Nathan mellett szökdeltem majd felkapaszkodtam a dombra és körbe néztem.
-Olyan gyönyörű -suttogtam.
-Igen szerintem is -ölelte át a derekam. Nathanek dőlve gyönyörködtem a tájba.
-Kedvem támadt lefesteni ezt az egészet -törtem meg a csendet.
-Na és mi tart vissza? -érdeklődött.
-Nem tudok festeni -húztam el a szám.
-Sok másban viszont nagyon tehetséges vagy -puszilt bele a nyakamba.
-Mint például? -néztem fel rá.
-Tökéletes harcos vagy, tökéletesen táncolsz, okos vagy és elképesztően jól csókolsz -sorolta miközbe a lehelete a nyakamat cirógatta.
-Dampyr vagyok azok mind jól harcolnak -suttogtam.
-Nem egészen. Te még Belikov testőrnél is jobb vagy -mosolyodott el.
-Ezt előtte sose mondd -vigyorodtam el.
-Eszemben sincs -nevette el magát. -Gyere menjünk tovább -fűzte össze az ujjainkat és maga után húzott.
-Itt nőttél fel? -kérdeztem rápillantva.
-Aham mióta az eszemet tudom itt éltem. Aztán 7 évesen irány az Akadémia. Kezdetben hazajártam minden nyáron, de aztán a szüleim szétmentek és a látogatások is elmaradtak -vonta meg a vállát.
-Nem is tudtam, hogy az akadémián van nyári szünet -szaladt magasba a szemöldököm.
-Mert nincs is, de én megtehettem, hogy lelépek -vigyorgott rám.
-Csókos -böktem oldalba mosolyogva.
-Vannak olyan pillanatok amikor azt kívánom bárcsak egy hétköznapi családom lenne -sóhajtott fel és átölelte a vállam.
-Megértem. Nehéz lehetett neked, a szüleid veszekedése, a folytonos megfelelési kényszer -mondtam halkan.
-Anyám szavára adtam a legjobban, mindig azt néztem, hogy ő mit akar. Soha nem az volt amit én akartam. Igen én voltam a család jófiúja, de veled Sarah. Mikor megismertelek rájöttem, hogy küzdenem kell azért amit akarok, hogy ki kell állnom azokért akiket szeretek -hadarta. Elérzékenyülve néztem fel rá aztán a dereka köré fontam a kezem és szorosan átöleltem.
-Még soha senki nem mondott nekem ilyen szépet -suttogtam.
-Örökre veled maradok Sarah, ezt sose felejtsd el. Ha lesznek köztünk viták, vagy bármi is történjen ne feledd, hogy szeretlek. A szívem a tiéd -simította meg az arcom.
-Az én szívem pedig a tiéd és amíg az én szívem dobog mindig is hozzád fog húzni történjék bármi -néztem mélyen a szemembe.
-Szeretlek -suttogta két keze közé fogva az arcom és megcsókolt. A világ megfordult körülöttem. Csak Nathan létezett.

○○○○

Egy vastag ágon ültem Nathanel szemben és barackot csemegéztünk. Isteni volt, lehetett rajta érezni, hogy ez igazi barack. Nem az az ócska amit a boltokba lehet kapni. Ez bio volt, permet nélkül. Lehet, hogy egy kettő kukacot is megettem, de ennyi fehérje kell.
-Mit szoktatok csinálni ennyi gyümölccsel? -érdeklődtem.
-Hát leszedjük őket, aztán lekvárt, befőttet, pálinkát meg bort -vonta meg a vállát.
-Leszedjük? Szoktál segíteni? -mosolyogtam.
-Szoktam hát. Úgy mint most. Kijövök eszek belőle és kevesebb a munka -kacsintott rám. Megforgattam a szemem és egy újabb barackért nyúltam. Ketté szedtem majd beleharaptam mire a leve végigcsorgott az álamon. Megtöröltem az arcom és szórakozottan fürkésztem a tájat.
-El tudnám képzelni, hogy itt lakok -jegyeztem meg és Nathanre pillantottam.
-Te tökéletesen ide illesz Sarah -suttogta a szemembe nézve.
-Úgy gondolod? -mosolyodtam el.
-Igen szabályosan ragyogsz Sarah. Az akadémián folyton volt benned feszültség most nyoma sincs -mosolyodott el majd hozzám hajolt és megcsókolt. Az ajkának barack íze volt. Halkan sóhajtottam és átkaroltam a nyakát. Nathan ajka az arcomra siklott majd az álamra aztán átvándorolt a nyakamra. Apró csókokkal hintette tele majd az ajka visszatért az ajkamra. -Mutatni akarok valamit -suttogta a számba.
-Mit? -kérdeztem halkan. Nathan sejtelmesen elmosolyodott majd elkezdett lemászni. Felém nyúlt, hogy segítsen, de én kecsesen landoltam mellette két lábon.
-Elfelejtettem kivel van dolgom -fogta meg a kezem.
-Mit akarsz mutatni? -kíváncsiskodtam.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik -kacsintott rám.

○○○○

Nathan a föld alá vitt. A pincéből vezetett lefelé egy lépcső ami egy alagútba torkollt.
-Nathan hova viszel? -rángattam meg a kezét.
-Nyugi -suttogta megszorítva a kezem.
-Ugye nem itt akarsz kivégezni? -pislogtam ijedten.
-Jesszus, dehogy. Bízz bennem Sarah tetszeni fog -mosolyodott el. Percekig sétáltunk az alagútba mígnem az kiszélesedett. A hirtelen éles fény bántotta a szemem. Nathan félrehúzta a  faágot majd előre engedett. A szemem tágra nyílt ahogy megpillantottam a vízesést. A víz kristálytiszta kék volt, minden virágzott a madarak vidáman csiripeltek. A tekintetem megakadt egy házon is. Barátságos kis házikó volt.
-Mi ez a hely? -kérdeztem suttogta.
-Ez a paradicsom, az én menedékem -mosolyodott el.
-És hol van ez? -néztem körbe. Amerről jöttünk egy hatalmas hely magasodott a másik irányba pedig rengetek fa.
-Egy olyan helyen ahol senki nem találja meg. Hegyek határolják és csak az alagúton keresztül lehet ide jutni -ölelte át a derekam.
-Hogyan fedezted fel? -néztem fel rá.
-A nagyapám árulta el a halálos ágyán. Ő is mindig ide húzódott vissza, rám bízta ezt a titkot és majd én is tovább adom az unokáimnak -mesélte.
-Ez kedves, akkor ide menekültél mikor egyedül akartál lenni? -kérdeztem.
-Igen -suttogta és megpuszilta az arcom.
-Miért mutattad meg nekem? -fordultam meg a karjaiba. Nathan zavartan az ajkába harapott aztán a szemembe nézett.
-Nagyapa csak egyetlen egy valakit hozott ide annyi idős korában mint én és az a nagymamám volt -suttogta. A szívem túlcsordult a szerelemtől a szemem könnybe lábadt.
-Szeretlek Nathan annyira szeretlek -csókoltam meg.