-Jó reggelt -suttogta Nathan a fülembe. Mosolyogva nyitottam ki a szemem és néztem fel rá.
-Jó reggelt -suttogtam vissza. Nathan mosolyogva nézett le rám majd gyengéden megsimította az arcom.
-Jól aludtál? -kérdezte halkan.
-Soha nem aludtam még ilyen jól -motyogtam és a fejét lehúzva magamhoz megcsókoltam.
-Mmm...-mormolta a számba miközbe hozzám simult.
-Nathan -toltam el hirtelen magamtól.
-Mi az valami gond van? -kérdezte aggódva.
-Szeretlek -néztem a szemébe. Nathan csak nézett rám miközbe a szeme könnybe lábadt ajka pedig mosolyra húzódott.
-Szeretlek, szeretlek -csókolt meg hevesen. Össze vissza puszilgatta az arcom majd a nyakam én pedig folyamatosan nevettem. -Sarah -suttogta a nyakamba. -Mondd ki -kérte.
-Szeretlek Nathan de la Pole -suttogtam a fürtjeivel játszadozva.
-Alig tudom elhinni -mosolygott majd a szemembe nézett. -Szeretlek -simogatta meg az arcom. Elpirultam és zavartan mosolyogva felnéztem rá.

○○○○

Kéz a kézben léptünk ki a nemes morák lakhelyéről. Boldog voltam, hogy Nathan a kezemet fogja. Diákok mellett haladtunk el akik nyíltan megbámultak minket.
-Mintha olyan nagy szenzációk lennénk -motyogtam.
-Ne törődj velük -szorította meg a kezem.
-Nem szoktam, már megszoktam, hogy mindenki engem bámul -vontam meg a vállam.
-Nem csodálom, gyönyörű vagy -puszilta meg a homlokom.
-Nem félsz, hogy anyud megtudja? -kérdeztem felnézve rá.
-Nem, ha veled vagyok nem félek senkitől és ha szembe kell szállnom anyámmal, hogy veled legyek akkor megteszem -nézett mélyen a szemembe.
-Nem akarom, hogy miattam tönkre menjen a kapcsolatotok -suttogtam.
-Nem számít -rázta meg a fejét.
-Már értem miért nem voltál a szobádba -állt meg velünk szembe Cady.
-Szia Cady -köszöntem elmosolyodva.
-Szóval kibékültetek -nézett felváltva ránk. -Mondtam én, hogy fogsz még valamelyikről csacsogni -kacsintott rám.
-Ajj már -nevettem el magam miközbe az ebédlő felé sétáltunk.
-Én itt leválok jó? Később találkozunk -csókolt meg.
-Hé moss fogat utána -figyelmeztettem.
-Mindig mosok -vigyorodott el. Cadyvel oda sétáltunk az asztalunkhoz majd leültünk.
-Jól sejtem, hogy Michael azért morcos mert dobtad, hogy Nathanel legyél? -pillantott rám Cady.
-Nem dobtam. Nathanel csak tanultunk, vagyis akkor még tanulásnak indult -vontam meg a vállam.
-Magyarul dobtad -sóhajtott fel.
-Cady Michael olyan nekem mint egy barát -suttogtam.
-De ugye tudod, hogy ő nem úgy tekint rád? -kérdezte.
-Arról én nem tehetek -motyogtam. -Sose mondtam neki, hogy szeressen belém -vándorolt a pillantásom az árnyvadászok asztala felé. Michael a szélén ült és kedvetlenül turkált az előtte lévő rántottába. Halkan sóhajtottam egyet és beleharaptam a csokis fánkba majd ittam egy korty tejet.
-Csusszanj arrébb -ölelt át hátulról Nathan.
-Ide akarsz ülni? -tágult ki a szemem.
-Miért ne? -vonta meg a vállát és beült mellém. Egyik keze a derekam köré fonódott majd megpuszilta az arcom.
-A fejedbe vetted, hogy minden szabályt át hágsz? -érdeklődtem.
-Beszéltem a tündérkeresztanyámmal aki azt mondta nekem, hogy hódítsalak meg -suttogta a fülembe.
-Tündérkeresztanya? Ha jól sejtem ő Anastasia -suttogtam.
-Lebuktam -sóhajtott fel. -Azt mondta ideje lázadnom -vonta meg a vállát.
-Csípem a rosszfiúkat -mosolyodtam el játékosan.
-Mázlid van mert én az vagyok -harapott gyengéden a fülembe. Kuncogva pillantottam rá majd folytattam a reggelit.

○○○○

Mi következünk. Hogy az előadásunk még hatásosabb legyen megkértük Magnust, hogy varázsoljon nekünk olyan ruhákat mint amik Edwardon és Bellán voltak. Ő ezt úgy oldotta meg, hogy csettintett és a ruhák már meg is voltak. Persze tudtam, hogy ezek a ruhák a boltból vannak és megvan az esélye, hogy Magnus egy vasat sem fizetett érte.

-Oké akkor beszélgessünk! -fordultam szembe Nathanel.
-Bella mi elmegyünk innét! -jelentette ki
-De miért éppen most? Már csak egy év, és....-kezdtem totálisan összezavarodva, de Nathan a szavamba vágott.
-Bella, legfőbb ideje, hogy elmenjünk. Végül is mennyi ideig maradhatnánk Forksban? Carlisle harmincnak sem néz ki és már most is harmincháromnak mondja magát. Rövidesen mindenképpen elölről kellene kezdenünk mindent. -magyarázta.
-Amikor azt mondtad, hogy ,,mi"...-suttogtam rosszat sejtve.
-Természetesen magamra és a családomra gondoltam.
-Oké. Veletek megyek. -bólintottam egy nagyot nyelve.
-Nem jöhetsz velünk, Bella. Ahová mi megyünk....nem neked való hely. -húzta el a száját Nathan.
-Minden hely nekem való, ahol te vagy. -fakadtam ki
-Én nem vagyok hozzád való, Bella. -mondta lassan miközbe mélyen a szemembe nézett.
-Ne beszélj bolondokat! Te vagy az életem legjobb része! -lábadt könnybe a szemem.
-Az én világom nem neked való. -rázta meg a fejét.
-Ami Jasperrel történt a múltkor, az nem volt semmi különös, Edward! Semmi az égvilágon!
-Ahogy mondod! Pontosan az történt, amire számítani lehetett.
-Megígérted! Phoenixben megígérted nekem, hogy velem maradsz....-néztem fel rá könnyes szemekkel.
-Egészen addig, amíg neked az a legjobb.
-Nem igaz! A lelkemről van szó, ugye? Carlisle elmondta, mitől félsz, de engem nem érdekel! Nem érdekel! A tiéd lehet a lelkem. Nélküled semmi szükségem rá, már így is a tiéd! -hadartam miközbe könnyek folytak végig az arcomon.
-Bella, én nem akarlak téged magammal vinni.
-Te... nem.... akarsz.... engem? -dadogtam.
-Nem.
-Hát így persze egészen más a helyzet.
-Természetesen mindig is szeretni foglak.... bizonyos értelemben. De ami akkor este történt, ráébresztett, hogy ideje változtatnom. Mert már... belefáradtam, hogy úgy tegyek, mintha más lennék mint aki vagyok. Bella én nem vagyok ember! Hagytam, hogy ez a dolog túl sokáig folytatódjék. Sajnálom. -mondta unottan.
-Ne... Ne csináld ezt....-kértem.
-Nem vagy hozzám való, Bella.-nézett mélyen a szemembe.
-Ha.... tényleg ezt akarod....
-Szeretnék kérni tőled egy szívességet, ha nem túl nagy kívánság.
-Bármit!
-Ne csinálj semmi könnyelműséget vagy butaságot! Érted miről beszélek? Charlie miatt tudod. Szüksége van rád. Vigyázz magadra! Az ő kedvéért!
-Vigyázni fogok.
-Cserébe én is ígérek neked valamit! Megígérem ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többé nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életed, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna. Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő. -vonta meg a vállát.
-És a te emlékeid? -kérdeztem.
-Hát... Én nem felejtek el semmit. De az én fajtámnak...nagyon könnyű elterelni a figyelmét. Hát gondolom, ez minden. Nem fogunk többé zaklatni. Nem. Mind elmentek. Csak én maradtam itt, hogy elbúcsúzzam tőled.
-Alice elment? -kérdeztem elhaló hangon.
-Ő is el akart köszönni tőled, de meggyőztem, hogy tisztább ügy, ha búcsú nélkül megy el. Isten veled Bella!
-Várj! -kiáltottam.
-Vigyázz magadra! -suttogta Nathan majd hozzám lépett és megpuszilta a homlokom. Egész testemet rázta a zokogás és ahogy Nathan kiment a lábaim felmondták a szolgálatot. Sírva estem a földre és szorosan átöleltem magam.
-Ez nagyszerű volt -dicsért meg a tanár. Nathan visszajött a terembe majd letérdelt hozzám.
-Sarah -simította meg az arcom. Felnéztem rá majd a nyakába vetettem magam.
-Ígérd meg, hogy te nem hagysz el -suttogtam szipogva.
-Nem foglak -ígérte a hajamat simogatva.