Szenteste 

Felix már attól a perctől boldognak érezte magát, hogy reggel felkelt. Az időjósok mínusz hét fokot ígértek, és kétségtelen, az ablakok kristályosak voltak a rájuk fagyott víztől. Odakint a hó égből hulló porcukorként szitált, és még akkor sem hagyott alább, mikor kisütött a nap. 

Bent a lakásukban mindenki sürgött-forgott korán reggel óta, még Jisung is, pedig ő sosem szeretett délelőtt tíznél hamarabb kikecmeregni az ágyából. Seungmin és Hyunjin a nappali kisasztalánál görnyedve képeslapokat írtak a rokonoknak és kollégáknak. Pontosabban a fiatalabb írta a szöveget, és az idősebb kidíszítette a lapokat kisebb rajzocskákkal, motívumokkal, ilyesmikkel. Eredetileg a konyhaasztalnál akartak dolgozni rajtuk, de ott Minho és Felix főzicskézett, így kiszorultak a nappaliba. A nyitott ajtón keresztül azonban továbbra is átkiabáltak egymásnak mindenfélét. Ha pedig az üzenetet elnyelte a hús sercegése a serpenyőben, vagy a csobogó víz hangja, ahogy leszűrték a tésztát a leveshez, akkor Jisungra és Jeonginra maradt a feladat, hogy közvetítsék a roppant fontos mondanivalót. A legkisebb srác igen élvezte a szerepet, ám Ji inkább segíteni szeretett volna, viszont sajnos a nappaliban arra nem volt szükség, a konyhában meg többségében csak láb alatt volt. Mindeközben pedig Chan és Changbin elmentek fát venni, az ő érkezésüket várta már mindenki. 

- El nem hiszem, hogy kiraktak minket ide a nappaliba - nyavajgott Seungmin ahogy kinyújtózott egy pillanatra, elég hangosan, hogy Minho is meghallja. 

- Ha tegnap megcsináltátok volna, most nem ott ülnétek - replikázott Minho, miközben levett egy adag fűszert a szekrényből. 

- Ha tegnap szóltál volna, akkor megcsináltuk volna! - dobta vissza a labdát Hyunjin. 

- Nem az én tisztem fejben tartani a feladataitokat - vont vállat Minho, amire a két panaszkodó hirtelen nem tudott mit felelni, így csak fancsali képpel visszafordultak a papírokhoz. 

- Minmin... - bukkant fel Jisung a konyhaajtóban. 

- Jiji, boldogulunk - válaszolta meg a fel nem tett kérdést Minho. - Nézd meg Hyunnál. 

- De ő is azt mondta, hogy nem kell segítség... És amúgy láttam, az elmúlt órában kétszer is behívtad Inniet ide! - duzzogott Jisung. - Én csak szeretnék hasznos lenni... 

- Tudom édesem, de azzal nem segítesz, ha leblokkolsz az út közepén, mert nem érted pontosan mit kell csinálni... - kezdte Minho, viszont hamar rájött, hogy ez nem a jó irány. - A lényeg, hogy nem vagy egy konyhatündér, de jól van ez így, boldogulunk. Majd várd meg Chanékat, hátha nekik kell plusz két kéz a fával, rendben? - békítette a kisebbet. 

- De az örökkévalóságig is tarthat, mire hazaérnek! - nyafizott Jisung. 

- Ahh, jó... Hyunjin! - kiáltott át Minho. 

- Nem fogadom fel a pasidat! - ordította vissza az említett rögtön. - Adj neki munkát te! 

- Még nem is a pasim - motyogta Minho. - Meg a jó édes anyukád nem fogsz! - kiabálta.  

- Mivan?! - kérdezte Hyun, mert nem hallotta a csaptól, amit Felix az imént nyitott meg. 

- Azt mondta csak azért is feladatot adsz Jinek - közvetített Jeongin. 

- Kösz - mondta Hyunjin nem túl hálásan, de Jeongin a hangsúlyt nem vette a szívére. 

- Hírnöki kötelességem - hajolt meg drámaian, mire mindenki megforgatta a szemét. 

- Na hírnököcském, akkor menj oda, és mondd meg neki, hogy "Eszemben sincs!" - utasította Hyunjin, mire Jeongin ismét meghajolt, és rohant három lépést, hogy minél hamarabb közvetítse az üzenetet. 

- Hwang úr üzeni Lee úrnak, hogy... - kezdett bele, de Minho félbeszakította. 

- Elmész te Hermész háromágú faszára Innie, innen is hallottam, nem vagyok süket! - káromkodott. 

- Olyanja Poszeidónnak lehet, nem Hermésznek - szúrta közben Seungmin, mire Hyunjin és Jisung felkuncogott. 

- Szőrszárhasogató-Seungmin lovag ismét lecsapott - morgolódott Min. A mai nap alakulása után percről percre jobban értékelte Chant, amiért ő nap mint nap kordában tartja ezt az állatseregletet. Vagyis, legalább próbálkozik. 

- Az ég szerelmére, ha nem hagyjátok abba a veszekedést, lenyomom a békepipát a torkotokon! - lett elege Felixnek az oda-vissza kötözködésből. 

- Azt hittem te az olyant brownie-ba sütöd - poénkodott Jeongin. 

- Elég lesz Innie, inkább gyere, vágd fel velem a zöldséget! - jött zavarba Felix erre a viccre, ugyanis előfordult már, hogy készített "különleges hozzávalót" tartalmazó brownie-t, nem is egyszer. Egészen addig, amíg a főnökség meg nem tudta, és le nem szidta érte. Azóta senki nem vihet be házi sütit a céghez. 

- Naaa, én miért nem vághatok zöldséget? - csüggedt Jisung. 

- Mert nem akarok Jisung-ujjal fűszerezett kaját enni - válaszolt Hyunjin, fel se nézve a lapokból (bár így is érezte Minho metsző pillantását, mely dimenziókat átívelően is hatott). 

- Ahj, gyere Ji, segíts nekem a borítékokkal! - szólt oda Seungmin, megunva a nála idősebb fiúk gyerekes viselkedését. 

- Micsoda?! - sápadt el Hyunjin. - Ugye nem akarod, hogy ő címezze a borítékokat?! Még a végén elkeveri őket! 

- Dehogyis! Ennyire nem vagyok hülye - forgatta a szemét Seungmin. - Én címzek, mivel én már végeztem a képeslapokkal, nem úgy mint egyesek, akiket két csiga lehagyna futóversenyben - itt szemrehányóan pillantott Hyunjinra. - Szóval Jinek annyi lesz a dolga, hogy leragasztja és két kupacba teszi a borítékokat. Balra a családi, jobbra a munkahelyi leveleket. Érted? - fordult most már Jisunghoz, aki éppen akkor ült mellé. 

- Nem vagyok lassú, a művészethez idő kell! - motyogta Hyunjin sértődötten, majd azért csak belehúzott a dolgába. 

- Értem - bólogatott Jis Seungmin kérdésére válaszolva, és közben ignorálva, amit Hyunjin mondott. - De honnan tudom, melyik melyik kupacba kell? 

- Nos, ha a címben "Gangdong" áll, akkor az a céghez megy... - magyarázta Seungmin, mintha egy gyerekhez beszélne, de a hangszíne Jisungnak nem tűnt fel. - Ha pedig bármi más, akkor családnak. 

- Á, okés - vigyorodott el Ji, és lelkesen állt neki újdonsült munkájának. Ám nem sokáig halad vele, ugyanis furcsa zizegő hangok és elfojtott káromkodások szűrődtek ki a lakásuk előtti folyosóról. 

- Ahoj, matrózok! - vágta be az ajtót Changbin, jobb hónalja alatt egy szerencsétlen fenyőfa fejét szorongatva. - A kapitány és én visszatértünk a kincset érő zsákmánnyal! - emelte fel a fenyő fejét a sajátja fölé. - Idenézzetek milyen nemes fácska! - rikkantotta. 

- Nem látom, ha fektetve van - szólt be Hyunjin. 

- Nincs fektetve! Felemeltem! - toporzékolt Changbin, mint valami Grimm-mesei kobold, mire mindenki elnevette magát. - Aljas szárazföldi patkányok! - szitkozódott. 

- Hát veled meg mi történt, szívem? - jött ki a konyhából Felix, hogy köszöntse, de ő is kacagott. 

- Szia picim! - derült fel Changbin arca, amint meglátta kedvesét, és egyből leejtette a fát, hogy Lixet zárja a karjaiba helyette. 

- Szia neked is - mosolyogott Lix, és apró csókot adott a szerelmének. - De honnan ez a kalózos stílus? 

- Jaa, összefutottunk Hongjoongal, Seonghwaval meg a Woosan duóval odefele menet - vont vállat Bin. 

- És azóta úgy beszél, mintha Jack Sparrow ment volna vele fát venni, nem én! - dünnyögte Chan valahonnan a tűlevelek mögül. 

- Neked Jack Sparrow Kapitány, Hyung! - szólt be neki Changbin és Jisung kórusban. 

- Jó, jó - sóhajtott Chan. - De most valaki segítene nekem végre becipelni ezt a monstrumot, hogy levetkőzhessek? - kérte. 

- Jövök! - ugrott Jisung a fontosabb feladatra. 

- Én is! - csatlakozott Jeongin. - Bármit, hogy levetkőzz, Channie - nyalta meg a szája szélét. 

- Nagyon vicces, Innie - forgatta Chan a szemeit. - Inkább csak emeld meg és segíts vinni. 

- Ó, segítek én neked bármit megemelni - perverzkedett tovább Jeongin, és a megjegyzéseitől Chan kezdett elpirulni. 

- YANG JEONGIN! - üvöltötte Minho a konyhából, egy mérges anyuka erejével és hatásával. - Hagyjad Chant a hülyeségeiddel, és menjél folytatni a csirkét! - utasította a legkisebbet, ahogy kijött a nappaliba. Jeongin kezébe nyomta a kislapátot, majd egy határozott seggre-veréssel irányította a tűzhely felé. 

- Igenis, Anyuci - morogta Innie, ahogy duzzogva átvette a főzést. 

- Mászható - ez volt Minho véleménye a fáról. - Bár lehetne egy kicsit nagyobb. 

- Ugye, a nagyobb mindig jobb - vihogott Changbin. 

- Ezt pont te mondod? - csapta le az egyértelmű magas labdát Hyunjin. 

- Ahh, kapd be - mutatott be Changbin a fiatalabbnak, megunva a vicceit. 

- Mit, a virslidet? - röhögött Hyun. 

- Inkább szalámirúd az - somolygott Felix. 

- Na látod! - vigyorodott el Bin. - Szeretlek Lixi - dobott csókot felé, mire a kisebb csak nevetve megpuszilta, és visszament a konyhába Jeonginhoz. 

- Hyunnie-é úgyis nagyobb - szúrta közben Seungmin. Changbin már éppen hevesen vitatkozni akart volna ezzel az állítással, de Chan félbeszakította. 

- Ha befejezték az urak a fasz-összeméregető versenyt, akkor jöhetnének segíteni nekem felállítani - mutatott a fára, ez utolsó információ nem mindenki agyába jutott el. 

- Az impotencia az öregkor gyakori velejárója - bólogatott Seungmin halálosan komoly arccal, mire mindenki más röhögőgörcsben tört ki. Kivéve persze Chant, aki csak sóhajtott, és Changbint meg Jisungot magával cipelve nekiállt a munkának. 

- Legyen hét gyereked, mondták... muris lesz, mondták - motyogta a bajsza alatt közben. 

Aztán végül még vagy negyven fallosz-vicc után, amiket csak felsorolni is hosszú lenne, a fa ott állt a nappali közepén, meredt a plafon felé daliásan és büszkén. Ezek után a srácok nekiálltak feldíszíteni a fenyőt, közben persze ment a marakodás, hogy ki mit rakjon, és hova. De egyszer csak kész lettek, pont mikor Minho és Lix befejezték a főzést, így jöhetett az ebéd. A két fiú (és Jeongin) tényleg kitettek magukért, volt ott minden, levestől a desszertig. Jól is lakott mindenki, szinte gurultak vissza a nappaliba az ajándékokat kibontani. De hé, nem karácsony a karácsony ha az ember nem zabálja tele magát kipukkanásig! 

Ajándékozás alatt csak két sértődés volt, új rekord! Chan meg is dicsért volna mindenkit, de a fá-zás után ez volt a legkevesebb, amit elvárt "fiaitól". Az ajándékbontás végeztével mindenki ment a maga dolgára, kicsit pihenni, kifújni, emészteni, a csapat introvertáltabb tagjainak pedig szociális töltőre tenni magukat. Úgy beszélték meg, hogy szabad foglalkozás este hétig, onnantól ugyanis jön majd a Felix szerint kötelező családi tévézés, és persze még több evés, mert hát most szabad. 

Ám Jisung nem ment a szobájába, ahová az esze húzta volna. Szívét követve inkább egy másik ajtó előtt tépelődött, lamentált, gondolkozott. Visszafordult, aztán mégsem. Végül mély levegőt vett, elhatározta magát, és benyitott. 

- Hé Minmin... - pislogott be az idősebb szobájába. 

A helyiséget nagyon könnyű volt megkülönböztetni a többitől, ugyanis minden egyes falon macskás poszterek, kártyácskák voltak, még az ajtón is. Az ágyon pedig egy halom plüss, amin Jisung meglepődött, mikor annó először látta, hiszen nem hitte volna, hogy Minho is ennyire bújós. Mostanra viszont már tudta, nagyon is tudta, és imádta ezt benne. 

Na jó, őszintén, mindent imádott Minhoban. Ahogy beszélt, ahogy rámosolygott, ahogy magához húzta, ahogy megnyugtatta, ahogy szerette őt, ahogy minden furcsa dolgát elviselte neki. Jisung odáig volt Minért, és végre hajlandó volt beismerni ezt. 

- Mi az, Jiji? - nézett fel Minho a telefonjából, mikor hallotta Jisungot belépni. 

A kisebb odatipegett az ágyhoz, amin Min hevert, majd felcsüccsent mellé. Úgy érezte, ég az arca az idegességtől, és a sok ebéd is kényelmetlenül kis helyre volt kénytelen összetömörülni a gyomrában. 

- Izé... emlékszel, mikor a vásárban voltunk, és megcsókoltál? - kezdte Ji. 

Min egyből felült a téma hallatán, és óvatosan kérdezte: 

- Persze, hogy emlékszem... mi van vele? 

- M...megtennéd még egyszer? - kérte Jisung elhaló hangon, és pilláit reménykedve az idősebbre emelte. 

- Naná! - vigyorodott el Minho, és egy percnyi időt sem vesztegetve húzta közelebb magához a kisebbet, hogy aztán nem is egy, hanem száz pici csókot hintsen az arcára. - Szeretlek Jiji - vallotta be ismét, ahogy a fiatalabb fiú pofiját simogatta. 

- Az jó... m-mert én is... én is szeretlek Minmin - nyöszörögte ki a szavakat Jisung. - É-és szeretnék... szeretnék izé.. veled lenni. Mint a párod - mondta ki végül, mire Minho hirtelen lefagyott előtte. 

De csak egy pillanatra ám, utána egyből egy hosszú, mély csókba vonta újdonsült párját, és magához ölelve őt, elterültek az ágyon. Ott is töltötték a délutánt, csókolózva és ölelkezve. Sőt, hétkor Felixnek úgy kellett kirángatnia őket a családi mozizáshoz, amivel természetesen mindenki számára egyértelművé tették, ők bizony már egy pár. (Nem mintha bárki meglepődött volna, ahogyan azt Hyunjin nagyon elmésen meg is jegyezte.) 

Már javában ment a film, mikor Changbin a kanapén közelebb csúszott Felixhez, és a fülébe suttogva kérdezte: 

- Na, picim, elég jó lett a karácsonyod? 

- Igen - bólintott válaszként Lix. - Tökéles lett - mosolygott, majd a fejét Bin vállára tette, és így, hozzábújva nézte a tévé képernyőjét tovább. 

Ám mégsem a filmet látta, mert a szemei előtt csak a sok boldog pillanat lebegett, amit idén decemberben szereztek, és azt gondolta "Ennél csodásabbat még csak nem is kívánhattam volna!".