Bakugo Katsuki kómásan tért magához. A kibaszott ablak kurva függönyét megint elfelejtette elhúzni, és a rohadt nap fénye telibe kapta az arcát már kora reggel. Hupsz...

Deku mondta neki, hogy ne káromkodjon ilyen sokat, de hát a gondolatokat ki hallja meg? És amúgy is. Kevés dolgot utált jobban annál, mikor reggel a nap égető sugaraira kellett kelnie.

Nagyot nyújtózkodva felült, és oldalra pillantott. Az ágy bal oldalán ott aludt élete szerelme. A zöld, borzas hajtincsek a szeplős arcra hullottak, a sötétbarna szempillák pedig meg se rebbentek. Midoriya Izuku maga volt a békés gyönyörűség. Katsuki végtelen boldogsággal nézett rá, arcán egy meghitt mosoly terült szét.

Óvatosan felkapta a párnáját, majd teljes erőből lesújtott.

- ÉBREDJ, DEKU! - üvöltötte teli tüdőből.

- Mi a...! Kacchan! Mi az...?!

Izuku felült, és majdnem kiesett az ágyból ijedtében.

- Mi történt?! - nézett körbe riadtan. Kék és zöld szemei körbejártak a szobában, végül megállapodtak Katsukin, aki az ágyon fetrengve röhögött.

- Meglepetés!

- Ez nem volt vicces! - puffogott Izuku. - Azt hittem, valami baj van!

- Mi a tetves jó égért kiabáltok? - nyögte Aki, és nagyot ásítva belépett a hálószobába.

- Van fogalmatok róla, hogy mennyi az idő? - követte őt a húga.

Borzas, derékig érő szőke hajuk ezer felé állt, és mindketten ugyanolyan hálóinget viseltek. Ha nem lett volna az apjuk, Katsukinak halványlila gőze nem lett volna arról, hogy melyik lány melyik.

Inko megrázta a fejét, hogy megszabaduljon az arcába lógó tincseitől.

- Apátok úgy gondolta, hogy jó ötlet egy párnával mért ütéssel ébreszteni engem - adta meg a választ Izuku. - És ha az időérzékem nem csal, fél hét körül járunk.

- Talált - nézett ki az ablakon Inko, és az ágak árnyékára mutatott, amikből egyszerűen meg tudta mondani, hány óra van.

- Ha apa így felvert mindenkit, csinálok reggelit - szólt be az ajtón Izumi.

Mikor Katsuki kivánszorgott a konyhába, örökbe fogadott fiuk éppen vizet forralt a teához.

- Tojást? - meg sem várva a választ, egy adag rántottát tett le elé az asztalra. - Mindjárt kész a tea.

- Könyörgöm, ne költözz el - sóhajtott Katsuki, és levágott magának egy szelet kenyeret. - Nem lenne jó, ha Satsuki költözne be hozzánk?

- Nem örülnétek neki.

- Satsuki-channak? - hördült fel Inko, aki éppen belépett a konyhába. - Te megvesztél! Az lenne a legkirályabb dolog, ha itt lakna ő is! És ide születnének meg a gyerekeitek!

- Na állj! - szólalt meg Katsuki, fenyegetően a lányára szegezve a villáját. - Nem vagyok hajlandó még több neveletlen kölyköt megtűrni itt! Izumi, inkább mégis költözzetek össze. Csak reggelente gyere át és etess meg minket. Nincs kedvem visszaszokni a korai főzésre.

- Pedig még mindig jobb vagy mint én - jegyezte meg a fekete hajú fiatal.

- Attól még utálok reggel főzőcskézni. Az ember legyen kipihent, ha főzni akar...

- Én elf vagyok.

- Na látod, itt a pont.

- Mmm, csak nem rántotta van reggelire? - jött be Izuku is.

Valamennyire megfésülködött, és a hideg időkre tervezett gyógyító ruháját viselte. Ő már naprakész volt.

- Ezek szerint ma is a rendelőben fogsz rohadni?

- Kacchan, tél van. Megfázásszezon. És megígértem Todoroki-kunnak, hogy tárgyalok vele a gyógyszer szállítmányról, amit rendelt.

- Majd segítek - mondta Aki, folyamatosan lapátolva magába az ételt. - Ha már csak számozni és ládázni kell, hozzájárulok a pakoláshoz. Te úgyis elleszel az adminisztrációval.

- Túl sok okos dolog egy mondatban - hurrogta le Inko. - Én ma edzeni fogok Izumival. Van egy menő mozdulata, amit meg akar mutatni.

- Ugye nem veszélyes? - kezdett aggódni szokás szerint Deku.

- Nem, anya, nyugi. Egyszerű vízmágia.

- Abból ez egyszerű vízmágiából már nemegyszer lett özönvíz - húzta össze a szemeit Izuku.

- Összesen kétszer, és az utolsó is öt éve volt! - akadt ki Izumi. - Képes vagyok uralni a mágiámat!

- Ajánlom is. Semmi kedvem az árvíz védelemmel is foglalkozni, mikor amúgy is ezer dolgom van.

Reggeli után Izuku és Aki a főváros rendelőjébe mentek, Izumi és Inko pedig az edzőtér felé vették útjukat. Katsuki a házuk előtti tér fölé kifeszítette a fehér ponyvát, amit minden télen kitettek. Denki hóesést tervezett estére, és nem most akart havat söpörni a Fehér Fa tisztásáról.

Igen, ő, Izuku és a három kölyök beköltöztek a többi növény fölé magasan tornyosuló fára, ahol régen Deku apja, Toshinori Yagi élt. Senkinek nem volt ellenvetése, végtére is ő és Izuku voltak az erdő vezetői.

Deku megörökölte az apjától azt az erőt, amivel képes volt érzékelni mindent, ami a Fehér Fa szerteágazó gyökerei között történt. Ő volt Demissa kardjának használója és az elfek erdejének védelmezője. Ahhoz képest, hogy külföldön nőtt fel a szomszédos ország, Astines volt királyának köszönhetően, egész szépen és gyorsan beleszokott a szerepbe. Tetejébe akkor még háborúztak is, és gyerekeik lettek...

Deku azon a télen hozta haza Izumit, s alig két hónappal később kiderült, hogy a mágiájának köszönhetően képes teherbe esni. Mindenki nagy izgalommal várta a gyermek megszületését, és nem is lehettek volna boldogabbak, mikor egy helyett rögtön kettő érkezett a családba.

Aki és Inko hajszálpontosan ugyanolyanok voltak kinézetre. Csupán az övéhez hasonló formájú szemeik színe különbözött. Aki szeme ragyogó égszínkék volt, akárcsak a nagyapjáé, míg húga gyönyörű zöld íriszekkel büszkélkedhetett, amik a nagyanyjáéra emlékeztettek. Ezért is kapta az Inko nevet.

A születésük óta tizennégy év telt el. Tizennégy év, amit boldogságban és békében töltöttek. Így akarta leélni az egész életét.

Inko szemszöge:

- Megint gyorsabb lettél - jegyezte meg Izumi, miután a földre terítette a bátyját.

- Naná, hiszen mindig gyakorlok! - húzta ki magát büszkén, majd felsegítette a fiút a földről.

A mágiája hasonlított az apjáéhoz, csupán az ő robbanásai nem tűz alapúak voltak. Mikor használta, olyan volt, mintha ezerszínű lángot exponált volna. Aki nem örökölte ezt a mágiát, viszont ő volt az esélyesebb arra, hogy az erdő vezetőjévé váljon. Mert habár nem olyan hibátlanul, de sokkal több mindenre volt képes, amire az anyjuk is. Tudott gyógyítani, jobban megértette az elfeket, és kardot is jobban forgatott. Inko jobban szerette az állatokat és az erdőt, valamint inkább bízott a mágiájában, mintsem egy fegyverben. Pedig a kardforgatás szükséges volt ahhoz, hogy ha valamelyiküket kiválasztják, képes legyen kezelni Demissa szent fegyverét. S habár sosem mondták ki, mindenki Akit tartotta az esélyesebbnek erre a posztra.

- Sziasztok! - rohant be a küzdőtérre Ryoko és Tatsuya.

- Helló, srácok! - integetett nekik Izumi, s leporolta a nadrágját.

- Inko-chan megint elvert? - kérdezte a legidősebb Kirishima fiú, élénken meglibbentve rózsaszín szárnyait.

- Persze hogy elverte - válaszolt helyettük a nővére. - Inko-chan elég erős ahhoz, hogy legyőzzön egy vízmágust, még ha az olyan erős is, mint Izumi-chan.

Ryoko ezután Inkohoz fordult.

- Egyébként anyukátokat keressük. Nem tudjátok merre van? Anya azt mondta, sürgősen szükség lenne rá, mert megindult a szülés - ezt olyan mellékesen mondta, mintha csak arról beszélne, milyen szép az idő.

- Micsoda...? - kapta fel a fejét Izumi. - Jön a baba?

- Igeeen! - rugózott párat Tatsuya. Látszott rajta, hogy alig fér a bőrébe. - Végre Tsukiyának is lesz egy kistesója!

- Azonnal szólnunk kell anyának! - Inko érezte, hogy rajta is úrrá lesz az izgatottság.

Mina-san nyolc hónapja jelentette be, hogy ismét várandós, s azóta mindenki feszülten várt a tizedik Kirishima születésére. S most, az év utolsó napján végre eljött a pillanat...

Inko futólépésben indult meg a rendelő felé, Izumi és a két alakváltó pedig felzárkóztak mellé. Végigszáguldottak több lépcsőn, majd pár függőhídon, s mire elérték céljukat, mind a négyen alaposan megizzadtak a hideg levegő ellenére.

Inko feltépte az ajtót, és nem törődve a megriadt bent lévőkkel rögtön a zöld, borzas hajkoronát kezdte keresni.

- Anya! - kiáltotta, mikor végre meglátta a keresett személyt.

- Izuku-san, anya mindjárt szülni fog! - dúródott el mellette Ryoko. - Azt mondta szóljunk neked...

Eijiro szemszöge:

- Nyugi, nyugi, Midoriya mindjárt jön, drágám, addig tarts ki...

- Ei, ha még egyszer azt mondod, nyugi, én esküszöm lefejezlek! - sziszegte Mina, de közben majd' eltörte az asztalt, úgy szorította a falapot. - Hétszer már végigcsináltam ezt a vesszőfutást, egyszer három gyerekkel, szóval nekem ez meg se kottyan!

- De látom, hogy fáj...

- Persze, hogy fáj, ez egy szülés!

- Tarts ki, anyu! - biztatta hangosan Kayda. Ő volt az egyedüli, aki valamennyire rendesen kezelte a helyzetet, a többi gyerekükön viszont kitört a teljes pánik. Négyen elrohantak megkeresni Midoriyát, a hármasikrek - Reiji, Masaru és Mareo - viszont azt se tudták hova legyenek izgalmukban, és ezzel sikeresen felspanolták Tsukiyát is, aki ijedten pityergett az anyja mellett.

Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.

- Ez biztos Midoriya lesz - pattant fel Eijiro.

Igaza volt, az ajtóban az erdő vezetője és két lánya állt, valamint Ryoko és Tatsuya.

- Hogy van Mina és mikor kezdődtek a fájások? - vágta neki rögtön a kérdéséket az erdő legjobb gyógyítója, miközben besietett a konyhába, ahol Mina ült, és igyekezett csitítgatni Tsukit. A vörös és rózsaszín hajú kisfiút kifejezetten megrémítette a káosz és az, hogy az anyukáját szenvedni látta.

- Á, szia Izuku... - nyögte Mina, és belekarmolt az asztalba.

- Mina, azonnal le kell feküdnöd. Mióta ülsz itt?

- Nagyjából fél órája, csak azután már nem bírtam felállni... Ei meg túlságosan pánikol ahhoz, hogy elkísérjen az ágyig...

- Segítek - hajolt le hozzá Izuku, és a karjánál fogva felállította Minát, majd a szobájuk felé kezdte kísérni. - Eijiro, légyszíves, vigyázz a gyerekekre. Inko, szólnál Tsuyu-channak, hogy jöjjön segíteni? - fordult a fiatalabb lányához.

- Persze.

Míg Inko kiszaladt a házból, Aki szoros copfba fogta hosszú, szőke haját. Ő volt Midoriya másik segítsége.

Végül a káosz nagyjából lerendeződött. Tsuyu magával hozta Samidaret, Satsukit, Tokoyamit és a kislányát, Rint, akik segítettek Eijironak a gyerekek körül; utóbbi inkább csak együtt játszott velük. Kellettek is, mert Ei annyira izgult, hogy másra nem volt képes a körmei rágásán és a fel-alá járkáláson kívül. Meg fog születni a tizedik gyereke... kíváncsi volt, hogy fiú lesz-e vagy lány, és persze magában rimánkodott azért, hogy egészséges legyen.

Mikor tizennégy éve azt mondta Minának, ő tíz gyereket akar, nem gondolta volna, hogy ez ekkora stresszel fog járni. Minden egyes szülésnél azt hitte, meghal szívrohamban, majd mikor meglátta az új családtagot, fél órán keresztül bőgött. És ez az idő előrehaladtával nem változott. Azt hitte, a következőt jobban fogja bírni, de ez sosem volt így. Ez is azt mutatta, hogy milyen fontos egy új élet megszületése. Bakugo az istenek előtt se vallotta volna be, de Midoriya elmondta, hogy ő is sírt az ikreik születésénél.

Ahogy leszállt az este, Eijiro úgy lett egyre idegesebb. Közben Astines jelenlegi uralkodója, Todoroki Shoto is beesett Yaoyorozuval és a lányával együtt.

- Eijiro, gratulálok! - mosolygott rá a király.

- Ne gratulálj addig, amíg nem fogom a kezemben tartani azzal a megbizonyosodással, hogy egészséges és nincs semmi baja - motyogta idegesen az alakváltó.

- Érthető az aggodalmad - bólogatott Yaoyorozu. - Nem minden nap vagy tanúja a tizedik gyermeked születésének. Mi is aggódtunk Shotoval, mikor Saori megszületett.

- Egyértelmű, hiszen túl korán született és félő volt, hogy meghal - mondta csendesen Todoroki. - Midoriyának köszönhetjük, hogy most boldog és egészséges.

Ekkor kitárult a bejárati ajtó, és Katsuki lépett be rajta. A köpenye havas volt, arca kipirult a hidegtől.

- Denki meghozta a hófelhőket - mondta, és lerúgta a csizmáit, hogy ne vizezze össze a padlót. - Valami hír?

- Még nincs - rázta meg a fejét Samidare.

- Eijiro, jól vagy? - lépett oda hozzá Bakugo. - Sápadtnak tűnsz.

- Haver... olyan rossz előérzetem van - markolta meg Eijiro a legjobb barátja karját. - Mintha valami nagyon nagyon rossz történne...

Bakugo hallgatott egy darabig. Tudta, Eijiro ösztönei túl jók ahhoz, hogy tévedjenek. Ezért volt a helyzet ijesztő.

- Biztos csak azt érzed, hogy holnap odaég a vacsora - mondta végül Bakugo. - Deku itt van, így nem lesz semmi gond.

Eijiro számára a másodpercek órákká nyúltak. Minden pillanatban az ajtó felé pillantgatott, várva, hogy történjen valami. Szívesen bement volna, de Ryoko születésénél megtanulta, hogy az ő idegei nem erre vannak kitalálva.

Így maradt a feszült várakozás. Bakugo ott ült mellette, s néha hátba veregette, ezzel próbálva lelki támaszt nyújtani neki. Hálás volt neki, hogy itt ül, és vár vele, s majdnem annyira izgul mint ő.

Végül, mikor már teljesen elvesztette az időérzékét, hirtelen megmozdult a kilincs, és Midoriya feje kandikált ki az ajtó résén. Az elf körülnézett, s miután megállapította, hogy az Asuik, Tokoyami, a Todorokik, és minden Kirishima jelen van a férjével és a másik két gyerekével együtt, érzelmektől fojtott hangon megszólalt:

- Egészséges kislány!

Erre a szobában kitört a mindent elsöprő éljenzés, aminek közepén Eijiro felpattant, és odarohant Midoriyához. Izuku nevetve felkiáltott, ahogy felkapta és megölelte a levegőben, mialatt előtörtek a könnyei.

- Köszönöm! - zokogta hangosan, s közben hallotta a gyerekei vidám kántálását:

- Kislány, kislány, kislány, kislány!

- Eijiro, menj be elsőnek - unszolta Midoriya, és az ajtó felé mutatott. - A többiek úgysem bírnak majd sokáig várni...

Ei nyelt egyet, s a szemeit törölgetve belépett a szobájukba. A helyiség ugyanúgy nézett ki, mint a másik hét szülésnél. Vizes kancsók, behúzott függönyök, kellemes meleg, lepedők, törölközők, előre kikészített babaholmik...

Mina pihegve feküdt az ágyban, és fáradtan rávigyorgott, mikor meglátta. Az idősebb Bakugo és Asui lány gyorsan kisurrantak a szobából, hogy véletlenül se zavarják meg a meghitt pillanatot.

Eijiro odatámolygott az ágyhoz, és térdre rogyott mellette. Így pont egy magasságba került a felesége mellkasán szuszogó kis csöppség arcával, aki éberen pislogva fogadta be az őt körülvevő új világot. Habár még nem tudott fókuszálni, Eijiro tisztán ki tudta venni a szeme színét.

- Olyan, mint Tatsuyáé - hebegte, ahogy megpillantotta a fekete alapon vörös íriszeket.

- Bizony - simogatta a kicsit hátát Mina. - Tatsu eszméletlen boldog lesz tőle... és nézd csak...

Azzal a gyermek fejére mutatott. Eijironak leesett az álla. A kislánynak ugyanolyan világos rózsaszín haja volt, mint Kaydának, habár alig pár tincs díszítette a buksiját. Viszont a homloka legtetején két apró, alig dudorodó, sárga szarvacska meredt előre. Pont olyanok, mint Minának.

- Egy savsárkány? - suttogta álmélkodva.

- Bizony... - bólintott Mina. - Az első a családban. Szárnyai sincsenek.

Eijiro csak tátogni tudott, mint hal a vízben. Érezte, hogy az utolsó, tizedik gyerek születése különleges lesz, de hogy ennyire...

- Éppen ezért lett Libelle a neve - magyarázta pár órával később Katsukinak és Todorokinak, akik nem igazán értették, mi köze van a szitakötőknek a kislányhoz. - El sem hiszem... egy savsárkány, értitek? Egy savsárkány!

- Felfogtuk, Eijiro! - csattant fel Katsuki. - Még hányszor mondod el?

- Ez akkor is nagy dolog. Eddig mind azt hittük, Libelle is tűzsárkány lesz, mivel olyan génjeid vannak, amik kizárták a lehetőségét annak, hogy Mináéi tovább öröklődjenek. Ez jelenthet valamit... - elmélkedett Shoto.

-Tökmindegy, a lényeg, hogy egészséges - zárta le a vitát a maga részéről Bakugo. - Tűzsárkány, savsárkány, egykutya. A te lányod, és gratulálok, hogy kitartottál az ígéreted mellett. Viszont mostantól meg ne halljam még egyszer, hogy Mina várandós, mert leugrom a Fehér Fáról.

Ezen mindnyájan jót nevettek.

Bakugo szemszöge:

Deku aznap éjszaka Minával és az új jövevénnyel maradt a biztonság kedvéért, így Katsuki nagy nemesen megengedte az ikreknek, hogy vele aludjanak.

Aki és Inko kicsiként szoktak rá az átjárkálásra, de még ennyi idősen is szívesen mellettük aludtak, ha épp betegek voltak vagy csak egyszerűen rosszat álmodtak.

Katsuki kissé az ágy szélére szorult, de nem bánta. "Mindent a kölykökért" gondolta rengetegszer. És teljes mértékben be is tartotta ezt. Tizennyolc évesen még azt hitte, hogy soha nem lehet gyereke, elvégre egy férfit szeretett, s le is mondott erről a csodáról. Nem tudta eléggé megköszönni az életnek, hogy végül mégis meg lett ajándékozva hárommal is, amik közül kettő tőle származott. Többet nem is kérhetett volna.

Kora reggel Inko ébresztette, aki úgy pattant ki az ágyból, mintha megszúrták volna, ezáltal lerántva róla a takarót.

- Inko...? - nyögte álmosan, és nagy nehezen felült az ágyban.

A lánya szó nélkül feltépte a hálószoba ablakát, ami a mélybe tekintett, és felugrott az ablakpárkányra.

- Inko, mi a faszt csinálsz?! - csattant fel Katsuki, és kikászálódott az ágyból.

A lánya halálosan komoly arckifejezéssel felé fordult.

- Egy halom ember lépett az erdőbe a tenger felől - hadarta -, és nagyon nem úgy tűnik, hogy a híres déli málnalekvárunk vonzotta ide őket. Anya pedig ezerszer mondta, hogy ne káromkodj ennyit.

Azzal minden teketória nélkül kivetette magát az ablakon.

Yahho, mindenki! Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket! Olyan, de olyan boldog vagyok, hogy ismét írhatom ezt a rakás yaoit és shipet! Ajánlom, hogy olvassátok, hisz mi másért kezdtem volna el írni? Végtelen örömmel tölt el a tudat, hogy ismét szórakozhatok a konfliktusokkal és a problémákkal Bakugo és Midoriya idegein.

Jut eszembe, mint fő yaoi ship... ebben legyen lemon? Gondolkodtam rajta, de na, nem tartom a legelviselhetőbbnek a +18-as jeleneteimet. És nem is pornót akarok írni, azt meghagyom a Wattpad 11-13 éves közösségének, had örüljenek ők is valaminek.

Ezen kérdésen kívül mi lenne még... ja, igen! Imádlak titeket! Csak nektek köszönhető, hogy megszületett a második évad. És ezért nem győzök elégszer köszönetet mondani. Ha valami kifogásolható a sztoriban, még most jelezzétek, mielőtt nagyon beleélem magam! És azt hiszem ennyi.

Még egyszer kellemes ünnepeket, minden jót, és sooook karácsony témájú yaoit! Ezért én is adok párat 😊