{Jessica szemszöge}

Kezdem nagyon megutálni ezt a küldetést. Elősször is elkábítanak vagy mittom én mi és valaki más irányít, majd Sam belezuhan egy lyukba és nekem is utána kell ugrani. De legalább elkaphatott volna! A hajam tönkrement. A szörnyek többsége rámjön mert én vagyok a leggyengébb. Csakis én lógtam szakadék felett míg a többiek harcoltak. Én bénáztam el mindent. Ha nem jöttem volna már rég meglenne az az istenek verte alma. Ezen gondolkodtam míg a folyosón jártam. Nem nagyon nyűgöztek le a fekete márványból készült falak és a titánok uralmát jelképező faliszőttesek. Sokszor ágazott két vagy esetleg három felé az út. De igazából nem nagyon érdekelt merre megyek. Csak jussak valahova. És egy pár perc múlva be is értem egy terembe. Nem meglepően fekete falakkal. A terem közepén egy emelvény volt rajta a...nem ez túl egyszerű lenne. Az aranyalmával. Az egzotikus gyümölcs ezüstös fénnyel töltötte be a kis termet. Nem láttam csapdát szóval óvatosan előre léptem. Semmi. Elkezdtem az alma felé sétálni. Már csak pár lépés és vége a küldetésünknek. Pár lépés és végre én is tehetek valami hasznosat. Pár lépés és büszkék lesznek rám. Nem olyan Aphrodités leszek aki még nem csinált semmi hasznosat, hanem segített megmenteni valamit. Nem egy kis „hercegnő” leszek aki egész nap a sminkes asztal előtt ül.
Mindjárt elérem. Mohón kaptam az alma után de az semmivé foszlott a keszemben. Minta csak valami hologram lett volna. Majd egy hang szólalt meg mögöttem.

-Egyszerűbb volt ide csalogatni mint gondoltam-mondta

Gyorsan megprördültem és egy csuklyás alakot láttam magam mögött.

-Mondtam hogy még találkozunk-mondta. És akkor beugrott, ő az a nyilazós aki megakart minket ölni az erdőben.
Remegő kézzel kihúztam a tőrömet.

-Ó szóval félsz? Élvezet lesz megölni-mondta

-Azért igazán elmondhatnád a nevedet hogy legalább tudjam ki öl meg-mondtam és próbáltam egy kis varázsbeszédet is vinni a hangomba bár az úgy reszketett mint a nyárfa levél.

-Ügyes már majdnem el is mondtam de ennél több kell hogy ezt a minimum infót kihúzd belőlem hercegnő-és előhúzott egy hatalmas fekete kardot. Mintha az agyamba elpattant volna valami senki! Ismétlem SENKI nem hívhat hercegnőnek! A képek olyan gyorsan villantak be hogy már szinte követni se tudtam, ahogy Drew a volt Aphrodité kabin vezető le hercegnőz és folyton szivatott hogy mit miért nem csinálok, amikor majdnem kitagadtak a többi Aphridések csak mert csináltam valamit már nem tudom hogy pontosan mit. Vagy mikor kigúnyoltak mert nem voltam jó kardforgatásban. Mélyre eltemetett emlékek törtek rám.
Olyan erővel szaladtam a csuklyásnak hogy magam is meglepődtem. Csak megakartam ölni. Mintha az agyam mélyére látott volna tudta hol kell támadni. Persze képletesen értve. A támadásaimat egyszerűen hárította már szinte a kisújját se kellett mozdítania. Vagy 10-szer estem el vagy lökött a földre, de én akkor is felálltam. Pont mint a múltkor. Ott az erdőben harcolva is ugyanez volt. És biztosra veszem ha nem jön valaki most azonnal biztos hogy meghalok. Fájt bevallani de így volt

-ZOE ,SAM!!! VALAKI!-kiáltottam

-Máris feladod? Így jár aki Aphroditéssel harcol-sóhalytott és bár a csuklya eltakarja az arcát biztosra veszem hogy mosolyog. Na de ez már végképp elég volt. A hercegnőzést se tűröm de a testvéreim és az anyám alábecsülése nagy hiba volt!!!
Mintha új energia löketet kaptam volna úgy kezdetem el harcolni mintha az életem múlna rajta. Ami igaz is. Győzelem, vagy halál. Rengetegszer kerültem földre most nem fogok. A csuklyás rengetegszer vágott meg és látszott ralyta hogy csak szórakozik hisz bármikor ledöfhetne.
A vér patakokban folyt rólam. A tudatom mélyén egy kis hang azt orídotta futás! Meg fogsz halni! De mostmár nincs visszaút. Mindenem fájt. És valami végig folyt az arcomom. Egy könycsepp észre se vettem hogy sírok. Bár hisz még a vak is láthatta hogy vesztésre állok. Miért ne sírhattam folna. Erre a csuklyás akkorát taszított rajtam hogy a falig repültem. Majd nagy csattanással nekivágódtam. Közbe akkorát sikítottam hogy nég Európában is hallhatták.

És remélem Samék is. És jönnek segíteni mert egyedül ezt már nem bírom. De húznom kellett az időt. Felálltam és megint rátámadtam. Tudtam hogy ezek lesznek az utolsó perceim. Egyszerűen tudtam. Ha megjönnek Samék ha nem. Itt vége lesz. Vagy ő öl meg vagy a vérveszteség. Támadtam és hárítottam.
-JESSICA!!!!

És meghallottam Zoe hangját a háttérben ami egyszerre volt vérfagyasztó és örömteli.
Megfogja ölni a csuklyást Sammel eggyütt de nekem itt vége van az útnak. Még egyszer oda akartam nézni. Az ajtóban állt Zoe és Sam mindketten lesokkolódva. De nem haragudtam rájuk. Én se cselekedtem volna másképp. Ami a következő pillanatokban történt nem tudtam nagyon tudtam felfogni. Meleg érzés áradt szét a testemben. Zoe sikítva és sírva kezdett felém futni Sam pedig kicsi késéssel utána. Úgyéreztem minta valami kiálna belőlem. Majd lenéztem és tényleg. A csuklyás fekete kardjának markolata állt ki a gyomorszájam környékénél. De nem rémísztett meg. Valahogy nem volt rémisztő az a tudat hogy most meghalok. Pedig tudtam hhogy meghalok. Lepörgött előttem az életem filmje. Én mint ahogy megteszem az első lépéseket 1 évesen. Majd az iskolai éveim majd a táborban töltött idő amikor elősször megpillantottam a tőrömet. Mikor összebarátkoztam Sammel és aztán pár évvel később Zoeval. Próbáltam fókuszálni a körülöttem lévő dolgokra. Azóta én a földön feküdtem és mellettem épp Sam és Zoe harcol a csuklyással. Majd ahogy Zoe ledöfi a csuklyást. És mintha lassított felvételt néznék futnak felém. Mikor odaértek hozzám legugoltak
-Úgy sajnálom-mindta Zoe de már alig hallottam

-Nem én sajnálom-mondtam reszkető hangon de alig hogy ezt kimondtam köhögni és öklendezni kezdtem és a vér íze terjedt szét a számban. Kimondhatatlanul fájt mindenem. Mindtha porladnának a testrészeim. De ezt nem lehet leírni. Zoe szeme felcsillant és kutatni kezdett a táskájában majd kivett egy fiolát. Amiben egy kék valami volt. Majd a látásom elhomályosult és magába ölelt a sötétség. A hideg és kegyetlen sötétség.