Dekoratív-katasztrófa 

- Ez mi a franc? - méregette kétkedő tekintettel Jeongin a nagy kartondobozt, amit Jisung lerakott elé. 

Vasárnap délelőtt ellenére csak ők ketten voltak otthon, a többieket még behívta a cég egy meetingre, ám Jisungot hét bika erejével se lehetett volna kicibálni az ágyából, Jeongin pedig szimplán kijelentette, hogy nem megy. Tudta, hogy Chan úgyse tudna nemet mondani neki, és a lényeget majd csak kihúzza valakiből, ha hazaérnek. 

Így esett hát, hogy ők ketten egyedül voltak a lakásukban, és Jisung elé máris odapottyant a lehetőség, hogy feldíszítse a házat a sok holmival, amit előző nap vett, innen a doboz. 

A doboz, ami tele volt karácsonyi holmikkal, és ami most ott csücsült a nappali közepén, két szempár - egy izgatott, egy fintorgó - reflektorfényében. 

- Meg akarom lepni Lixit, oké? - biggyesztette le az ajkát Jisung. - Segíts nekem kipattintani ezt a kócerájt! 

- Mi van őt húztad pénteken? - nevetett Jeongin. - És a "kipattintani" szót épületekre nem használjuk, Sung. 

- Na, hyung hol marad? - nyafogott az idősebb. - De jó, akkor csípjük ki, ha ez így jobban tetszik.  

- Reménytelen vagy - csóválta a fejét Jeongin, majd nagyot sóhajtva állt neki a másik fiúval együtt kipakolni a doboz tartalmát. 

Miután mindent előszedtek, némi logisztika és éles hangú konstruktív vitatkozás után sikeresen eldöntötték, mi hol legyen, mit hova tegyenek. 

Elsőként a kis, felakasztható díszeket applikálták rá az összes ajtóra a házban (már persze csak olyan ajtókat vettek figyelembe, amelyek egyik szobából a másikba vezetettek, a mosógép ajtaja már nem fért bele...). Azután nagy, fóliás hópihéket, fenyőfákat meg csillagokat ragasztgattak az ablakokra, valamint egy "Let it snow" feliratot a sarokra. Utána jött a kisebb szobrocskák, mécsestartók kirakása az asztalokra és szekrényekre. Eddig minden jól ment, bár még csak a legkönnyebb résszel voltak kész. 

Ezután Jisung, akinek mindig is nehezére esett sokáig egy dologra figyelni, kitalálta, hogy most térjenek át az adventi koszorúra. 

- Szóval, te fogod a koszorút, és én tekerem a szalagot - szabta ki a feladatokat Jeongin. 

- De szalmász - nyavajgott Jisung. 

- Majd később feltakarítjuk. Te akartad ezt, nem? Akkor viselkedj is úgy! - osztotta ki Jeongin az idősebbet, ami úgy tűnt hatott, mert Jisung erre összeszorította a száját, és határozottan bólintott. Aztán megragadta azt a szalmászós koszorút, mintha nem lenne holnap. 

- Az istenit Sung, fogd már rendesen! - morogott Jeongin. - Így kicsúszik. 

- De én fogom, ennél jobban nem tudom! - kontrázott Jisung. 

- De remeg a kezed! Na, kész! - mutatta fel Jeongin a koszorút. - Van még cellux? 

- Nincs, elfogyott - jelentette a készlet-helyzetet Jisung, miután végigtúrta az egész asztalt. 

- Akkor mivel rögzítjük a szalagot? 

- Tűzőgéppel - volta meg a vállát Jisung. 

- Ez egy nagyon rossz ötlet, de nincs jobbom... hozzad - húzta a száját Jeongin. 

Nos, valóban nem volt az évszázad ötlete, miután a koszorú alig fért bele Jisung kis, rózsaszín tűzőgépébe, amit annó még Changbintól lopott, de csak összehozták, és senki ujja nem lett hozzátűzve közben. 

Ekkor jöhetett a dekorlálás. Volt egy egész zacskónyi kicsi díszük és biszbaszuk, amit ráragaszthattak a koszorúra. Ám ezt a legeredményesebben ragasztópisztollyal lehetett csak elérni, ami nem volt Jisung kedvence, mert... 

- AÚ! Hogy a büdös gecis kurvaéletbe rohádnál el te salátástál baszdmeg! - szitkozódott Jisung, miután megégette az ujjait és közben a kezét rázogatta. 

- Akkor ha Chan Hyung legközelebb megkérdezi, honnan tanultam káromkodni, majd egyszerűen rád mutatok - kommentálta az esetet Jeongin már-már angyali nyugalommal, fel se nézve a munkájából. 

- Jól van na, fáj! - hüppögött Jisung. 

- Felőlem abbahagyhatjuk, és akkor majd máskor fejezzük be... - javasolta Jeongin. - Bár úgy elveszne a nagy meglepetés... 

- Nem! Folytatjuk! - dacoskodott Jisung. 

Ígyhát folytatták a díszítést, ami azonban hamarosan egyre... kaotikusabb lett. 

Mikor kész voltak a koszorúval, gondolták feldíszítik a kandallót. Igenám, de az éppen be volt gyújtva. És a hosszan lelógó papírdíszek hamar lángra kaptak, amit végül a kisebbnek kellett eloltani, mert Jisung bepánikolt. 

De nem eléggé ahhoz, hogy abbahagyja (vagy csak túl büszke volt, ki tudja), és áttértek a függönyökre. Voltak ilyen hosszú, függőleges füzéreik, és kitalálták, hogy felakasztják a végüket a függönykarnis végére. Azonban ehhez létrára kellett állniuk, mert épp annyira volt nagy a belmagasság, hogy különben nem érték volna fel azokat. 

És ekkor következett be az abszolút katasztrófa, mely egyetlen, bár döntő helyzetből eszkalálódott ki, egy egész sorozatnyi gondot hozva maga után. És ez a helyzet nem volt más, mint hogy a többiek megérkeztek. 

Amint hallotta a kulcsot a zárban, majd az ajtó nyitását, Jisung, akinek amúgy sűrű szokása volt elesni, és nemmellesleg félt a magasban, olyan ideges lett, hogy megcsúszott a létrán. Ösztönösen belekapaszkodott a függönybe, hátha az megtartja majd, ám a karnis nem bírta a hirtelen nyomást, és leszakadt a falról. Immár semmi nem volt, ami helyén tartotta volna a fiút, aki így szépen hanyatt esett. Szerencsére a vastag szőnyegen landolt, ám a függönnyel még lesöpört egy újonnan vett díszt is a kisasztalról, ami már a padlóra pottyant, és ripityára tört. 

A hat újonnan érkezett csapattársa, és a karnis másik végén kuporgó Jeongin is lefagyva nézték végig a zuhanást, olyan gyorsan és hirtelen ment minden, hogy senki nem tudott reagálni. Azonban amint felfogták, mi történt, mindenki odarohant Jisunghoz, hogy megnézze, jól van-e. Szerencsére nagy baja nem lett, csak csúnyán megütötte magát. Felsegítették, és már kezdték volta kitámogatni a nappaliból, amikor... 

- Amúgy, valaki tudja miért van az kiírva az ablakaink sarkára, hogy "Le tits now"? - kérdezte Felix. 

Ez. Ez a mondat volt a legeslegutolsó csepp Jisung képzeletbeli poharában. Visszarogyott a szőnyegre, és teljes erőből, torkaszakadtából zokogni kezdett. A többiek persze értetlenül álltak előtte. Szinte soha nem látták még így Jisungot, általában egy csendesebb pánikrohamot kapott, ha kiborult, és amúgy sem szeretett mások előtt sírni. De most olyan hangosan bőgött, hogy a szomszéd kerületben is hallani lehetett. 

- Miért, miért vagyok ilyen szerencsétlen?! Én csak fel akartam díszíteni a házad Lixinek, hogy örüljön, meg mindenkinek, de én csak elbaszni tudok mindent! - dühöngött. 

- Aww, ez... ez kedves - motyogta Felix, hogy mondjon valamit, de a többség még mindig úgy nézett Jisungra, mint Józsi bácsi a kék tehénre. 

- Elégettem az ujjam, majdnem leégett a fél lakás, leszakadt a függöny, eltörött a mécses, és még a felirat is rosszul sikerült! - sorolta Jis elakadó hangon, de minden újabb dologgal, ami elromlott, egyre rosszabbul érezte magát, és a végre már remegni kezdett. 

- Azt látom, eltörött a mécses nálad Jiji - guggolt le mellé Minho. - De nem kell sírni, nincs semmi baj. 

- De van! Tönkre tettem a karácsonyt! - zokogta ő. 

- Jaj dehogy, együtt pár óra alatt helyre hozunk mindent, ne aggódj! - csitította Minho tovább. 

- É-én csak jót akartam... 

- Tudom Jiji, mind tudjuk, semmi gond - suttogta Minho neki. 

- De o-olyan szere-rencsétle-len va-vagyokk - sírt fel megint Jisung. 

- Nem vagy szerencsétlen baba, csak túl sokat vállaltál egyszerre - Minhonak fel se tűnt a becenév, olyan automatikusan mondta ki. - Na gyere ide egy kicsit, aztán szépen mindent feltakarítunk, ha megnyugodtál, jó? - tárta ki a karját. 

- J-jó - hüppögte Jisung, és odacsúszott Minho ölelésébe. 

- Na ezaz, látod, minden rendben lesz. Egy kis baleset nem a világ vége, és a fő, hogy nem sérültél meg. Legközelebb meg nyugodtan kérjél segítséget ha ilyen van, jó? Olyan sokat dolgoztál egész héten, nem csoda, ha fáradt vagy. Én azt hittem pihenni maradsz itthon - Minho halk, nyugodt hangon beszélt Jisunghoz, miközben egyik karjával átölelte, másikkal pedig a fejét simogatta. 

- D-de én meglepetést akartam nektek - pityergett Jisung, bár már látványosabban nyugodtabb volt, mint pár perccel ezelőtt. 

- Tudom, és nagyon édes vagy, hogy ez jutott eszedbe, de a közös készülődés épp olyan értékes, ha nem még jobban. Együtt mindent mókásabb csinálni, és könnyebb is. Úgyhogy legközelebb inkább dolgozzunk együtt valami ilyenen, jó? Megígéred, Jiji? 

- I-ígérem... - motyogta ő. 

- Hangosabban - kérte Minho. 

- Ígérem! Legközelebb okosabb leszek, és nem vállalok túl sokat. Így jó? - kérdezte Jisung, majd  Minho szemébe nézett, aki elmosolyodott, és letörölte a könnyeket a kisebb arcáról. 

- Így jó lesz - mondta, és egy pici puszit adott Jisung homlokára. - Na gyere, igyál egy kicsi vizet, aztán takarítsunk fel. Együtt, mint egy csapat, oké? 

- Oké - bólintott Jisung. - Miiinnn, este nézel velem Totorót? - kérte lebiggyesztett szájjal és kiskutya szemekkel. 

- Persze, hogy nézek, Jiji - mosolygott Minho, majd feltápászkodott a földről, és kézen fogva húzta fel Jisungot. 

- Elképesztő vagy haver - dicsérte Chan Minhot. - Régebben többször volt ilyen, és én sose tudtam mit kezdeni vele, meg nem is hagyta. Egyszer meg is ütött, hogy hagyjam békén - csóválta a fejét. 

- Nem nagy dolog - forgatta Minho a szemeit, aki hirtelen túlságosan érezte a többiek tekintetét magán. - Csak úgy ment magától - vonta meg a vállát. - Most viszont induljuk fiúk, össze kell rendezni ezt a nappalit! - utasította a többieket, akik (egyesek csak nagy morogva, de) munkához láttak. 

Így, hogy nyolcan dolgoztak rajta, egészen gyorsan haladtak. Minho mindenkinek kiosztotta a feladatokat: Seungmin és Changbin mentek a függönyt visszaszerelni, Felix és Jisung a "Le tits now", avagy eredeti értelmezésében "Let it snow" feliraton dolgoztak, Hyunjin és I.N dolga volt a törött mécsestartó darabjait összeszedni, ő maga pedig Channal a kandallót takarította le, ami félig kormos, félig poroltós volt. Ahol még hiányzott dekoráció, azt helyre tették, még a kandalló is kapott egy piros, lakkozott fa masnit a tetejére, és a törött dísz helyére is találtak másikat. Hyunjin felrakta a függönydíszt, neki egy fellépő elég volt létra helyett, majd Minho és Felix felsepertek, és -porszívóztak a lakásban, és máris készen voltak. 

Minden a helyére került, a lakás úgy nézett ki, mintha soha semmilyen baleset nem történt volna benne, sőt, még ki is lett takarítva. Azt estét pedig Jisung és Minho egymáshoz bújva töltötték egy-egy bögre forrócsoki, meg persze a Ghibli klasszikus társaságában. Végül csak összejött Jisung terve, hogy feldíszítsék a házat karácsonyra.