A karácsonyi kép tökéletes volt. Bár csak az azt követő percek is azok lettek volna. Az életem romokban, a fiam egyetemre ment, a férjem válni akar. De ne szaladjunk ennyire előre.

A fotós épp a karácsonyi képeket csinált. Ott álltunk hárman mosolyogtunk ahogy elvárható a karácsonyi képeken. Bár lehet hogy nem szeptember közepén kellene ezt a fotózást megejteni, de holnap utazik Leó az egyetemre. De Dave, a férjem átkozott mobilja megint csengett.

-Megígérted, hogy legalább most kikapcsolod azt a vackot

-De ez munka-mondta Dave miközben kivette a telefont a zsebéből.

-Ez meg hagyomány-jelentettem ki határozattan

-Miért ebből olyan hűhót csapni, mikor még csak szeptember 13-a van?

-Mert holnap Leo elmegy, és ez karácsonyi kép.

-Vagy oda szerkeszthettek a képre.- majd beállt közénk és a fotós még lőtt pár képet. De az az átkozott telefon még mindig csörgött, a türelmem is fogyott. Felvette és miközben ment dolgozni tovább smuzolt egy régi ismerőssel.

————

New Yorkhoz híven taxit hívtam, és a vendéglőbe mentem , ahol már a két barátnőm várt.

-Holnap kirepült a madárka a fészekből, most mihez fogsz kezdeni?-kérdezte Lili

-Talán újra munkába állok!

-Bár szeretted a munkádat, de miért pont dolgozni?

-Szerettem a munkámat, és mi mást csinálnék?

-Itt ülnél velünk és ebédelnénk minden nap-mondja Maya

————

A másnap túl korán jött el. Leo barátnőjének a kocsija dugig volt már így is tömve, de ha az ember fia a világ másik végére megy az egyetemre az anyai figyelmeztetést nehéz megfékezni.

-Fogkefét raktál el és....

-Igen anya fogkefét és még fogpasztát is raktam el.- mondta sóhajtva. Behúzta a bőröndjén a cipzárt és fájó búcsút vettünk tőle és a barátnőjétől. Az ajtó bezárult, a kisfiam pedig kirepül a nagyvilágba.

Ott maradtunk a családi fészekben ketten. Már épp elakartam mesélni Davenek , hogy újra munkába állok, mikor egy váratlan kérdést tett fel:

-Te boldog vagy így?- kérdezte

-Nem vagyok túl boldogtalan.

-De boldog sem.

-Senki sem boldog mindig.

-Kim!!! Már nem szeretlek téged. El költözöm. A cég melletti szállodában fogok lakni, ha kelessz valami.

-Hogy mi? -kérdezem kiakadva- Talán van valakid?

-Nincs senkim-mondja nyugodtan, mikor én agyvérzést fele kapok

-Akkor miért hagysz el csak úgy ? Meg se beszelünk semmit, és csak igy lelépsz?- kérdezem kiakadva.

-Volt pár szép évünk. Később belátod , hogy mind a kettőnknek jót fog tenni. A többi cuccomért fog majd jönni valaki a szállodából hogy elvigye.- és kilépet a házunkból, az életünkből és a házasságunkból is.

A huszadik emelet ablakából néztem ki, pár könnycsepp is kiszaladt a szememből. A hálószobába bemenve megjelentek előttem az elmúlt 20 év eseményei és a düh úrra lett rajtam. Dave minden cuccát fekete szemeteszsákokba gyömöszöltem és elvittem a hajléktalan szállóhoz hát ha ott több hasznát veszik, mint a mocsok férjem. Bánatomat sütibe és kávéba fojtottam. Ahogy a kávézó kinti részébe ültem és a távolba révedtem a mellettem lévő szuvenír és könyvesbolt ablakában megpillantottam és könyvet az afrikai rezervátumról. Egy cseppet sem gondolkodtam. Bepakoltam a legszükségesebb dolgokat és már a repülőn is ültem.

Sziasztok. Íme az új könyvem. Nem tudom hogy milyen gyakran tudok majd részt hozni. Ha tetszik nyomjatok egy csillagot vagy írjatok kommentet ha kíváncsiak vagytok mi minden fog történni Kimmel az afrikai nászútja során, amit egyedül kell élveznie.