{Zoe szemszöge}

Falak feketén villogtak, a csönd már már nyomasztó volt. A csupasz falak hidegek évoltak és kegyetlenek. Folyosók százain mentem végig. Majd egy kis köralakú termbe értem melynek a közepén egy fekete álvány volt ralyta az aranylmával. El se hittem hogy itt van! De bizzos van valamilyen csapda vagy valami. Különben túl egyszerű lenne.

Csak menj

Hallottam a fejemben. És akaratom ellenére a lábaim megmozdultak és elkezdtem sétálni az alma felé. A fény a ami az almából sugárzott úgy vonzott mint vas a mágnest.
Már majdnem ott voltam. Majd mikor odaértem némihabozás után rávettem magam hogy megérintsem az almát. Amint hozzáértem borzonfás futott végig a hátamon és egyszerre olyan csalogató volt az a döntés hogy fogjam az almát, földöz vágjam és hagyjam az egészet. De tudtam hogy ezzel a döntéssel az egész világnak vége lenne. Leküzdöttem a vágyat és felvettem az almát. Héjja tökéletesen sima és fényes. És meleg volt. Az alma szó szerint meleg volt. Szinte már égette a kezemet. Pár pillanattal később sikítást hallottam és hogy Sam és az én nevemet kiáltják. Jessica bajban van. Az almát mint egy jelentéktelen tárgyat bele gyömöszöltem a táskámba és már futottam is. Nem tudtam merre megyek csak követtem az egyre hangosabb sikítást és fegyverek csörömpölését. Majd léptek zaját és összefutottunk Sammel. Nem, úgy értem szó szerint egymásba futottunk. Mindketten hanyatt estünk.

-Jessica?-kérdezte

-Nem tudom-válaszoltam talán kicsit túlságosan remegő hangon

Majd az újjabb sikításra mindketten felpattantunk és szaladni kezdtünk. Megfogalmazhatatlan érzés fogott el. Félelem, harag, bosszúvágy, és szomorúság. Futottam futottam követve a hangokat míg már teljesen közelről nem hallottam őket. Majd beértem egy terembe ugyanúgy fekete falakkal. Mennyezete valahol az egeben lehetett. A terem elég nagy volt. És mindent vér borított. A terem közepén megláttam Jessicát amint azzal az íjjászós csuklyás emberrel harcol. És vesztésre állt. Ha nem segítünk neki meghal. Mégsem tudtam megmozdulni

-JESSICA!!! -kiáltottam többre nem voltam képes. Jessica felénk fordította fejét, szemében látszott hogy már rájött és megbékéllett azzal hogy most mi következik. Mind tudtuk. Nem. Még van remény. Amíg a csuklyás nem emeli csapásra fekete kardját addig még van remény. Mégsem tudtam megmozdulni. Majd a csuklyás felemlte kardját, ami vészesen közeledett Jessicához. Feleszméletm és tiszta erőmből futni kezdtem. Tőrömet előre szegeztem. Az idő lelassult körülöttem a kard belesüllyedt Jessicába. Egyszerre tört fel belőlem minden. Nem halhat meg. Leakartam döfni azt a hülye csuklyást.
Majd eszembe jutott amit az erdőben mondott

„Eljövök értetek amikor a legkevésbé számítotok rá”

Nem tudtam visszatartani. Miközben futottam könnyek potyogtak az arcomról. A csuklyás kirántotta a kardját Jessicából, aki a földre esett. Szúrtam, döftem, sebeztem. Nem érdekelt hogyha meghalok, csak bosszút akartam állni. Sam hátulról támadott. De a csuklyás egyszerűen hárított. Majd amikor megfordult hátbadöftem. Tudtam valamiért hogy hagyta magát. Majd megszólalt:

-A nevem Alphosz-mondta milyen bunkó hogy megöli a társunkat aztán meg csak így...ahh de most nem ez volt a legfontosabb. A csuklyás (vagy Alphosz) aranyporrá foszlott. Odarohantunk Jessicához.

-Sajnálom-mondtam sírás közepette

-Nem, én sajnálom-mondta elhaló hangon Jessica, de ahogy ezt kimondta öklendezni és köhögni kezdett. Körülötte hatalmas vértócsa, és vért kezdett öklendezni. Nem volt szép látvány. Az egyetlen barátnőm meghal. Ez csengett a fülemben és lassan a gyászba temettem magam. Jessica lehunyta a szemét. Nem tehettünk se...Várjunk csak!

„Itt van Hádész itala ha valaki meghalna”

Hallottam meg aa fejemben Donna hangját. A remény szikrája kezdett pislákolni bennem. Elkezdtem kutatni a táskámban.
Gyerünk, hol van az a...megvan! Kikaptam a táskából a kék üvegcsét, kihúztam a dugót és gyorsan beleöntöttem Jessica szájába.

-Gyerünk, gyerünk, gyerünk!-mondogattam, miközben Sam értetlenül nézett rám. De nem történt semmi se. Már éppen fordultam el mert nem akartam halott barátnőm testét látni amikor Sam megszólalt

-Zoe nézd!

Odanéztem. Jessicába kezdett visszatérni a szín, a vérzés elapadt. Jessica mozgolódni kezdett aztán kipattant a szeme.

-M-mi-kezdte de nem tudta befejezni mert Sam és én is úgy „rávetettük” magunkat hogy szegény levegőt se kapott, vár ez elég hülyén hangik ha alig öt perce halt meg.

-Meg-megfulladok!-mondta mire elengedtük

-Emlékszel valamire?-kérdeztem

-Öh...harcolok egy csuklyással,aztán megjelentek, majd khmm...ledöftek és aztán...aztán sötétség. Majd egy palotában találtam magam aztán pedig valami visszarántott és újra itt voltam.-mondta

-Akkor eljutottál Hádész palotájáig-mondta Sam

-Na de várjunk kicsit, újra itt vagyok a szörny kipipálva most?-kérdezte Jessica

Elővettem a táskámból a fényesen csillogó aranyalmát.