– Meglátogatjuk a nagyiékat, meglátogatjuk a nagyiékat!

– Inko, kussolj már!

– Hé! Ne beszélj így vele!

Katsuki dühödten felpattant, s a Kirishima otthon hosszú étkezőasztalát megkerülve farkasszemet nézett Daichival.

– Az apja vagyok, úgy beszélek vele, ahogy akarok – sziszegte a déli arcába.

– Én pedig a jegyese, és pont azért nem beszélhetsz vele így, mert az apja vagy – morgott a fekete hajú fiatal.

– ...egy szép napon megöllek.

– Szomorú lenne, ha a leendő unokáid apa nélkül maradnának.

– Dekuuu, én ki fogom nyírni ezt a parasztot, ha még egyszer célzást tesz rá, hogy a lányomat ba...

– BAKUGO KATSUKI!

Mina és Izuku egyszerre csattantak fel, és szorították a kezeiket Libelle és Hizari füleire.

– Ha még egyszer ilyen ocsmányul beszélsz a kicsik előtt, nem állok jót magamért! – füstölgött Mina, miközben óvatosan elengedte legfiatalabb lányát.

Eijiro a homlokát ráncolva olvasta a levelet.

– Mindenkit hívnak? Itt csak Bakugo, Midoriya és az én nevem áll.

– Senkit nem hagyok itthon – lépett hátra Katsuki, mire Daichi végre nyugodtabban levegőhöz jutott. – Egyrészt mert nem akarok, másrészt pedig ők sem akarják.

– A gyerekek sosem találkoztak a nagyszüleikkel – sóhajtotta Izuku. Szemeiben bánat csillant. – Izumi is csak az én apámat ismerte.

A felnőttek pár pillanatra mind elhallgattak.

Aki tudta, hogy Yagi Toshinori komoly szerepet játszott az életükben. Az anyja csak azért nem viselte az ő vezetéknevét, mert egy másik országba kellett menekülnie az akkoriban uralkodó király elől. Mivel az apja kiléte titokban kellett, hogy maradjon, Midoriya Inko nevét örökölte.

Tania Astines keleti szomszédjaként remek szövetségesnek bizonyult az idők során, a Bakugo név, és a Kirishima család is onnan származott. Az északi határt átölelő hegyláncban éltek az utolsó tiszta vérű, röpképes sárkány alakváltók.

Az alkonyi fényben úszó erdő lombjai felett hirtelen két sárkány alakja tűnt fel.

– Megjött Ryoko és Tatsu – nézett Mina az ablak felé. – Aki, kinyitnád nekik az ablakot?

Az elf lány kitárta a konyhaablak mindkét szárnyát, s a két alakváltó hamarosan elegánsan landolt az asztal mellett. A két legidősebb Kirishima hibátlan átváltozást mutatott be, mielőtt lerombolták volna sárkány alakjukkal az egész házat.

– Nem rossz – vigyorgott Eijiro.

– Szerintem tökéletes volt – huppant le egy székre Inko.

– Köszi – hajolt meg előtte Tatsuya.

– Inkoval értek egyet – bólintott Aki, mire Ryoko hálásan megcsókolta.

– Fúj! – kiáltott rá a nővérére Hizari, mire Libelle a fiú szeme elé emelte kis kezét.

– Ne nézd, ha nem tetszik, hogy más is cuki! – szólt.

– Az erdőben minden rendben – mondta Ryoko, amint barátnőjével elváltak egymástól. – Senki nem szenved hiányt semmiben, nyugodtan ráhagyhatjuk a felügyeletet Kamiura és Kenre.

– Remek! Akkor mindenki aludja ki magát, főként te, Ei – tette férje vállára a kezét Mina. – Hosszú út áll előttünk.

Izuku szemszöge:

Miután lefektette Hizarit, Katsukit a kanapén találta. A szőke hajú, immár harminckilenc éves férfi görnyedve meredt előre; tekintetében aggodalom csillogott.

– Félsz, igaz? – ült le mellé Izuku, és átkarolta.

– Rajtad kívül senkinek nem vallanám be – sóhajtotta Katsuki. – Húsz év... elég ennyi ahhoz, hogy megbocsássunk egymásnak?

– Anyukád szerintem már nem haragszik. Sőt, soha nem is haragudott. Hiányzol nekik, azért írtak. Szeretne téged még egyszer látni – Izuku hangja elcsuklott, ahogy eszébe jutott, mit élhetett át Mitsuki anyaként.

– Az egész törzs... mit fogok mondani nekik azon kívül, hogy a csodás családommal heccelem őket? – nézett rá gondterhelten Katsuki.

– Haza akarsz menni – suttogta kedvesen a párja. – Valahol mélyen mindig is honvágyad volt és van. Biztos lehetsz benne, hogy nekik is lesz mit mesélni.

– Nélküled nem mernék visszatérni –ölelte át Katsuki. – Félek, hogy mit fognak szólni hozzám. Hozzánk.

– Bármi is legyen az, büszkén, egyenes háttal fogjuk tűrni a dicséretet és a becsmérlő szót is.

*

https://youtu.be/Tbu1rDkK6ng

Másnap reggel, mikor a nap első sugarai átütötték és aranyra festették a felhőket, két vörös sárkány emelkedett ki a fák deres lombkoronái alól. Eijiro és Ryoko hátán a Bakugo és a Kirishima család sebesen száguldva indult meg keletnek, a sárkányok hazája felé.

Katsuki a köpenyébe burkolta a tél végi levegőtől és a menetszéltől didergő Hizarit. Aki Ryoko két szarva között utazott, barátnője pikkelyes bőrén stabilan támaszkodva. Kék szemei mereven pásztázták az előtte elterülő ismeretlent, amiben valamerre a soha nem látott, távoli családja, a véréhez fűzött kötelékek lapultak.

Egész testét izgatott bizsergés járta át, amit utoljára akkor érzett, mikor elhívta Ryokot az első randijukra. Persze félt is egyben. A szülei nem véletlenül menekültek el Taniából. A Sárkánytörzs hibátlan hírneve szigorú, irgalommentes törvények által tartotta magát. Ha az apja követi a szabályokat, ő, az ikertestvére, a bátyja és az öccse, s az összes Kirishima mind nem lennének. A Bakugo család veszteségének oltárán született meg, s most találkozni fog velük.

Katsuki szemszöge:

Dél felé hagyták el a határt, s ahogy beértek a hegyek közé, őt elfogta a remegés. Nem állt készen erre a találkozóra. Soha nem is fog készen állni, ezt tudta magáról. Legszívesebben leugrott volna Eijiro hátáról, hogy visszarobbantsa magát az erdőbe.

Deku mellette a szája elé kapta a kezét, ahogy a táj egyre ismerősebbé vált. Látszólag Eijiro is megrendült. Rég látott szülőföldjük tárult a szemük elé, s ugyanolyan gyönyörű volt, mint mikor itt hagyták. Izuku szorosan Katsuki karjába kapaszkodott, Hizari pedig őbelé, ahogy egy aranysárga sárkány melléjük szegődött. A hátán ülő lovas döbbenten meredt Katsukira, aki kihúzta magát álló helyzetében, s aprót bólintott.

A sárkány erre ereszkedni kezdett, majd jobbra kitért előlük a következő hegy után. A nap fényében ragyogó alakja egy sűrűn beépített, a hegyoldalakra is felkúszó város felé suhant. Katsuki tátott szájjal ismerte fel a fővárost, ami húsz év alatt majd' hatszorosára nőtt. Magas tornyok, apró házacskák halmaza lett, melyet sűrűn szőtt át a bonyolult, kanyarulatos utcahálózat és hídrendszer.

Eijiro a fajtársát követve egyre közelebb ért az épületekhez. Hamarosan a város zaját is hallani lehetett. Az eget több alakváltó is meglovagolta felettük. Izukunak könnyek szöktek a szemébe. Labraz első meglátogatása óta nem részesültek ebben a látványban. A Kirishima gyerekek izgatottan visongtak az apjuk hátán, Minát és Izumit megrendítette az eléjük táruló vad táj. Hizari kerekre tágult szemekkel figyelte az alattuk elsuhanó házakat és az utánuk pillantó embereket.

Ryoko, aki szintén sárkány alakban volt, szorosan Eijiro mellé zárkózott. A város közepén elterülő hatalmas, csupasz tisztás felé vették az irányt, amelyen fehér csíkokkal felfestett sávok és négyzetek voltak kivehetők. A leszállópályán emberek és alakváltók nyüzsögtek. Eijiro egy óvatos kört írt le, majd a port felkavarva leszállt az egyik négyzetre. Ryoko mellette ért földet.

Amint mindenki leugrott róluk, mindkét alakváltó visszaváltozott.

– Ne menjetek sehova! – Mina karjait kitárva terelgette hat fiatalabb gyermekét, akik hangyamódra iramodtak volna neki az újdonságoknak. – Gyerekek, nem szeretnék senkit sem elveszteni.

– Azt a kurva – suttogta Inko, ahogy körbenézett. Aki némán bólogatva értett egyet a szűkszavú véleménnyel.

Ryoko végig a kezét szorongatta, Daichi pedig védelmezőn Inko derekára tette a kezét. Izumi hunyorogva pillantott a pálya széle felé, amerről egy nagyobb csoport indult meg feléjük.

– Azt hiszem... azt hiszem ők azok – mutatott a csapat irányába.

Katsuki nem hitte. Ő tudta. Az élen haladó ikerpárt nyomban felismerte. Barna hajuk szinte ugyanolyan formában meredt ezerfelé, mint az övé, vörös szemeik kifejezéstelenül csillogtak.

Katsuo és Katsuro férfivá vált a húsz év alatt. Hajukat megnövesztették, nyakukban ott lógott az öt lánc, ami vezetői szerepüket jelképzete a Sárkánytörzsben. Magasabbak lettek mint a bátyjuk, testük kidolgozottá vált, s hegek tarkították mindkettejüket. Katsuo oldalán egy szőke, magas nő állt, kezét egy nagyjából tíz éves fiú vállán nyugtatva, aki Katsuo kiköpött mása volt. Katsuro felesége ezzel ellentétben fekete hajú volt, izmos testalkatú és alacsony. Hátából fekete szárnyak nőttek, a szeme sárgán fénylett. Karjában két, bepólyált csecsemőt tartott. Az ikrek és családjuk jobbján pedig egy magát szálfaegyenesen tartó, ősz hajú férfi lépdelt.

Ahogy megálltak előttük, Katsuki farkasszemet nézett az apjával, az öccseivel, a sógornőivel, az unokaöccsével, a régi barátaival. Az ikrek tekintetébe hirtelen megbánás és szomorúság vegyült, s remegve tettek egy lépést Katsuki felé. A Sárkánytörzs volt trónörököse követte a példájukat. Ahogy közelítettek egymáshoz, az apja is megindult a szélről. Mikor végre szemben álltak, alig egy méterre a másiktól, Masaru szája megremegett.

– Katsuki... – suttogta rég nem látott fia nevét.

S mint valami parancsszóra, mind a négyen hevesen, zokogva átkarolták egymást.