Utolsó reggel a birtokon. Egy utolsó reggeli. A két hét elképesztően gyorsan elrepült mellettünk. Ez idő alatt jobban megismertem Nathan apukáját és a kapcsolatom Nathan-el szorosabb lett. De ma vissza megyünk az akadémiára. Nem akarok menni. Nem akarom, hogy véget érjen ez az egész. Itt boldog vagyok és önmagamat tudom adni. Itt olyannak fogadnak el amilyen vagyok és így szeretnek. Szeretem az akadémiát, de ott az életemet megkeseríti Ursula. Mindig talál valamit, hogy belém köthessen vagy keresztbe tegyen nekem. Félek. Félek attól, hogy mi vár rám az akadémián. Félek, hogy megpróbál minket megint elválasztani. Lerugtam magamról a takarót és felültem az ágyba. Magam köré fontam a kezem majd felálltam és az ablakhoz mentem. Még sötét volt, aludnom kellett volna, de nem tudtam. Nem akartam elaludni, mert akkor a reggel túlságosan is hamar eljött volna. A gyomrom görcsbe rándult és egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Nem akartam elmenni, olyan rossz előérzetem volt. Megtöröltem a szememet fejemet a falnak döntöttem. Elgyengültem, a félelem végig áradt az ereimben.
-Sarah -suttogta Nathan és hátulról átölelt. Hozzá simultam és szorosan lehunytam a szemem. -Mi a baj? -kérdezte halkan. Hogy mondhatnám meg neki? Félek, hogy vége lesz? Akkor megint azt fogja hinni, hogy nem bízok benne.
-Nem akarok elmenni -suttogtam és a hangom elcsuklott.
-Édes Sarah -fúrta a fejét a nyakamba. -Bárcsak maradhatnánk -suttogta.
-Nathan -fordultam felé és szorosan hozzá tapadtam. Magamhoz szorítottam, fejemet a nyakába temettem. -Ne engedj el soha kérlek -kértem.
-Soha nem engedlek el -ígérte. -Van kedved beszélgetni? -simította ki a szememből a hajam.
-Csak ölelj át -kértem. Nathan visszahúzott az ágyra, a mellkasára húzott és mindkettőnket betakart.
-Nem lesz semmi baj Sarah. Senki sem tud minket elválasztani -ígérte miközbe megnyugtatóan simogatta a hajam.

○○○○

Álmodtam. Legalábbis azt hiszem álom volt. Az igazgatói irodába voltam, csakhogy Ursula helyén Damon ült vele szemben pedig egy számomra ismeretlen lány.
-Mi folyik itt? -vágtam csípőre a kezem.
-Pszt -szólt rám Damon majd az ajtó felé intett amin én léptem be Nathan társaságába. Megtántorodtam, testem áthatolt az asztalon majd egy szilárd testbe ütközött. Damon lehúzott az ölébe. -Ez Sarah a jövő -suttogta a fülembe. Néztem saját magamat akinek a tekintete most Nathan és a lány közt cikázott akik egymást bámulták. A lány lassan felállt és észrevettem a csuklóját borító hegeket.
-Szia Nathan -köszönt.
-Meredith -suttogta Nathan elhaló hangon. -Hogyan? -kérdezte miközbe úgy meredt a lányra. Ne!!! Nem akarom látni!!!! Szorosan lehunytam a szemem ám a hangokat nem tudtam kizárni.
-Nem haltam meg Nathan. Én...meggyúgyultam -suttogta Meredith, hangjában ott bujkált a reménykedés.
-Miért nem kerestél meg? Hónapokig gyászoltam, azt hittem halott vagy -mondta Nathan elkeseredetten.
-Nem hagyták, hogy beszéljek veled -válaszolta Meredith.
-Nathan ki ez a lány? -hallottam a saját hangom.
-Meredith -suttogta Nathan.
-Gondolom nem mesélt rólam. A barátnője vagyok vagyis voltam. Sőt több annál, a mennyasszonya -mondta Meredith boldogan.
-A...a mennyasszonya? -dadogtam.
-Nem -pattantam fel Damon öléből. -Ez csak hazugság. Elmondta volna -fakadtam ki elsírva magam. Megpróbáltam kilöködsni a saját énem, üvöltöttem vele, de aztán rájöttem, hogy nem hall engem. Csak egy valaki volt itt aki minden szavamat értette az pedig Damon volt. -Hagyd ezt abba Damon. Kérlek, ha igazán szeretsz, akkor ne okozz fájdalmat nekem -fordultam felé. Gyengéden nézett rám, a pillantása most nem volt rám hatással.
-Nem én csinálom Sarah -állt fel lassan.
-Hazudsz -sírtam.
-Nem hazudok Sarah. Nem vagyok a fejedben, hívtál engem, a tudat alattid azt akarta, hogy itt legyek. Mert a lelked mélyén tudod, hogy bennem megbízhatsz -állt meg előttem.
-Mi ez Damon? Én nem akarom ezt -néztem fel rá.
-Látomásod van Sarah -suttogta.
-Nem, nem akarom ezt -fakadtam ki és elhátráltam tőle.
-Sarah kérlek -nyúlt a kezem után. -Meredith Nathan lelkitársa, nekik egymás mellett a helyük -fogta két keze közé az arcom.
-Nem -zokogtam és a karjába simultam. Damon szorosan ölelt és megnyugtatóan simogatta a hajam.

○○○○

Potyogtak a könnyeim mikor felébredtem. Már világos volt. Nathan mellettem feküdt és aggódva figyelt.
-Sarah -suttogta az arcomra simítva a kezét. Szorosan lehunytam a szemem és hangosabban zokogtam. Bárcsak egy álom lenne! Bárcsak ne lenne valóság! -Sarah kérlek -ölelt szorosan magához. Hozzá tapadtam, egyé akartam vele válni. Nem akartam, hogy valóra váljon! Nem válhat valóra! Itt kell maradnunk nem mehetünk el!!! Ajkam éhesen tapadt az ajkára, ujjaimat a hajába fúrtam. Nathan viszonozta a csókom, ajkával lecsókolta a könnycseppeimet. Remegtem, egész testemben. Átkaroltam a nyakát, lábammal átöleltem a csípőjét. -Ne Sarah -tolt el hirtelen magától.
-Nathan kérlek -könyörögtem.
-Nem. Sarah minden mozdulatot arról árulkodik, hogy ez a búcsú, de nem az. Nem lesz vége ha visszamegyünk -nézett a szemembe.
-Sosem tudhatod -görbült sírásra a szám.
-Sarah -sóhajtott fel. Lesütöttem a szemem és átöleltem a térdem. -Kicsim -ölelt át.
-Félek Nathan -motyogtam.
-Ne félj Sarah. Kérlek, te vagy nekem a legfontosabb -puszilta meg az arcom majd megcsókolt. Viszonoztam a csókját majd a homlokának döntöttem a homlokom. -Szeretlek -suttogta.
-Szeretlek Nathan -suttogtam. Mikor elment lefürödni átszaladtam Anastasiához. Az ajtón dörömböltem és amikor kinyílt beestem rajta.
-Sarah minden rendben? -kérdezte Castiel döbbenten. Minden szó nélkül vetettem magam a nyakába. -Hé. Összevesztetek Nathanel? -érdeklődött.
-Látomásom volt -böktem ki.
-Újabb képesség? -komorodott el és a kanapéhoz vezetett. Leroskadtam rá.
-Igen -bólintottam.
-Honnan tudod, hogy látomás volt? -kérdezte.
-Damon...Damon mondta -suttogtam.
-Micsoda? Megint belemászott a fejedbe? -mordult fel.
-Nem, egyáltalán nem -jelentettem ki.
-Oké akkor mi volt a látomásba? -kérdezte.
-Hát kívülről láttam magam. Az igazgatói irodába voltam Nathanel és...és egy másik lányal -suttogtam a kezemet bámulva.
-Milyen másik lány? -kérdezte.
-A mennyasszonya. Meredith -néztem fel rá.
-Meredith? -kérdezte Anastasia elhaló hangon.
-Hát igaz. Létezik -lábadt könnybe a szemem.
-Meredith 3 éve halt meg -suttogta Anastasia és leült Castiel mellé.
-Nem, nem halt meg -ingattam a fejem.
-Sarah semmi sem biztos, lehet, hogy csak álmodtál -próbált megnyugtatni Castiel.
-Álmodtam? Nathan soha nem beszélt Meredith-ről, soha sem mondta, hogy lett volna mennyasszonya -csuklott el a hangom.
-Az még mindig fájdalmas pont neki -harapott az ajkába Anastasia.
-Mondd meg őszintén. Elhagyna miatta? Ha tényleg látomásom volt, vissza menne hozzá? -kérdeztem. Anastasia az ajkát rágcsálva sütötte le a szemét.
-Nathan és Meredith közt különleges kapcsolat volt. Mindenki csodálta őket -mondta Castiel csendesen.
-Sarah Nathan téged szeret -mondta Anastasia határozottan.
-Mert nem tudja, hogy él a barátnője -suttogtam. -Ő nem hozzám tartozik, Nathanek Meredith a lelkitársa nem én -töröltem meg a szemem a kézfejemmel. Ekkor kopogtatás hallatszott.
-Megyek kinyitom -állt fel Castiel és az ajtóhoz sétált.
-Sarah itt van? -kérdezte Nathan.
-Igen itt, gyere be -állt félre Castiel. Nathan pillantása azonnal rám vándorolt és halkan felsóhajtott. Lesütöttem a szemem és az ajkamba haraptam.
-Sarah -suttogta felém nyújtva a kezét. Zavartan néztem fel rá majd hagytam, hogy felhúzzon. A karjába zárt és szorosan magához húzott. -Szeretlek -mondta halkan. Szorosan lehunytam a szemem.
-Szeretlek -suttogtam.