A férfi mosolya várakozó volt, de nem tudtam mit akar. Körbenéztem. Rendbentartott, tiszta műhely volt, félkész játékokkal. Némelyik kifejezetten torz volt- túl nagy volt a feje, szeme, vagy oda nem illő testrészei voltak. Mintha különös, eltorzult kísérletek lettek volna. Megborzongtam. Jasonnek gyönyörű mosolya volt, de biztos voltam abban hogy nem teljesen komplett. Ugyanolyan őrült, mint mindenki más azon a borzalmas vásáron. 

-Úgy örülök önnek, Miss Nellie! A magány rossz társ, és nagyon unalmas. Jöjjön, körbevezetem! -mondta, megtörölte a kezét majd felém nyújtotta. Kedvesen mosolyogva oldalra billentette a fejét. Először el akartam ütni a felém nyújtott kezet, vagy elfordulni- de rájöttem, hogy fogalmam sincs arról hogy hol a fenében vagyok, ezért megfogtam a kezét.

Hűvös, sima bőre volt, tökéletesen ovális körmökkel, itt-ott kicsit festékes volt. Olyan volt mintha egy gondosan megfaragott szobor kezét fognám. 

Elindult velem, elmondta a szobákat. Ebédlő, a te hálószobád Miss Nellie, a baba szoba, a kék szoba, az irányrózsa szoba, az én hálóm, kérem tessék kopogni mielőtt bejön ide, az olvasó szoba, a táncszalon, a ruhaszoba... 

És megtiltotta hogy valaha kinyissam a vörös ajtókat, magyarázatnak annyit fűzött hozzá: "Igazán félresikerült helyek, nem önnek valók"

És sehol sem voltak ablakok, az ajtók mindegyike szobákra nyílt. 

-Igaz is! Magácskának új ruha kell! -mondta, majd enyhe megbotránkozással végignézett a piszkos- szakadt gönceimen -Kérem bocsássa meg a figyelmetlenségem! 

-Semmi...baj? -mondtam értetlenül, majd szinte felkapott úgy vitt a "ruhaszobába" ami tele volt varráshoz szükséges dolgokkal, és rengeteg különböző színű anyaggal, és próbabákkal, amik furcsamód valódi testeknek tűntek. A sarokban egy majdnem emberméretű baba állt, szőke haja bonyolult fonatban lógott, gyönyörű arca volt. 

És a kék selyemruhája alatt pikkelyek borították.

-Álljon fel kérem arra a zsámolyra! Olyan alacsonyka, hogy nem tudom kényelmesen lemérni.

-Szerintem inkább maga a magas -csúszott ki a számon. Jason megtorpant. Oldalról egy pillanatra düh futott át rajta, majd elgondolkozás- végül felkacagott. 

-Milyen élcelődős kedvünkben vagyunk, kiskisasszony.De én kérek elnézést. Bella, mérd le kedvesem! 

Értetlenül körbenéztem. Nem volt ott rajtunk kívül senki. 

Majd megmozdult a baba, és odajött hozzám. Egy mérőszalaggal lemért - csípő és vállszélességem, a mellbőségem, a lábaimat- majd mikor Jason intett, befejezte, és visszaállt.

Jason hümmögött. 

-Hasonló lába van mint nekem. -kezdte, én pedig automatikusan az ő lábára néztem. Könnyű bőrcsizmát viselt, a lába kicsi volt és keskeny, a cipő orra pedig elég hegyes. 

"Ezen a férfin minden olyan babszerű" gondoltam "És süt róla, hogy őrült. Valami nem passz a kisugárzásában. Túl tökéletes, kecses, óvatos, a mosolya túl szép. Ez megöl amint ellentmondok, és próba babát csinál belőlem" 

-Hm, idebentre elég lesz egy papucscipő, esetleg egy balettcipellőcske -mondta, és értetlenül néztem ahogy leírta a méreteimet. Nem is ő mért le!

A babára néztem. Tehát amit a babák vagy a játékok látnak, ő is látja? És minden játékot irányítana? Nekem végem,itt minden tele van velük. 

-Kisasszonyka, ne akarjon már ennyire megszökni!

Döbbenten ránéztem. A mosolya kissé más volt- fenyegetőbb, kimértebb, aranyszín szemeibe mintha zöldes csillogás vegyült volna.

-Kérem, nem akarom önt bántani. Legyünk jó barátok, és soha többé nem lesz semmi baja.

Éreztem a fenyegetés. 

Ha nem leszek jó barátja én járok rosszabbul.

Nehezen elmosolyodtam, és pukedliztem.

-Értettem, Mr. Toymaker!

Felragyogott az arca, újra az a kedves angyal volt.

-Nagyszerű! Tessék tegezni engem! Tervezzünk együtt egy gyönyörű ruhát, egy gyönyörű életet- csak önnek, my lady.