Mikor először magamhoz tértem egy fehér szobába voltam és kékes fény borította be a testem. Felettem Magnus állt halkan mormolva valamit. Próbáltam mondani valamit, vagy csak megmozdulni, de semmit se tudtam csinálni pusztán a szememet mozgatni. Mikor Magnus észrevette, hogy ébren vagyok a homlokomra helyezte a kezét mire újra elaludtam.

A következő alkalommal Lisa volt az ágyam mellett és a kezemet fogta. Az arca kimerült volt, tekintete gyengéd.
-Minden rendben jön Sarah -ígérte aztán újra elaludtam.

Nem tudom hány napig ingadoztam ébrenlét és az alvás közt. A napok összefolytak előttem. Álmodtam is azt hiszem vagy lehet halott voltam mert Istennel beszélgettem. Számtalanszor elképzeltem, hogy vajon, hogy nézhet ki, de ahogy valójában kinéz arra nincsenek szavak. Megfoghatatlan.
-Gyermekem -szólított meg.
-Meghaltam? -kérdeztem.
-Nem még nem. Neked még nincs itt az időd -válaszolta.
-De már meg kellett volna halnom akkor amikor megszülettem -emlékeztettem.
-Te egy nagyon jó lélek vagy Sarah. Hatalmas dolgokra lettél volna hívatott. A te lelked túl jó és értékes a földi léthez -magyarázta lágy hangon.
-Csodabogár vagyok tudom. Damon megmentett -suttogtam.
-Akarod mondani Lucifer -javított ki.
-Nekem ő sosem volt Lucifer -ráztam meg a fejem. -Kérem, esedezem, hogy fogadja vissza. Mindent megbánt -suttogtam.
-Gyermekem a jó nem létezhet rossz nélkül. Vagy mindkettő van vagy egyik sincs -rázta meg a fejét.
-És előtte? A bukás előtt? -kérdeztem.
-Az egy másik világ volt -válaszolta.
-Miért ne lehetne megint ugyanaz a világ? -néztem rá reménykedve.
-Lemondanál Luciferről? Ha visszafogadom soha többé nem láthatod. A lelked hozzá tartozik, maradandóan sérülhetsz, bele is halhatsz. Vagy ha nem is halsz bele a képességeid eltűnnek -nézett a szemembe.
-Bármit megtennék csakhogy Damon lelke békére leljen -jelentettem ki.
-Csak akkor lehetséges ha Lucifer is akarja -pillantott rám.
-Tudom, hogy akarja. Kérem, fogadja vissza, Damon egy jószívű, nagyszerű férfi, megérdemli, hogy újra a mennyországba kerüljön -lábadt könnybe a szemem. Ahogy ott álltunk egymással szemben az álom tova tűnt.

○○○○

Hirtelen ültem fel az ágyban ezzel megijesztve a cellám előtt álló őrt. Várjunk csak cella????? Hogy képzelik? Azt hiszik, hogy nekem akadály? Csak akarnom kell és kint vagyok. Lehunytam a szemem és megpróbáltam magam kiteleportálni magam, sikertelenül.
-Hol a fenében vagyok? -estem a rácsoknak vicsorogva.
-Egy biztonságos helyen -válaszolta flegmán.
-Maga idióta, tudja egyáltalán ki vagyok? Én vagyok a pokol Úrnője -csattantam fel.
-Jajj Istenem ne haragudjon nem tudtam. Ké-kérem bocsásson meg nekem -esett térdre tettett rémülettel.
-Ezt még nagyon megbánja -fakadtam ki.
-Elég legyen -csendült fel Dimitrij tisztelet parancsoló hangja.
-Nocsak nocsak nocsak -fontam össze a kezem magam előtt. -Személyesen a nagy Dimitrij Belikov -mosolyodtam el gúnyosan. -Minek köszönhetem a látogatást? -érdeklődtem.
-A királynő látni óhajt -fonta össze a kezét ő is maga előtt.
-Látni óhajt? Akkor jöjjön ő ide, igazán otthonos -tártam szét a kezem.
-Ez nem kérés volt -rázta meg a fejét.
-Egy dolgot nagyon jól jegyezz meg elvtárs. Nekem. Senki. Nem. Parancsol -nyomtam meg minden egyes szót.
-Te pedig ne nevezz elvtársnak -vágta rá.
-Miért nem? Talán zavar? Rose-nak bezzeg hagytad -terültem el a kényelmetlen ágyon.
-Nem csevegni vagyok itt -mondta türelmetlenül.
-Akkor menj szépen és mondd meg Lisának, hogy ha akar valamit tőlem akkor jöjjön ő ide -morogtam.
-Lisa királynő gyenge -mondta halkan.
-Mily meglepő -szaladt magasba a szemöldököm.
-Kicsit több érdeklődést is tanusíthatnál. Neki köszönheted, hogy egyáltalán még életben vagy -mordult rám.
-És most hálásnak kéne lennem? -ültem fel. -Tök mindegy, hogy élek-e vagy halok. Ha hagytok meghalni haza mehettem volna a férjemhez -estem neki a rácsoknak. -A férjemhez érted? Ahoz a férfihoz akit szeretek. Aki ezerszer többet ér mint ti mind együttvéve -üvöltöttem.
-Egyáltalán nem érdekel a szerelmi életed -nézett rám unottan Dimitrij. -Add a kulcsokat -rebbent a tekintete az őrömre.
-Biztos? Nekem senki nem szólt -kötözködött.
-Talán el szeretnéd veszíteni az állásod? -érdeklődött Dimitrij. Fokozódó kíváncsisággal figyeltem a párbeszédet.
-Nem mintha örülnék, hogy egy őrült ribancra kell vigyáznom, de ha a királynő valóban látni óhajtja akkor én magam fogom odavinni -húzta ki magát és bátran farkas szemet nézett Dimitrijvel.
-Kit neveztél te őrült ribancnak? -húztam össze a szemem.
-Ám legyen, szívesen átadom a terepet -állt félre Dimitrij szélesen mosolyogva. Amint az őr elkezdett a kulcsokkal piszmogni Dimitrij hátulról leütötte.
-Ezt meg mire véljem? -kértem számon rajta.
-Valaki beszélni óhajt veled -nézett a szemembe.