fogadta őket mindenki, hogy az enyhén ijesztő volt. Sokan - például Yamada és Mina - hangosan bőgtek és nevettek egyszerre, még a szuszt is kiszorítva belőlük, annyit ölelgették őket.

Természetesen ez sem volt fenékig tejfel. Őket is mélyen megrázta Toshinori halála, és a visszatérésük után egy héttel kénytelenek voltak búcsút venni jó pár embertől.

Yamada, Recovery Girl, Aizawa, Emi, Hiroaki, az Iida fivérek, a Todorokik, Minoru, Mezo, Fumikage, Toru, Mashirao, Ochako, Rikido és Momo haza akartak menni Labrazba, a többség azon belül is a Yamada kúriába.

- Szerintem porig rombolták - vélekedett Emi, miközben Eijiro tüskéin igyekezett rögzíteni a csomagokat.

- Ne légy már ilyen! - hisztizett Yamada. - Szerettem azt a házat, és ha le is rombolták, újra fogom építeni, a fenébe is! Méghozzá teljesen ugyanolyanra!

- Zashi - fordult felé a türkiz hajú nő. - Hol van Hiroaki?

- Ja, letettem, hadd futkározzon egy kicsit...

Erre Aizawa felüvöltött.

- Mi az, hogy letetted?!

Ám mielőtt nekieshetett volna a barátjának, a fekete hajú, zöld szemű kisfiú előbukkant az egyik közeli bokor alól, kezében egy hatalmas szarvasbogarat tartva.

- Mama! Mama!

Az anyja odaszaladt hozzá, felkapta és megpörgette a levegőben.

- Mit találtál, aranyom? - nevetett rá.

Erre az egy éves fiúcska felemelte a kezében tartott bogarat, és elgondolkozva nézett rá.

- Nem tum.

- Nem tudom - javította ki Emi. - Ez egy szarvasbogár. Szar-vas-bo-gár - szótagolta szép lassan, hogy a fia is megértse.

- Szerencséd - morgott Shota Yamadára, és folytatta a pakolást.

- Sensei, tényleg el kell menned neked is? - kérdezte szomorkásan Izuku Recovery Girl felé fordulva.

Miután Katsuki meglátta, hogy megpróbálta feltenni az idős hölgy gyógyszerkészletét Eijirora, vagy tíz percen keresztül kiabált vele, majd kikapta a kezéből a táskát, és megállás nélkül pakolni kezdett, hogy ő még csak véletlenül se találhasson magának semmi emelgetni valót.

Ezután már csak Izumira tudott vigyázni, nehogy eltűnjön, és a többiekkel beszélgetett.

- Ne aggódj, ősz végére visszatérek, de lehet korábban - Shuzenji vidoran megütögette a lábát a botjával. - A szülésben én fogok segédkezni, ezt ne feledd.

- Észben tartom - mosolyodott el Izuku. - De azért hiányozni fogtok. Majd meglátogathatunk titeket, ugye?

- Naná! - karolta át a vállát Yamada. - A kúria mindenkit tárt karokkal fogad, azokat is, akik itt maradnak.

- Én alig várom, hogy megnézhessem! - rugózott Izumi.

- Habár egyenlőre csak egy romhalmaz - szólt oda Emi, aki még mindig a szarvasbogár nevének megfelelő kiejtését igyekezte belenevelni Hiroakiba.

- Még egy szó erről és visítok! - dobbantott egyet Yamada.

- NE! - kiáltott fel egyszerre mindenki.

Mikor elkészültek és Eijiro szárnyra kapott, ő, Katsuki és Izumi hosszan integettek nekik.

- Úgy fognak hiányozni - sóhajtott Izuku.

- Nekem is - hagyta rá Katsuki.

Izuku elfojtott egy ásítást, mire szerelme rögtön kapcsolt.

- Menjünk vissza, és pihenj le - kapta a karja közé, és úgy indult el a város felé.

- Kacchan, tegyél le, nem hallod?!

- Nem. Sajnálatos módon krónikusan megsüketülök amíg nem tudsz leülni.

Izuku megadóan abbahagyta a fiú mellkasának püfölését, és befészkelte magát az erős karok közé.

- Engem is vigyél! - nyafogott Izumi.

- Gyere - Katsuki félig letérdelt, mire a kisfiú nagy elánnal felmászott a nyakába.

Katsuki szemszöge:

Mikor hazaértek, Izumi elrángatta Izukut kártyázni, Katsuki pedig a konyhába ment vacsorát csinálni. Igyekezett változatosan főzni, mivel Recovery Girl azt mondta neki, hogy egy kismamának rengeteg vitaminra van szüksége, amit ő egyszerűen speciális baromságnak nevezett. A vitaminok nincsenek benne elve a kajákban?

A vénasszony azon kijelentése, hogy Deku valószínűleg nagyon rá fog kattanni valamire, viszont igaz volt. A zöld hajú rengeteg húst evett, amiből arra lehetett következtetni, hogy fehérjékre van szüksége a szervezetének - jelentsen ez bármit is. Katsuki nem volt gyógyító, nem nagyon értett ezekhez, de így is mindent megtett, ami az erejéből tellett, hogy a kölyök megfelelően fejlődjön, Deku pedig ne vesszen éhen.

Miután belekotorta a levesbe a felszeletelt zöldségeket is, leült a konyhaasztalhoz, és onnan figyelte, ahogy a nappali komódján kész kártyavár épül.

- És az utolsó darab... - suttogta rejtelmesen Izumi, majd a kezében lévő lapot óvatosan összedöntötte egy másikkal, ezzel egy tetőt alkotva a toronynak.

- Nagyon ügyes vagy! - tapsolta meg lelkesen Izuku.

Katsuki vigyorogva nézte őket. El se hitte, hogy az elé táruló látvány nem álom, hanem a valóság. Egy mesebeli valóság. Szerető társ, gyerek, hamarosan gyerekek, igaz barátok, békés otthon; egy csodás élet.

Izuku hirtelen felszisszent, és a hasához kapott mind a két kezével. Katsuki a székét felrúgva rohant oda hozzá, Izumi pedig a ledőlő kártyavárral sem törődve átugrott a kis komódon. Két pillanatba sem telt, már mind a ketten ott voltak Deku mellett, aki összegörnyedve kapott levegő után.

- Anya, mi a baj? - kérdezte riadtan Izumi.

- Deku, mondd el, mi bajod - Katsuki igyekezett megőrizni a hidegvérét, de belül már tombolt a rémülettől. Mi történt?

- Én... - mikor Izuku megszólalt, mindketten feszülten figyelni kezdtek. - ... azt hiszem... azt hiszem megmozdult - suttogta áhítatosan, és végigsimított a hasán.

Erre mindhárman megdermedtek egy pillanatra, majd Izumi nagyot kiáltva félrelökte Katsukit:

- Első!

- Csak szeretnéd!

Végül egyszerre tapasztották a fülüket a meghökkent Izuku hasára, aki hirtelenjében azt se tudta, hogyan reagáljon.

Katsuki minden figyelmét egy helyre összpontosította, és hamarosan ő is érezte. Alig volt valami, de mégis. Mintha egy kis pillangó nekirepült volna Izuku hasának belülről. Egy pillangó, ami az övé.

- Ez hihetetlen - emelte csillogó tekintetét a szerelmére, aki szintúgy vidám képet vágott.

- Én nem érzem! - panaszkodott Izumi.

- Majd ha nagyobb lesz, érezni fogod, hidd el - simogatta meg a gyerek buksiját Deku. - Most még nagyon kicsi, ezért nem érezted annyira. Szerintem Kacchannak is szerencséje volt.

- Mázlista - öltötte ki rá a nyelvét Izumi, mire Katsuki felnevetett.

- De még mekkora mázlista!

- Tuti csaltál! - kiabálta Izumi, és harciasan az apjára vetette magát. - A csalók nem ehetnek sütit egy hétig! Ezt te mondtad!

- Hé, de ebben nem lehet csalni...! Au! Ezt visszakapod! - Katsuki körbekergette a fiút a házban, és vagy fél óráig az ő és Deku nevetésétől, valamint Izumi vidám sivításától visszhangzott a ház.

https://youtu.be/-ZgRWf-bAiY

Eijiro szemszöge:

Mikor beköszöntött a kánikula, a Fehér Fa ezernyi, a szivárvány minden színében tündöklő virágot növesztett. A tavakban sokan fürdőztek előszeretettel, és mindenki sorban állt Todoroki és Bakugo új találmányáért.

A robbanékony fiú kieregetve a főzéshez való kreativitását, megkérte az ifjú királyt, hogy segítsen neki lehűteni egy nagy adag joghurtot, amibe cukrot és különféle gyümölcsszószokat kevert. Az eredmény egy nyáron is jéghideg, édes finomság lett, amit kis tálkából, kanállal lehetett enni. A fagylalt nevet adták az ételnek, és mindenki bolondult érte.

Júliusban Jiro és Kaminari összeházasodtak. Az esküvőt szűk családi körben tartották, ami nagyjából harminc embert foglalt magába. A lány tanúja Midoriya volt, habár mikor Eijiro megérdeklődte, hogy miért nem a legjobb barátja, Momo lett, csak annyit kapott válaszként:

- Köszönetképpen.

Volt egy olyan érzése, hogy soha nem fogja megtudni, mit tett Izuku, amivel kiérdemelte ezt a helyet.

Hiroaki és Izumi úgy nőttek, mint a gomba, Izuku pedig már le se tagadhatta, hogy várandós. Iida Tensei és Todoroki Fuyumi esküvőjét jövő tavasszal akarták megtartani, a hírek szerint Tenya is rátalált a szerelemre egy Labrazi hölgy személyében, Shoto pedig egyszerűen elújságolta nekik, hogy Yaoyorozuval egymásba szerettek.

Tömören összefoglalva Eijiro bármerre nézett, mindenhol azt látta, hogy az emberek egymásra találnak, ő pedig egyedül marad, mint valami morcos vénasszony, aki senkit se szeret.

Pedig ő egyáltalán nem volt morcos és barátságtalan sem. Mikor kicsik voltak, Midoriya gyakran mondta neki, hogy aranyból van a szíve. És ami azt illeti, szeretett is valakit.

Ashido Minával akkor beszélt először huzamosabb ideig, amikor a Szerencsehozó ünnepén együtt szánkóztak szinte egész délután. Szépen összebarátkozott a lánnyal, és már nem is emlékezett rá, mikor kezdett el többet érezni iránta. Talán az első csata előtt... a háború sok mindent kihoz az emberekből, csak egy pillantást kellett vetni Jiro gyűrűjére és Midoriya nyakláncára.

De Eijiro mégis hogy mondhatta volna el az érzéseit, ha utána életét veszti a harcmezőn? Nem valami férfias. Most meg... most meg azért nem mert vallani, mert nem látta értelmét. Az aranyszemű, örökké vidám lányt nem akarta ilyesmikkel traktálni. Ha visszautasítja, csak fájdalmat okoz neki és magának is, és felszínes viszonzásra sem vágyott. Azt már megkapta tizennégy éves korában, mikor nagyjából egy hónapig együtt volt egy lánnyal, de mint kiderült, csak kihasználta, hogy közelebb férkőzhessen Katsukihoz.

Azóta a Sárkánytörzs fiataljai közeledésére mindig kagyló módon reagált. Nem akarta még egyszer átélni azt a fájdalmat, amikor az ostoba, naiv kis gyermekszerelmét összetörték.

Viszont Katsuki most már nagyon-nagyon jól láthatóan foglalt. Itt már nem használnák ki, nem igaz?

- Eijiro, jól vagy? - kérdezte Kaminari, és csettintett egyet az arca előtt.

- Mi?! Ja, igen, jól vagyok... kösz -  megrázta a fejét, és tovább kanalazta a fagyiját, ami színes, hideg péppé olvadt amíg gondolkodott.

- Úgy is finom? - kérdezte Ashido, és a tálkája fölé hajolt.

- Aham... hideg maradt, szóval nem gond, hogy-

Félbeszakadt beszéd közben, ahogy a rózsaszín lány kikapta a kezéből kanalat, és minden teketória nélkül a hideg finomságba mártotta. Mikor a fa evőeszköz hozzáért a szájához, Eijiro nem tudott nem a közvetett csókra gondolni.

- Tényleg jó! - bólogatott vidoran Ashido. - Olyan, mint a hideg meggyleves!

- Tessék - nyújtotta felé a tálat. - Ha ennyire tetszik, megeheted.

Amint a lány átvette tőle a tálat, felpattant az asztaltól, ahol ücsörögtek. Kirohant a fa árnyékából, aminek a tövében Katsuki továbbra is bőszen osztotta az édességet.

Egész a tóig rohant, hogy egy néptelenebb, nádas részen a fejét a vízbe nyomja. Úgy érezte, leég az egész arca, de nem a meleg miatt.

Mikor kirántotta a fejét a hűs vízből, kutyamód megrázta magát, és nagyot sóhajtva leült a kissé homokos fövenyre. A vízcseppek szinte azon nyomban felszáradtak az arcáról, csak a hajában maradt némi nedvesség.

- Eijiro!

A hang irányába nézett, és mikor meglátta a felé rohanó Ashidot, még a haja is szárazra égett egy pillanat alatt. A lány lenge, nyári ruhában is ugyanolyan vonzó és nőies volt, mint az igenis sokat mutató páncélzatában, amit az edzéseken használt.

Összeszorította a száját, nehogy valami meggondolatlant mondjon. Ashido letelepedett mellé a homokba, és felé nyújtotta a fagyit.

- Együk meg ketten! - javasolta. - Most még jobban megolvadt, de még mindig hideg! Elképesztő a jégmágia, nem igaz? - csicsergett vidáman.

Eijiro óvatosan a lány felé pillantott.

- De ha ízlett neked, akkor nyugodtan megeheted...

- Szerintem... - vágott a szavába Ashido, és közelebb csúszott hozzá. - ... sokkal jobb, ha ketten esszük meg.

Meglepetésére a fiatal nő halványan elpirult. Eijirot most már tényleg érdekelte, miért nem égett le eddig a hús az arcáról.

- O-Oké...

- Mondd, hogy ááá - tolta felé a kanalat Ashido.

- Ashido-san, egyedül is meg tudom-

- De így romantikusabb - mosolygott rá, aranyszínű szemeit összehúzva, nevetőráncokat keltve ezzel a bőrén. - És szólíts Minának, Eijiro.

Erre Eijiro már nem tudott mit mondani. Füstölő fejjel bekapta a kanalat, próbálva kilogikázni, hogy miért ízlik neki ezerszer jobban most a fagylalt.