Mivel Klaus és Jessica nem számítottak vendégekre ezért nos elmentek vadászni megöltek egy szarvast és mi Nathanel abból csinálunk magunknak vacsorát. Szarvas pörkölt lesz nokedlivel.
-Ha nem eszitek meg mindent, odaadom a disznóknak. Már a szagától felfordul a gyomrom -fintorgott Klaus.
-Pedig Isteni biztos te is szeretted -pillantottam rá.
-Igen kislány szerettem -biccentett.
-Még most is megtudnád enni ha akarnád -szólt közbe Nathan.
-Annak meg mi értelme lenne öcsikém? -kérdezte Klaus.
-Hogyhogy farmon éltek? -kérdeztem kíváncsian.
-Távol van az emberektől -vágta rá.
-Boldogok vagytok itt? -érdeklődtem.
-Mindig ilyen sokat kérdez? -nézett Klaus Nathanre.
-Csak kíváncsi -vonta meg a vállát Nathan.
-Nem szeretem azokat akik kíváncsiak -villant rám a tekintete. Megvontam a vállam és folytattam a pörkölt kavarását.

○○○○

Vacsora után elmosogattunk aztán felmentünk az emeletre.
-Még mindig haragszik rád -törtem meg a csendet.
-Nehezen bocsát meg, mindig ilyen volt -sóhajtott fel Nathan. Leültem az ágyra és magam elé bámultam.
-Még mindig nem hagy nyugodni az ami a kocsiba történt -suttogtam.
-Akarsz róla beszélni? -ült le mellém.
-El kell mondanom valamit -néztem rá.
-Nekem bármit elmondhatsz -tette a kezét a kezemre.
-Akkor is ha ez egy irtó nagy hülyeségnek fog tűnni? -húztam el a kezem.
-Sarah mondd el -kérte a szemembe nézve.
-Azt hiszem találkoztam Istennel -vallottam be.
-Mikor? -fürkészte az arcom.
-Miután Anastasia levágta a szárnyaimat és álom és ébrenlét közt hánykolódtam -suttogtam.
-Igen és? -kérdezte gyengéden.
-Megkértem, hogy fogadja vissza Damont. Ti mindannyian azt hiszitek, hogy ő rossz, de nem az. Csak szeretetre volt szüksége. Tudom nehéz elhinni, de Damon nem gonosz, többé már nem -álltam fel és az ablakhoz sétáltam. -Isten azt mondta, hogy ha visszafogadja Damont akkor abba lehet, hogy belehalok jobb esetbe csak elvesztem a képességeimet, de nem haltam bele Nathan. Én...az az aranyszál, szerintem a lelkem most már a tiédhez kötődik. Ez csak egy elmélet, de nem találok rá más logikus magyarázatot -fordultam felé.
-Arra gondolsz, hogy azért vagy még életben mert a kettőnk lelke összekapcsolódott? -állt meg előttem.
-Vagy pedig Magnus csinált valamit -suttogtam.
-Sarah ha ez valóban így van akkor...-kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze.
-Kérlek ne, csak ne ígérj semmit mert lehet, hogy nem tudod betartani -sütöttem le a szemem.
-Sajnálom -suttogta.
-Nem Nathan nem akarom, hogy sajnálatot érezz irántam -ráztam meg a fejem.
-Akkor mit akarsz Sarah? -kérdezte csendesen.
-Időt, meg kell emésztenem a dolgokat, te sem tehetsz úgy mintha nem történt volna semmi -néztem a szemébe.
-Sarah nem a te hibád volt. Tudom, hogy az nem te voltál -hadarta.
-De igen Nathan én voltam. A saját két kezemmel -lábadt könnybe a szemem. Nathan elkeseredetten nézett rám aztán hangosan sóhajtott egyet és az ágyhoz sétált majd elterült rajta. Az ablaknak dőltem tekintetemet a szoba másik felére szegeztem. Nem történt semmi. Kibámultam az ablakon teljes erőmből az esőre koncentráltam szintén semmi. A könyvespolchoz szaladtam lekaptam az első kezem ügyébe kerülőt és felcsaptam egy oldalon.
-Mit csinálsz? -kérdezte Nathan mellém lépve.
-Nem tudok teleportálni se esőt csinálni -hadartam. -Megpróbálom, hogy be tudok-e menni egy könyvbe -pillantottam rá majd lehunytam a szemem és a könyvre koncentráltam. Fél évig szinte napi szinten barangoltam a könyvekben. Persze mindig úgy, hogy nem folytam bele a történet menetébe. Mikor kinyitottam a szemem megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. -Ez az -suttogtam majd becsuktam a könyvet és az asztalra támaszkodtam. -Már nem kötődök Damonhoz, elvesztek a képességeim amikkel ő ruházott fel -mondtam halkan. -Sátán hol van? -néztem Nathanre.
-Kint őrködik a biztonság kedvéért -válaszolta.
-Nagyon utál ugye? Egész nap nem szólt hozzám -mondtam szomorúan.
-Biztos, hogy nem utál lehet, hogy...-kezdte.
-Lehet, hogy már nem beszélek az állatok nyelvén -sápadtam le. Nathan szomorúan figyelt majd szótlanul magához ölelt.

○○○○

Álmomban egy virágosréten voltam aminek a közepén egy folyó csörgedezett. A folyó partján volt két hinta az egyiken már ült valaki. Ahogy közelebb értem, felismertem Damont. Leültem mellé.
-Szia -köszöntem csendesen.
-Szia -köszönt vissza halkan. Egy ideig mindketten hallgattunk aztán a kezére tettem a kezem.
-Hogy vagy? -kérdeztem az arcát fürkészve. Damon rámpillantott és nagyon halványan elmosolyodott.
-Gyönyörű vagy, akár egy angyal -suttogta. Végignéztem az öltözékemen, egyszerű fehér ruha, fehér balerina cipővel.
-Köszi -mondtam halkan. -Damon...-kezdtem.
-Tévedtél Sarah. Nem csak azért szerettelek mert a lelked hozzám tartozott. Ha valóban így lett volna akkor most már nem szeretnélek -mondta halkan. -De nincs így. Szeretlek Sarah -nézett a szemembe. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. -Ne, ne sírj -törölte meg az arcom.
-Damon...én...szeretlek, tudnod kell, hogy szeretlek -néztem a szemébe.
-Tudom -mosolyodott el. -De őt is szereted és ezt tiszteletbe tartom. Most már tudom, nem kényszeríthetlek, hogy válassz kettőnk közt így hát félre állok -nézett le a kezemre ami még mindig az övén nyugodott.
-Látlak még? -kérdeztem elcsukló hangon.
-Te mindig meg fogsz engem találni Sarah -nézett a szemembe. -Most mennem kell -szorította meg a kezem és felállt.
-Damon haza szeretnél menni? -néztem fel rá és én is felálltam.
-Tudod, hogy mit szeretnék, de attól félek nekem nem jár újabb esély -mosolyodott el szomorkásan. -Szia Sarah -puszilta meg a homlokom.

Kinyitottam a szemem, tekintetemet a plafonra szegeztem.
-Nathan ébren vagy? -kérdeztem halkan.
-Persze -motyogta álmos hangon.
-Mindenki érdemel második esélyt? -érdeklődtem.
-Hát persze -jelentette ki.
-Akkor jó -mosolyodtam el.
-Miért? -kérdezte.
-Damon miatt -suttogtam.
-Gondolod, hogy tudnál neki segíteni? -ült fel a kanapén.
-Szerintem igen, Aslan is megmondta csak a megoldásra még nem jöttem rá -mondtam halkan.
Fél órát beszélgettünk a sötétben, aztán elnyomott az álom.