Katsuki Toshinori kezébe nyomta Izumit.

- Vigyázzon rá! Maga úgysem harcképes!

Azzal megiramodott és leugrott a háromszáz méteres magasságból.

- Katsuki! - rohantak az ágakhoz a többiek, mikor a fiú levetette magát a mélybe.

- EIJIRO!!!

Erre a szólításra mindnyájuk legnagyobb döbbenetére pár pillanattal később az alattuk lévő fák közül kitört felfelé a hatalmas, tűzvörös sárkány. Katsuki elkapta az egyik tüskét a nyakán, és egy pillanattal később már rajta állt.

- A füst felé menj! - ordította, mire a hüllő irányt változtatott, és elhasított azt erdő lángoló része felé.

Toshinori döbbenten nézett utánuk, majd gyorsan Shinji és Ken felé fordult.

- Az erdő lángokban áll. Shinji, keress fel mindenkit, akinek víz alapú mágiája van, és irányítsd őket a Thirarhoz legközelebb eső gáthoz. El kell oltanunk a tüzet, mielőtt tovább terjedne. Ken, mennyi idő alatt jutsz el a faluba?

- Tíz perc - mondta a földszerű férfi.

- Akkor induljatok!

- Bocsánat! - tette fel a kezét félénken Izumi. - Nekem is víz alapú a képességem! Hadd segítsek én is!

Azzal a tenyeréből vízsugarat lövellt ki, hogy bizonyítsa tudományát.

- Ez mind szép és jó, de te még csak gyermek vagy - csitította Toshinori.

- De... de ott van anya...

- Ne félj, Katsuki és Eijiro a segítéségre siettek.

- Toshi, lehet, hogy most minden segítő kézre szükségünk lesz - érvelt a gyerek mellett Kamui.

- Shinji, Izumi még csak hét éves.

- De képes vizet generálni. Tetejébe ahogy elnézem, korlátlanul. Még a folyóra se lenne szüksége.

- Ne ezen vesszünk most össze!

- Én elindulok - mondta óvatosan Ken, majd elfutott a lépcsők irányába.

Azért volt ilyenkor remek segítség, mivel rendkívül nagy távolságokat tudott megtenni csekély idő alatt. Az erdő földjéből született, és képes volt eggyé válni vele. Toshinori tudta, hogy miután leér a fáról elsüllyed a talajban, mintha csak vízbe ereszkedne.

A gyors reagálású hadtest másik eleme Kamui volt, aki indákat növesztve magából a magasban tudott manőverezni, és a fákon keresztül érzékelte az ellenség mozgását.

- Yagi Toshinori, Demissa leszármazottjaként azt mondasz nekem amit akarsz, de megvan a saját véleményem. Ha most azonnal oda tudnám vinni Izuku fiát a tűzhöz, nem kéne összegyűjtenem másik tíz mágust, akik alapvetően a folyóra vannak korlátozva.

Toshinori letette Izumit, és fel-alá kezdett járkálni. Gyorsan kellett döntenie, mert rettentő kevés idejük volt.

Ha Izumit odaadja Kamuinak, veszélybe sodorja a gyerek életét, ám ha nem, legalább húsz percet veszítenek a mágusok összeszedésével, és addigra más településeket is elérhet a tűz, vagy kiolthatatlanra erősödik, és akkor kénytelenek lesznek lemondani egy jelentős határ menti területről, ami az egyik fő védvonaluk is volt.

Semmit sem tehetett, csak gondolkodni tudott. Olyan sebbel, amit még Chiyo sem bírt meggyógyítani, nem volt harcképes már tizenhét éve. Katsuki szavai fájók, de mégis igazak voltak.

- Ha bármi baja esik, - mondta lassan felemelve a fejét, tekintetét Shinjiébe fúrva. -... felaprítalak tűzifának.

- Jobban fogok vigyázni rá, mint a saját életemre - térdelt le előtte Kamui, majd Izumi felé fordult. - Hallottad, Izumi. Segíts nekünk megmenteni a fénytündérek városát.

A fiú elszántan bólintott, mire Kamui körülfonta egyik karjával, a másikat pedig a legközelebbi fa ága felé lőtte ki. Előreugrott, és ellendült a füst irányába.

Toshinori a kezét tördelve nézett utánuk.

- Izuku ki fog nyírni...

Izuku szemszöge:

Kinyújtotta maga mellé a karját, és várt. A mágiája érezte, hogy a fegyver közeledik, de nem volt sok ideje.

- Most csodára vársz? - nevetett rajta Dabi. - Mert az nem fog jönni, elf gyerek.

- Azt hiszed? - sziszegte.

A következő pillanatban Demissa kardja hatalmas légáramlatot kavarva a kezébe csapódott. Az ujjait rázárta a markolatra, és előreszegezte a fegyvert. A varrott bőrű férfi elengedte a gyermeket, akinek eddig a torkát szorította, és teljesen felé fordult. A kislány térdre esett, és köhögve-sírva a torkához kapott, ami hólyagosra égett.

- Szóval te vagy az a mihaszna, aki ellopta Todoroki kardját - Dabi szemében érdeklődés csillant.

- Tehát neki dolgozol - jelentette ki Izuku, mire a férfi szeme idegesen megvillant.

- Neked nem kell azt tudnod - morogta Dabi, azzal egy hatalmas lángcsóvát lőtt ki a tenyereiből.

Izuku meglendítette a kardot, mire akkora erejű szél támadt, hogy a tűz menten eltűnt. Dabi erre lerántott egy ostort az övéről, ami láncra fűzött fémgyöngyök sokaságának tűnt. Az is lehetett, mert mikor Dabi meggyújtotta, nem porladt el, hanem egyszerűen felhevült.

- Add vissza a király kardját!

- Ez a kard az enyém és apámé!

A kéken égő ostor suhogva hasította a levegőt, Izuku pedig igyekezett elvágni, az eszméletlen hőtől és füsttől kissé szédülten. Mikor végre azt hitte, átvágja a fémet, az fémkötél rátekeredett a kardjára, és kitépte a kezéből.

A kezét kinyújtva visszahívta magához a kardot, ám ezt a pillanatot Dabi ügyesen kihasználta. Izuku figyelme a kardra irányult, így már csak annyit látott, hogy a felé törő lángörvény alig egy méterre van tőle.

A kezét reflexszerűen a fejére szorította, és szorosan lehunyta a szemét, a tűz pedig elnyelte. Égette, marta a bőrét, és mintha nem akart volna megszűnni. Eszméletlenül forró volt, és úgy érezte, már a haja is ég... Csukott szemhéján éles fényfoltok táncoltak, és ő futva igyekezett kitörni a tűzviharból. Közben egyik kezét óvatosan kinyújtotta, hogy újra magához hívja a kardot.

Az a tenyerébe repült, és ő ismét szélvihart kavart vele, ezzel leállítva az őt érő támadást. Zihálva próbált felegyenesedni, és maga elé emelte a kardot. Alig látott, a füle furcsán zúgott, érezte a saját haja és körme iszonyatos, égett szagát.

Mikor valamennyire élessé vált számára a kép, Dabi ostorával találta magát szembe, ami az arcába csapott. Felkiáltott és hátratántorodott, kormos tenyerét a mély sebre szorítva. Elszántan felkapta a fejét, várva az újabb támadást, ami elől végre ki tudott térni.

Visszavette Dabi ritmusát, és embert próbáló erővel eltörölte a férfi lépéselőnyét. Mikor az ostor ismét a kardjára tekeredett, ő előre a tenyeréhez kovácsolta, így folyamatosan őhozzá vonzódva nem tudott elszakadni tőle. Megrántotta a fegyvert, mire most Dabi kezéből esett ki az ostor.

Mielőtt a férfi felkaphatta volna, nekirontott, és a kardja lapjával hatalmas ütést mért a fejére. Dabi ájultan roskadt össze, amit a távolabb lévő, épp Hajimével és Shionnal küzdő társa is megpillantott.

- Bántottad Dabit! - visította, és két ellenfele arcába robbantva otthagyta őket.

Megszaporázta a lépteit, végül már a talaj felett fél méterrel lebegve száguldott Izuku felé, aki harcra készen felemelte a kardját, habár már alig állt a lábán.

A boszorkány előreszegezte a pálcáját, majd furcsa, idegen nyelven felkiáltott. Összesen két szó hagyta el a száját, ám a következő pillanatban a pálca hegyéből mint valami kiborult kosárból, fekete pókok kezdtek ömleni.

A nyolclábúak egyenesen felé indultak meg, átmászva Dabin, mintha csak ott se lenne. Rémülten felkapta a sérült gyermeket, és sebesen hátrálni kezdett. Apró ellenségek ellen tehetetlen volt. Valószínűleg a lány is hasonlóképp gondolkodott.

- Most próbáld meg használni a kardodat! - nevetett. - Csak figyelmeztetlek, ha ezek közül a kis drágák közül akár egy is megmar, véged. Mi fog veled történni, ha ennyien beléd fecskendezik a mérgüket? - nevetett eszelősen. Szinte már érdeklődve figyelte, ahogy az általa irányított pókhadsereg egyre közelebb ér Izukuhoz, akinek két választása volt. Befutni a tűzbe, vagy a pókok eleségévé válni.

Meghalni, vagy meghalni.

A kislány apró keze belemarkolt éget ruhájába, ami már alig lógott rajta. Nem gondolkodhatott. A tűzben nagyobbak voltak a túlélési esélyeik, ezért a lángok felé kezdett rohanni, nyomában a halkan sistergő, rengeteg apró lábbal. Egyik kezét a kislány nyakára simította, és igyekezett minél gyorsabban begyógyítani az égési sérülést. Nem kockáztathatta meg, hogy a gyerek megfulladjon a tömény füstben.

Már majdnem elérte a lángfüggönyt, mikor kiáltást hallott a magasból, és a következő pillanatban hatalmas robbanás rázta meg a talajt. Katsuki a póktenger kellős közepébe robbantott, megölve az összes kis bestiát.

- Mi a kurva isten folyik itt?!

- Ez nem ér! - sikított dühösen a boszorkánylány. Ismét intett a pálcájával, mire sűrű, fehér füst keletkezett, és látni lehetett, ahogy Dabit felnyalábolva eltűnik a ködszerűségben.

Eijiro is befutott, és Hajime valamint Shion is valamennyire magukhoz tértek a robbanásból, amit az arcukba kaptak. A hajuk hátracsapódott, és csak a szemük fehérjén nem volt hamuréteg.

- A falu üres? - kérdezte Eijiro, miközben folyamatosan a fülét hegyezte és a levegőben szimatolt sebesültek után kutatva.

- Ahogy láttuk, mindenki sikeresen elhagyta a tűzterületet - zihálta Shion. - Izuku, mondtam, hogy menj minél messzebb! - fordult felé.

- De... de... - Izuku lihegve letette a kislányt a talajra. - Megsérült... nem hagyhattam ott...

Ennyit bírt kinyögni. A következő pillanatban eldőlt, mint egy kivágott fa, és nem mozdult többet. Katsuki, Eijiro, Shion és Hajime furcsállva néztek a gyerekre, akin egy karcolás sem volt. Sőt... nála egészségesebb gyereket ritkán lehetett látni.

- Azt ne mondd, hogy miközben küzdöttél, még meg is gyógyítottad - fogta a fejét Eijiro.

Katsuki szemszöge:

A tüzet végül Izumi oltotta el. Legnagyobb meglepetésükre Kamui valamint Ken segítségével és védelmezésével megakadályozta a továbbterjedést, végül az utolsó szikrát is kioltotta.

Hamarosan lovak vágtáját lehetett hallani, és befutottak a közeli falvak gyógyítói és vezetői. Nemsokára pedig maga Toshinori Yagi is megjelent a tanácsával együtt.

Míg a többiek a füstölgő romokat vizsgálták, a gyerek, aki Dekunál volt, Katsukihoz lépett. A kezében egy furcsa, fémből készült ostort tartott.

- Ez... ezzel támadta meg a fekete hajú a barátod, mikor megpróbált megvédeni - motyogta. - Mikor fog felébredni?

Katsuki ránézett Dekura, aki ájultan feküdt egy sebtében leterített pokrócon. Leégett körmeit, égési sebeit, valamint a vágást az arcán Recovery Girl meggyógyította, de a kimerültségét nem tudta eltüntetni. A haja vége is feketén füstölgött.

- Nem tudom. De hidd el, tudja, hogy megköszönted neki - mosolygott a kölyökre. - Menj vissza a szüleidhez.

Átvette tőle a nehéz fegyvert, és tüzetesebben megvizsgálta. Észrevette, hogy a szorosan egymás mellé fűzött fémgyűrűk eszetlenül erősen sodort kötélre vannak fűzve, ami át volt itatva valamilyen alkoholszagú, viaszos anyaggal.

Az ostor markolatát egy furcsa, háromszög alakú, karcolt jelkép díszítette.

- Hé, sensei! - kiáltott Yamadának, aki a legközelebb hozzá álló felnőtt volt jelenleg. Mikor a szőke mellé lépett, felé nyújtotta a fegyvert.

- Ismeri ezt a jelet? - mutatott a háromszögre.

Yamada közel hajolt a fémhez, hogy rendesen lássa, majd a következő pillanatban holtsápadt lett.

- Atyaég... - suttogta kiszáradt szájjal. - Toshinori! Azonnal gyere ide!

Deku apja odasietett hozzájuk, és talán még Yamadánál is rosszabbul reagált a kis karcolásra.

- Ilyen nincs... nagyobb a baj, mint hittük... - mondta remegő hangon.

- Mi? Miért? Mi ez? - kérdezte Katsuki.

- A Gonosztevők Szövetségének egyetemes ismertetőjele. Todoroki hatalomra kerülése előtt fák százaira karcolták fel ezt  itt az erdőben. Shinji minden fáról eltüntette őket. Akié a fegyver volt, az a Szövetség tagja. És ez nagyon nagyon nagyon rosszat jelent.

- Todoroki a Szövetségen keresztül próbál eltenni minket láb alól? - hüledezett Yamada.

- Nem vallna rá - rázta meg a fejét Toshinori. - Ha valamit akart, akkor maga jön el érte. Nem... ez... ez előtámadás volt. Ránk akar ijeszteni. Az, hogy két szövetségbelit küldött, annyit mond: Enyém az első lépés, és sarokba vagytok szorítva. Szerintem a Szövetség tagjai nem is tudták, hogy Izuku vagy Hajime itt leszek.

- Szóval ön szerint azért támadták meg a falut, mert fontos központ és határhoz való közelsége miatt még könnyű célpont is volt? - röppent oda Thirar vezetője, Okimi. A hangja olyan szomorúan csengett, mintha egy temetésen lennének.

Végül is, ez a fénytündérek számára az volt.

- Pontosan - bólintott Toshinori.

- Toshi! - szaladt oda hozzájuk Kamui. - Ezt látnod kell...

Katsuki velük ment. A falu másik végén, a füstölgő romok mellett egy kissé megégett, de megmenekült fa állt. Kamui megkerülte, és a törzsére mutatott.

A kéregbe ott volt a háromszög alakú karcolás, és egy rövid, ám annál lényegre törőbb üzenet.

Élvezzétek a mát, mert nem lesz holnap.

Izuku szemszöge:

Mikor felébredt, ólomsúlyúnak érezte a szemét. Meg se bírt mozdulni, csak feküdt, és csendesen élvezte a békét ami körülötte honolt. Erre nagyjából két másodperce volt, mert utána távolról mintha üvöltést hallott volna.

- Nem engedem még egyszer el! Nézzék már, mi történt vele! Itt marad, és kész! Nincs az az isten, ami rá tud engem venni arra, hogy még egyszer kitegye a várósból a lábát!

Katsuki szavai egyesével verekedték magukat keresztül a dobhártyáján, ő pedig csendesen hallgatta. Miért kiabálhat Kacchan? És ami fontosabb, kivel kiabálhat? Ekkor egy ismeretlen férfi hangját hallotta meg.

- Nem hagyhatjuk, hogy pont a hadüzenet után itt maradjon Demissa kardjának birtokosa! Ő az egyetlen, aki használni tudja! Fel se fogod, hogy mekkora érvágás ez a haderőnknek, te hülye kis taknyos!

BUMM!

Még az ágy is beleremegett a robbanásba.

- NEM FOGOM ELENGEDNI A HADSZÍNTÉRRE, MIKOR CSAK TIZENHÉT ÉVES! NINCS IS KÉPZETTSÉGE, ÉS NEM HARCOSNAK KÉSZÜLT! GYŰLÖLI AZ ERŐSZAKOT, ÉS NEM FOG MENNI!

- IGENIS JÖNNI FOG!

Izuku lassan kinyitotta a szemét, majd mikor megpróbált felülni, hangosan felnyögött kínjában. Erre kint néma csend lett, majd egy pillanattal később Katsuki lépett a szobába.

- Deku! Neked még nem szabad felülnöd. Feküdj vissza - azzal végtelenül szelíden visszanyomta őt az ágyra. Izuku bágyadtan pislogott rá, majd észrevette a Katsuki háta mögött álló, teljes páncélzatban feszítő szakállas, vörös hajú férfit, aki szúrós tekintettel figyelte őt.

- Kacchan...

Katsuki közelebb hajolt hozzá, hogy hallja, mit mond.

- Mi az?

- Hányni fogok - suttogta.

Katsuki rögtön felkapott az éjjeliszekrényről egy tálat és elé tolta.

- Bo-Bocsánat - mondta csendesen, miután végzett gyomra tartalmának feltárásával.

- Semmi baj - Katsuki óvatosan egy pohár vizet tartott a szájához. - A lényeg, hogy jól vagy.

Mikor ivott, Izuku a férfire nézett. Elf volt, akárcsak ő.

- Maga kicsoda?

- Az elfek hadseregének parancsnoka és tábornoka - húzta ki magát még jobban a férfi.

- De apa azt mondta, nincs hadseregünk - mondta értetlenül.

- Az addig volt érvényes, amíg nem támadtak ránk. Tegnapelőtt óta folyamatosan jelentkeznek hozzánk a bátor elfek és emberek, akik hajlandók megvédeni az erdőt.

- Tegnapelőtt...?

- Két napig aludtál - világosította fel Katsuki.

- Hol van Izumi-chan? - kérdezte erre riadtan.

- Apád vigyáz rá, de idehozhatom.

- Légyszíves... és Kacchan... mindenki...?

- Ne aggódj, mindenki jól van. Képzeld, Izumi oltotta el a tüzet, a kislány, akit védelmeztél pedig hibátlanul meggyógyult.

- Oh... már semmi baja?

- Sose volt jobban.

- Hála égnek... ennek örülök... - sóhajtotta, majd kissé lenyugodva visszadőlt a párnájára. - Miért vagyok ilyen fáradt? - kérdezte.

- Mert Recovery Girl meggyógyított, de elég durvák voltak a sérüléseid, és a mágiád is jelentősen megfogyatkozott. Ne félj, nagyjából két óra, és felkelhetsz... maga meg takarodjon már ki - morogta az utolsó mondatot rá sem nézve az elfre, akihez intézte őket.

- Nem fogok, amíg nem közlöm a kard birtokosával az alapvető rendeltetéseit - mondta kemény hangot megütve a férfi.

- Akkor másként mondom el - fordult felé Katsuki. A hangja túlcsordult az elfojtott indulattól. Normális ember ilyenkor már menekült volna. - Vagy kihúzza innen a belét most rögtön, vagy én rúgom ki páros lábbal, de abban kurvára nem lesz köszönet!

- Nem vagy te senki, hogy parancsolhass nekem - mondta gúnyosan az elf. Izukunak kezdett egyre ellenszenvesebbé válni.

- Kacchan a jegyesem, és amit ő mond, az az én szavam - mondta csendesen.

Az elf megdermedt. Mély levegőt vett, pislogott párat, majd megszólalt.

- Ahogy óhajtja...

Katsuki rávigyorgott, és szélesen bemutatott neki. Az felhördült, de szó nélkül elhagyta a szobát.

- Köszi, kis herceg - mosolygott rá Katsuki.

- Ez a legkevesebb, amit azután tehetek, hogy megmentettél a pókoktól.

- Bleh... mocskos kis bestiák. Már attól kiráz a hideg, ha rájuk gondolok.

- Kik voltak azok a támadók? - kérdezte Izuku.

- Ne törődj most velük. A lényeg, hogy jól vagy, és bárki bármit mond, nem mész ki a határra harcolni. Ezt megígérem.

- Még nem látom át teljesen tisztán a dolgokat... akkor idehozod Izumit?

- Mi? Ja, persze!

Azzal Katsuki felpattant, és kisietett.

Izuku magára maradt a gondolataival és a vissza-visszatérő émelygésével. Mikor Katsuki visszatért, pont magához ragadta a frissen kimosott tálat, és kiadta magából az előbbi vizet.

- Már megint?! - rohant hozzá Kacchan. - Ez nem normális, ilyet nem kellene csinálnod!

- Engedj oda! - hallatszott Recovery Girl hangja. Az idős hölgy felült az ágy mellett lévő székre, és cuppanós puszit nyomott a fejére.

- Jobb? - kérdezte.

- Nem... még mindig rosszul vagyok... - mondta Izuku.

- Anya, mi bajod? - kapaszkodott fel az ágyára Izumi, mire jobban körülnézett. Az apja is ott volt, kifejezetten aggódó tekintettel. - Semmi, semmi, csak kicsit rosszul vagyok...

- A kezed - tartotta felé a sajátját Recovery Girl. - Felmérem az egészségügyi állapotod, mint a kitörésed előtt. Az el fogja árulni, mi bajod. Lehet, hogy enyhe mérgezést kaptál valamitől.

- A pókok? - kapta felé a fejét Katsuki.

- Egy pillanat és kiderül - nyugtatta Recovery Girl.

Izuku kitartotta a tenyerét, mire az idős hölgy végighúzta rajta az ujjait.

- Végignézem... sérülésed nincs, azok mind begyógyultak, de... te jó ég...

A szeme kikerekedett, és megszorította Izuku kezét. Mikor elengedte, olyan arcot vágott, mint aki nem tudja, hogy sírjon-e vagy sikítson.

- Ilyen nincs a világon... - hebegte remegő hangon. - Izuku, én ezt egyszerűen nem merem elhinni!

Yahho, mindenki! Ismét jó kis izgalmas résznél érek véget, és a rajzot sem fejeztem meg be, de nem bírom elviselni, hogy nem teszem ezt közzé valami hülye firka miatt. Nehogy már szétvessen titeket az ideg az előző fejezet miatt! Vessen szét amiatt, mert én írógörcsöt kaptam...

Hogy milyen baja/betegsége van Izukunak, az majd a következő részben kiderül. Itt ülök a billentyűzet előtt, és eszelősen vigyorgok, hogy te jó ég, milyen király lesz a következő rész!!! És mivel ti nem tudjátok, mert nem láttok a jövőbe, igyekszem vele. Minden jót, sok-sok yaoit!