Reggel egy kézszorításra ébredtem...

Azon nyomban kinyitottam a szemem, és reménykedtem abban hogy Lou az.
De ez a reménykedés fuccsba ment, mikor ránéztem Liam arcára.
-Azt hittem ő kelt fel..-hajtottam le a fejem.
-Fel fog ő is kelni, ne aggódj. Mondta az orvos is, hogy be van nyugtatózva.-mondta, mire egy kicsit boldogabb lettem.
-Annyira várom hogy felkeljen. Nagyon hiányzik.-elmorzsoltam egy könnycseppet.
-Nekünk is hiányzik Kicsi, de nemsokára beszélsz vele.-bíztatott.
-Köszönöm Liam. Nélkületek már rég a padlón lennék.-hálálkodtam.
-Azért vagyunk itt, hogy még véletlenül se tedd meg.-mosolygott.
Jól esett a közelsége, és az hogy itt van. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, és a srácoknak.
-Nem kéne elmenned kajálni?-kérdezte, mire tiltakozni akartam, de a hasam nem ezt mondta.
-Lehet kéne, de addig itt leszel vele?-kell Lou-nak a felügyelet.
-Persze. Beküldöd a többi srácokat is?-válaszul csak bólintottam, majd kimentem hozzájuk.
-Sziasztok.-próbáltam magamra festeni egy mosolyt.
-Szia.-egyhangúan köszöntek.
-Úgy látom ti sem aludtatok sokat.-nekik is ott volt Klári néni tesco-s szatyorja a szemük alatt.
-Hogy van?-kérdezte Niall.
-Még alszik. Remélem nemsokára fel kel.-mondtam.
-Fel fog, hidd el.-mosolygott Harry.-Te hova indultál?
-Enni, mert úgy ki vagyok éhezve erre a szikkadt szendvicsre, ami ott van lent a büfébe.-vettem elő a irónikus énem.
-Akkor siess, mert nagyon sokan lesznek.-mondta Niall.
-Remélem hogy sokan lesznek. Nem akarok enni, egyszerűen nincs étvágyam.-fújtam ki a levegőt.
-De muszáj, mert tegnap óta semmit nem ettél.-hát igen...ebédelni se voltam, mert összevesztünk Harry-vel.
-Tudom.-húztam el a szám.-Még a végén lefogyok, és nem leszek olyan húsos, mint most.
-Állj le.-tudtam hogy Hazza-t ezzel felidegesítem, de így van. Nem tudom magam elfogadni...egyszerűen nem megy.
-Inkább megyek.-elindultam, de visszafordultam, mert eszembe jutott valami.-Liam üzeni, hogy menjetek be.

-Egy sonkás szendvicset szeretnék.-utálom ezt a helyet.
-Tessék drágaságom.-mosolygott rám a nénike.-Nem te vagy azoknak a fiúknak az egyik húga?-olyan aranyos volt.
-Ha a One Direction-ra tetszik gondolni, akkor igen. Louis Tomlinson húga vagyok.-mosolyogtam.
-Jajj drága. Megtennél nekem egy szívességet?-nem mondhatok neki nemet.
-Persze.-mosolyogtam továbbra.
-Ha adok egy papírt és egy tollat, akkor írtok a kisunokámnak egy-egy autogrammot?-egyem meg.
-Természetesen.-majd eszembe jutott mi van Lou-val.-Csak egy kis időbe telik, mert nem hiába vagyunk kórházban.
-Igen, hallottam. Ne aggódj kicsikém, fel fog kelni. Kint több milliárd rajongók vannak, akik azért imádkoznak hogy jól legyen.-könny gyűlt a szemembe.
-Tudom.-szipogtam.-Nagyon sok mindent köszönhetünk nekik. Nagyon szeretjük őket.-a nénike adott egy zsepit, majd megsimogatta a fejem tetejét.
-Menj drágám, már biztos várnak.-mosolygott.
-De nem fize..-nem engedte hogy befejezzem.
-Nekem már az fizettség, ha meg lesz a kisunokám álma.
-Nagyon szépen köszönöm.-mosolyogtam.
-Nincsen mit, kisasszony. Majd még várom önt.-integetve köszöntem el, majd vissza akartam menni Lou-hoz, de megálltam.
Kinéztem a kórház bejáratán, ahol több száz rajongó állt ajándékokkal, és "Gyógyulj meg Tomo" feliratú táblákkal.
Elmosolyodtam.
Hirtelen ötlettől vezérelve odasétáltam az ajtóhoz.
Elkezdtek ficánkolni, mire elnevettem magam. Annyira aranyosak.
Kiléptem közéjük, mire odajöttek hozzám.
-Sziasztok.-sikerült lázba hoznom őket.
-Hogy van?-kérdezte egy nálam pár évvel fiatalabb, szőke hajú lány.
-Rendben van.-mosolyogtam.-Még alszik, de ha fel kel elmondom neki hogy itt voltatok.
-Nagyon féltünk, hogy baja lesz.-szontyolódtak el.
-Mi is nagyon megijedtünk, de ő egy nagyon erős ember. Nem hagy itt senkit.-válaszoltam.
-Megkérhetünk téged arra, hogy viszel pár ajándékot neki?-reménykedve néztek rám.
-Persze.-somolyogtam.-De csak pár darabot tudok bevinni, és csak akkor ha nem lesz vita. A többit is odatudjátok adni majd.-mondtam, majd a kezembe került pár édes dolog: maci, répa és különböző "Veled vagyunk Lou" feliratú képeslapok.-Köszönjük őket.-még mondani akartam valamit, mikor megcsörrent a telefon. Elővettem, majd Liam nevét láttam a kijelzőn egy üzenettel: "Felkelt."
A szívem kihagyott egy ütemet, majd elkezdtem sírni. Szegény lányokat megijesztettem.-Felkelt.-ennyit mondtam, mire mindenki elkezdett sikítozni és az őrök alig tudták őket rendben tartani, annyira ugráltak.-Felmegyek. Jók legyetek, és köszönünk mindent.-puszit küldtem még nekik, majd a cuccokkal szaladtam felfelé, ahogy csak tudtam.

Berontottam az ajtón, majd minden kérdés nélkül a bátyjám nyakába ugrottam.
Örültem neki, hogy ébren van. Zokogtam, mint aki most kapta meg a legnagyobb ajándékát. Mondjuk én így vagyok vele...A világ legjobb tesóját kaptam magam mellé..
-Annyira szeretlek.-elkezdtem mondani.-Annyira szeretlek Lou! Féltem! Rettegtem, hogy nem kelsz fel! Nagyon-nagyon szeretlek! Annyira hiányoztál!-erősen szorítottam magamhoz, mint aki nem akarja elveszíteni...De így is volt..Az én bátyjámat senki nem veheti el tőlem, csak ha családja lesz.
-Rendben vagyok Hugi.-puszilta meg a fejem tetejét.-Én is nagyon szeretlek. Képzeld, beszéltem anyával.-hihetetlennek tartottam.
-De...mi?-hebegtem.
-Az álmomban találkoztam vele és azt mondta, hogy jöjjek vissza, mert nagyon hiányzok nektek. Meg azt üzeni, hogy nagyon büszke rád és nagyon szeret..-elbőgtem magam.-Fentről figyel minket anya. Azt mondta, hogy mindig itt lesz a szívünkben.-ennyi volt.
Sírtam, de nem a fájdalomtól. Boldog voltam...A legboldogabb, hisz tudom hogy anya itt van velünk és szeret minket!
Felnéztem, majd csak ennyit mondtam:
-Mi is nagyon szeretünk anyukám és soha nem felejtünk el.-fájdalom volt a szívemben, mert nem láthatom, de mégis tudom hogy itt van és vigyáz ránk.
-Gyere ide.-felemelte Tommo a takaróját, majd én befészkelődtem mellé.-Köszönöm nektek srácok, hogy vigyáztatok a húgomra.
-Nem kellett rá vigyázni. Semmi baj nem volt.-mosolygott Niall.
-Nagy vagyok már Lou!-mondtam nevetve.-Apropó!-kipattantam az ágyból, majd az ajándékokért szaladtam, amik időközben a fotelba végezték. Odavittem a testvéremhez.-Nem tudtam mindegyiket behozni, hisz rengetegen voltak, de mindenki imádkozott érted. Üzenik hogy nagyon szeretnek.-bátyjám szemébe könnyek gyűltek.
-Én is nagyon szeretem őket.-mosolygott, majd az összes ajándékot átnézegette.
A srácokkal csak nevetve néztük a különböző reakcióját. Mikor befejezte a nézegetést, előhúztam azt a bizonyos papírt a zsebemből, majd odaadtam Harry-nek.
-Ezt a lenti büfés néni küldi nektek, hogy írjátok rá a neveteket, mert a kisunokájának lesz.-vigyorogtam. A fiúk szó nélkül megtették, amit kértem.-Köszönöm. Le is viszem neki.-bólintottak, majd én elindultam.

-Jó napot!-úgy vigyorogtam, mint a tejbetök.
-Szia angyalom!-kedvesen köszönt.
-Meghoztam!-lengettem a papírt.-Üzenik a fiúk, hogy szeretik a kisunokáját.
-Istenem!-elsírta magát a néni.-Egy álma vált valóra.
-Remélem örülni fog neki.-mosolyogtam.
-Hogy örülni? El fogja magát bőgni.-nevetett fel.
-Úgy szeretem az ilyen kislányokat.-mondtam.
-Tartozok valamivel?-kérdezte, mire rögtön megráztam a fejem.
-Dehogy tartozik. Nekünk már az jó érzés, ha szeretik a fiúkat.-mondtam, mire megölelt.
-Nagyon szépen köszönöm nektek.-hálálkodott.
-Nincsen mit köszönni.-ránéztem az órámra, ami jelezte, hogy már késő van.-Viszont nekem most mennem kell, de tessék megüzenni a kislánynak, hogy pusziljuk.
-Rendben van, átadom neki. Köszönjük szépen. Viszlát kisasszony.-integettem neki, majd visszaindultam Lou szobájába.

-Ha ezt megtudja Liza, nagyon nagy bajba kerülsz Louis.-hallottam meg Liam hangját.
-Tudom, de nem tehetek róla. Nagy butaság volt, hogy ezt tettem, de..-benyitottam, mire elhallgatott mindenki.
-Miről is kéne tudnom?-tettem csípőre a kezem.
-Szerintem mi most megyünk.-mondta Niall, majd a többi fiúval kilépett az ajtón.
-Lou?-vártam a választ, amit később megkaptam, de inkább ne tudtam volna.
-Sajnálom Liza, de én egy hülye voltam.-már rosszul kezdődött.-Mikor összeestem és bevittek a kórházba, akkor a vizsgálat közben felkeltem és pénzt adtam az orvosnak, hogy ne mondjon neked el egy hatalmas nagy hibát..
-Kezdek félni Louis..-tényleg így volt.
-Nem azért estem össze, mert rég ittam alkoholt, vagyis az is közrejátszott, de nem úgy...Én akkor este kimentem inni egy kicsit..Viszont mivel régen ittam alkoholt, így nehezen fogadta be a szervezetem.-hihetetlen volt..-Én tényleg sajnálom Húgi..
-Megígérted..-halkan beszéltem.-Azt mondtad, hogy nem iszol többet. Megígérted, hogy ketten legyőzzük a fájdalmat alkohol nélkül!-fájt ez az egész..-De te mégis inkább abba futottál. Miért jó neked ez Lou? Miért?
-Mert fáj!-kiabált.-Mert hiányzik és elviselhetetlen ez az egész! Nem akartam elveszíteni, de mégis megtörtént!
-Nekem is ugyanúgy fáj! Tudom, hogy mit érzel, de nem ezzel kell megoldani! Tudod ezzel mit érsz el? Azt, hogy tönkre teszed magad, a csapatot, sőt még azt is eléred, hogy elhidegüljek tőled! Ezt szeretnéd Louis? Neked ez jó lenne?!-mindketten sírtunk.-Azt hiszed nekem nem fáj? Dehogynem! De én nem menekülök az alkohol felé!
-Én..Én leakarom tenni basszus, de egyszerűen nem megy.-belemarkolt a takarójába.
-De nem vagy egyedül.-megfogtam a kezét, majd rámemelte tekintetét.-Itt vagyunk neked. Mindenki! Sose szabad azt hinned, hogy egyedül kell megtenned.
-Nagyon Szeretlek. Annyira sajnálom basszus, annyira, de nagyon..-megölelt, de olyan keservesen sírt, hogy megszakadt rajta a szívem.

Most olyan törékenynek nézett ki. Nem látszódott rajta az a bizonyos macsós mosoly, ami a rajongók 90%-át ledöntötte a lábáról. Egyszerűen csak van.
Mindenki visszaakarja kapni a régi Lou-t, ezért cselekednem kell, mert a végén késő lesz.

-Megcsináljuk Tommo?-kérdeztem tőle.
-Együtt megcsináljuk.-válaszként megöleltem.
-Ez a beszéd.-mosolyogtam rá.-Nem vagy éhes?
-Nem, már a srácok teletömtek minden fajta kajával.-vigyorgott.
-Jól is tették. Esetleg inni, vagy pisilni, vagy nem vagy álmos?
-Nem vagyok szomjas, pisilni se kell, de viszont álmosnak álmos vagyok.-látszott is a szemén.
-Rendben van.-visszadőltöttem a párnájára, majd betakartam.-Kényelmesen fekszel?
-Liza, ugye tudod, hogy bírok mozogni?-nevetett fel. Most hallottam először azt az igazi kacagást.
-De nem sokáig fogsz, ha így mocorogsz.-megint kacagott egyet.-Imádom mikor nevetsz Louis William Tomlinson.
-Szeretlek Elizabeth Tomlinson.-ilyenkor mindig megmelengeti a szívemet.
-Én is szeretlek bratyó, de most inkább aludj.-puszit nyomtam a homlokára, majd leültem a mellette lévő székre.

Előhalásztam a zsebemből a telefonom, majd felnéztem Twitterre.
Semmi érdekes nem volt, így inkább hagytam is az egészet. El szerettem volna tenni, de egyszercsak megcsippant. Liam-től jött egy üzenet:
"Ha megbeszéltétek, majd hívj fel."
Elmosolyodtam, majd azonnal tárcsázni kezdtem a számot.

-Na mi újság van?-szólt bele.
-Minden meg van beszélve. Elmagyaráztam neki, hogy nincs egyedül, hogy együtt le tudjuk győzni ezt a csúnyaságot.-mondtam.
-Ez teljes mértékben így van.-csend lett, amit ő tört meg újra.-Hiányzol..
-De Liam, pár perce mentetek el.-válaszoltam, de alig tudtam ezt a pár szót is kinyögni, mert a szívem elkezdett zakatolni.
-Nem úgy...Hanem emígy.-na ezt most jól elmondta.-Úgy értem hiányzik az ölelésed, az hogy mellettem aludj éjszaka, meg stb.
-Te is nekem Payno, de majd bepótoljuk ezeket.-hallottam, ahogy a telefonba vigyorog.
-Már alig várom.
-Hát még én. Viszont most mennem kell, mert én is elalszok mindjárt. Jók legyetek. Üzend meg a srácoknak, hogy szeretem őket.
-Hey, engem nem?-tudtam, hogy rákérdez.
-Dehogy nem. Téged is szeretlek. De viszont tényleg megyek. Puszi.-cupoantottam a telefonba.
-Jó legyél. Szeretlek, puszi.-kinyomtam a telefont, majd visszasétáltam testvérem szobájába.
Leültem a megszokott helyre, majd megint ráhajtottam a fejem Lou-ra.
Ott ringatott el magával az álom.

Sziasztok Drágák!💗💗
Hogy telik a szünet?❤️❤️
Itt is lennék egy új résszel!❤️ Remélem tettszeni fog nektek.☺️
Viszont van egy jó hírem!😏 Mivel őszi szünet van, így több rész jön mindegyik könyvemnél.😌❤️
Igyekezni fogok izgalmasabbakat feltölteni.😘
Addig is jó olvasást nektek!❤️
Puszi❤️💋