Belebújtam a dampyr egyenruhámba hajamat lófarokba kötöttem majd leültem az ágyra és kinyitottam az albumot. Tegnap nem lapoztam végig és most még volt egy kevés időm. A fényképeket nézve akaratlanul is elmosolyodtam. Az arcomon boldogság látszódott és szerelem. Damon arca is sugárzott a boldogságtól minden fényképen tisztán látszott, hogy fontos vagyok neki. Büszkén feszített mellettem minden fényképen. Aztán ahogy az utolsó oldalhoz értem lesütöttem a szemem. Ez a fotó aznap készült amikor Kubába voltunk. Épp táncoltunk. A fénykép alatt észrevettem Damon macska kaparását.
Mindig is szeretlek Sarah!
Elmosolyodva simítottam végig Damon arcán majd becsuktam az albumot és az asztalra tettem.
-Hahó Sarah -dörömbölt be Cady.
-Bújj be -kiáltottam. Cady bejött a szobámba majd körbe nézett.
-Csókos -jegyezte meg mire megforgattam a szemem.
-Nem hallottad veszélyes vagyok. Zárt osztályon van a helyem -mosolyogtam gúnyosan.
-Ezért kell veled jóba lenni. Ha te vagy a barátom akkor senki se mer kötözködni mert te jössz és békává változtatod -vigyorodott el.
-Óó szóval hasznot húzol belőlem? Érdek barátság? -szaladt magasba a szemöldököm.
-Én nem Nathan vagyok -nézett a szemembe.
-Nem akarok róla beszélni -ráztam meg a fejem és a vállamra kaptam a táskám. -Menjünk reggelizni -indultam meg.
-Mindenki kíváncsi rá, hogy mi történt közted és Nathan közt -jött utánam.
-Nem történt semmi. Hitegetett én pedig voltam olyan hülye, hogy bedőltem neki. De most már nem, többé nem randizok morákkal -jelentettem ki kihúzva magam.
-Szia Sarah -köszönt egy csapat dampyr fiú.
-Sziasztok srácok -vetettem rájuk egy bűbájos mosolyt.
-Vissza a vadász mezőkre mi? -bökött oldalba Cady.
-Nem, már elköteleztem magam -jelentettem ki.
-Ki a srác? -vonta fel a szemöldökét.
-Damon. Damon Lackwood. Az exem volt, de újra összejöttünk -mosolyodtam el.
-Ömm erről is hallottam pletykát. Igaz, hogy ő Lucifer? -sandított rám.
-Ő jófiú Cady. Mindenki azt hiszi róla, hogy gonosz, de nem az. Nem tehet róla, hogy az aki. És bátran merem kijelenteni, hogy megbánta a bűneit és szeretne hazamenni -néztem a szemébe.
-Ha te mondod -motyogta. -De azért nem szeretnék vele személyesen találkozni -mondta sietve.
-Nem tud ide bejönni. Csak akkor tudnál vele találkozni ha kijössz velem -néztem rá.
-Te ki akarsz menni? -tágult ki a szeme.
-Nem tudom, talán. Ha a drágalátos igazgató felbassza az agyam akkor kimegyek -biccentettem.
-Ha ez megnyugtat mindenkire rászáll aki a gyerekei közelébe megy. Annyi különbséggel, hogy Anastasia lázad és csak azért is pasizik -vonta meg a vállát.
-Nocsak -jegyeztem meg.
Sarah. Szia!
-Sátán -kaptam fel a fejem és körbe néztem. Meg is pillantottam Nathan mellett sétált.
Olyan jó újra látni.
Szomorúan elmosolyodtam.
-Téged is -suttogtam.
-Sátán -kiáltotta Nathan ám ő addigra már felém szaladt. Mikor hozzám ért a karomba ugrott és a lendületétől a földön kötöttem ki.
Azt mondta, hogy már nem beszéltek, de ez még nem jelenti azt, hogy én se beszélhetek veled. Ezt az egyet nem tilthatja meg.
Mindeközbe össze vissza nyalogatta az arcom én pedig folyamatosan nevettem.
-Rossz kutya fújj -szólt rá Cady.
-Semmi baj -nyugtattam Cadyt.
-Sátán hagyd abba -csattant fel Nathan.
Barom.
Elnevettem magam miközbe Sátán kelletlenül engedelmeskedett és megállt Nathan mellett.
-Szóval megtiltod, hogy találkozzak vele? -álltam fel.
-Ő nem a te kutyád Sarah -morogta.
Én senki kutyája se vagyok, megtehetném, hogy átpártolok melléd Sarah.
-Azt mondja, hogy ő senkinek se a kutyája, ha ahoz van kedve akkor dönthet úgy, hogy velem jön -néztem Nathanre. -De ne aggódj nem veszem el a kutyádat. Szia Sátán -köszöntem el. -Nathan herceg -biccentettem aztán sarkon fordultam és belekaroltam Cady-be.

○○○○

Fejemet a tenyerembe támasztva hallgattam az irodalom tanárt aki az Alkonyatról beszélt. Ez tetszett. Örültem, hogy nem Shakespeare-t kell tanulnom hanem Stepheny Mayer könyveit. Felüdülés volt ez nekem, főleg, hogy imádtam Edward és Bella történetét. Ez az órám együtt volt Nathan-el. Szerencsére csak ez az egy a többi mind külön.
-Arra szeretnélek titeket kérni, hogy mondjátok el, hogy mit jelent szerintetek az, hogy szerelem -kérte Cooper tanár úr. -Mondjuk Evans kisasszony -szólított fel. Felkaptam a fejem majd az ajkamba haraptam.
-Egyáltalán mi az, hogy szerelem? Kiírni Facebookra, hogy kapcsolatban? A rózsaszín cukormáz amit az emberek mondogatnak? Hát nem, a szerelem nem jár fájdalom nélkül. Számomra az igaz szerelem az ha akit szeretek elfogad engem. Aki nem dob el magától csak mert megijedt. Aki képes kiállni értem és nem fülét farkát behúzva elszalad és meghunyászkodik. Az ilyen ember nem érdemel szerelmet -fejeztem be.
-Értem. Köszönjük Evans kisasszony. Más valaki? -kérdezte. Mindenki hallgatott.
-Én még szeretném elmondani -hallottam Nathan hangját.
-Csak tessék -intett tanárúr.
-Számomra az a szerelem ha valaki feltétel nélkül szereti a másikat. Nincs olyan kapcsolat amikbe nincsenek hullámvölgyek, de akik igazán szeretik egymást megbeszélik a dolgokat -mondta Nathan. Erősen markolásztam az asztal szélét próbáltam uralkodni a dühömön. Sokat gyakoroltam Magnusal, hogy hogyan folytsam vissza az erőmet. Már el tudtam érni, hogy én száraz maradjak mikor mindenki más elázik. Jobban kitudtam terjeszteni és akkor több helyen zuhogott, de összébb is tudtam húzni. Ekkor egy hatalmasat dördült az ég majd Nathanra csakis Nathanre kezdett el zuhogni. Mikor hátrafordultam bőrig ázva meredt rám.
-Ez most komoly? Rám zuhogsz? -tárta szét a kezét. Bemutattam neki majd előre fordultam.
-Evans kisasszony hagyja abba különben mehet az igazgatóhoz -szólt rám Cooper tanárúr. Kelletlenül hátra se nézve csettintettem egyet majd tovább firkálgattam a füzetembe. -Most pedig ha megengedik folytatnám az órát -köszörülte meg a torkát. Óra után viszont engem és Nathant is ott marasztalt.
-Gyertek közelebb és üljetek le -parancsolt ránk.
-Mi szükség van erre? -kérdeztem morcosan.
-Szeretném ha beszélgetnénk egy kicsit -támaszkodott a tanári asztal szélére.
-Tanárúr nem tudom, hogy maga tud-e róla, de nekem megtiltották, hogy Nathan herceg közelébe legyek -jegyeztem meg hűvösen.
-Nem tiltották meg az Isten szerelmére -fakadt ki Nathan.
-Pontosan erről akartam beszélni veletek. Nem tűröm el, hogy az én órámra behozzátok a magánéleti dolgaitokat. Szeretném ha az a termen kívül maradna -jelentette ki.
-Nem probléma -pattantam fel. -Különben is ő kezdte az egészet -mutattam Nathan-re.
-Nem Sarah te kezdted. Mi az, hogy meghunyászkodok és, hogy megijedtem? -pattant fel Nathan.
-Ki mondta, hogy rólad beszéltem? Ez csak egy óra volt és Cooper tanárúr megkért, hogy fejtsem ki a véleményem -vágtam vissza.
-Tudom, hogy rólam beszéltél Sarah kérlek ne nézz hülyének -nézett a szemembe.
-Na és amit te mondtál? Hogy vannak hullámvölgyek, de mindig megbeszélik és kibékülnek? Ha most azt mondanám, hogy jó üljünk le és beszéljük meg. Újra együtt lennénk? Képes lennél anyád elé állni és a szemébe mondani, hogy újra együtt járunk? Valld be, hogy nem tennéd meg. Sőt tudom is, hogy mit mondanál. Szeretlek Sarah, de nem lehet nyilvános a kapcsolatunk mert az olyan ciki lenne. Tartsuk titokba jó? -utánoztam Nathan hangját.
-Mindenki követ el hibákat Sarah -suttogta.
-De nem ekkorákat mint te. Azt se tudtad, hogy élek-e vagy halok. Aggódtál egyáltalán értem? -kérdeztem villámló szemekkel.
-Aggódni? Hát persze, hogy aggódtam Sarah -nézett a szemembe.
-Mégis ott hagytál. Egy vacak levelet hagytál csak nekem, nem volt bátorságod a szemembe nézni és úgy mondani. De már nem érdekel Nathan. Hiába akar a szívem veled lenni a sorsom az, hogy Damon mellett legyek -néztem a szemébe.
-Ne mond ezt -rázta meg a fejét.
-Miért érdekel téged, hogy kivel vagyok? Te szakítottál velem -vágtam az arcába. -Tessék meg lett beszélve, elmondtam a véleményem. Ha megengedi most elmennék órám van Magnusal és irtó pipa lesz ha nem érek oda időbe -néztem Cooper tanár úrra majd sarkon fordultam és elhagytam a termet.