Izuku döbbenten nézett a férjére, aki apósával és két sógorával összekapaszkodva alig jutott szóhoz a könnyektől. A Bakugo családtól mindenre lehet számítani, de ilyen szintű viszontlátásra... talán ez volt az egyetlen kivétel. Még azt is normálisabbnak élte volna meg, ha egymásnak esnek!
Mikor tekintete találkozott Eijiroéval, nyomban látta, hogy az alakváltó is hasonló véleményen van.

– Annyira, de annyira sajnálom, hogy nem üzentünk hamarabb... – Masaru volt az, aki először szóhoz jutott, miközben úgy szorította Katsukit, mintha az élete múlna rajta. – El se tudod képzelni, mit érzek!

– Azért lenne egy-két tippem – törölte meg a szemeit Katsuki, mikor elengedték egymást.

– Ugyan, nem ez most a lényeg – intette le őket Katsuro. – A lényeg, hogy itt vagytok. Hogy itt vagy.

– Annyira sajnáljuk, hogy... – kezdte Katsuo, de Katsuki a szavába vágott:

– Semmi gond – sóhajtott. – Szerinted húsz év nem volt elég a megbocsátásra? Hiányoztatok, bármilyen nehéz is ezt beismerni. De eldöntöttem, hogy többet nem fogok a büszkeségem mögé rejtőzni, ha a családomról van szó. Még ha hozzá is akartatok adni valami félidegen csitrihez, miközben már az ikreinket vártuk Dekuval.

Az utolsó mondatra mindannyian elnevették magukat.

– Ha már itt tartunk... – Masaru átlesett Katsuki válla felett. – Ikrek? Legutóbb akkor láttam őket, mikor alig észrevehető domborulat voltak Izukun.

– Gyertek, gyertek – intett feléjük Katsuki. – Apa, fiúk, szeretném nektek bemutatni a családomat: A legidősebb fiunkat, Izumit és a feleségét, Satsukit...

– Örvendek a szerencsének – lépett elő Izumi. Satsuki szorosan mellé szegődött, mosolyogva fogadták Masaru ölelését.

– Micsoda meglepetés! Az egyik unokámnak már felesége is van – csodálkozott. – Öröm lesz titeket megismerni, érzem.

– A szóban forgó ikrek, Aki és Inko, valamint Inko jegyese – itt Izuku hallotta, ahogy Katsuki állkapcsa erősebben koccan a fogainak –, Daichi és Aki párja, Ryoko, aki egyben Kirishima legidősebb lánya. Ő pedig itt a legfiatalabb gyermekünk, Hizari.

Masaru látszólag egyik meglepetésből a másikba esett.

– Ennyi unoka... és egy Kirishima is? – lelkesedett.

– Az első a tízből, igen – tette a lánya vállára a kezét Eijiro. – Jó magukat újra látni, még ha legutóbb le is szúrtak.

– Azért utólagosan is elnézést kérünk – mondták az ikrek tökéletes összhangban.

Erre ismét elnevették magukat, de Katsuki nem sok időt hagyott az örömnek:

– Hogy van anya? – kérdezte fojtott hangon. – Mi történt vele?

Erre mindenki elkomorodott körülöttük.

– Eijiro is bemutatja majd a családját és szívesen megismerném a tiéteket is – fordult az öccsei felé Katsuki. – De először látnom kell őt.

Masaru sápadtan meredt rá, majd megfordult.

– Kövessetek – mondta halkan.

Katsuki szemszöge:

Nem kellett nagy utat megtenniük. Az egyik legnagyobb épület – mint kiderült, a város gyógyító központja – a sárkányok leszállópályájához közel esett.

Mikor a megfelelő szobához értek, Izuku maga mellé nyújtott karral megállította a gyerekeket.

– Menj előre, megvárunk – mondta halkan.

Katsuki bólintott, majd az apja felé fordult.

– Magánál van?

– Mikor legutóbb voltunk nála, alig – sóhajtott Masaru. – Remélem, most sem lesz másképp... jobbra már nem nagyon számíthatunk – azzal kitárta az ajtót.

Katsukinak automatikusan eszébe jutott az Archiai kalandjuk, ami annak ellenére, hogy alig egy hónapig tartott, örökkévalóságnak tűnt, amíg Dekuval újra egymásra nem találtak. Akkor ugyanúgy egy hasonló kis helyiségbe lépett be, s fordult fel fenekestől az élete.

Ez most sem volt másként; amint meglátta az anyját, mintha a szíve a gyomrába zuhant volna.

Mitsuki Bakugo, a sárkánytörzs egyik leghírhedtebb valaha volt vezetője, a démonok hajdani réme megfogyva, sápadtan, reszketve feküdt egy apró szobában, várva a halált. Az idő rendesen eljárt felette. Hiába a fiatalság látszatát megőrző varázserő, ha az embernek élni is alig van ereje, a mágiája sem fog működni. Az ősz tincsek keretezte arcot bőven beirdalták a szarkalábak, a takaró alól kilógó csontsovány karokon a bőr ráncosan lógott.

Katsuki úgy érezte, hogy nem tud odamenni az ágyhoz. Fejét rázva gondolta, hogy ez nem lehet az anyja. Az anyja, aki egykor mindent elért, amit csak akart, fél órájába került átfutni egyik faluból a másikba az erdőn keresztül, a rettenthetetlen sárkánylovas... nem, ő nem nézhet ki így. Nem végezheti így.

– Mi történt vele? – ez volt az egyetlen kérdése. Talán kicsit megkönnyebbült, mikor közelebb araszolva észrevette, hogy Mitsuki nincs magánál.

– Átok – jött a mindenre választ adó szó Katsuotól. – Elzárta a mágiáját és folyamatosan gyengíti. Persze így is küzd vele, de ezzel csak lassú halálra van ítélve.

– Mikor kezdődött ez az egész?

– Két és fél hónapja védtük meg a határt egy csempészbandától – csóválta a fejét Katsuro. – Tudod milyenek, ha még emlékszel: Nem túl nagy falat anyánknak, még ha nem is harminc éves többé. Viszont volt velük egy rafkós kis átkozó, aki mielőtt belehalt volna a sérüléseibe, ráolvasta anyánkra ezt a borzalmat. Meg kell hagyni, tényleg a legkiválóbb bosszút teljesítette be ellenünk – fejezte be keserűen.

– Mindent...

– A mindennél már többet is próbáltunk – suttogta elfúló hangon az apja. – Nem tudunk mit tenni.

Katsuki agyában csak úgy csikorogtak a fogaskerekek. Mindenféleképpen segíteni akart. A legkiválóbb átoktörőjük, Kaminari Hikari már hat éve nem volt köztük, de sok mindent tanultak tőle és Hajimétől. Nem... nem fogja hagyni, hogy az anyjának egy koszos kis átok legyen a végzete!

– Hát, tőlünk még kértetek segítséget, nem igaz? – fordult az apja felé.

– Mégis mi...

– Apa, ne nézz már hülyének – látta, hogy Masaru a megszólításra megrezzen. Túl régen hallotta ezt a szót legidősebb fiától. – Deku egy legendás fegyver birtokosa, a mágiája erősebb, mint mindannyiunké együttvéve a városban. És ha ő sem elég, idehívom Kaminari Denkit, a viharok istenének unokáját, hogy csináljon valamit.

– Hogy micsoda? – sápadt el Katsuro. – Mégis... hol voltál te húsz évig?

– A szomszédos ország nagyságú erdőben – mutatott nyugat felé Katsuki. – Tudod, volt egy kis kalamajkánk Todoroki Enjivel meg a démonok visszatérési kísérletével... egy átok nem fog kifogni rajtunk.

*

– Igen, meg tudom törni – nézett fel Izuku Mitsukiról, miután tüzetesebben megvizsgálta.

– Imádlak – fúrta az arcát Deku nyakához Katsuki, miközben szorosan átölelte.

– Komolyan beszélsz? – kérdezte Katsuro kétellyel a hangjában.

– Igen, ilyen dolgokkal nem szokásom viccelni.

– Amúgy sincs humorérzéked, nem szoktál viccelni semmivel.

– Kacchan!

– Nem bírom elhinni – rogyott le egy székre Masaru. – Egész végig csak egy nyavalyás levelet kellett volna írnunk nektek... de hát honnan is tudhattuk volna, hogy ilyen mágikus erőforrásokkal rendelkeztek?

– Jobb később, mint soha – vont vállat Katsuki. Ahogy megnyugodott, úgy lett egyre magabiztosabb ismét.

– Ne törődjetek most ezzel a ténnyel, a lényeg, hogy időben érkeztünk – állt fel az ágy mellől Izuku. – A feltöréshez nagyjából egy órára lesz szükségem, mivel elég erős átok. Egy haldokló mágus szórta rá, igaz?

– Pontosan.

– Akkor tényleg meg fog gyűlni vele a bajom, de el tudok bánni vele.

– Az istenekre... köszönöm! – most Masaru és az ikrek borultak hálától felindulva Izuku nyakába.

– Igazán nincs mit – nyögte a fojtogató karok rengetegéből az elf.

– Na, és hogy mennek felétek a dolgok? – kérdezte Katsuki, miután Izuku mindenkit kiparancsolt Mitsuki szobájából, közölve, hogy csendre és egyedüllétre van szüksége ahhoz, hogy legyűrje az átkot.

– Hát, a város növekedett, a határok nem változtak – kezdett bele Katsuro. – A sárkányok többen vannak itt, mint valaha. Világszerte elhíresültünk arról, hogy nálunk vannak az utolsó tisztavérű alakváltók, így meggyűlik a gond az emberkereskedőkkel és csempészekkel, de eddig senkit sem hagytunk odaveszni. Figyelünk a népünkre. Az egészségügy és a kereskedelem folyamatosan fejlődik.

– Ezt örömmel hallom – bólintott Katsuki. – Jó tudni, hogy felvirágoztattátok a törzset, amíg mi Dekuval ugyanezt tettük az elfek erdeiben.

– Mesélj már, ott miféle lényeg élnek? Elfeken kívül, persze – kérte Katsuo.

– Hát, tele vagyunk tündérekkel és erdei alakváltókkal. Meg persze vannak egyszerű ember lakosaink is. Valamint ott van Denki, akiről beszéltem, ő negyedrészt isteni létforma, maradékban ember. Eijiro, a felesége Mina, és a tíz közveszélyes gyerekük pedig kiteszik a sárkány alakváltók populációját.

– Eijiro gyerekei alakváltók, még ha Ashido nem is az? – hökkent meg Katsuo.

– Igen, elég erős volt a vérvonala ahhoz, hogy megtartsa ezt a tulajdonságot. A legfiatalabb lányuk, Libelle pedig savsárkány, és alakot is képes váltani.

– Csak tréfálsz – torpant meg Katsuro.

– Miért tenném? – nézett rá furcsállva Katsuki. – Nézd majd meg magad, ha nem hiszed. Talán olyan nagy dolog volna?

– A fajtiszta savsárkányok kihaltak a világból, Katsuki – csóválta a fejét Katsuo. – Hiszen még tőlünk is eltűntek az utolsók, mielőtt megszületett volna bármelyikünk is. Eijiro lánya ezek szerint az utolsó.

– Végülis, némi démonmágia belekavart a születésébe. A hátán lévő két vízcsepp alakú folt az egyetlen bizonyítéka, hogy ő is tűzsárkánynak készült, mint a kilenc nővére és bátyja.

– Démonmágia? – az ikrek úgy tűnt, egyik döbbenetből a másikba esnek.

– Üljünk már le valahova, és mindhárman tudunk mesélni – nevette el magát Katsuki.

Végül egy fogadó teraszán, három korsó sör és az őket vizslató kíváncsi tekintetek kíséretében helyet találtak maguknak, hogy bepótolják az elmúlt évtizedeket.

Katsuki nehezen vallotta be magának is, de végig hiányoztak neki. Még akkor is, amikor úgy érezte, sose fog megbocsátani nekik a tetteikért. Azért, hogy érdekházasságba akarták kényszeríteni, hogy majdnem megölték Eijirot, hogy elrabolták Izuku mellől, mikor neki a legnagyobb szüksége lett volna rá. Gondolatait szavakba is öntötte.

– Szerintem ez a húsz év távollét elég büntetés volt mindannyiunknak – mondta, miközben zavartan körözött ujjával a pohara peremén. – Egyszerűen már nem tudok haragot érezni irántatok. Megpróbálhatnánk jobb család lenni.

– Ezt örömmel halljuk, és támogatjuk az ötletet – bólintottak az ikrek.

– Igazából féltünk egy kicsit, hogy nem fogsz eljönni – mondta Katsuo. – Álmunkban se hittük volna, hogy a gyerekeid is bemutatod nekünk. Meseszép családod lett – mosolygott rá. – Tetejébe micsoda történetek! A fiad időmágia miatti koraszületése a legrémisztőbb.

– Ha már itt tartunk, a tiétek se semmi – hárított gyorsan Katsuki. – A fiadon látszik, hogy született vezető.

– Áh, Masarura gondolsz, ugye?

– Apánk után nevezted el?

– Amennyire örül neki, annyira bántam meg – morgott Katsuo, mire két bátyja szégyentelenül kinevette.

– Magadnak csináltad a bajt – bölcselkedett Katsuro. – Nem is értem, Yua hogyan egyezett bele. A felesége, a szőke hölgy akit az érkezésetek után láttál az oldalán – világosította fel gyorsan Katsukit. – Remélem lesz alkalmunk a ma esti lakomán bemutatni őket.

– Lakomát tartotok? – kérdezte meglepve Katsuki.

– Visszatértél a családba, anyánk meggyógyul, hoztál magaddal vagy húsz embert... persze hogy ünnepséget csapunk!