- Bakugo!

Kirishima olyan erősen rázta meg, hogy a feje nagyot koppant a mohás kövön, amit alvóhelyének választott ki.

- Mi az édes faszomért-

- Itt vannak - szakította félbe a sárkányfiú feszülten.

- Mennyi időnk van? - Katsuki azonnal felpattant, és körbenézett. Senki nem jött velük, hiszen egyedül vállalták magukra a határ legnyugatibb részén való őrködést. Még Ishiyamát is átküldték egy faluval odébb.

- Most nagyjából hajnali egy van.

Akkor még csak egy órája váltották le az őrködésben.

- Az íjászok? - kérdezte, miközben felkapaszkodott az erdő legkülső fájára, és a lombkoronába rejtőzött. Eijiro követte.

- Nagyjából tíz perc és lőtávolba érnek. Használnak világítást, nem rejtett akció. Szerintem nem érdekli őket, hogy látjuk-e őket, vagy sem...

- Mert úgy tudják, hogy Toshinori Yagi nincs velünk, és nincs hadseregünk. Ebben az egyben tisztelettel adózom Yokota iránt, amiért ilyen rövid idő alatt kiállított ennyi katonát.

- Hogy legyen?

- Mint a gyakorlatokon.

- Bakugo, te nem vagy eszednél! Ez nem gyakorlat a törzsben, hanem éles küzdelem, ahol megölnek minket!

- Csak ötszörös a túlerőjük.

- Számolj utána egy kicsit. Mi ketten vagyunk. Ők meg ezren! Szorozd meg százzal azt a túlerőt.

- Ki mondta, hogy úgy harcolunk, mint a közönséges katonák? Te száz ember ereje vagy, én pedig százötvené.

- Ezt tuti Midoriya mondta neked.

- Talált.

Mialatt beszéltek, a láthatáron pislákoló világító pontok egyre fényesebbek lettek, és már látni lehetett az alattuk mozgó, fekete hangyabolynak tűnő tömeget.

- Mégis mikor?

- Mielőtt meglógtunk volna a törzstől, és elmondtam neki, hogy te is jössz. De lényeg a lényeg: Kinyírjuk őket. Egytől egyig.

- Magabiztos vagy.

- Csak dühös. És van mit védenem. De ők előttünk csupán egy felbőszült tömeg, akik szerintem még azt sem értik, hogy miért utálják az elfeket.

- Tehát nem tudod őket tisztelni.

- Nem, mert ők sem tisztelnek minket.

Katsuki felállt az ágon, amin eddig ült, és a kezével távcsövet formált.

- Mit próbálsz látni? - kérdezte Eijiro.

- Már ki lehet venni a mágusokat. Mindegyik másfajta ruhát visel, és a legtöbbnél pálca van. Szóval átkozók.

- Ha eltalálnak...

- Gyémántkeménységű a bőröd, haver.

- És veled mi van? Vagy ha a szemembe, vagy a számba repül?

- Akkor támadj csukott szemmel, és fogd be a pofád. Abnormális a hallásod és a szaglásod is, nem csak a szemed. Vakon is tudnál tájékozódni.

- Ne mondj ilyet - Eijiro még a gondolatra is megborzongott.

- Oh, nézd, már beértek. Az elsők felajzzák az íjaikat. Három... kettő... egy.

Pontosan számolt, ugyanis ekkor legalább száz vessző hasította át az eget. Süvítve csapódtak a fákba és a talajba, pár a falut is elérte, ahol lepattantak a háztetőkről, vagy épp a földbe álltak bele.

A sereg csendben várt. Valószínűleg sikolyokra és rémült káoszra számítottak, ami sehogy sem akart jönni.

Katsuki kilesett Eijiro szárnya mögül.

- A második kör?

- Sehol, most elbizonytalanodtak - jelentette a sárkányfiú.

Igaza volt. A tömeg zúgolódott egy kicsit, majd újabb nyílvesszők kerültek elő a tegezükből. Ám most egy, a sor mentén végigügető lovas az egyik fáklyával mindet meggyújtotta.

- Ez nem jó... ez nagyon nagyon nem jó... ha az erdő kigyullad, nekünk lőttek - sziszegte Katsuki. - Most azonnal cselekednünk kell.

- Ülj a hátamra - ütött a lapockáira Eijiro.

Az íjjászok és a mögöttük álló sereg egy hatalmas, dühös üvöltést hallottak a magasból. Hiába emelték magasba fáklyáikat, csak egy felettük köröző, hatalmas árnyékot láttak. Viszont nem voltak hülyék.

- Senki nem mondta, hogy magas rangú alakváltóik is vannak!

- Ez a sárkány! Egy kibaszott sárkány!

- Todoroki erről egy szót sem szólt!

Eijiro ügyes sem vetett rájuk. Egyenesen a megbolydult sereg közepén landolt, és karmaival, de még a szárnyával is kaszálni kezdte az embertömeget. Akikre ütést mért, az összeroskadt, és többé nem kelt fel.

Katsuki egy elegáns ordítás kíséretében leugrott a hátáról, és akkorát robbantott, hogy a tenyere is belefájdult.

- Így baszakodjatok velünk! - üvöltötte, majd a Minoru által készített kardját előrántva kezdte egyszerre párbajjal és robbantásokkal is leküzdeni az ellenfeleit.

Mikor már javában irtotta maga körül a népet, szembe került az első mágussal, aki valamit elmormolt, és egy áttörhetetlen pajzsot vont maga köré, amin természetesen az ő kardja átjutott.

- Na, most mit fogsz tenni? - nevetett.

Katsuki dühödten ontotta rá a robbanásokat, amik látszólag semmit sem értek. A kardja sem, és a mágus több sebet is ejtett rajta. Mikor egy mély sebet vágott a karján, felüvöltött, és a tenyerével nem törődve elkapta a mágus fegyverének élét, kirántva használója kezéből.

Annak megdöbbenni sem volt ideje, már el is kapta a markolatot, és a pajzson áthatolva gazdája szívébe mártotta a fegyvert.

- Ezt fogom tenni - köpte a szavakat, majd folytatta a harcot.

Igaz, hogy Eijiro sárkányként vett részt a harcban, jó fél órás csatát vívtak. Mikor az utolsó embert is ártalmatlanította, körbenézett.

- Ez... ez volt az utolsó... - kifújta a levegőt, és lihegve leroskadt a földre.

Eijiro is visszaváltozott. Több sebből vérzett, és jó pár ütésnyom is virított rajta.

- Volt egy mágus, aki képes volt hatástalanítani a bőröm védelmét mindig pár másodpercre. És addig a páncélosok megtámadtak - sóhajtotta, és Katsuki mellé vánszorgott.

- Ha a többi csoportban is ennyi mágus van, akkor a többiek nagy bajban vannak.

- Nem tudunk odamenni hozzájuk - rázta a fejét Eijiro. - El kell temetnünk a hallottakat, mielőtt kitör valami járvány. Az életben maradottak sem mehetnek a dolgukra. Ha információt szolgáltatnak Todorokinak, annak nagyon rossz vége lesz. Amúgy is, folyamatosan bennem van valami furcsa, szorongó érzés...

- Ez amiatt van, hogy majdnem megöltek - Katsuki hanyatt dőlt, és rámeredt a csillagos égre.

- Nem - rázta meg a fejét Eijiro. - Mintha valami lesben állna, és bármikor rám vethetné magát. Olyan, amiről tudnom kéne, de nem tudok... és ez rendkívül idegesítő.

- Én nem nagyon érzek ilyesmit, de majd nyitva tartom a szemem. A megérzéseid idáig nem csaltak.

- Örülnék, ha most tényleg csak a stressz beszélne belőlem...

Izuku szemszöge:

Lassan két hét telt el azóta, hogy a többiek elmentek. A március rügyeket és zsenge fűillatot hozott, de senki sem tudott megállni, és elcsodálkozni az erdő ezerszínű szépségén.

A kertészek, a növény elemű mágusok és az állattenyésztők megállás nélkül dolgoztak és termeltek, hogy a megfelelő ellátmány eljusson a határra is.

Az alakváltók kémkedtek, és folyamatosan hozták az információkat, habár Todoroki csapatai kezdték sejteni, hogy valamiféle mágia áll annak hátterében, hogy minden lépésüket előre látják. A sas alakváltók családjából egy nap csak a fiú tért haza: Az apját elkapták és megölték.

A katonák mostanában minden bogárnál nagyobb élőlényt megöltek, amit csak találtak, mert nem merték megkockáztatni, hogy kihallgatják őket. Innentől kezdve a tanács Izuku parancsára nem engedte el a rovaroknál nagyobb alakváltókat az ellenség közelébe.

Ami őt illeti... nos, a belét is kidolgozta. Folyamatosan érkeztek a sérült, vagy már a halálukon lévő katonák a frontról, akik csak neki és Recovery Girlnek hála élték meg a másnapot.

Mivel az apja sokáig volt távol, a tanács bevonta őt a kormányzásba. Jelentősen megcsappant a létszám, mivel csak Mihoko, Gran Torino, Nezu és Ectoplasm maradtak a városban. A többiek mind harcolni mentek, de azt mondták, hogy szorult helyzet alakult ki a határon.

Ő szervezte meg a halottak temetését és az ellenség fogságba esett katonáinak elrendezését.

Kitalálta, hogy Recovery Girl, aki a legjobb ráolvasó volt akit ismert, felejtesse el velük azt, hogy harcolniuk kell ellenük, és küldje őket haza a családjukhoz, miután meggyógyította őket.

Nem akarta, hogy családok menjenek tönkre miattuk, ugyanis szentül hitt benne, hogy Todoroki miatt van az egész. Az átlag embereket nem érdeklik, hogy járnak-e köztük elfek vagy sem. Ők csak élni akarják az életüket, távol a háborúktól, betegségektől és éhínségtől.

És tenni akart róla, hogy ez így is legyen. Senkit nem akart szenvedni látni, de a halottakat ő sem tudta feltámasztani. A járványok megelőzése végett kirendelte Hajimét és mellé egy csapat gyógyítót, hogy sterilizálják a holtakat, és adják meg nekik a végtisztességet.

Az erdő szélén így alakult ki egy egész temető pár nap alatt, de a terv elérte hatását. Semmilyen vírus nem kelt lábra, és csak a csaták szedték áldozataikat.

Éppen a második hét utolsó napján kapta meg Katsuki ötödik levelét.

Drága Izuku!

Megmosolyogta a megszólítást.

Remélem jól vagy, és Izumi is. Eijiro és én megvagyunk, habár idegesítő a tény, hogy most is ölik egymást tőlem alig ezer méterre. Eijiro most a fronton van, és úgy kaszálja az embereket, mint te a medvehagymát májusban, ha nagyon megnő. Apropó, már nő a kölyök? Remélem igen. Ajánlom neki, hogy viselkedjen normálisan, elvégre a feleségem hasában lakik.

Tudom, hogy azt mondtam április elejére hazamegyünk, de lehet, hogy nem fog menni, ugyanis a tizenötezer fős sereg tábort bontott, és lassan, de biztos tempóban megindultak felénk. És ha ideérnek, mindenkire szükség lesz. Most mindenki emiatt aggódik, ezért igyekszünk minél inkább bebiztosítani a terepet.

Kérlek, várj még egy kicsit. Én is látni akarlak, de nem hagyhatom itt a csapatot és Yokotát. Képzeld, az a szakállas idióta ugyanúgy rajong a csípős ételekért, mint én. Kiderült az is, hogy nagyon jó harcos, apádról nem is beszélve. Ha megerőlteti magát, maximum másfél órát tud kint tölteni csatával, utána folyamatosan pihennie kell. De esküszöm, azok miatt a másfél órák miatt érzem azt, hogy haladunk is valamit. A seregekkel nehéz elbánni, mi folyamatosan haladunk kelet felé.

Üdvözlöm Izumit és a többieket!

Ölel

Katsuki

Ui: A felemás barom rohadtul idegesít. Komolyan, hogy tud ilyen érzelemmentesen csinálni mindent a légzéstől kezdve az emberölésig?

Izuku letette a levelet az ágy melletti komódra, és végigsimított a hasán. A gyermek szép lassan növekedett, és nagyon enyhén, de már látszott, hogy ott van. Habár még mindig ráfoghatta volna a sok evésre a hasa megnagyobbodását.

- Anya, apa mikor jön haza? - Izumi a mai nap folyamán másodjára tette fel a kérdést.

- Nem tudom, Izumi... Azt mondta, hogy hamarosan - mosolygott a gyerekre.

Gyűlölte magát minden egyes hazugság után, amit Izuminak mondott, hogy megnyugtassa.

- Ha hazaér, meg fogom mutatni neki, hogy tudom meglocsolni az összes veteményest egyszerre - lelkendezett a gyerek.

- Szerintem nagyon fog neki tetszeni.

Amint a kisfiú visszasietett játszani az Asui testvérekhez, Izuku a kezébe temette az arcát. Nem tudta, meddig bírja ki ezt ép ésszel. Épp kezdett elsüllyedni a teljes kétségbeesés mély mocsarában, amikor nyugtalan, szapora kopogás rántotta ki a mélabús csöndből.

Felállt, és a bejárati ajtóhoz vánszorgott. Mikor kinyitotta, Kyokát pillantotta meg.

- Izuku! - a lány egyenesen a karjaiba omlott.

Látszólag borzasztóan zaklatott volt, és egész testében remegett.

- Kyoka-chan, jól vagy? - kérdezte tőle aggódva.

- Nem... Izuku... azért jöttem hozzád, mert ezt csak te értheted meg!

- Gyere, ülj le - Izuku gyorsan a konyhába terelte, és leültette a legközelebbi székre. Gyorsan hozott neki egy pohár vizet, majd leült vele szembe.

- Kyoka-chan, pontosan mi a gond?

Erre a lány felé mutatta a bal kézfejét. Izuku egy darabig csak pislogott, majd észrevette a lány gyűrűsujján lévő apró, sárga kővel ellátott gyűrűt.

- Ez csak nem...

- De igen! Denki eljegyzett, pont mielőtt elindult volna! - zokogott fel a lány. - Tudom, miért csinálta, de ez akkor is... emiatt csak még jobban félek! És semmilyen üzenetet nem küldött... - hangosan szipogva megtörölte a szemét, majd folytatta. - Nem bírtam tovább magamban tartani, és nem hittem, hogy más megértené ezt, hiszen Katsuki is eljegyzett téged.

- Igen, de ő küld nekem levelet...

- Hát épp ez az! - csapott az asztalra a lány. - Denki semmilyen üzenetet nem küldött!

- És éppen ezért aggódsz...

- Igen... - Kyoka a kezébe temette az arcát.

- Nekem Katsuki azt írta, hogy nem tud hazajönni, mert a fősereg mozgásba lendült - mondta Izuku. - Denki ugye keleten van? A sereg pedig nagy valószínűséggel errefelé fogja venni az irányt, elkerülve az ő állomásukat...

- Akkor a helyzet még rosszabb, mint hittem! Denki egy idióta, amint megtudja ezt, szembe fog menni mindennel - esett még jobban kétségbe a lány. - Vagy lehet, hogy már... hogy már...

- Figyelj, ha ennyire aggódsz érte, miért nem megyünk el megnézni, hogy jól van-e? - tette fel a kérdést hirtelen ötlettől vezérelve Izuku. - Diszkrét, csendes felderítőakció lenne, amiről senki sem tudna. Akár holnap.

Kyoka kissé fellelkesülve nézett rá.

- Komolyan hajlandó lennél segíteni nekem?

- Persze. Megértem az aggodalmad, és keletre akár egy éjszaka alatt is eljuthatunk.

- Jó... de mi lesz a fiaddal?

- Lebeszélem Tsuyuval, hogy náluk aludhasson. Úgyis a tavaknál laknak a város másik végében, akár egész napra ott maradhat.

- Köszönöm, Izuku!

Kyoka megtörölte a szemét, és rámosolygott. A következő pillanatban mindketten összerezzentek, ugyanis egy hang szólalt meg mögöttük.

- Szóval elhagyjátok a várost, anélkül, hogy bárkinek szólnátok.

Aizawa unokaöccse, Hitoshi ellökte magát a faltól, és besétált a konyhába.

- Hitoshi... mióta hallgatóztál itt? - hebegte Kyoka.

- Azóta, hogy Denki eljegyzett, és nem küldött levelet. Izuku, legközelebb ne hagyd nyitva az ajtót. Természetesen kíváncsivá tett a dolog, amikor elmentem a ház előtt, és meghallottam miről beszéltek - mondta a fiú kissé unottan.

- Akkor most szólni fogsz a többieknek, hogy el akartunk menni egy napra? - feszengett Izuku.

- Nem - rázta meg a fejét Hitoshi. Lila haja csak úgy repkedett körülötte. - Egy feltétellel. Ha engem is magatokkal visztek. Látni akarom az apámat.

- Be vagy véve - bólintott Kyoka. - Másképp lebuktatnál minket, nem?

- Ebben a minutumban.

- Akkor tényleg nincs más választásunk - vakarta meg a tarkóját Izuku. - Rendben, akkor menjünk hárman. Viszont mindhármunknak hihető mesét kell majd kitalálnia.

Yahho, mindenki! Huszonnégy órán belül két rész! Belejöttem rendesen... király érzés, mikor csak egyszerűen ontani tudom magamból a szöveget.

Yap, most lesz egy kis KaminariXJiro agymenésem, és Denki háttérsztorija is hamarosan jönni fog. Probléma a köbön! Már csak azért imádkozok, hogy élve hazajussanak... Jó éjt, és sok yaoit!