Daichi csendesen ülve nézte, hogyan figyeli Bakugo a lánya minden lélegzetvételét. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk a lány ikre is, aki szintén minden figyelmét a testvérének szentelte. Feszülten várták, hogy történik-e vele valami, hiszen ha a démont legyőzik, minden bizonnyal annak a fura, fehér fának a mágiája lekapcsolódik a gyerekről.

Daichi nem szeretett hazudni magának, így nyíltan érezte azt az emésztő irigységet, ami azóta kínozta, mióta találkozott az erdő lakóival. Főként a Bakugok és a Kirishimák voltak azok, akikre féltékeny volt.

Egy sárkány alakváltó hatalmas érték. Tania Sárkánytörzseiből származó félig-meddig állatszerű faj, ami hiába terjedt el az egész földön, csak az igazi, tiszta vérű példányok voltak megajándékozva a repülés és az alakváltás csodájával. Rajtuk kívül csak a madár alakváltók és a tündérek voltak képesek átszelni minden gond nélkül az eget. A tény, hogy az erdő egy ilyen erős harcossal rendelkezik, aki tetejébe megtízszerezte önmagát...

Az apja minden bizonnyal kényszerítette volna Kirishimát arra, hogy örökítse tovább a képességeit. Ő mindent erővel akart elérni. De itt ez másként működött.

Az erdő vezetője, az ikrek anyja mindent szeretetből mondott és tett. Olyan volt, mint egy földre szállt angyal, akit nem érdemel meg ez a világ. És Daichi ezért volt féltékeny.

Midoriya Izuku képes volt szerelemből házasodni, megnyerni egy esélytelen háborút, birtokolni egy világformáló erőt és gyermekeket szülni. Látszott rajta, Daichi érezte, hogy kegyetlenül sokat dolgozott ezért, és Bakugo kisugárzása is erről árulkodott.

Maga a tény, hogy amit az apja erőszakkal ért el, azt ők kedvességgel és kőkemény, minél kevesebb élőlénynek ártó munkával vitték véghez egy sokkal jobb eredményt elérve... Ha képes lett volna a jövőbe látni, biztos elintézte volna, hogy Midoriya hozzájuk kerüljön délre. Még csak nem is kellett volna kényszeríteni, hogy egy nő segítségével adja át a mágiáját a gyermekeinek, mert a Béta léte ezt is megoldotta.

Daichi nem szégyellte magát, amiért ilyeneken gondolkodott. Végül is, amíg csak gondolat, addig nincs belőle baj, nem igaz...?

Inko hirtelen felnyögött. Bakugo és Aki rögtön felugrottak, és az elf fölé hajoltak. Inko szempillái megrebbentek, a lány vett egy szaggatott, mély levegőt, majd kábán kinyitotta a szemét.

- Mi a rohadt életér másztok a képembe? - nyöszörögte, és megpróbált felülni.

- Látom, túlélted - vigyorgott rá Bakugo, és visszanyomta a párnára. - Viszont amíg anyád nem vizsgál meg, ki nem kelsz innét.

- Cseszd meg...

- Ne káromkodj már - szólt rá Aki, és egy pohár vizet nyújtott Inko felé.

- Kösz... már nem ittam négy napja.

Erre a lány körül lévők mindannyian meghökkentek.

- Te tudod meddig aludtál? - kérdezte meglepődve Aki.

- Persze - mondta Inko, és letette a kiürült poharat az éjjeliszekrényre. - A Fehér Fán keresztül éreztem az egész erdőt, és megpróbáltam minél távolabb tartani a démon mágiáját a növényektől. A napok múlása természetesen ugyanolyan volt. Mikor a fák aludni tértek, tudtam, hogy éjjel van.

- A lényeg, hogy jól vagy - ölelte meg Bakugo.

- Rohadtul fájt - mondta hirtelen hangszínt váltva Inko. - A legapróbb fűszálak kínját is éreztem, ahogy az a rémség megmérgezte őket.

- Soha többé ne csinálj ilyet - csóválta a fejét Aki, és bekapcsolódott az ölelésbe.

- Ha nem hoznak a nyakunkra még egy démont, oké - nevetett fel Inko.

- Ez nem vicces! Meg is halhattál volna! - dorgálta meg az apja.

- Vagy én, vagy több ezer élőlény élete?

- Akkor is téged választanálak, ha az egész világ léte forogna kockán.

- Ezt jó hallani. Mellesleg... anya legyőzte a démont.

- Micsoda? - ugrott meg Daichi, mire apa és lányai felé pillantottak. - Legyőzte?

- Igen, a Fehér Fa azért engedte el a köteléket, mert már nem jelentett veszélyt a démon mágiája. Pár napig még meg lesz a nyoma az emberekben, elfekben, tündérekben és alakváltókban, de az erdő meggyógyult és újra biztonságos. A démon meghalt.

- Hála az isteneknek - sóhajtott Aki.

- Jut eszembe, anya hamarosan visszaér. Érzem, hogy már közelednek.

Katsuki szemszöge:

Inko jól mondta, alig negyed óra múlva beállított Hajime, Yokota, Deku és Hikari négyese. Mindannyian csuromvizesek és hullafáradtak voltak. Sereghajtóként Eijiro és az immár teljesen eszméleténél lévő, furcsa déli jöttek. Utóbbihoz az öccse rögtön odarohant, és szorosan megölelték egymást.

Hikari sántított a lábán esett hatalmas vágás miatt, amit Hajime rögtön elkezdett lekezelni. Yokota nem tűnt sérültnek, de ő is minden eleganciát nélkülözve vetette le magát az egyik ágyra, rendesen összevizezve és sarazva a lepedőt.

Deku kifáradtan huppant le Inko ágyára, és rájuk mosolygott.

- Legyőztük - közölte a hírt vidoran.

- Tudom, ezért tértem magamhoz - bólogatott Inko, és neki is gyorsan összefoglalta, mi történt vele miután elájult.

- Egy élettel tartozom a Fehér Fának - dörzsölte meg a homlokát fáradtan Izuku.

- Na, meséljetek - nézett körbe Aki. - Milyen volt a démon? Hogy győztétek le?

Mivel Deku hullafáradt volt, Hajime pedig gyógyított, Yokota beszélte el a harcot és azt, hogy Harada magához tért.

- ... és miután Midoriya végigvizsgálta a karját, kiderült, hogy semmi baja nincs már - fejezte be végül a történetet.

- Nii-san, úgy örülök, hogy jobban vagy - ölelte meg szorosan a bátyját Daichi.

- Soha jobban nem voltam! - felelte vidoran a fekete hajú fiatal. - Az arcom fáj egy kicsit, de azon kívül semmi bajom.

- Az arcod? - hökkent meg az ifjabbik Harada.

Deku megrezzent és lesütötte a szemét, a keze ökölbe szorult. Katsuki érdektelenül nézett rá Naora, akinek a bal arca tényleg elég vörös volt. Mintha valaki ököllel pofán verte volna. És bingó:

- Ne félj, Diachi, csak felképeltek, mert kicsit váratlanul nyilvánítottam ki a köszönetemet az erdő ura felé - vigyorgott továbbra is, mint a tejbetök.

- Miről beszél ez? - fordult Katsuki Izuku felé, aki nagyot sóhajtva elmagyarázta a dolgot:

- Mikor magához tért, Harada-san valamilyen okból kifolyólag arra következtetett, hogy mindenképp egyedülálló vagyok, és hálája jeléül megcsókolt, én meg reflexből felpofoztam - mondta, és morcosan a fiú felé pillantott.

Izuku szemszöge:

Kacchan pár másodpercig döbbenten pislogott.

- Ezt mondd még egyszer. Mit csinált veled az a halzabáló tengeri barom?

- Már megbocsáss! - csattant fel Harada, de Katsuki felemelte a kezét:

- Te most kussolsz. Szóval, ha jól hallottam...

- Igen, jól hallottad, megcsókolt - sóhajtotta Izuku. - Én meg erre megütöttem.

- Kis félreértés volt - nevetgélt Harada. - Ezek szerint te vagy Midoriya-san férje?

- Igen - morogta Katsuki, és látszott rajta, hogy nem sokáig bírja türtőztetni magát.

- Áh, örvendek a találkozásnak - mosolygott rá a déli, és odalépett hozzájuk. - Elnézésedet kérem, amiért megcsókoltam a hitvesed, és ezúton is meg szeretnélek kérni... - mondta halálosan komolyan, és enyhén meghajolt -, hogy váljatok el.

Hajime kezéből kiesett a tű, amivel éppen Hikari lábát próbálta összevarrni, de a nő mintha meg sem érezte volna. Yokota felült az ágyban, úgy meredt Haradára, Daichi meghökkenve nézett a fivérére, Eijiro félrenyelt, az ikreknek pedig simán leesett az álla. Izuku érezte, hogy elsápad, ahogy a fiú folytatta:

- Mivel Midoriya megmentette az életemet, egész Archia tartozik nektek. Így köthetnénk egy szövetséget, amit házassággal pecsételnénk meg. Az elfek erdeje és a tengeri birodalom egyesülhetne - magyarázta Harada. - A legelőnyösebb lenne mindenki számára, ha feleségül vehetném Midoriyát...

Idáig jutott a mondatban, ugyanis ekkor Katsuki felpattant, és megragadta a gallérjánál fogva. Közel egyforma magasak voltak, Harada lába mégis kalimpálni kezdett, ahogy Katsuki ereje a levegőbe emelte.

- Ezt mondd a szemembe, te rohadték - hörögte vészjóslóan.

Eijiro a szárnyát behúzva figyelte a párost. Aki és Inko Izukuhoz bújtak, ahogy az apjuk keze alatt Harada lassan megfulladt.

- Hagyd el Izukut... - nyögte a fiatal férfi - Hogy aztán elvehessem én...

Katsuki egy mozdulattal megperdítette és a falhoz vágta a fekete hajút. Nao nagyot nyekkenve csapódott neki a fának, ám nem sok ideje volt levegőhöz jutni, mert ellenfele rögtön fölé magasodott.

- Egyszer mondom el, és kibaszottul ajánlom, hogy megértsd - zihálta Katsuki, miközben a tenyere akaratlanul is robbant egyet. - Nem. Érsz. Hozzá. Dekuhoz.

- Nem értem, miért kell ezt ilyen módon...

- Ő AZ ENYÉM! - ordított fel Kacchan, és az ökle csattanva zárta el Nao menekülési lehetőségét.

- Megértem, hogy gyerekeket szült neked, és szép pozícióba emelt, de lásd be, hogy politikailag én...

Katsuki erre már hisztérikusan nevetett dühében.

- Azt hiszed... azt hiszed én érdekből vettem el?! - tajtékzott. - Nem! Midoriya Izuku, vagyis Deku azért jött hozzám, mert szeretjük egymást gyerekkorunk óta, és nem egy jöttment kis déli ökör fogja tönkretenni a kapcsolatunkat! Mert semmi sem teheti tönkre!

- Oh... - Harada őszintén megdöbbent. - Ez egy szerelemházasság?

- IGEN!

- Akkor is el kell válnotok. Találsz mást, rengeteg elf van még a világon, de mivel ő Béta...

- NEM! FOGOD! ELVENNI! - üvöltötte Katsuki egyesével a szavakat, majd ököllel bemosott egyet neki.

Harada oldalt esett, és az orra azonnal vérezni kezdett.

- Nii-san! - kiáltott fel az öccse, és rémülten odarohant hozzá.

- Hát, ha másképp nem tanultok... - vonta meg a vállát Hajime, és folytatta a munkáját.

Yokota is visszahanyatlott a párnájára, Eijiro pedig lazán így szólt:

- Én hazamegyek. Biztos várnak már.

Mikor a sárkány alakváltó mögött becsukódott az ajtó, Katsuki lihegve felállt, és sötét pillantással ennyit vetett oda Daichinak:

- Holnapután indulunk. Nem tűrlek meg titeket tovább itt. És miután megöltük apád démonát... meg ne lássam többé egyikőtöket se.

Azzal Izukuhoz csörtetett, megragadta őt a karjánál fogva, és kihúzta maga után a rendelőből. Aki és Inko csendben néztek utánuk. Tudták, hogy Katsuki ritkán vált féltékennyé, de akkor nagyon. Ilyenkor nem volt ajánlatos a közelébe menni.

- Kacchan, ne cibálj már! - kérte Izuku, miután szerelme végigrángatta több folyosón és lépcsőn is.

- Mégis milyen jogon... honnan veszi, hogy érdekből házasodtunk, hát a jó kurva anyját, de komolyan, a retkes rohadt élet bassza belé Todoroki Enjit a hadseregével együtt és Demissa kardjával tolja fel neki a...

- Kacchan!

- Deku, ha az a gyökér még egyszer a közeledbe kerül, én... én...

Katsuki szembefordult vele, és megragadta a vállainál. A szemében rengeteg érzelem kavargott, ami Izukunak rögtön feltűnt.

- Megcsókolt... megcsókolt téged... téged, aki az enyém vagy...

- Kacchan...

A férfi egész mondatokban is alig bírt beszélni, annyira ideges volt.

- Meg akartam ölni... csak az állított meg, hogy ott voltatok... - motyogta, és keservesen Izuku vállába fúrta a fejét.

- Kacchan, nem kell félned - ölelte át Izuku. - Ahogy mondtad, csak a tiéd vagyok. És éppen ezért húztam be Haradának már a tóparton is, mikor megcsókolt.

- Viszonoztad?

- Szerinted? Annyi ideje se volt, hogy megpróbáljon rávenni, rögtön ütöttem.

- Helyes... az enyém vagy, érted?

- Kacchan, húsz éve megígértem neked, hogy csak a tiéd vagyok. És ez semmit sem változott azóta.

Katsuki szorosan visszaölelt. A következő pillanatban Izuku érezte, hogy a nyakába csókol, mire jólesően megborzongott.

- Kacchan! - szólt rá a férfira. - A folyosón vagyunk!

- Igazad van, ezt ágyban kell csinálni - bólintott Katsuki, és a karjába kapta.

- Én nem úgy értettem! Kacchan, jó ég, tegyél le!

- Deku - Katsuki olyan komolyan nézett rá, hogy végleg elnémult. - Nem érdekel. Az enyém vagy.

Gyorsan hazaértek, a Fehér Fa nem volt messze a rendelőtől.

- Izumi sincs itthon - kémlelt körbe Katsuki az üres lakásban. - Szóval nyugodtan kieresztheted a hangod - morogta, és végignyalt Izuku fülén, mire az elf felsóhajtott.

Katsuki a hálószobába vitte, és miután becsukta maguk után az ajtót, rögtön rávetette magát.

Izukunak megszólalni se volt ideje, Katsuki az ágyra döntötte és szenvedélyesen megcsókolta. Lerántotta magáról a köpenyét, majd tőle is elszakadt arra a három pillanatra, amíg lehúzta róla a ruháját.

Mikor Izuku teljesen meztelenül, félig felizgulva feküdt alatta, Katsuki csendesen megszólalt:

- Az enyém vagy, és senki másé.

Azzal minden előzetes figyelmeztetés nélkül a nyakára támadt. Izukut váratlanul érte a dolog, így rögtön megnyikkant.

- Ne fogd vissza magad... - vigyorgott rá egy pillanatra Katsuki. - Mondtam, nincs itthon senki.

Mikor ismét a nyakára tapadt és erősen megszívta, Izuku felnyögött. Ritkán merte kiereszteni a hangját, mert mióta gyerekeik voltak, megvolt benne az ösztön, hogy visszatartsa a hangosabb megnyilvánulásait, mikor Katsukival szeretkeztek. Végül is, bárki bármikor beállíthatott. De Kacchan most valahogy más volt, ami bizonyos mértékben elfeledtette vele ezt a tényezőt. Így mikor szerelme lágyan megharapta a kulcscsontjánál, és a kezei elkezdtek lejjebb vándorolni, ő semmivel sem törődve, hangosan sóhajtozva és nyögdécselve élvezte az érzést.

- Annyira szeretlek... - morogta Katsuki, mialatt a mellkasát és a hasát csókolta végig.

- Én... én is szeretlek Kacchan... - nyögte Izuku, mire Katsuki teljesen fölé mászott, és ismét megcsókolta.

Izuku belenyögött a csókba, ahogy Katsuki férfiassága az övéhez nyomódott. A következő pillanatban Kacchan egyszerre két ujját érezte meg magában, mire elszakadt a férfitől és halkan felkiáltott.

- Deku... én már nem bírom sokáig - morogta Katsuki zihálva, és ismét a nyakát kezdte el szívogatni, miközben tágítani kezdte.

- A-Akkor... Kacchan...

Katsuki kérdőn rápillantott.

- Tedd be... mert én sem... én sem bírom már sokáig...!

Izuku érezte, hogy két erős kar nyúl a háta alá, és Katsuki sebesen megfordítja. A fejét lenyomta a párnára, így a feneke az ég felé nézett, amit kifejezetten kínosnak talált.

- Kacch-AAH! - sikoltott fel, mikor Katsuki egyetlen gyorsan mozdulattal tövig nyomta magát benne, majd azonnal mozogni kezdett.

Alig bírt levegőt venni, a szeme előtt fényfoltok táncoltak a gyönyörtől. Katsuki lehajolt mellé, úgy kérdezte:

- Kié vagy, Deku? Hallani akarom!

- A... a tiéd - nyögte gyengén.

- Hangosabban!

- A tiéd vagyok...! Senki... senki másé... Ah!

- Helyes... az enyém vagy.

Katsuki erőteljesen megharapta a vállát, mire kicsordultak a könnyei. Érezte, hogy nagyon közel jár a csúcshoz.

- Kacchan... Kacchan!

- Deku! - nyögött fel Katsuki is, és a következő pillanatban Izuku megérezte a bensőjét kitöltő melegséget, mire egy kiáltás kíséretében ő is elélvezett.

- Senkinek nem hagyom, hogy elvegyen tőlem... - suttogta Katsuki, ahogy óvatosan kihúzódott belőle.

Izuku nem bírta magát tartani, az ágyra hanyatlott teljesen, és arra sem volt energiája, hogy a takaró után nyúljon. Katsuki megtette helyette. Magukra rántotta a halványsárga anyagot, ami megvédte őket a hidegtől, és szorosan átölelte őt.

- Szeretlek - mormogta.

- Én is szeretlek Kacchan... - suttogta Izuku.

Katsuki végigsimított a harapás és szívásnyomokon, amik tompán sajogtak a nyakán, vállán és a mellkasán.

- Lehettél volna finomabb is - kuncogott fel erőtlenül.

- Meg kell mutatnom annak a gyökérnek, hogy hozzám tartozol - vágott vissza Katsuki, de azért bocsánatkérően megcsókolta a legmélyebb sebet, ami enyhén vérzett is.

Izuku nem bírta tovább nyitva tartani a szemét, azonnal elnyomta az álom.

Yahho, mindenki! Újabb +18-as jelenet, szokás szerint végigkínlódtam és olyan összecsapottnak érzem még most is, hogy az fáj. De többre sajnos nem vagyok képes agyilag, és biológiaórát sem akarok tartani egy BakuDeku kellős közepén... hogy lehet igényes lemont írni, valaki tanítson.

Valamint felmerült bennem az is, hogy te szent ég, lehet, hogy unalmasan írom ezt a vackot, és ez a második évad már túlzás volt egy kicsit. De tényleg, pokolian sok ötletem van még hozzá, csak hát na, nehéz érdemi sztorit kifacsarni belőlük. Úgy érzem, ez így már nem olyan eredeti. Tipikus "süssünk a maradék tésztából is valamit" esetnek tűnik ez nekem.

Ilyenkor mondogatom magamnak mindig azt, hogy amíg legalább egy ember olvassa és tetszik neki, akkor én írom és írni fogom, aztán lesz ami lesz. Szóval az a pár ember aki olvassa ezt, ne féljen, nem fogom abbahagyni. Olyan mocskosan nem játszok, hogy letörlök egy félkész sztorit, vagy csak egyszerűen odaírom, hogy bocs, de nincs folytatás. Amikor valaki ilyet csinál, én a hajamat tépem, szóval nem akarok ilyen lenni.

A következő részig minden jót, és rettegjetek, mert olyan jutott az eszembe... lehet inkább bele se teszem, ez kegyetlen. Szóval minden jót, sok yaoit!