Hátamat egy fának döntve játszadoztam Suzan egyik íjjával. A kürt nem volt itt ezért is gondoltam, hogy valaki biztos megfújta. Most, hogy Castiel aludt volt időm gondolkodni. Tényleg én tettem volna? Tényleg be tudok lépni a könyvekbe? Ez is egy lenne a képességeim közül? De mire jó ez? Miért pont most mutatkozott meg? Miért nekünk kellett Narniába jönnünk? Talán arra megy ki az egész, hogy Castiel és én jóba legyünk? Vagy talán ebben is Damon keze van? Ekkor ág roppant a közelemben. Harcra készen pattantam fel. A sötétséget fürkésztem majd tettem egy óvatos lépést előre. Ekkor egy alak ugrott le elém egy fáról. Egy magas szőke hajú fiú nézett rám. Átlagos fiú is lehetett volna, de rögtön feltűnt a vörös szeme.
-Óó ne már. Már Narniába is strigák vannak? -kérdeztem bosszúsan majd feléje rúgtam. Vicsorogva ragadta meg a lábam és hajított egy fának. Levegő után kapkodva kiáltottam fel és az oldalamat tapogatva felálltam. A szőke srác mögött egyre több striga tűnt fel és zárták el a menekülési utamat. Megcéloztem a középsőt egy íjjal, de csak annyit értem el vele, hogy még dühösebb lett. -Oké srácok. Mi lenne ha ti most magatoktól összeesnétek? -érdeklődtem miközbe félredobtam az íjat. A strigákkal szemben ez semmit se ér. A francba is, hogy nincs nálam ezüstkaró.
-Elpusztítunk titeket. Átvesszük az uralmat egész Narnia felett. Hódolj be leány és talán megkegyelmezünk neked -sziszegte a középső.
-A strigák nem ismernek kegyelmet -köptem. -És nem fogok behódolni pár mocskos kis vérszívónak -sziszegtem.
-Ó többen vagyunk mint azt te gondolnád -nevette el magát. Ekkor a szőke srác lángra kapott.
-Fogd Sarah -hajította felém Castiel a kardot. Elkaptam és támadtam. A kard könnyedén szelte át a strigák nyakát. A fejek sorra koppantak a földön. Közbe persze Castiel se tétlenkedett sorra égette halálra a strigákat.
-Van még? -nézett körbe lelkesen.
-Első alkalom? -kérdeztem.
-Igen -bólintott.
-Kösz -néztem a szemébe.
-Ez csak természetes -nézett vissza rám. Egy kupacba hordtuk a strigák holt testét majd Castiel meggyújtotta őket. Egymás mellett állva fáradtan néztük az ég felé kapaszkodó lángokat.
-Hogy a fenébe kerültek ide a strigák? -fakadtam ki.
-Talán úgy ahogy mi. Sarah ez egy nagyon elcseszett helyzet -túrt a hajába Castiel. -Tovább kell indulnunk. Ha itt maradunk lehet még többen jönnek -járkált fel alá.
-Talán....Castiel emlékszel, hogy nézett ki a kastély? Caspien kastélya? -ragadtam meg a kezét.
-Igen...miért? -kezdte aztán elhallgatott. -Ó Sarah tudsz teleportálni -csapott a homlokára.
-Igen -bólintottam apró mosolyal.
-Hát ti meg kik vagytok? -hallottunk egy nem túl kedves hangot. A fejünket forgattuk, hogy megtaláljuk a hang forrását.
-Ki vagy te. Mutasd magad -követelte Castiel.
-Itt vagyok felettetek -válaszolta a hang mire felnéztünk. Egy griffmadár egyensúlyozott a szárnyával felettünk rajta pedig egy srác ült.
-Nem tudnál lejönni? -kérdeztem.
-Maradok inkább fent. Minek gyújtogattok az erdőbe? Kik vagytok ti? -vallatott.
-A nevem Sarah Evans, ő pedig Castiel Bane. Amúgy meg megöltünk egy adag strigát -meséltem.
-Hogyan? -esett le az álla.
-Kardal és tűzzel -válaszoltam. -Sajnos nem volt nálam ezüstkaró -vontam meg a vállam szomorúan.
-Ti lennétek néhai uralkodóink? Ádám és Éva leányai? -kérdezte reménnyel teli hangon.
-Ömm...sajnálom, de nem hiszem. Lehet, hogy a rokonaik vagyunk valamilyen úton módon. Az az igazság, hogy mi beestünk egy könyvbe és itt lyukadtunk ki. Pontosabban Cair Paravel-ben -magyaráztam.
-Akkor ti vagytok azok, gyertek velem a hercegnő már nagyon vár titeket -hadarta. Castielre pillantottam, hogy vajon ő mit gondol erről.
-Nagy bajunk nem lehet belőle -vonta meg a vállát. A griffmadár lejjebb ereszkedett majd a srác mindkettőnket felsegített.
-Kapaszkodjatok -tanácsolta. Erősen megragadtam a srác derekát míg Castiel az enyémet. Aztán a griffmadár kilőtt az ég felé.