- Egy... egyetlen kurva napra mész el egyedül, és hazahozol egy gyereket!

Izuku az egyik ablaknál állt, és figyelte, ahogy Katsuki magánkívül járkál fel-alá.

- Hol vannak a szülei?

- Megölte őket egy bérgyilkos, mikor öt éves volt.

Katsuki megállt, és az ujjait a homlokához nyomta. A kölyök jelenleg Todoroki Rei gondjaira volt bízva, így megbeszélhették a dolgot a jelenléte nélkül.

- Nem volt otthona, de még csak rendes ruhája sem! A szüleinek nem voltak testvérei, senkire sem számíthat - mondta Deku. - A volt barátait szintén megölték Todoroki emberei.

- És te hazahoztad, megígérve neki, hogy vigyázni fogsz rá.

- Igen.

- Nem tűnt fel neked, hogy ez számára olyan lesz, mintha örökbe fogadnád?

- Akkor örökbe fogadjuk? - csillant fel a fiú szeme.

- Huh, baszdmeg... - Katsuki a tenyerébe temette az arcát és lerogyott az egyik fotelbe. - Pont ez az, amit lehetőleg megpróbálnék elkerülni.

- De... de miért?

- Deku, tisztában vagy vele, hogy mekkora felelősséget varrnál mindkettőnk nyakába?

- Igen.

- Nekem nem úgy tűnik.

- De tudo-

- Nem baszki, fogalmad sincs róla!

Katsuki felpattant, és két lépéssel Izuku előtt termett.

- Kurvára nem tudod! Háború van, az ég szerelmére! Én folyamatosan a határokon gyakorlatozok vagy őrködök, szerinted lenne időm a kölyökkel foglalkozni?!

- Akkor majd én...

- Ki se látszol a munkából és már a vacsoránál elalszol! Nehogy már azt mondd, hogy pont te, aki már hetek óta egy kurva beszélgetést nem folytattál le velem valami egyszerű baromságról, amit mindig is szoktunk, vigyázni fogsz egy gyerekre!

Izuku felfújta az arcát és igyekezett nem pislogni, ami egyértelműen a könnyei visszatartásának jele volt. Katsuki oda-vissza ismerte őt, és most egy olyan létfontosságú döntést akart meghozni nélküle, ami mindkettőjük életét jelentősen befolyásolja.

- És tetejébe úgy ígérted meg neki, hogy engem meg se kérdeztél! Az teljesen természetes lett volna, ha azt mondod neki, megpróbálsz lakhatást és családot találni a számára, de az, hogy mi adjuk meg neki...! Én is itt vagyok, és tudtommal veled élek! Jogom van elvárni, hogy közösen vitassuk meg!

- De hát... mindketten képesek vagyunk gondoskodni egy élőlényről...

Katsuki kezei hangosan csattantak Izuku két füle mellett. A fiú összerezzent, ahogy közelebb hajolt hozzá, hogy biztosan hallja, amit mond. Amikor már majdnem összeért a homlokuk, Katsuki megdermedt, és úgy figyelte egy pillanatig a szabadulási lehetőség után riadtan kutató szerelmét, aki most kurvára kihúzta nála a gyufát.

- Nem tudom, észrevetted-e, de az, amit hazahoztál, nem egy kibaszott kóbor kutya, hanem egy elf, ami gondolatokkal és öntudattal rendelkezik - sziszegte dühtől elfúló hangon. - Egy gyereket kegyetlenül nehéz felnevelni, főleg egy olyat, amelyiknek megölték a családját és minden ismerősét, ide menekült, majd két évig egy lélekkel sem találkozott.

Izuku ide-oda kapkodta a fejét a menekülés után kutatva.

- De én... én hiszek abban, hogy meg tudjuk csinálni... Értsd meg, Kacchan, nem hagyhattam ott! - Ennél a pontnál törtek elő a könnyei. Végigfolytak szeplős arcán, és legördültek az álla mentén. - A régi önmagamat láttam meg benne, és nem akarom, hogy ő is oda jusson, ahova én, miután anya meghalt!

Hátát a falnak vetve ülő helyzetbe csúszott az ablak mellett, és összegömbölyödve zokogni kezdett.

- Nem akartam nélküled eldönteni! - sírta hangosan. - Bocsánat! Bocsánat, legközelebb megkérdezlek, ha ehhez hasonló lesz! Meggondolatlanul cselekedtem, és nem kértem ki a véleményedet! Nagyon sajnálom!

Kezeit ösztönösen a feje fölé emelte, aminek láttán Katsuki felnyögött. Legutoljára akkor látta ilyen helyzetben, mikor véletlenül meglátta, ahogy Gin a gyógyszerraktárban veri őt, amiért összekevert két növényt; meghunyászkodva, önmagát hibáztatva, rettegve és megtörten. Megfogadta, hogy soha többé nem kerül ilyen helyzetbe, erre pont ő kényszerítette bele...

- Semmi baj - guggolt le hozzá, és óvatosan lefejtette Deku kezeit a fejéről. Végigsimított a zöld, puha hajkoronán. - Én is bocsánatot kérek, amiért túlreagáltam. Nem kellett volna így kiabálnom veled... Egek, ne sírj már!

Izuku igyekezett uralkodni magán, és hüppögve a mellkasába fúrta a fejét. Katsuki szorosan átölelte, majd hogy a helyzetük kényelmesebbé váljon, leült mellé.

- Rendben, örökbe fogadhatjuk... de ha nem leszel hajlandó segíteni, vagy kiderül, hogy a kölyök egy földre szállt démon, kirúgom a házból.

- Kacchan!

- Jó, akkor csak a szobánkból.

- És bocsánat azért is, amiért nem foglalkoztam veled eléggé... ígérem, megpróbálom kevésbé hajtani magam. Csak te is olyan fáradtnak tűntél, így gondoltam nem akarsz beszélgetni vagy bármi mást csinálni...

Erre a mondatra Izuku fülig vörösödött. Katsuki vigyorogva a homlokának döntötte a sajátját.

- Deku, veled bármikor szívesen beszélgetek bármiről. Megígértem, hogy megházasodunk, és hidd el, nem poénból mondtam. Szeretlek, baszki... És ami miatt most úgy nézel ki mint egy paradicsom... arra meg még inkább kész vagyok bármikor.

Erre Izuku zavartan hebegni-habogni kezdett, amire ismét egy vigyort küldött válaszul.

- Na, gyere! Este van, éhes vagyok, és még a kölyökkel is közölni kell, hogy szívesen örökbe fogadjuk.

- Tényleg örökbe fogadjuk? - kérdezte boldogon Izuku, mialatt kéz a kézben megindultak a három Todoroki szállása felé.

- Ja. De megismétlem, ha bármi...

- Ígérem, hogy segíteni fogok mindenben, és Izumi is egy tündéri gyerek. Nem lesz vele gond.

- Ajánlom is. Nem mellesleg te leszel az anyja.

- Miért?!

- Én mindig is apa akartam lenni. És különben is - Katsuki megállt egy pillanatra, hogy Izuku fülébe súghasson - ... nem én vagyok az, akit megbasznak.

- Bakugo Katsuki! Ezt azonnal szívd vissza! - Deku alaposan felháborodott a kifejezésen. - Lealacsonyító rám és rád nézve is!

- Jól van na, bocsi... - Katsuki nevetve összeborzolta a fiú így is vad fürtjeit, és továbbindult. - De ezt muszáj volt.

- Egyáltalán nem kellett volna - pufogott Izuku, és megszaporázta a lépteit, hogy utolérje.

Felbaktattak egy lépcsőn, végigmentek két függőhídon amik a fák közötti átjárást biztosították, és két perc múlva már az úti céljuk előtt álltak. Izuku bekopogott, mire pár pillanat múlva kinyílt a meszelt falú, buborékszerű ház ajtaja.

A felemás fiú arca tűnt fel a résben, majd mikor meglátta kik jöttek, kitárta az ajtót, hogy vendégeik beljebb léphessenek.

Izumi valami gyerekeknek való kártyajátékot játszott Fuyumival a Todorokik asztalánál, ám azonnal felpattant, mikor meglátta a belépőket. Egész pontosan Dekut.

Odarohant a fiúhoz, és átölelte minden teketória nélkül.

- Oh, szia, Izumi-chan...

- Éhes vagyok - jelentette ki a kölyök.

- Rei-san nem adott neked vacsorát? - nézett Deku a nőre.

- Én megkínáltam, de azt mondta, te főzöl neki - tárta szét a karját Rei. - Egy falatot sem volt hajlandó enni.

- Izumi-chan, ilyenkor nyugodtan elfogadhatod az ételt.

- De te azt mondtad, hogy főzni fogsz nekem! - nézett fel Dekura a kölyök.

- Uh... én azt hittem... azt hittem ma itt vacsorázol és holnaptól főzök...

- Nem egyértelmű? - vette át Katsuki az irányítást, mivel Dekun látszott, hogy teljesen készületlenül érte a helyzet. - A kölyök éhes, gyere, főzzünk neki valamit. A konyha nonstop nyitva, és ha jól számolok, még csak este kilenc van. Egy tésztát tíz percbe telik megfőzni.

- Ezek szerint örökbe fogadjátok? - kérdezte Fuyumi, aki összegyűjtötte a szétszórt kártyalapokat, és egy kis dobozba tuszkolta őket.

- Igen - sóhajtotta Katsuki.

Izuku és ő szinte egyszerre ereszkedtek le Izumi magasságába.

- Mit szólsz hozzá, kölyök?

- Izumi-chan, ha tényleg nincs ellenedre, örökbe fogadunk. Kacchan is beleegyezett, így már semmi akadálya nincs a dolognak. Szeretnél velünk élni?

- I-Igen... - motyogta a fiú.

- Kölyök, nem hallom - vigyorgott rá Katsuki.

- Igen! - kiáltott fel Izumi, és egyszerre mindkettőjük karjába belevetette magát.

Az újdonsült szülőket ez olyan váratlanul érte, hogy a lendület hátralökte őket, és mindhárman a padlón kötöttek ki.

Izuku és ő innentől kezdve nem csak egy párt alkottak, hanem Izumival együtt egy családdá váltak.

Az első pár nap kész káosz volt. Yamada első körben folyamatosan üvöltözött és nevetett, mikor bejelentették, hogy örökbe fogadták Izumit. A többiek gratuláltak, Eijiro pedig egyetlen nap alatt olyan jó haverja lett a kölyöknek, mintha születésük óta ismerték volna egymást.

Izukunak sikerült megteremtenie az egyensúlyt a gyógyítás és az Izumival töltött idő között. Mivel a fiú már hét éves volt, Recovery Girl bevette a Satsuki és Samidare által alkotott osztályba, így innentől hárman voltak, és Izumi a napból öt-hat órát a vele egykorúakkal tölthetett.

Yagi Toshinori elég érdekes módon reagált arra, hogy lett egy unokája. Először felkiáltott és tekintélyes mennyiségű vért köpött fel, majd bőgni kezdett, és folyamatosan vigyorogva ölelgetni kezdte őket, ami jó ideig eltartott.

Szép lassan túltette magát a felesége halála fölött, és szívesen ügyelt Izumira, mikor Izukunak és Recovery Girlnek a rendelőben, Katsukinak pedig a határon kellett lennie.

Két és fél héttel azután, hogy Izumi belépett az életükbe, Toshinori elintézte, hogy külön házat kaphassanak és kiköltözhessenek a közös szállásról. Ott a kölyöknek is külön szobája lett, Katsuki legnagyobb örömére. Habár további egy héten át a rendezkedés miatt hullafáradtan zuhantak be az ágyba, teljesen boldogok voltak.

Az alapvetően sem unalmas életükbe egy új, vidám kis szín költözött, ami átfestette az egészet, és olyat adott nekik, amit eddig sosem tapasztaltak. Izumi tündéri gyerek volt, habár ezt hangosan soha nem ismerte volna be. Szúrós tekintete hasonlított egy kicsit az övéhez, és ha felidegesítették, képes volt olyanokat tenni és mondani, amitől még Dekunak is égnek állt a haja, habár együtt voltak már vagy hét éve.

Izumi szívesen segédkezett az otthoni feladatokban, és jól megállta a helyét a tanulásban is, habár kevés dolgot utált jobban a matematikánál. Úgy gondolta, neki bőven elég, ha tud osztani meg szorozni.

- Igenis jó vagyok matekból, el tudok számolni egymilliárdig! - mondta mérgesen egy alkalommal, mikor Izuku arra próbálta rábeszélni, hogy legalább próbálja meg megoldani a szöveges feladatot. - És ahhoz nem kell külön kielemeznem, hogy hány almám marad ha adok mindenkinek annyit, ahány éves!

- Ne, nem kell bizonyítanod! - kiáltott rá Katsuki, mikor a kölyök már nyitotta a száját, hogy elkezdjen egytől számolni egymilliárdig. - Akkor vegyünk valami könnyebet. Öhm... van nyolc szelet süteményed, és valaki kér belőle. Te igazságosan akarod elosztani a szeleteket. Adsz valamennyit a barátodnak. Mennyi marad neked?

- Nyolc.

- Huh... És ha a barátod elvesz tőled négyet?

- Nyolc, és összeverem a barátomat.

- Helyes - bólintott vidoran Katsuki.

- Na de Kacchan! Ezt nem így kell! - szólt rájuk Izuku, aki a konyhaasztalt kikerülve vizet töltött magának a tűzhely mellett álló kancsóból.

- Jól van. Én erősebb vagyok nálad és az apád vagyok, ezért jó gyerek lévén adsz nekem egy csomó sütit. Összesen egy szeleted marad. Én akkor mit kapok?

Izumi mélyen a gondolataiba merült. Deku feszülten várta az eredményt, Katsuki is várakozva előrehajolt. Végül a kölyök tíz másodpercnyi agyalás után rájött a megoldásra.

- Megvan, hogy mit kapsz! - kapta boldog tekintetét Katsuki felé.

- Na?

- Gyomorrontást!

Katsuki beleverte az asztalba a fejét, Izuku pedig félrenyelte a szájában lévő korty vizet.

- Kész, feladom, ez a gyerek egy zseni, nem kell neki tanítás! - jelentette ki büszkén Katsuki a nevetéstől fuldokolva.

Izuku miután kiköhögte magát, szintén elnevette magát.

Ahogy teltek a napok, úgy lett egyre melegebb az idő. A feszültség habár nőtt a határon, Izukunak megcsappant a munkája, miután az elfek többsége kiheverte a téli megfázásszezont.

- Izumi-chan hamarosan egy hónapja lesz velünk - mondta boldogan egy este, mikor bebújt Katsuki mellé az ágyba.

- Apropó, szerintem most már alszik - vigyorgott rá Katsuki. - És a falak sem vékonyak.

- Kicsit szégyellem beismerni, de te is hiányzol nekem - mosolygott vissza Deku, és Katsuki meglepetésére egy mozdulattal lerúgta magáról a takarót, hogy fölé kerekedjen.

Szenvedélyesen megcsókolta, amit Katsuki örömmel viszonzott, mire Izuku felbátorodva áttért a nyakára. Óvatosan végigcsókolta, itt-ott erősebben megszívva. Mikor a kezei lejjebb vándoroltak a mellkasán, Katsuki hirtelen felült, és letámadta. Mohón falta Izuku rózsaszín, édes ajkait. A szája maga volt a mennyország, és ez elég volt ahhoz, hogy a szerelme iránt érzett vágyon kívül minden kimosódjon az agyából.

Ő is kezelésbe vette Deku nyakát, minek hatására a fiú jólesően felsóhajtott.

- Kacchan...

- Mondjad.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek, Deku.

Katsuki kevesleni kezdte Izuku nyakát, ezért elkezdte lehámozni róla a pizsama felsőjét.

- A fenének viseled ezt a szart... - morogta türelmetlenül, majd mikor megszabadult a ruhadarabtól, odébb hajította.

- Tudod, hogy fázós vagyok... - motyogta morcosan a fiú, de meseszép, felemás szemei az övéit keresték.

Katsuki elvigyorodott az édes reakción. Ő mindig is csak egy nadrágot viselt az alváshoz, sőt nyáron még azt se nagyon. Ki nem állhatta a meleget.

- Tudom... és mást is tudok - vigyorodott el perverzen, és erőteljesen megszívta Izuku kulcscsontját, mire a fiú ismét felsóhajtott.

A száját elhagyó édes kis hangok arra sarkalták Katsukit, hogy tovább folytassa amit csinált. Izuku folyamatosan sóhajtozott, és hangosan felnyögött, mikor Katsuki nyelve elért az egyik mellbimbójához. Halkan felsikkantott, mikor Katsuki megszívta az érzékeny területet, és az ujjai a vállában kerestek támasztékot.

- Például tudom azt, hogy mire vagy kegyetlenül érzékeny - vigyorgott fel Dekura.

Katsuki egyik kezével a hátát tartotta, a másikat pedig lejjebb vezette egészen a fiú fenekéig.

Gyengéden megmarkolta az egyik gömböt, mire Deku csípője megrándult. Katsuki nadrágja kezdett szűkké válni, így elkezdte lehámozni magáról. Mikor Izuku látta, hogy mit akar csinálni, igyekezett segíteni neki, ami igen érdekes helyzetet eredményezett.

Mikor megszabadultak a nadrágjától, Izuku négykézláb állt a két lába között, az arcát fürkészve. Ő félig fekvő helyzetben helyezkedett el, alkarjaival megtámasztva magát. Deku arca kipirult volt, felszínesen vette a levegőt, a tekintete pedig szép lassan végigvándorolt a felsőtestén, majd a merevedésén állapodott meg.

Helyezkedett egy kicsit, hogy a feje egy vonalba kerüljön a figyelme tárgyával, majd minden figyelmeztetés nélkül végignyalt Katsuki teljes hosszán.

- Baszd meg, Deku!

- Tudtommal te fogsz megbaszni engem - mosolygott rá kajánul a megszólított, majd az ajkait megnyalva a szájába vette őt.

Katsuki hátravetette a fejét, és jólesően felmordult. Deku mozogni kezdett rajta, ezzel további mély sóhajokat és morgásokat kicsalva belőle, néha erősebben megszívta. Bassza meg minden isten, ha ezt nem élvezi! Deku nyelve és ajkai kellően elérték a hatásukat, és érezte, hogy egyre közelebb kerül a csúcshoz. A kezei Izuku tincseibe markoltak, mialatt igyekezett erőt venni magán, hogy ne menjen el a fiú szájába.

Izuku lassan kiengedte a szájából, és felnézett rá.

- Én is tudok dolgokat, Kacchan - mondta pimaszul mosolyogva.

Erre Katsuki egy hördülés kísértében megragadta a csuklóját, és egy mozdulattal fordított a helyzetükön. Most ő volt felül, Deku pedig alatta. Lerángatta Dekuról a nadrágját, majd teljesen fölé mászott. A szemeik egy vonalba kerültek, mire Izuku lehúzta őt egy heves csókcsatára. Miközben a fiú száját falta, egyik kezét lejjebb vezette.

Deku belenyögött a csókba, mikor megérezte magában az ujját, amit hamarosan követett a második is. Ollózva tágítani kezdte a fiút, hogy minél jobban viselje majd a következő lépését. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy sokáig vissza tudja fogni magát. A több hétnyi szexuális frusztráció teljesen kikezdte az idegeit, és alig várta, hogy végre maga körül érezhesse Dekut.

Mikor úgy érezte, eléggé előkészítette Izukut, és már ő sem bírta tovább, a fiú dereka alá fogott, és a bejáratához illesztette magát.

- Kacchahn... tedd... tehdd már be! - nyüszített fel Deku.

Több se kellett neki, egy pillanat alatt tövig nyomta magát a fiúban, mire az kéjesen felsikított.

- Normális vagy?! - sziszegte riadtan Katsuki, és villámgyorsan Deku szájára tapasztotta a kezét. - Alszik a gyerek, baszki!

- Bocsánat... - pihegte Izuku. - Csak ez annyira... annyira jó...

- Az. Kibaszottul jó - értett egyet Katsuki, és óvatosan mozogni kezdett.

- Szeretlek, Kacchan!

- Én is szeretlek, Deku...

Katsuki fokozatosan gyorsított, végül már olyan iramban mozgott, hogy Deku nyögései folyamatossá váltak alatta, és az ő száját is elhagyta jó pár jóleső nyögés vagy mordulás.

Szabad kezével rámarkolt Izuku merev farkára, mire a zöld hajúnak egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd mikor mozgatni kezdte rajta az ujjait ismét felszínesen kezdte szedni a levegőt. A lábai megremegtek, majd hangosan felnyögött.

- Katsukih!

Ebben a pillanatban kettejük közé élvezett, Katsuki pedig pár másodperc múlva követte egy hatalmas mordulás kíséretében. Szorosan magához ölelte Dekut, majd lihegve kihúzódott belőle.

- Izuku - suttogta, és ujjával végigsimított szerelme vöröslő, verejtékező arcán.

- Ez... ez hihetetlenül jó volt.

- Nekem mondod? Ha tudtam volna, hogy a több hét megvonás egy ilyen énedet hozza elő belőled, már előbb csináltam volna ilyet - vigyorgott rá fáradtan.

- De akkor te is frusztrált leszel...

- Hidd el, ez kurvára megérte. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen jó...

- Én is nagyon élveztem. Olyan... nem is tudom... más volt.

- Majd legközelebb is leszopsz?

Erre Deku még inkább elvörösödött.

- Ennyire élvezted? - kérdezte szégyenlősen.

- Baromira.

- Meggondolom... és szeretlek... - bújt hozzá a fiú, és pihegve álomba szenderült.

- Én is szeretlek Izuku - mondta csendesen Katsuki, és magában elnapolta a lepedő kimosását.

Yahho, mindenki! Új +18-as rész! Bleh. Még mindig rohadt nehéz megírni. Erre ráment vagy két órám, és vagy ötször átolvastam utána is.

Na, örökbe fogadták Koutát, és mindenki jajj, de boldog... én meg kegyetlen, undorító módon alá fogok ennek ásni HÁROMFAJTA módon is. Muhahaha! És lészen káosz, mer' én azt mondtam, mert még szeretnék írni erről az angyali kis párosról. És kalandok nélkül az ő történetük, nem is tudom... unalmassá válna. Most képzeljétek el Katsukit, ahogy teljesen hétköznapi dolgokat csinál Izukuval... elsőre cuki, de két-három rész után unalmas lenne. Szóval felköthetik a gatyájukat, mert minden lehetséges módon fel fogom forgatni az életüket.

A következő részig minden jót!