{Jessica szemszöge}

A kígyónők csúszva sikamlottak hozzánk, hörgő hangokat hallatva. Nem nagyon volt ínyemre a harcolás, de már csak egy hangya csápnyira vagyunk a céltól. Bár fogalmam sincs hogy fogjuk véghez vinni a nem létező
tervünket.
Tőröm bronzosan csillogott, arany por tapadt rá.
Az a legjobb a szörny ölésben hogy nem kell utána takarítani és nam leszünk véresek. Pfuj!
Lassan az összes szörny eltűnt előlünk és egyedül maradtunk a teremben.

-Ez meglepően könnyen ment-mondta Sam

-De fogadok hogy még nincs vége-mondta Zoe

-Már borzasztóan elegem van az egészből.-mondtam, és ez igaz is volt

-Nekem is-közölte Sam

-Hát akkor van egy jó hírem. Hamarosan mind halottak lesztek és végre mind nyugalomra lelhettek-szólalt meg egy hang a hátunk mögül

Uránusz ült a trónján, lustán nézve minket
Majd tapsolt kettőt és a semmiből különféle szörnyek sereglettek elő. Telkhinek, kígyónők, empuszák, 1 pokol kutya és még rengeteg, de azokat nem ismertem fel.
Belevetettem magam a tömegbe, és őszintén megmondom nem tudom mit csináltam,csak vagdostam, szúrtak és közben azon elmélkedtem mi lesz ha megcsináljuk a küldetést. Szinte már éreztem a az örömöt és a reményt hogy megcsináljuk.
És csak most hogy így elgondolkodik, csoda hogy eljutottam idáig, és nem döftek le. Az az eggyet kivéve amiről nem szívesen beszélek. Most igazából nem is harcoltam, csak össze vissza vagdostam a tőrömmel. Mögöttem kék szikrák repültek, ami gondolom Zoe-tól származott. Majd lökést éreztem a hátamon. Hirtelen megilyedtem hogy újra eljön a halál, de semmi sem történt. Gondolom csak megböktek hisz nem kizárt. Boldogan folytattam a szúrkálást. Szúrok ide szúrok oda. Kezdtem élvezni a harcot.
Furcsa halál érzetem, boldogságba fordult át, nem tudom miért. A szörnyek egyre csak fogytak és fogytak. Örömömben néha pördültem eggyet, és közben kuncogtam... Bevallom tök jól éreztem magam. A szörnyek végül elfogytak én pedig felkiáltottam

-Jipiiiii-kiáltottam

Zoe és Sam összenézett.

-Jól vagy Jessi?-kérdezte Sam

-Szuperül vagyok! Mintha lebegnék! Hihi-mondtam és röhögni kezdtem.

-Lehet véletlen eltaláltam valamilyen varázslattal...

-Meddig marad így?

-Nem tudom

-Miért fénylik minden hihi, ez nagyon vicces!- és röhögni kezdtem

-Várjunk csak, Uranusz hol van?-kérdezte Sam

-Nem tudom, talán kezdjük el keresni a többi termben-mondta Zoe

Sam és Zoe a terem kijárata felé futottak, én pedig utánuk szökdécseltem.

A fekete folyosók százait jártuk végig, én pedig mindegyik ajtón bekukucskáltam és elkiáltottam magam, "itt vagy Uranoooosz?" Végül meguntam hogy nem válaszolnak és azóta ezt kérdezgettem: Ott vagyunk mááár?
De végül ebbe is beleuntam és unottan sétálgattak, néha pörögve. Még mindig úgy éreztem a fellegekben járok, de ez az érzés lankadt, Zoe és Sam egymás mellett sétáltak csöndben. Aphrodités géneim azt súgták hogy van valami köztük. Ahogy Sam néha a nyakát vakargatta, és nem akartam észre venni de a keze folyton Zoeet kereste. Persze ő ezt nem vette észre. Legszívesebben odaszsaladnék hozzájuk és elkiáltanám magam: Megcsókólhatod a menyasszonyt! De nem lenne valami illedelmes.

-Állj! Hallok valamit-mondta Zoe és magasba emelte a kezét jelezve hogy állj.

Sam mellé sétáltam és furcsán megbámultam Zoet.

-Olyan furán néz ki amikor hallgatózik-mondtam- hihi

-Psszt!-mondta Sam és ő is fülelni kezdett. Felsóhajtottam és én is megpróbálkoztak de semmit sem hallottam. Majd valami kék tűnt fel a látóhatárom szélén és a fejem is fájni kezdett. Majd az érzés hogy a fellegekben járok eltűnt .

-Ahh a fejem...-szóltam

-Biztos elmúlt a varázslat hatása-mondta Sam-Hogy érzed magad?

-Rosszul-feleltem

-Legalább egy problémával kevesebb-mondta Zoe- És megvan hogy honnan jött a hang. Kövessetek.