- Micsoda megkönnyebbülés végre itt lenni! - sóhajtotta Yamada, és vigyorogva körbenézett. - Pont indulás előtt érkeztünk, mi?

- Ami azt illeti, van még addig két óránk. Éjszakára szeretnénk legalább öt mérfölddel elhagyni a határt - magyarázta Katsuki, gépies mozdulattokkal élezve a kardját.

- Nyúzottnak tűnsz. Bírni fogod a feszített tempót?

- Te beszélsz? Negyvenhat vagy!

- Hé, hé, csak három hónap múlva leszek annyi! És az erőm még mindig a régi.

- Ha te mondod... hol van Aizawa?

- Ott jön, csak hát, tudod milyen. Ha ő jön, vele jön az egész bagázs.

A bagázs megnevezést Yamada Aizawán kívül a mindig mosolygós Emire, és két gyermekükre, Hiroakira és Teshire értette. Hiroaki az apja fekete haját, nyugodt személyiségét, és anyja zöld szemeit örökölte. Teshi a bátyja tökéletes ellentéte volt. Még egy olyan kirobbanó elfet, mint ő, ritkán lehetett találni. Fekete szemei most is vidáman csillogtak, türkiz haját egy szoros, hosszú fonatba fogta.

- Szia, Bakugo! - integetett Katsukinak már messziről.

- Sziasztok! - Katsuki felállt a padról, amin eddig ült, és a kardját odébb téve megölelte a felé rohanó lányt.

- Hol van Inko-chan? Apa azt mondta, megbetegedett.

- Ha az emlékezetem nem csal, Kirishimáéknál lesz, Akival együtt.

- Az jóóó! Tatsuonak is köszönök akkor! Meg a többi sárkánynak is, de Tatsuo a legjobb barátom... Anya, elmentem Kirishima-sanékhoz!

- Várj meg! - kiáltott utána az anyja. - Veled megyek! Szeretnék köszönni Minának.

Mikor anya és lánya eltűntek az egyik fára vezető lépcsőn, Aizawa végre megszólalt:

- Démonmágiától bűzlik az egész erdő - morogta, és fürkészve körülnézett, mintha arra számítana, hogy egy szörny ráugrik a lombok közül.

- Pedig már szellőzünk. Kinyírtuk a démont. Pontosabban Deku nyírta ki - mondta Katsuki, majd gyorsan összefoglalva elmondta nekik a történetet. Időközben Izuku is befutott, és lelkesen üdvözölte a látogatókat.

- Eijiroéktól jövök, szóval láttam a lányokat is - mosolygott Aizawára.

- Ennek örülök. Hallom, utánamentek a második démonnak is.

- Nem hagyhatjuk, hogy visszatérjenek. Még fél évszázada sincs, hogy eltűntek a föld színéről.

- De azért már majdnem megölték a lányunkat. És ezért megölöm az összeset - morogta Katsuki.

- Én veletek megyek - húzta ki magát Yamada.

- Én nem. Bocsássatok meg, de nem akarom itt hagyni Emit és a srácokat. Nem fogom még egyszer megkockáztatni, hogy örökre elszakadjunk egymástól... - mondta színtelen hangon Aizawa.

- Az én gyerekeim már mind felnőttek, szóval nincs miért aggódnom - Yamada megpaskolta az övén lógó két kardot. - Még mindig én vagyok a legjobb kardforgató egész Labrazban, jó hasznomat veszitek majd.

- Sensei, magának vannak gyerekei? - hökkent meg Izuku.

- Rengeteg! A két legkomiszabb itt áll előttem - nevetett rájuk a férfi, és összeborzolta Izuku és Katsuki haját, mire Aizawa és Hiroaki is elmosolyodtak.

Izuku szemszöge:

- Nem jöhetsz.

- De megyek.

- Nem nyitok vitát.

- Ahogyan én sem. Én is ugyanúgy veletek tartok, mint a sensei.

- Nem mész te sehová, Deku!

- De igen, megyek!

Katsuki a tenyerébe temette az arcát. Mikor ismét felemelte a fejét, látszott rajta, hogy nagyon erősen próbálkozik visszatartani az indulatait.

- Deku, felfogtad, hogy miért mondom, hogy ne gyere? Lehet, hogy felcsináltalak!

- De az is lehet, hogy nem!

- Béta vagy, a jó ég áldjon meg! Ti mindentől teherbe estek!

- Mégis honnan tudod te azt?

- Hm... talán feltűnt, hogy mialatt terhes voltál, és mikor megszülted az ikreket, az egész mágiád erre volt kiéleződve! És ez azóta nem változott semmit, mert ezzel születtél!

- Kacchan, nem hagyhatom, hogy elmenj, aztán megölesd magad egy démonnal! Szerinted mit élnék át, ha azzal a hírrel jönnének vissza a többiek, hogy meghaltál? És ezen nem fog segíteni az, ha esetlegesen teherbe estem. Ha meg nem vagyok várandós, akkor meg itthon maradok a semmiért? Tudod milyen érzés lenne az nekem?!

Izuku dühösen meredt Katsukira, akin látszott, hogy elgondolkodik a hallottakon.

- Tehát vagy mindketten megyünk, vagy nem megyünk, mi...? - morogta maga elé meredve. Végül Izukura pillantott. - Rendben, legyen. Eljössz te is, de senkinek nem szólunk egy szót se a dologról. Amíg nem bizonyosodik be, hogy tényleg egy kölyök van a szíved alatt, addig nem lesz baj. De amint megérzed a legapróbb jelét is... azonnal szólsz, és elhívjuk érted Eijirot. Világosan szabtam meg a feltételeimet?

- Igen - bólintott Izuku. - És ezekbe én is hajlandó vagyok beleegyezni.

Örült, hogy sikerült végül kompromisszumot kötniük. Nem bírta volna ki, hogy egyedül elengedje Kacchant egy ilyen messzi és veszélyes útra.

Fél óra múlva ő, Katsuki, Fumikage, Hikari, Yamada, Eito és a déliek készen álltak az indulásra.

- Nagyon fogtok hiányozni - szipogott Aki, ahogy Inkoval és Izumival átölelte őket.

- Nem tetszik, hogy muszáj mennetek - mondta Inko.

Katsuki bátorítóan magához szorította a lányokat.

- Mutassátok meg, hogy nélkülünk is olyan erősek vagytok, mint általában, oké?

- Ha bármi gond lesz, én rögtön utánuk repülök, és visszahozom őket nektek, oké? - biztatta őket Eijiro, kitárva szárnyait, amit a legfiatalabb gyermekén kívül az összes többi utánzott.

- Térjetek vissza élve - mondta Aizawa.

- Másként nem is lesz képem újra betenni a lábamat az erdőbe - kacsintott Yamada, és felpattant a lova hátára.

A déliek már nyeregben ültek, türelmetlenül pillantgatva az erdő lakói felé. Nao a szemeit forgatta, mikor Izumi így szólt:

- Gyertek haza hamar. Ne maradjatok sokáig.

- Nem is tervezünk. Két hónap, és vissza is térünk - mosolygott Izuku, és homlokon csókolta a nála magasabb fiát.

- Anya... - morogta az elf, és halványan elvörösödött. - Komolyan?

- Igen, Bakugo Kota Izumi, komolyan! Két hónapra elmegyek, és ez a reakciód? - puffogott, mire a fia békítően átölelte.

- Jól van, jól van... Jó utat. És ne érjen titeket meglepetés.

Izuku gyomra görcsbe rándult a gondolatra, hogy lehet, egy új kistestvér hírével fog hazatérni. Rimánkodott, hogy ne így legyen.

Furcsa volt, de minden sejtjével vágyott arra a lehetséges gyermekre. Csodálatos lenne, ha ismét érezné a benne növekvő életet, hogy a karjában tarthasson egy újabb kis angyalt, figyelve és óvva mindentől, Katsukival karöltve felnevelve...

De nem lehetett. Veszélyes, irtózatos ellenség felé indultak, ami megkövetelt minden erőt és koncentrációt. Nem lehetett gyenge. Nem lehetett terhes.

Még akkor is marta ezen viaskodó érzelmek miatt a bűntudat, mikor a nap végleg lebukott a horizont mögé, és ők kiértek az erdőből.

Útjuk egy tágas mezőn folytatódott tovább, és pár óra elteltével Izuku már nem látta a háta mögött fekete tengerként hullámzó lombokat. Megérintette a hátán lógó kardot, és igyekezett összeszedni magát. Amíg Demissa kardja nála volt, nem szakadt meg véglegesen az erdővel való kapcsolata.

Daichi szemszöge:

Éjfélkor álltak meg az első faluban. Az ott lévő fogadó tulajdonosa - egy sovány, lóarcú asszonyság - adott szállást nekik és a lovaiknak. Vacsorával nem tudott szolgálni, de azt mondta, ha maradnak reggelig, szívesen készít nekik is valami ennivalót.

Az az egy szolgálólány, aki még ébren volt, megmutatta nekik a szobáikat, és látszólag nagyon örült, hogy hirtelen ennyi férfit látnak vendégül. Rikku és az a másik hat nő, akik velük jöttek, elég mogorván vonultak el a szobáikba, mivel velük senki nem foglalkozott a kelleténél tovább. Naoról persze le sem bírt szállni a lány, és minduntalan megkérdezte, hogy szükségük van-e még valamire.

Yamada Hizashi, aki velük került egy szobába, ezt egy idő után megelégelte. Mosolyogva felállt, és kikísérte a szobából a nőt, aki szinte azonnal ráragadt, amint látta, hogy benne figyelmes hallgatóságra talál.

A szőke hajú, enyhén őszülő mágus fél óra múlva tért vissza, kezében egy félig kiürített whiskys üveggel. Lazán levetette magát az ágyára, és nagyot húzott a palackból.

- Mi történt? - kérdezte kíváncsian Daichi, míg Nao a fal felé fordult, és állig betakaródzott.

- Vettem egy üveg piát.

- Nem úgy... a lány hova lett?

- Oh, hogy az... többet nem fog minket zavarni.

- Ezt hogy érti?

- Mennyi idős vagy, kölyök?

- Tizenhat éves.

- Akkor még nem törted össze egyetlen nő szívét sem, mi?

- Nem.

- Na, én most összetörtem egyet.

- Micsoda?

- Ha elég idős leszel hozzá, már tudni fogod, mit kell mondani az ilyeneknek, hogy leszálljanak rólad.

- Az ilyeneknek?

- Jó ég, milyen tudatlan vagy. Igen, az ilyeneknek. Az ilyen tudatlan kis csitriknek, akik azt hiszik, az élet egy kibaszott tündérmese, és hogy minden jóképű utazó, aki betér ide, beléjük szeret, és az egyik magával viszi őket egy jobb életbe. Ezek azok, akik minden küzdelem nélkül akarják elérni a tökéletes boldogságot.

- De hát ha hisznek benne...

- Kelletik magukat, mikor semmit sem tudnak az igaz szerelemről és arról, hogy működik egy párkapcsolat férfi és nő között. Ezt hívják szűzkurvának. És tudod, mi lesz ebből? Egy ismeretlen elveszi a szüzességüket az istálló mögött, ők azt hiszik, ezzel már házasok is lesznek, aztán jön a pofon, hogy Rómeó másnap elment, és ők hoppon maradnak. Esetleg szülnek tőle egy fattyút, egész életükben visszavárják, aztán megkeseredett vénasszonyként halnak meg, mondogatva, hogy minden férfi egy disznó. Mert az első fasznak széttárták a lábukat.

Daichit lesokkolta ez a nyers, kegyetlen beszéd. Nem gondolta volna, hogy ilyen szörnyű dolgok is vannak az életben.

- De hát ez rettenetes... borzalmas fájdalom lehet ez nekik!

- Kölyök, mindenkinek fáj valami. És azoknak fáj a legjobban, akik a legjobban rejtegetik - morogta Yamada, majd letette a már majdnem üres üveget az éjjeli szekrényre. - Idd meg a maradékot, ha van kedved. Én már csontrészeg vagyok. Erről holnap ne kérdezz semmit, úgyse fogok rá emlékezni. Jó éj'...

A férfi hanyatt vágódott az ágyban, és a következő pillanatban már húzta is a lóbőrt. Daichi merengve nézte egy darabig, majd a komódhoz lépett, és a szájához emelte az üveget. Köhögött az alkoholtól, de megemberelte magát, és megitta azt a pár kortyot, amit Yamada az üvegben hagyott. A gyomrában mozgolódó forrósággal ment el aludni, miközben arra gondolt, hogy ő soha nem fog így bánni egy nővel. Ő nem lesz disznó.

Másnap, mikor útra keltek, egy darabig Yamadát figyelte, akin még csak a másnaposság sem látszódott. Mikor a mágus Bakugo és Midoriya oldalán harsány nevetésre késztette barátait, Daichi elgondolkodott, hogy őneki vajon mi fájt az életben.