Egy teljes hete vagyunk Covingtonban. Szinte minden időmet Damonal töltöm. Reggel megjelenik aztán estefele haza hoz, de van, hogy csak itthon vagyunk a szobámba zárkózva és hát csókolózunk. Damonal csókolózni olyan mint drogozni. Egyszer megízleled aztán egyre többet és többet akarsz. Mellette könnyűnek érzem magam, mellette úgy érzem enyém az egész világ. Lehet, hogy ilyen szerelmesnek lenni. Igazán szerelmesnek lenni. Viszont...éjjel amikor Damon nincs velem a gondolataim Nathan felé kalandoznak. Csak éjjel szokott ő eszembe jutni, de valahogy nem akarok kimenni és meglátogatni őt. Hisz csak egyszer találkoztunk ráadásul milyen barátnő az aki éjjel egy másik fiút megy el meglátogatni? Talán jobb is ha távol maradok az akadémiától és Nathantől. Az életem most teljesen normális és nekem így pont jó.
Striga.
Striga.
Striga.
Döbbenten kaptam fel a fejem a hangokra. Egyszerre több különböző hang szólalt meg a fejemben mint ugyanazt ismételgetve striga.
Striga.
Striga.
Sarah, menekülj vidd biztonságba a családod! Strigák vannak a közelbe!
Kipattantam az ágyból és az ablakomhoz szaladtam.
-Brúnó te vagy az? -kérdeztem suttogva.
Igen, menekülj!! Sarah menekülj! Menj az akadémiára!
Kirohantam a szobámból le a lépcsőn. Útközbe magamra rángattam a tornacsukám majd bevetettem magam a szüleim szobájába.
-Kelljetek fel -szóltam rájuk miközbe lekaptam apum kardját. Nem hiszem, hogy meg tudok ölni vele egy strigát, de le tudom lassítani őket.
-Kicsim minden rendben? -kérdezte apa kómásan és felkapcsolta a villanyt. -Mit akarsz a kardommal? -kérdezte döbbenten.
-Légyszi ne kérdezettek. Most az egyszer bízzatok bennem. Veszélybe vagyunk muszáj eltűnnünk -hadartam.
Sarah!!!!!
Brúnó hangja üvöltött a fülembe.
-Drágám csak rosszat álmodtál -motyogta anya.
-Most azonnal gyertek velem -vesztettem el a türelmem. A következő pillanatban betört az ablak és egy alak vetette be magát rajta. Habozás nélkül csaptam le a kardommal. A striga kivédte és nekicsapott a falnak. De nem adtam fel újra és újra lecsaptam mígnem a feje a padlón koppant. Anyáék megkövülten bámultak. -Gyertek -ragadtam meg a kezüket és a ház alatti garázs felé rángattam őket. Botladozva követtek. -Szálljatok be a kocsiba -parancsoltam. Némán engedelmeskedtek. Újabb striga rontott rám. Ő egy fiatal lány volt. Szép lett volna ha nem rondítja őt el a vörös szeme.
-Dampyr -sziszegte.
-Striga -köptem a szavakat.
-Megölted a pasimat, most én öllek meg téged -vágott neki a falnak, keze a torkomra szorul.
-Az a kopasz fazon a pasid volt? Ne haragudj nem tudtam, hogy apa komplexusod van -sziszegtem és erősen lefejeltem majd a szívébe szúrtam a kardot. Zihálva ugrottam be a vezetőülésre és adtam gázt.
-Mi folyik itt? -kérdezte anya remegő hangon
-Megtámadtak minket a strigák. Ők gonosz kegyetlen vámpírok. És..és én nem vagyok ember. Dampyr vagyok -hadartam miközbe áttörtem a kocsival a garázskaput ezzel elsodorva pár strigát. Élesen balra fordultam majd padlógázzal indultam meg az erdő felé. Vagy tíz striga rohant utánunk és ki tudja mennyien vannak még az erdőbe. Minnél előbb el kell érnem az akadémiát. A kocsi erősen döcögve haladt a fák közt.
-Miért támadtak meg minket? És hova megyünk? -követelt magyarázatot apa.
-Amikor sokáig kimaradtam akkor felfedeztem egy akadémiát az erdő mélyén. Most oda megyünk ha bejutunk biztonságba leszünk -hadartam egy szuszra miközbe jobbra rántottam a kormányt. Ekkor a kocsi fényszórója megvilágított egy strigát mire anya felvisított. Egyenesen áthajtottam rajta noha tudtam ezzel nem öltem meg.
Sarah? Te vagy az?
-Igen én vagyok. Kérlek hozz segítséget. Keresd meg Sátánt mond meg neki, hogy strigák üldöznek -kiáltottam.
Megyek. Vigyázz magadra.
-Sarah kivel beszéltél? -kiabálta anya.
-Egy őzzel. Beszélek az állatok nyelvén -magyaráztam. Anyu holtsápadtan szorította a szívére a kezét. -Ti tudtatok erről? -kérdeztem.
-Azt hittük ez nem történhet meg. Azért vettünk magunkhoz téged mert ő megígérte, hogy nem fog semmi sem történni -fakadt ki apa.
-Ki ő? -kérdeztem.
-Az édesanyád -mondta apa.
-Nem ti vagytok a szüleim igaz? Egész eddigi életemben tudtátok, hogy más vagyok és nem szóltatok? -fakadtam ki.
-Normális családként akartunk élni. Janine azért bízott ránk téged mert különleges vagy. Nem akarta, hogy bármi bajod essen. Azt mondta ha emberek közt nevelkedsz fel akkor nem fognak felszínre törni a képességeid. De tévedett -suttogta anyu megtört hangon.
-Hagytátok, hogy azt higyjem őrültnek tartok? Ki az a Janine? -kérdeztem.
-Ő az édesanyád, egy nagyhatalmú dampyr. Az egyik legjobb testőr a világon -mondta apa.
-Az anyám Janine Hathaway? Akkor Rose Hathaway a testvérem? -kiáltottam fel döbbenten.
-Honnan tudod a nevét? -tágult ki anya szeme.
-Olvastam a Vámpírakadémiát -válaszoltam. Ekkor valami ráugrott az autóra majd egy mozdulattal letépte a kocsi tetejét. -Tartsatok ki mindjárt ott vagyunk -kiáltottam. -Apa próbáld levágni a fejét -adtam hátra a kardot. Már láttam a tisztást mindjárt ott vagyunk. Ám amint kiértünk a fák közül a kocsi visszapattant. Idegesen pattantam ki a kocsiból, megragadtam a szüleim kezét és megpróbáltam magam után húzni őket. De nem tudtak átjutni. Én már láttam a kastélyt, de ők nem. -Nem, nem lehet. Át kell jutnotok -kiáltottam.
Jövök már Sarah!!!!
-Sátán kérlek. A szüleim nem tudnak átjönni -kiabáltam pánikba esve.
Ők emberek Sarah. Nem tudnak bejönni.
-Nem lehetne kivételt tenni? -könyörögtem.
Sajnálom, de nem.
Kivedőtem a szüleim elé a hátam mögé tolva őket.
-Megvédlek titeket ígérem. Miattam kerültetek ilyen helyzetbe, nem hagyom, hogy meghaljatok -bizonygattam. Sátán fékezett le mellettem nyomába pár őrrel és árnyvadásszal. Sátán rögtön a strigákra rontott. Én is harcolni akartam, de a szüleimet is meg akartam védni.
-Tessék -nyomott a kezembe egy ezüstkarót az egyik árnyvadász.
-Kösz -biccentettem. Rárontottam a hozzám legközelebbi strigához és szíven szúrtam. Majd szép sorban a többit aki csak az utamba került. Ekkor velőtrázó sikoly hasított az éjszakába. Anyu sikolya.
-Nem -üvöltöttem és rohantam apa segítségére akit egy striga fojtogatott aztán kitörte apa nyakát. Vicsorogva vadállatként rontottam a strigára, ütöttem rúgtam, miszlikre aprítottam. A düh és a fájdalom az egész testemet bejárta. -Maradj szorosan mögöttem -toltam anyut a hátam mögé.
-Ne Sarah had menjek hozzá -ellenkezett.
-Nem anyu kérlek -könyörögtem.
-Túl sokan vannak vissza kell mennünk -kiáltotta az egyik őr.
-Nem hagyom itt az anyámat -csattantam fel.
-Menj Sarah. Bátran harcoltál, de nekem apád mellett a helyem. Megígértük egymásnak, hogy együtt halunk meg -szorított magához anyu.
-Kérlek ne. Ne tedd ezt. Nem hagyom, hogy te is itt hagyj -zokogtam bele kapaszkodva.
-A szívedbe mindig veled leszek. Sose feledd, hogy szeretlek. Most pedig menj -tolt el magától.
-Nem -sikítottam ahogy valaki megragadt és a kastély felé vitt. -Engedjetek el, ő az anyám -zokogtam vergődve, de nem állt meg.
-Nem tudunk rajta segíteni Sarah -morogta a fülembe az a srác akitől a karót kaptam.
-Nem -zokogtam. A könnyeimen keresztül néztem ahogy anyu hátafordít nekem majd beveti magát az erdőbe. -Anya -sikítottam.
-Sarah meg kell nyugodnod -csítított a srác.
-Megölték a szüleim te idióta paraszt. Hogy nyugodjak meg? -üvöltöttem.
-Ezt bóknak vettem -morogta.
Sarah.
-Sátán -zokogtam. -Meg-meghaltak -sírtam.
Minden rendben lesz Sarah. Itt biztonságba vagy.
Biztonság. Én sehol nem vagyok biztonságba a szüleim nélkül.