Két hetünkbe telt míg kellőképpen felkészültünk. Castiel és én voltunk a tanárok. Éjt nappallá téve edzettünk, semmit se pihentünk. Megtanítottuk a népet harcolni, karóval bánni akkor hogyan tudják a leghatásosabban megölni a strigákat. Hogyan szúrják a szívükbe a karót, vágják le a fejüket, aprítsák miszlikre őket. Néha Castiel vagy én hirtelen támadtunk mintha mi lennénk a strigák. Ilyenkor azt akartuk megnézni, hogy milyen jók a reflexeik. Szerencsénkre gyorsan tanultak, érzékeik kifinomultak, látszik, hogy egy jó király fegyelme alatt tanultak meg harcolni.
-Sarah -hívott magához Lucia (alias hercegnő).
-Segíthetek valamibe hercegnő? -kocogtam hozzá.
-Én is megszeretnék tanulni harcolni -nézett a szemembe.
-Sajnálom, de azt nem engedhetem. Hercegnő ön túl értékes ne tegye kockára az életét -néztem a szemébe.
-Ugyanolyan vagyok mint Suzan vagy Lucy királyné. Ha ők képesek voltak harcolni akkor nekem is sikerülni fog. Meg akarom menteni Caspient -jelentette ki.
-Biztos ebben hercegnő? Emberek fognak elesni és....és nem tudhatjuk milyen állapotba látjuk viszont Caspien királyt -suttogtam.
-Hát ezt meg, hogy érted? -kérdezte.
-A strigák képesek átváltoztatni embereket olyan szörnyetegekké mint ők maguk. Agyaraikban méreg van ami eltompítja az emberi elmét és függővé teszi őket. Ha szerencsénk van Caspian király még mindig életben van, de az is lehet, hogy már ő is egy közülük. Hercegnő ha szemtől szemben állna önnel képes lenne megölni? Sokakat megtéveszt a külső. Noha kívülről ugyanúgy néz ki, a hangja ugyanaz ám többé már nem ugyanaz az ember. Nincs többé benne egy csepp jó érzelem se, csak egy dolog hajtja a vér. Ha megtámadná magát megtudná ölni? -kérdeztem a szemébe nézve. Tudtam, hogy ezzel halálra rémítem, de tudnia kellett, hogy mi vár rá ha velünk tart. Megvan rá az esély, hogy Caspian striga lett és akkor meg kell halnia. Egy strigát semmi nem hozhatja vissza kivéve egy dolog, de azt nehéz lenne beszerezni. Egy striga visszahozásához kell egy ezüstkaró ami a lélekkel van megáldva. Ám a bűbáj nem működik csak akkor ha egy lélekhasználó döfi a tőrt a szívébe. Ami most lehetetlen mert itt nincs egy lélekhasználó sem.
-Ha ez a helyes akkor megteszem -jelentette ki és a hangja csak egy kicsit remegett meg. Azúrkék szemeiben elhatározás volt.
-Rendben -bólintottam.
-Nem szeretném ha finoman bánnátok velem csak azért mert hercegnő vagyok -nézett a szemembe.
-Biztos, hogy ezt akarja? Castiel senkit sem kímél. Olyan keményen csap engem is néha a földbe -húztam el a szám.
-Szép pár vagytok -mosolygott rám kedvesen.
-Ó nem, mi ketten nem....Castiel és én féltesók vagyunk. Közös az apánk -makogtam.
-Az mióta akadály? -pislogott csodálkozva.
-Hát...nálunk a 21.században nem szokás a tesónkal összejönni -makogtam.
-Ohh értem. Furcsa korszak lehet -tűnődött.
-Az is -értettem vele egyet.

○○○○

-Nappal fogunk támadni. Olyankor a strigák alszanak és sokkal sebezhetőbbek. Hallknak kell lennünk, velünk van a meglepetés ereje, nem fognak ránk számítani. Ma éjjel felderítjük Sarahval a környéket, szeretnénk magunkal vinni két izomagyat akik fedeznek minket -nézett körbe Castiel. Két férfi rögtön jelentkezett majd egy kislány szaladt hozzánk és ölelte át Castielt.
-Vigyázz magadra -suttogta és könnyes szemekkel felnézett Castielre. Castiel letérdelt, hogy a szeme egy magasságba kerüljön a kislányéval.
-Hé mit mondtam neked a könnyekkel kapcsolatba? -törölte meg az arcát gyengéden.
-Azt, hogy egy igazi harcos sose sír -szipogta a kislány.
-Pontosan -bólintott Castiel. -Erősnek kell maradnod meg kell védened a családod -mosolygott rá Castiel kedvesen. A kislány ekkor levette a nyakláncát és Castiel nyakába akasztotta.
-Ez majd megvéd téged. Varázserővel bír -jelentette ki komoly hangon.
-Köszönöm -puszilta meg a kislány homlokát. -Most már biztonságba érzem magam -ölelte meg. A kislány vissza indult a szüleihez ám félúton megtorpant és hozzám sietve engem is megölelt.
-Sok sikert -hadarta és már szaladt is a szüleihez. Könnyes szemekkel mosolyogtam aztán Castielhez léptem és oldalba böktem.
-Szereztél egy rajongót -jegyeztem meg.
-Jajj fogd be -lökte meg a vállam mire elnevettem magam.

○○○○

Egy nagyobb kő mögött lapulva kémleltem ki a barlang nyílása felé. A strigák folyamatosan mentek el vadászni, de olyan sose volt, hogy mindenki lelépett volna.
-Talán ki kéne hoznunk Caspiant aztán úgy ahogy van felrobbantani ezt a kócerájt -morogtam.
-Remek. Benzin van nálad? Ez a középkor vagy mi Sarah -gúnyolódott Castiel.
-A trágya is tud robbani -pillantottam rá.
-Jah a műtrágya. Szerinted az van itt? -kérdezte.
-Légyszíves ne szóld le minden ötletem -motyogtam és szúrós szemekkel ránéztem. Castiel megforgatta a szemét majd kikémlelt.
-Körbe kéne járnunk, hátha van másik bejárat -pillantott rám.
-Rendben menjünk -indultam meg a földön kúszva.
-Hé én megyek előre -rántott vissza Castiel.
-Azt hiszed te vagy a főnök? -kérdeztem ingerülten.
-Sarah ne most akarj vitatkozni könyörgöm -sziszegte.
-Jól van akkor menjél -morogtam. Ám ekkor hirtelen valaki felrántott a földről.
-Nocsak nocsak kit látnak szemeim -mondta egy gúnyos hang. Az a szőke magas srác tartott az ingemnél fogva.
-Eressz el te barom -ficánkoltam majd tökön rúgtam. Meg se rezzent.
-Csodálkozol, hogy itt vagyok mi? Azt hitted meghaltam ugye? -érdeklődött. A szemem sarkából láttam, hogy az izomagyak felénk közelednek majd egyszerre támadnak. A srác fél kézzel ütötte el őket, mintha meg se kottyanna neki.
-Engedd el a hugomat te rohadék -mordult fel Castiel.
-A tűzember, jó viszont látni -jegyezte meg.
-Téged viszont nem -köpte. -Mégegyszer mondom engedd el a hugomat -csattant fel és az ujjai közt lángok jelentek meg.
-Különben mi lesz? A gazdám magának akarja a lányt -mondta unottan.
-A gazdát bekaphatja -sziszegtem és tövig toltam a szívébe a karót. A srác szeme kikerekedett majd összecsuklott.
-Sarah -sietett oda hozzám Castiel és felsegített.
-Nem hittem volna, hogy megölöd a leghűségesebb szolgámat -csendült fel egy hűvös hang. Vicsorogva pördültem a hang irányába.
-A csatlósaidat küldöd, te gyáva féreg. Gyere te magad és küzdj meg velem -csattantam fel.
-Képtelen lennél megölni engem Sarah -kuncogott a hang.
-Honnan tudod a nevem? -kérdeztem dühösen.
-Én mindent tudok rólad Sarah. Tudok arról, hogy milyen érzéseket táplálsz Nathan iránt. Tudok az ikertestvéremhez fűződő kapcsolatodról -mondta könnyedén.
-Ne hallgass rá Sarah, gyere menjünk -húzott hátrébb Castiel.
-Mutasd magad te barom -csattantam fel miközbe hagytam, hogy Castiel maga után húzzon.
-Komolyan látnod kell ahoz, hogy tudjad ki vagyok? Szerintem te is tisztába vagy vele. Hát nem ismerős a hangom Sarah? Erőltesd meg egy kicsit az agyad -unszolt.
-Damon -mordultam fel.
-Igazából Lucifer, de amúgy okos vagy. Annyi a különbség, hogy engem Thomasnak hívnak -vonta meg a vállát.
-Ha Damon a 21.századba van akkor te mit keresel itt Narniába? -kérdeztem hidegen.
-A csapatommal találtam egy átjárót -válaszolta szórakozottan.
-Ha Damon megtudja, hogy magadnak akarsz megöl téged -sziszegtem.
-Nem ha önként itt maradsz velem -gondolkodott hangosan.
-Óriási nagy idióta vagy ha azt hiszed Sarah itt marad veled -fakadt ki Castiel. -A kastélyba most -suttogta a fülembe. Szorosan lehunytam a szemem és magam elé képzeltem a kastélyt. Mikor kinyitottam a szemem a kastély udvarán voltunk.
-Mi történt? -esett nekünk kb mindenki.
-Én most...nekem...egyedül akarok lenni -dadogtam és átvágtam az emberek tömegén.

○○○○

Magam elé bámulva ültem az ágyon amikor Castiel bejött. Egy tálca ételt hozott magával.
-Hoztam vacsorát -jött oda hozzám.
-Nem vagyok éhes -suttogtam.
-Erősnek kell lenned, muszáj enned -tette az ölembe a tálcát.
-Miért velem történik ez Castiel? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Ezt, hogy érted? -kérdezte.
-Bárhová megyek, bármit csinálok Damon valahogy mindig ott van -motyogtam.
-Már nem akarsz a felesége lenni? -bökött oldalba.
-Nem tudom -sütöttem le a szemem.
-Belátod, hogy csak azért akartad őt betegesen mert manipulált? -szaladt magasba a szemöldöke.
-Nem tudom Castiel értsd meg. Egyszerre szeretem és gyűlölöm. Ha közel vagyok hozzá erősebb a szeretet ha viszont távolabb akkor gyűlölöm. Nem tudom mi fog történni ha szemtől szemben állok majd Thomasal -suttogtam.
-Erős lány vagy Sarah -tette a kezét a vállamra.
-Kösz -pillantottam rá.
-Azt hiszem félreismertelek -jegyezte meg. -Téged hibáztattalak amiért apa elhagyott minket -nézett a plafonra.
-Bárcsak ne is lennék igaz? -kérdeztem csendesen.
-Ne mondd ezt -könyökölt oldalba.
-Nem kéne gyűlölnöd Magnust. Adj neki egy esélyt, bocsáss meg neki -néztem a szemébe.
-Nem olyan könnyű azt -motyogta.
-Engem is elhagyott Castiel -suttogtam.
-De rólad nem tudta, hogy létezel. Rólam tudott és mégsem jött el hozzám egyszer se -fakadt ki.
-Biztos megvolt rá az oka -haraptam az ajkamba.
-Jah az, hogy anyáddal henteregjen -morogta. Halkan sóhajtottam egyet.
-Kösz, hogy nem hagytál ott -törtem meg a csendet.
-Hidd el megfordult a fejemben -kacsintott rám mire felháborodva lelöktem az ágyról. Castiel vigyorogva felpattant és újra mellém ült. -Egyél Sarah -intett az étel felé. Egy nagyot sóhajtva láttam hozzá a falatozáshoz.