– Na akkor, hogy is legyen ez...

– Te most komolyan megkérdezed?! – hüledezett Dabi. 

– Bocsánat, még soha nem vezettem le Béta szülést! – vágott vissza Toga. – Egyetlen Omega férfival volt dolgom, de ott is csak segítő voltam! Bétából nagyjából ezer van a világon, és azok, akik az omegaságot választották, nem hozzám jöttek!

– A pofám leszakad, itt van egy vajúdó anya, és te nem tudsz vele mihez kezdeni?!

– Nem különbözök sokban az Omegáktól – igyekezett megnyugtatni őket Izuku, aki a falnak támaszkodva járkált fel-alá. – Könnyebben és gyorsabban fog menni, hiszen túl vagyok az ikreken.

– Ő jobban ért hozzá, mint te! – nevetett fel hitetlenkedve Dabi.

Tenko a körmét rágta, úgy figyelte Izukut.

– Biztos jót tesz neked ez a téblábolás? –kérdezte.

– Igen, így kevésbé érzem a fájásokat, és könnyebben indul el a végső szakasz – magyarázta Izuku. – A gravitáció is besegít.

– Ha te mondod...

– Gyógyítók vagytok, nem?

– Csak én foglalkozom szülészettel – tette fel a kezét Toga. – Ezek közül a nyámnyilák közül egyiknek sincs gyomra hozzá. Érted, már nyílt töréseket és szerveket is helyretettek, de egy kisbaba megszületését nem bírják ki.

– Egy új élet születése rendkívül fontos és komoly dolog – válaszolt monoton hangon Dabi. – Nem érzem magam képesnek rá, hogy levezessek egy ilyet.

– Pedig most azt csinálod – szúrt oda Toga.

– De te vagy az, aki a nagyját csinálni fogja!

Izuku hitetlenkedve nézett a hármasra. Még mindig nehezen fogta fel, hogy a régi ellenségei segítik a szülésben. Kész abszurdum. Alig tizenöt éve még egymás életét akarták elvenni! Most pedig együtt várják a negyedik gyereke világrajövetelét. Ennél nagyobb hülyeséget sem csinált még.

Hirtelen éles fájdalmat érzett, mire felszisszent és térdre esett.

– Izuku! – sikkantott Toga, és elkapta a karjánál fogva.

– A-Azt hiszem tényleg kezdődik az utolsó szakasz... – mondta remegő hangon.

– Azt a rohadt, ez tényleg gyors volt – ismerte el Dabi. – Alig másfél órája szenvedünk itt, de te már közlöd, hogy jön a gyerek.

– Ez nem vicc, Dabi! – szidta meg Himiko. – Inkább hozz meleg vizet! Tenko, te készítsd elő a gyógyszereimet!

Amint Izuku elvesztette, Toga át is vette az irányítást. Felsegítette, és az ágyhoz kísérte.

– Most légyszíves ülj le, mert úgy könnyebben tudok majd segíteni – utasította.

Előkeresett a táskájából egy viharvert sztetoszkópot, és Izuku hasára helyezte.

– A szívhanggal minden rendben, talán kicsit izgatott...

A kezét óvatosan Izuku hasára helyezte. Lehunyta a szemét, úgy koncentrált.

– Fuldoklásra vagy helytelen testhelyzetre nincs jel, egyenlőre minden rendben van. A légzésed átállt a baba mozgásának ritmusára. Nincs semmi más dolgod, csak nyomj, amikor úgy érzed, hogy kell.

Izukunak nem kellett elmondani az utolsó instrukciót, ösztönösen érezte magától is, hogy mikor kellett segítenie a kicsinek. A könnye kicsordult, lihegve igyekezett. Alig tíz perc, és a karjában tarthatja majd a gyermekét!

Semmi másra nem bírt figyelni. Minden erejét megfeszítve nyomott, és ahogy visszaidézte, ez könnyebben ment, mint az ikrek születése. Az esély arra, hogy ez egyszerűbb lesz, és remélhetőleg most nem duplán kell dolgoznia, megkétszerezte az erőfeszítéseket.

– Gyerünk Izuku, mindent bele! – hallotta Toga biztatását. – Mindjárt sikerül! Mindjárt kész leszel, és túl leszel az egészen!

Zihálva hátravetette a fejét, és felkiáltott a fájdalomtól, amit szinte meg sem érzett. Semmi sem érdekelte már, csak az, hogy legyen vége, és ne kelljen tovább kínlódnia... hirtelen megkönnyebbülést érzett, és ernyedten a párnára hanyatlott. Kinyitotta a szemét, és remegő kézzel letörölte a könnyeit. Megzavarodva nézett Togára, aki rémülten meredt maga elé.

Lassan ránézett, úgy suttogta:

– Nem... n-nem sír... – a hangja megbicsaklott.

Izuku úgy érezte, mintha egyik pillanatról a másikra egy lidérces álomba csöppent volna. Kimerültsége ellenére azonnal felült az ágyban, és Toga felé tartotta mindkét kezét.

A nő az ajkába harapott, és remegő karokkal felé nyújtotta az újszülöttet. Izuku elsápadt, és még jobban reszketni kezdett, ahogy megpillantotta a gyermeket. Kicsi volt, borzasztóan apró. Az ikreknél is kisebb.

Óvatosan a karjába vette, és visszafeküdt a párnára. Az mozdulatlan apróságot a mellkasára fektette, és körkörös mozdulatokkal, nem túl erősen masszírozni kezdte a hátát.

A mozdulatsort nagyjából fél percig csinálta folyamatosan, mikor a kicsi köhögött egyet. Nagy levegőt vett, majd torka szakadtából sírni kezdett.

Toga a szája elé kapta a kezét, és azonnal a vízért ugrott, amíg Izuku félig ülésbe tornázta magát, és ringatni kezdte a csöppséget.

Himiko alig öt percre vette el tőle, hogy gyorsan megfürdethesse és elvághassa a köldökzsinórt. Mikor ismét a karjába kapta, egy némán elvégzett varázslattal begyógyította a köldökcsonkot. Még Recoverytől tanulta, mikor az ikrek születtek. Így nem kellett erre is külön gondot fordítaniuk.

Gyönyörű volt. Izuku maga mellé fektette, és mikor a pici szopizni kezdett, ismét megeredtek a könnyei. Így tisztán már látta, hogy a gyermek az ő hajszínét örökölte. A szemeit még nem nyitotta ki, de rózsaszín arcocskáján ott virítottak a jól ismert szeplők.

– Örömmel jelentem, hogy súlyra elég kicsi, de a legtöbb szempontból egészséges kisfiú született! – húzta ki magát büszkén Toga, és a férfiak felé fordult. – Na látjátok, nem olyan nagy kunszt ez.

– Azért majdnem szívrohamot kaptál – jegyezte meg Dabi.

– Jól figyelj, egy néma újszülöttnél nincs ijesztőbb dolog kerek e világon! De hála égnek csak csak félrenyelt, vagy hasonló. Most már nincs semmi baj. Habár veszélyes lehet számára, hogy ilyen kicsi.

– Nem érdekel – motyogta Izuku. – Mindenemmel meg fogom védeni. Hallod? – karolta át a gyermeket. – Már biztonságban vagy...

Ekkor már bánatában is sírt. Fájt neki, hogy Katsuki nincs mellette. A szíve is beleszakadt.

Katsuki szemszöge:

– Biztos, hogy erre érzed? – kérdezte idegesen.

– Bakugo, becsapott már valaha az orrom? – kérdezett vissza Eijiro. – Teljesen biztos, hogy erre tartottak. Te jó... vérszagot érzek.

Megszaporázták a lépteiket, és hamarosan elértek az út azon részéhez, ahol három felnyergelt ló legelészett magányosan.

Katsuki rögtön megpillantotta a fűben a hullákat. Harada Kazu, Nao és Juro elvágott torokkal hevertek kicsavart testhelyzetben.

Daichi hideg tekintettel mérte végig a bátyja és az apja holttestét. Nem mutatta semmi jelét annak, hogy képes lenne még szeretni őket.

Katsuki és Inko csendben figyelték.

– Nincs időnk velük foglalkozni – mondta ridegen a fiú. – Izuku nincs itt, valamerre tovább kellett, hogy menjen.

– Idegen szagokat érzek, de olyan furán ismerősek – szívta be a levegőt Ei. – Valószínűleg segítettek neki, mert arrafelé tartottak.

Ujjával a távolban lévő falu felé mutatott.

– Akkor mire várunk még?

Futva értek be a házak közé. A járókelők meghökkenve néztek rájuk; nem számítottak ilyen furcsa látogatókra így kora este.

Eijiro vezette el őket egy apró, fehér falú házig. Udvariasan bekopogott, pedig Katsuki szokás szerint csak betörte volna az ajtót.

Egy harcsabajszú, idősödő úr nyitott nekik ajtót. Homlokát ráncolva nézett rájuk, majd megkérdezte:

– A zöld hajúhoz jöttetek?

– Igen!

– Akkor tessék, kerüljetek beljebb. A mondanivalója alapján már nagyon várt titeket a segítőivel együtt.

– Segítők? – értetlenkedett Katsuki, ahogy beléptek a házba.

– Úgy van! Nem én hoztam ide, csupán fedélt biztosíttam nekik.

Egy fa ajtóhoz értek, a férfi pedig bátorítóan bólintott.

Katsuki benyitott, és legnagyobb döbbenetére Dabival találta szembe magát. A férfit a sebei nélkül is azonnal felismerte. A jobb szemén szemkötő volt, fekete haja a tarkójára nőtt.

Mielőtt azonban robbantani tudott volna, valaki felsikoltott.

– Kacchan!

Deku volt az. Az elf felült a falhoz tolt ágyban, és úgy nézett rá, mint aki szellemet lát. Remegő szája sírásra görbült, a karjában pedig...

Katsuki félrenyelte a levegőt.

Nem törődve azzal, hogy a volt ellensége előtte áll, Izukuhoz rohant, átölelte, és hevesen megcsókolta.

Az elf döbbenten felnyögött, majd a személyiségéhez hűen bőgni kezdett és visszacsókolt. Végtelennek tűnő idő után elválltak egymástól, és Deku azonnal magyarázni kezdett, miközben potyogtak a könnyei.

– Kacchan...! Azt hittem... azt hittük meghaltál! De itt vagy! Az istenekre, itt vagy... próbáltam megszökni, de Juro tiltott mágiát használt rajtam... előretekert... már meghalt, de miatta majdnem meghalt a fiunk és...

– Deku... – mikor Katsuki megszólalt, szerelme azonnal elnémult, és szipogva figyelni kezdett. – Egy kurva szót sem értek, csak annyit, hogy fiam született. El nem tudom mondani, hogy mennyire szeretlek. Csodálatos vagy.