Nellie szemszöge

Egy elképesztően puha ágyban ébredtem. Erre biztosan nem számítottam ezek után. Arra annál inkább hogy megbilincselnek vagy bármi de nem az hogy egy hatalmas, baldachinos ágyban ébredek hatalmas, puha párnák és meleg takarók között.

Körülöttem minden olyan volt mint egy gyerekszobává átalakított szalon. A mennyezet boltíves volt, a fa gyönyörű hullámokba volt faragva, itt ott arannyal fénylett. Hasonlóan falak és a bútorok. És minden tele volt játékokkal. Gyönyörűen festett zenedobozok, fa játékok, plüssök. Gombszemek, selyem ruhák, fénylő festék. Az ajtó egy résnyire nyitva volt, onnan motozás hallatszott.

Lassan felálltam, valami fegyvert után néztem körbe, de nem volt semmi, ezért egy zenedobozt vettem fel. Piros volt arany berakással, és gondosan festett zöld indákkal és levelekkel. Gönyörű volt, de ha kell szétverem az elrablóm fején. Lassan kimentem. Egy műhelyszerűségbe érkeztem,tele faforgáccsal, félkész játékokkal és festékkel. 

A férfi aki elvitt arról a helyről háttal állt tőlem és valamit festett. Felemeltem a játékot.

-Kedvesem, kérlek tedd le azt a zenedobozt, nem akarom újra csinálni. Így is rakoncátlankodnak a rugói.

Döbbenten megmerevedtem, a férfi szembefordult velem, aranyszín szemeivel vidáman rámnézett. 

-Tedd le kérlek. Úgysem árthatsz vele énnekem, csak munkát csinálnál nekem feleslegesen. Mellesleg nincs okod rá, nem bántottalak.

-Megölték a szüleimet!

-Az nem én voltam, kedves, hanem Puppeteer és Bloody Painter. És nem volt semmi személyes benne. 

 Lassan leersztettem a dobozt. 

-Ezzel nem tudom hogy javított vagy rontott a helyzeten.

-Sajnálom! Javitani jobban szeretek- mondta és rámmosolygott. Akaratlanul is az jutott eszembe hogy milyen szép mosolya van. Mint egy angyal.

-Ön kicsoda? -nyögtem ki végül. 

Meglepetten rámnézett,majd meghajolt előttem mint valami régimódi úriember.

Bár a ruhája, a viselkedése és a ház stílusa mind mind több száz éves formát követ, de a férfi nem néz ki többnek 20 évesnél.

-Nagyon sajnálom az udvariatlanságom drága hölgyem! -mondta továbbra is meghajolva,de a szeme felnézett rám- Jason the Toymaker vagyok, vagyis a Játtékkészítő. Üdvözlöm az új otthonában, Miss Nellie!