Vásározgatunk - sztori 

- Lix! Lix! Lix! - robbant be Hyunjin az említett szobájába. 

- Mi az, Hyun? - Felix laposakat pislantva nézett fel a könyvéből, amibe majdnem belealudt. 

Álmos kis vasárnap volt ez, a fiúk az egész hetet végig nyomták, sőt, még a szombat délelőttöt is a cégnél töltötték, szóval igyekeztek csak pihengetni a hétvége maradék részében, hogy legyen erejük a következő hétre. Aznap így mindenki később kelt a megszokottnál, ezért hiába volt délután, csak nemrég végeztek az ebéddel. A srácok úgy döntöttek, visszavonulnak a szobájukba, és ellesznek magukba, ám Hyunjin nem volt elégedett a fakultatív foglalkozás gondolatával. Hiába szokta általában értékelni a magányos órákat, amiket a festékei között tölthetett, mostanában a sok munka miatt alig volt idejük csak úgy együtt lenni és szórakozni, elmenni valahová, és élvezni egymás társaságát. Más szóval kevés volt a szociális kapcsolódás, és ez őt nagyon zavarta. Szóval gondolta, a csapat híres társasági-pillangójához fordul, hátha őt is ugyanaz gyötri. 

- Idenézz! - tartotta Hyunjin a telefonját Felix orra alá, amin egy karácsonyi vásár plakátja volt látható. 

Amint elolvasta, Felix egyből belelkesült, hiszen Hyunjin jól gondolta, neki is hiányoztak a közös semmittevéssel töltött esték és a muris programok a kamerák nélkül. Ezért már pattant is ki a fotelkéjéből, hogy szóljon a többieknek: indulnak vásározni! 

- Dejó! - pörgött fel Jisung is, amikor meghallotta az ötletet. 

- Most komolyan? - sóhajtott Minho, de tudta, az "ikrekkel" nem vitatkozhat, úgyhogy szemforgatva ment felkutatni a sálját. 

- Kifesselek megint Rudolfnak? - pimaszkodott vele Jeongin, Minho viszont ezt a gyermeteg megjegyzést már válaszra sem méltatta. 

Közben Chan és Changbin pedig már az előszobában öltözködtek, azon versenyezve, ki lesz kész hamarabb. Vagyis csak Changbin versenyzett, az idősebbnek fogalma sem volt a féltékenységéről, amit Lixi a minap Chan körüli sertepertélése okozott. 

Már csak Seungmin nem bújt még elő a kuckójából, és Hyunjin elhatározta, hogy utánanéz, mi lehet vele. 

- Minnie... - nézett be az elsötétített szobába. 

- Kopogni luxus? - morgott Seungmin. 

- Bocsi... - Hyunjin tétovázott. - Minnie, mind kimegyünk a karácsonyi vásárba, - kezdte, de félbe lett szakítva. 

- Tudom. Jisung olyan hangosan ordít, hogy a süket is meghallaná. De nem megyek - jelentette ki Seungmin. 

- Naa, miért nem? - szomorodott el Hyunjin. 

- Nincs kedvem. Kint hó van, a hó hideg. Itt bent meleg van. Maradok - fordult vissza a laptopjához. 

- De Minnie... - lépett mellé Hyunjin, és átkarolta a fiatalabbat hátulról. - Olyan régen voltunk már valahol közösen, csak úgy buliból. 

- A megfagyás nem bulis - jelentette ki az említett. 

- Légysziiii - nyafizott Hyunjin. - Légysziii Minnieeee gyere ki velem a vásárba - kérlelte, és közben finoman simogatta a kisebb vállát. - Kapsz forraltbort, és akkor nem fogsz fázni, ígérem - vetett be mindent. 

- Na jó - sóhajtott Seungmin, és felkecmergett a gépe elől, majd nyújtózott egyet. - Veszem a kabátom - egyezett bele. 

- Kösziii Minnie, te vagy a legjobb! - örömködött Hyunjin, és nyomott Seungmin arcára egy pici puszit, majd rohant ki felhúzni a csizmáját. 

- Hát miért nem ezzel kezdted? - motyogta Seungmin magának, és megérintette az arcát ott, ahol az idősebb megpuszilta. Aztán megrázta magát, mintha mi sem történt volna, és kiment a többiekhez, akik addigra már a liftnél vártak. 

A vásár több, mint mesés volt: kis, fa bódék hosszú sorokban, tele játékokkal, kézműves áruval, szappannal, édességgel és alkohollal, köztük színes, villogó égősorok virítottak. A park fái tele voltak díszekkel és fényekkel, a hó pedig piros, kék, zöld, sárga színekben sziporkázott az égők miatt. A levegőt belenge az a karácsonyi, édes-fűszeres fahéjas illat, az emberek mosolyogva sétálgattak vagy vásároltak, gyerekek húzták édesanyjuk kabátját a játékok vagy épp sütik felé. A nap már lement, ám még nem jött fel a hold, és ez a köztes állapot egy szép, kékes-szürkés félhomályba vonta a parkot, amiben pici fénydobozként világított a vásár. 

A két szőke, vagyis Felix és Hyunjin lelkesen vetették bele magukat a forgatagba, a választott férfiújukat - előbbi Changbint, utóbbi Seungmint - kézen fogva vonszolva maguk után. Jisung egyik standtól a másikig rohangált, mint egy betépett mókus, annyira megviselte az idegrendszerét a sok hirtelen inger, hogy átmenetileg megkergült tőle (a szokásosnál jobban). Minho pedig féltőn futkosott utána, nehogy a szeretett Jijije valami gubancba keverje magát véletlenül (mondjuk az megszokott lett volna). 

- Na, kettesben maradtuk - húzta a száját Chan, ahogy a többiek percek alatt eltűntek a látóteréből. - Ennyit a "csináljuk valamit mind a nyolcan" ötletről... 

- Jaj ne rinyálj, Hyung, jó lesz így kettesben - karolt bele Jeongin. - Úgyis ritkán van ilyen, mert általában loholsz összeszedni minket egy kupacba, mintha attól félnél, ha nem látsz valakit, az elveszett örökre. 

- Tényleg ettől félek - konyult le Chan szája. - Én vagyok felelős értetek, az én hibám, ha valakinek baja lesz, és... 

- Csitt - tette az idősebb szájára az ujját Jeongin. - Felnőtt emberek vagyunk mindannyian, tudunk vigyázni magunkra, oké? De, csak hogy megnyugodj, írok a groupchatre, hogy találkozó két óra múlva a toronyóránál. Ha ott nincs meg mindenki, majd akkor pánikolj. 

- Ohh, fogok, ne félj - ígérte meg Chan baljósan, majd kissé szkeptikusan nézte a kisebbet, ahogy ő a kesztyűjét a fogával tartva pötyögi le az üzenetet a telefonján. 

- Brrr, azért hideg van, tisztára átfagyott a kezem - didergett Jeongin, ahogy visszahúzta a kesztyűjét. 

- Add csak ide, majd én felmelegítem - nyújtotta a karját Chan, de a fiatalabb megrázta a fejét. 

- Nem, nem Channie, ma én vigyázok rád! Rendben? Te csak lazulj egy kicsit - vette át a felelős szerepét a kisebb. 

Chan először értetlenül nézett rá, még tiltakozott is, de Jeongin ragaszkodott a dologhoz, így végül belenyugodott, és hagyta, hogy a másik vezessen egyszer. 

Eközben két sorral arrébb Hyunjin és Seungmin csendesen sétálgattak egymás mellett, rá-rápillantgatva a bódék árujára. 

- Na, azért jó ötlet volt kijönni, ugye Minnie? - kérdezte Hyunjin. 

- Igen... Ez a hűvös levegő egészen felébresztette az elmém a benti tespedésből - ismerte el Seungmin. 

- Na jól van te kis Sherlock Holmes - nevetett fel Hyun a fiatalabb szóhasználatán. - Akkor legközelebb nem fogsz morogni, ha elhívlak valahová? 

- De, mert akkor megölelgetsz és megpuszilsz - vigyorgott Seungmin az ördögi tervén. 

- Azt megteszem nyavalygás nélkül is, csak kérned kell - forgatta a szemeit Hyunjin, mire Seungmin megtorpant egy pillanatra gondolkozni. 

- Nem, nyafizni könnyebb - jelentette ki végül. 

- Neked lehet, nekem nem - játszotta a sértődöttet Hyun. 

- Jó, nem gondoltam ám komolyan - biggyesztette le az ajkát Seungmin. 

- Tudom én azt - mosolygott Hyunjin. - Amúgy ilyenkor olyan cuki vagy! 

- Nem is vagyok! - fújta fel az arcát duzzogva Seungmin. 

- Dehogynem! - erősködött Hyun, de nem játszhatta ezt tovább, mert Seungmin egyszer csak futni kezdett egy irányba, mint a kutya mikor szagot fog. 

Egy pultnál torpant meg, ami csupa levendulás holmit árult, szappant, illóolajat, szárított virágokat kis szütyőben, de még szörpöt és lekvárt is. 

- Mia... Ezért rohantunk így? - csodálkozott Hyun, mikor beérte a kutyuskát, aki már javában válogatott. 

- Igen. Imádom a levendulát - mondta izgatott hangon Seungmin, fel se nézve a szappanokból. 

- Hát ezt nem is tudtam - ámult el Hyunjin még jobban. 

- Még nem került szóba - vont vállat a kisebb. - Ahj, de minden olyan drága... - szontyolodott el. - Ennyit azért nem akarok rá költeni - indult odébb, de Hyunjinnak eszébe jutott valami. 

- Minnie, veszel nekünk forralt bort? Olyan hideg van - nézett rá bambi szemekkel a kisebbre. - Ott van a pult nem messze. 

- Nem jössz? 

- Mindjárt, beérlek, csak még körbe nézek itt. Addig rendelj nekem, jó? - vetette be minden aranyos báját. 

- Okés, akkor előre megyek - egyezett bele Seungmin, aki hiába akarta tagadni, nagyon is hatással volt rá az idősebb, főleg mikor így cukiskodott neki. 

- Mindenből kérek egy keveset - fordult Hyunjin a levendulaárushoz, amint a másik srác hallótávolságon kívülre ért. 

Nem érdekelte, mennyibe került, összevásárolt annyi féle levendulás holmit, amennyit csak tudott, aztán igyekezett minél gyorsabban beleszuszakolni őket a táskájába. Direkt a nagyobbat hozta, hátha venne meglepiket, de azért a szörp már csak nehézkesen fért bele. Aztán amint becsukta a táskát, már sietett is a forraltbor felé. 

- Na, azt hittem sose érsz ide - csóválta a fejét Seungmin, azután az egyik poharat az idősebb kezébe nyomta. 

Hyunjin csak nevetett, majd elindult Seungmin mellett, folytatva a kis sétájukat. 

- Szerinted nagyon gonosz lenne Jisungnak sajtot venni karácsonyra? - kérdezte, ahogy elhaladtak a sajtos pult előtt. 

- Miért lenne? A sajt finom, Jisung  pedig egy rágcsáló, tehát kétszeresen is értékelni fogja - értetlenkedett Seungmin. 

- Ő lehet, de kétlem, hogy Minho is - kuncogott Hyunjin. - Úgyhogy veszek egy gurigát! 

- Nem úgy volt, hogy kibékültetek? - érdeklődött Minnie. 

- De - vont vállat Hyun. - Ez nem jelenti azt, hogy ne prankelhetném őket egy kicsit - somolygott. 

- Miért, most együtt vannak vagy nem? - zavarodott össze Seungmin, akinek amúgy sem volt az erőssége az emberek értelmezése. 

- Őszintén? Lövésem sincs... Szerintem nekik se mondjuk... 

- Á. Akkor várunk - nyugtázta Seungmin. 

- Meg cukkoljuk vele Minhot - tette hozzá Hyun gonoszkodó vigyorral, és közben hozzápasszírozta a sajtot a többihez a táskájában. 

Ez idő alatt a vásár túlfelében Jisung végre kezdte megszokni a környezetet, és lenyugodott egy cseppet. Ennek hála a tempó is csökkent egy kicsit, aminek Minho nagyon örült, mert már szabályosan lihegett, ahogy a kisebb után szaladgált. 

- Amikor azt kértem a Jézuskától, hogy izzassz le az ünnepeken, nem egészen erre gondoltam - viccelődött Minho, mire Jisung arca tiszta vörös lett. 

- O-oh... én... bocsi Min - szabadkozott zavarában Jisung. 

- Kicsípte a hideg az arcod? - vette észre Min a másik pirulását. - Hazamehetünk, ha fázol. 

- N-nem, nem kell! - tiltakozott Jisung, mert annak a gondolatára, hogy kettesben legyenek otthon, még jobban zavarba jött. 

- Biztos? - aggódott Minho. 

- B-biztos! Inkább együnk mézest! - mutatott a mellettük lévő édességesre, annak reményében, ha esznek, Minho csöndben marad, és az ő szívverése is lenyugodhat végre. 

Ez végül mégsem sikerült, ugyanis Min egy hatalmas piros mézeskalács szívet vett kettőjüknek. 

- Jesszus, mintha egy pár lennénk - motyogta Ji magában. 

- Talán nem vagyunk? - kérdezte Minho. 

- Nem! - pánikolt Jisung. 

- És nem is szeretnéd, ha azok lennénk? - sértődött meg Min. 

- De! Nem! De! De nem... 

- Most válassz egyet, igen vagy nem - húzta Minho a száját, mintha ilyen könnyű lenne, holott belül ő is ugyanolyan ideges volt, mint a kisebb. 

- Igen! - kiáltotta Jisung. - De... nem olyan egyszerű... 

- Hogyhogy nem? - vonta fel Minho az egyik szemöldökét. - Én szeretlek téged Jiji. 

- Én is szeretlek, Min - vallotta be Jisung. 

- Na látod. Mi ebben a bonyolult? 

- Minden... - hajtotta le a fejét Jisung. - Mármint, én még sosem randiztam, azt se tudom hogyan kell, és félek az egésztől és olyan jó barátok vagyunk, szóval nem akarom hogy valami tönkre menjen ha mégis járunk, de aztán szétmegyünk, mert nem akarom hogy szétmenjünk, mert nem akarlak elveszíteni, de nem tudom képes lennék-e csak a barátod maradni, de rettegtem elmondani, és még most is tiszta ideg vagyok, és - hadarta Jisung, de Minho puha ajkai az övéin végre beléfojtották a szót. 

Kis csók volt, semmi extra, mégis az első csókjuk volt, és a világot jelentette mindkettőjüknek. 

Mikor Minho némileg elhajolt a kisebb arcától, Jisungban akkor realizálódott, hogy mi történt. Ettől aztán olyannyira megilletődött, hogy elbújt a mézeskalács-szív mögé. 

- Na, el ne tűnjél Jiji - mondta Minho mosolyogva, ahogy letolta a szívet Ji arca elől. 

- El akarok tűnni mert béna vagyok - motyogta Ji, és már húzta volna a szívet vissza. 

- Dehogy vagy béna Jiji - cáfolta meg Minho a kisebbet, de ő nem engedett, és visszabújt. 

Ekkor Min inkább stratégiát váltott: nagyot harapott a mézesből. Aztán még egyet. És még egyet, több a feléig megette. 

- Minmin, mit csinálsz? - csodálkozott Jisung. 

- Ha nincs süti, nincs mi mögé elbújnod édes - vigyorgott Minho, és bekapta a maradékot is. 

- Viszont most nincs mézesem - nyafizott Jisung. 

- Veszek neked még, Jiji, ne aggódj! És ha hazaértünk, akkor csinálok hozzá forrócsokit habbal meg cukordrazséval, ahogy szereted, jó lesz? - ötletelt Min. 

- Köszi Minmin - mosolyodott el Ji, és átölelte az idősebbet. - Majd nézhetünk Sailor Moont? Légysziii! 

- Ahogy óhajtja, Holdhercegnő - tréfálkozott Minho, még meg is hajolt volna, de a kisebb nem engedte el őt. 

- És akkor.... mi is van köztünk...? - tette fel a kérdést óvatosan Jisung, és az ajkát beharapva várta a választ. 

- Hagyom, hogy átgondold, édes, rendben? - Minho finoman cirógatta a fiatalabb haját. - Az én érzéseim már ismered. És szeretném ha tudnád, bármit is döntesz, én melletted maradok, érted? - emelte meg Jisung arcát az állánál fogva. 

- I-igen - bólintott Ji, aki újfent zavarba jött. 

- Jól van - engedte el őt Min, majd megfogta a kezét, és elindult. - Gyere, nézzünk még körbe, eddig alig haladtunk. 

- Jó - mosolygott most már Jisung is, és lelkesen szedte a lábát az idősebb oldalán. 

- Bonyolult a szerelem, nem? - tette fel a kérdést Seungmin hirtelen pár perc néma séta után. 

- Minsungékra gondolsz? - kérdezett vissza Hyunjin. 

- Aha.... is. 

- Mi az, csak nem tetszik neked valaki? - kíváncsiskodott Hyunjin, miközben igyekezte leplezni a hangjában az idegességet. 

- Talán... - húzta be a nyakát Seungmin. 

- Naaa, és ki az? - faggatta tovább Hyunjin, miközben nagyon jól tudta, ha nem ő lesz, akkor elsírja magát. 

- Ne itt - találta ki hirtelen Seungmin, és kicibálta az idősebbet a vásárból a park egy eldugottabb sarkába. 

- Szóval??? - Hyunnak már nagyon elege volt az idegeinek rángatásából. 

Seungmin nem szólt semmit, egyik lábáról a másikra állt, és az ujjaival malmozott, miközben ide-oda tekergett a szeme, jobbra-balra le-föl. És mikor fölpillantott, akkor vette észre, mivel is dekorálták a vicces kedvű emberek a parki fákat. 

- Nézd, fagyöngy - mutatott fel, mire Hyunjinnak elfogyott a türelme. 

Magához húzta Seungmint, az arcát a két tenyerébe fogta, és megcsókolta őt, hosszan, kiélvezve a pillanat minden cseppjét. Az ajkai csak akkor váltak el a másikétól, amikor kifogytak a szuszból, de ők továbbra is szorosan ölelték egymást. 

- Wow - súgta Seungmin. - Köszi Hyunnie. 

- Én voltam az ugye? Én tetszem neked? - kérdezte Hyun, csak a biztonság kedvéért. 

- Ki más - vigyorgott Seungmin. - De én nem tudtam volna ilyen romantikusra kihozni. 

- De hát te vetted észre a fagyöngyöt - rázta mega fejét Hyun, ám további szöveg helyett megint megcsókolta Minniet. És megint. És megint. És meg- 

- Hol a francba vannak ezek? - aggodalmaskodott Chan. 

Ott álltak hatan a toronyóra előtt, és Seungmint meg Hyunjint várták, de Chan percről percre idegesebb lett. 

- Biztos elmerültek a vásárlásban - nyugtatta őt Jeongin. 

- Vagy egymásban - somolygott Minho. 

- Heh? - pislogott Felix. 

- Láttuk őket kiszaladni a fák közé nem olyan rég - magyarázta Jisung. 

- Ezek avarra mentek szoba helyett? - röhögött Changbin. 

- Olyasmi - értett egyet Minho. 

- Na jó, én felhívom őket - vette elő a telefonját Chan. 

- Sok sikert a légyottjuk megzavarásában. Viszont akkor a morci Seungminnel te foglalkozol este - vont vállat Minho. 

- Nem érdekel, vagy fél órája itt kéne lenniük! - morgott Chan, és már hívta is Hyunjint. 

- Mi a faszt akarsz Hyung?! - háborgott Hyun a túloldalon, mikor végre felvette. - El vagyunk foglalva! 

- Tudjuk! - kiabálta be Jeongin. 

- Baszd meg Hyung, ki vagy hangosítva? - hisztizett Hyunjin. 

- Nyilván, nálunk így szokás. És most gyertek ide az órához, megyünk haza! - szólt rájuk Chan. 

- Még öt perc, "Apuci" - szólt bele Seungmin. 

- Igen Apuci, legyél rendes hozzájuk - vihogott Jeongin. 

- Lehet erotikusabb illatú gyertyát kellett volna vennem Hyunnak ajiba - lamentált Felix hangosan. 

- Ó, dehogy is! - tiltakozott Minho. - Így is egész télen a nyögéseiket hallgatjuk majd! Mintha egy pár nem lett volna elég! 

- Csak féltékeny vagy, hogy neked nincs senki, aki alattad nyögne - szólt be neki Changbin. 

- Nem ez a lényeg! - duzzogott Minho. 

- Na jó, pápá mindenki, menjetek nyugodtan haza, majd mi is érünk amikor érünk! - köszönt el Seungmin a telefonban. 

- De a kocsik nélkül hogy juttok haza? - aggódott tovább Chan. 

- Majd valahogy, nyugi, nem lelünk tragikus fagyhalált az utcán, na pá! - replikázott vissza Hyunjin, majd letette. 

Még beletelt pár percre, mire meggyőzték Chant, hogy hagyja őket, és induljanak haza nélkülük. Ebbe a "meggyőzésbe" mellesleg beletartozott az, hogy Jeongin elvette a telefonját, mielőtt újra hívhatta volna őket, valamint, hogy a többiek majdnem elindultak haza nélküle. 

Amúgy, csak a pontosság kedvéért, Seungmin és Hyunjin este tizenegykor esett haza, a fene tudja honnét. Együtt letusoltak, az őket kikérdező Channak azt az indokot adták erre, hogy kevesebb vizet használnak, ha egyszerre fürdenek. Azután bezárkóztak Seungmin szobájába, és még aznap este felhangzottak a Minho által megjósolt hangok.