A griffmadár puhán landolt a kastély udvarában. Kíváncsi szempárok szegeződtek ránk miközbe mi a lépcső felé tartottunk.
-Hé bocsi..mi igazából Caspien királyt keressük. Úgy gondoljuk ő hívott minket -kaptam el a srác karját.
-Caspien királyt sajnálatosan elrabolták a vérszívók. A leendő királynénk fújta meg a kürtöt -tájékoztatott minket.
-Elrabolták a strigák? -kiáltottam elborzadva.
-Igen. Csak ti segíthettek nekünk, ti vagytok az utolsó reményünk -hadarta. -Várj mi az a striga? -kérdezte.
-Amit te vérszívónak hívsz -forgatta meg a szemét Castiel.
-Miért nem hívjátok Aslant? -kérdeztem.
-Aslant már nagyon régen nem láttuk -sütötte le a szemét.
-De mindig megszokott jelenni. Amikor már nagyon magy veszélybe van Narnia akkor mindig megjelenik -mondtam reménykedve.
-A vérszívók vagyis strigák több mint 100 éve tartják rettegésben egész Narniát. Eleget vártunk már Aslanra -fakadt ki. Castiel elkapta a kezem és figyelmeztetően nézett rám. Beléptünk a nagy bejárati ajtón és csodás látvány fogadott minket. Egy lépcső vezetett felfele ami két irányba elágazott.
-Ők azok? -kérdezte egy reménykedő hang. Egy 19 év körüli lány szaladt le a lépcsőn. Hosszú szőke haja a derekáig ért, azúrkék szemei reménykedve csillantak fel. Ruhája a szeme színéhez tökéletesen illett.
-Hercegnő -hajoltam meg és magammal rántottam Castielt is.
-Ne hagyjátok nem kell ez -ellenkezett. -Annyira örülök, hogy itt vagytok -borult a nyakunkba. A viselkedésén teljesen meglepődtem ugyanakkor jól is esett.
-Hercegnő szeretnénk ha megmagyarázná nekünk, hogy mi történik pontosan -köszörülte meg a torkát Castiel.
-Persze, persze gyertek velem -indult meg. Engedelmesen követtük. A hercegnő a trónterembe vezetett minket majd leült a király trónja melletti helyre és minket is helyel kínált.
-100 éve bukkantak fel Narniába ezek a különös lények. Éjszaka tűntek el emberek, gyermekek, nem volt olyan éjszaka, hogy ne vesztettünk volna el valakit. Ezek a valamik nagyon erősek és gyorsak voltak. A szemük vörös volt és vért ittak. Nem tudtuk őket mivel megsebesíteni, íjjaink nem tettek bennük kárt. Sikerült egyet elfognunk, nagy nehezen kiszedtük belőle, hogy hol van a búvóhelyük. Caspien három hete indult harcba ellenük. A vérszívók szinte mindenkit megöltek. Akik visszatértek elmondták, hogy Caspient elrabolták. Még korábban mielőtt Caspien elment volna mesélt nekem a négy uralkodóról. Ádám és Éva gyermekeiről. Persze én is hallottam róluk legendákat és úgy tudtam, hogy ők többé nem jönnek vissza, de Caspien bizakodott. Azt mondta ha nem térne vissza akkor fújjam meg a kürtöt és jön a segítség. És ti tényleg itt vagytok -lábadt könnybe a szemem.
-Hercegnő Caspien királynak igaza volt, mi most először járunk itt Narniába -mondtam finoman felkészülve a legrosszabbra.
-Mi? Az nem lehet -tágult ki a szeme.
-De tudunk segíteni. Képesek vagyunk kiírtani a strigákat hercegnő. Lehet véletlenül kerültünk ide és, hogy nem mi vagyunk az ősi uralkodók, de megesküszöm, hogy addig el nem megyek amíg meg nem mentem Narniát -térdelt le elé Castiel és fejet hajtott. -Vesse belém bizalmát hercegnő és ígérem az életem árán is visszahozom kedvesét -jelentette ki. Meghökkenten néztem Castielre és hirtelen nagyot nőtt a szemembe. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet tesz. Persze nem is ismertem olyan régen, de nem gondoltam volna, hogy letérdel valaki elé.
-Egyetértek Castielel hercegnő. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megmentsük Narniát és Caspien királyt. Ha elbukunk vállaljuk a felelőséget és elfogadjuk a büntetés bármi legyen is az -térdeltem le én is Castiel mellé.
-Ám legyen. De van egy feltételem. Segíteni akarok nektek -állt fel és az egyik kezével az enyémet fogta meg míg a másikkal Castiel-ét.
-Hercegnő a strigák nagyon veszélyesek, senkin sem könyörülnek azzal tud a legtöbbet segíteni, hogy itt marad és minnél több embert a kastélyba fogad. Sokkal nagyobb biztonságba lesznek ha egy helyen vannak -mondtam halkan.
-Valamint. Kelleni fognak emberek. Rengetek ember aki tud bánni a kardal. Ha van sárkányuk az is jól jönne és ezüstkaró -szúrta közbe Castiel.
-Rendben intézkedek. Ezüstkaró? -kérdezte zavartan.
-Az a leghatásosabb a strigákkal szembe. Egy ezüstkaró a szívbe és nincs többé striga -magyaráztam. -Ha gondolja szívesen lerajzolom, hogy néz ki -ajánlottam fel.
-Az jó lenne -sóhajtott fel megkönnyebbülten. -Majd a kastély kovácsa elkészít nektek annyit amennyit tud -nyújtott felém egy papírt és egy tollat. Egy tollat ami tényleg toll volt, valamilyen madár tolla. Az asztal fölé hajolva lerajzoltam az ezüstkarót.
-Na kb így kell kinéznie és ha megoldható lenne szeretnék kérni egy nadrágot abba könnyeben tudok mozogni -néztem a hercegnőre.
-Nadrágot? -pislogott megütközve.
-Öö igen -bólintottam.
-Hát rendben, ha nagyon akarod -rágcsálta a szája szélét.
-A mi világunkba a lányok is hordhatnak nadrágot hercegnő -magyarázta Castiel.
-Nahát ezt jó tudni -bólintott a hercegnő.

○○○○

Castiellel kaptunk egy külön lakosztályt két külön ággyal.
-Csodálkozom rajtad Castiel -szólaltam meg amikor már a plafont bámulva feküdtem.
-Mert? -kérdezte.
-Nem hittem volna, hogy tudsz ilyen is lenni -vontam meg a vállam.
-Milyen ilyen? -horkantott fel.
-Hűséges -mosolyodtam el halványan.
-Ő egy hercegnő Sarah, megérdemli a tiszteletet. Olyan fiatal és már most neki kell mindent intéznie -suttogta.
-Castiel csak nem...-kezdtem, de elharaptam a mondat végét.
-Hagyjál már ezzel a hülyeséggel -förmedt rám. -Aludni akarok semmi kedvem a képzelgéseidet hallgatni -morogta.