Karácsonyi angyalkák 

Kinn az utcán nagy, puha pelyhekben kezdett hullani a hó, mindazoknak az örömére, akik ilyen késői órán még odakint tartózkodtak. Ugyan Seoul csillogó városa már hetek óta karácsonyi díszekben pompázott, az emberek számára az év első hóesésének a látványától érkezett meg igazán az ünnepi hangulata. 

Már annak, aki látta a havat. Az egyik modern ház huszonkettedik emeletén ugyanis hét srác mind a nyolcadikra figyelt, aki összehívta őket a nappaliba. A fiúk közül páran csak percekkel ezelőtt értek haza a munkából, de egyből siettek, hogyne siettek volna, mikor mindenki kedvenc napsugara beszélni szeretett volna velük. 

- Mi az, Felix? - kérdezte aggódó tekintettel Chan, a legidősebb, a szöszi fiút, aki egyik lábáról a másikra állt a tévé előtt, és beharapott ajakkal nézte a többieket. 

- Szóóóvaalll, van egy ötletem... - kezdte Felix, mire Hyunjin hangosan felsóhajtott. 

- Oh hála égnek, már azt hittem valami baj van - mondta megkönnyebbülten, és még a kezét is drámaian a mellkasára tette közben, kiérdemelve egy lenéző pillantást Minhotól, aki mellette ült. 

- Nem, nem, nincs semmi gond! - tiltakozott egyből Felix, elszégyellve magát a gondolattól is, hogy esetleg aggodalmat okozott a csapattársainak. - Csak olvastam egy adventi játékról a neten, és... gondoltam kipróbálhatnánk... 

- Ó tényleg, mi az? - kérdezte mosolyogva Changbin, Felix kedvese, aki bármit hajlandó volt kipróbálni, ha a kisebb kérte. De ettől függetlenül is szerette a játékokat, és alig várta, hogy a párja végre elmondja, mit talált ki. 

- Szóval, "Angyalkázásnak" hívják... És arról szól, hogy december elsején mindenki beteszi a nevét egy cetlin egy kalapba, aztán random húzunk. Aztán akinek a nevét az ember kihúzta, azzal kedvesnek kell lenni egész december alatt, mintha az "őrangyala" lenne (innen is a neve). De nem szabad elmondani, ki-kit húzta, csak szenteste. Na, hogy hangzik? - kérdezte Felix a magyarázata végén, aztán a háta mögött összekulcsolt kézzel várta a választ a többiektől. 

Alap esetben Felix nem lett volna ilyen ideges. Szerette, ismerte a csapattársait, és bízott a bennük, ahogy ők is benne. Mindig szívesen fogadták egymás ötleteit, akármiről volt is szó, de ha nem is tetszett mindenkinek valami, azt is igyekeztek kedvesen mondani. Ám ez most más volt. Ez most a karácsonyról szólt. 

A karácsonyi ünnepek mindig is fontosak voltak Felix számára, egészen gyerekkora óta. Még most is mosolyogva emlékezett vissza a műfenyő fájukra, az anyukája süteményeire, az esti fényekre, az ajándékokra... de ha az ember Ausztráliában nő fel, hát ott a karácsony sose lesz tökéletes. A strandolás és kenguruk egy filmben sincsenek benne. Mikor Koreába érkezett, teljesen el volt ájulva a hótól, amit akkor látott igazán életében először, és olyan izgatott lett, hogy milyen remekek lesznek így az ünnepek az új barátaival, akik az évek során a második családjává nőttek. Talán pont ezért is fájt annyira, hogy Felix álmai sosem teljesültek be. Minden december tele volt munkával, plusz előadások, díjátadók, gyakorlások, stb. "Ilyen az idol élet" nyugtatta magát Felix mindig. "Majd jövőre" ígérte meg magának, de évről évre a karácsony csak úgy kicsúszott a kezéből, egy pillantás, és már el is tűnt, mintha itt se lett volna. 

De majd most. Igen, ebben az évben Felix elhatározta, hogy megvalósítja álmai karácsonyát. Ám ehhez a többiek is kellettek, hogy ők is ugyanolyan lelkesek legyenek. És Felix remélte, hogy ez az adventi játék megadhatja a kellő löketet. 

- Úúú, ilyet játszottunk az osztályomba Malajziában! - csillant fel Jisung szeme, mikor meghallotta az ötletet. - Ezt mindig úgy szerettem! - ujjongott. 

Felix elmosolyodott. Persze, az "ikrére" mindig számíthat. Ahogyan Changbinra, Chanra és Hyunjinra is, ebben biztos volt. 

- Ha Jijinek tetszik, akkor nekem is - jelentette ki Minho határozottan. 

- Mi van, csak nem crusholod? - cukkolta őt Hyunjin. 

- Pofa be! - vágott vissza Minho. 

- Aha... szóval crusholod - vigyorgott Hyunjin, mire Minho megragadta a mögötte lévő párnát a kanapéról. 

- Ha nem kussolsz be, lenyomom a torkodon! - fenyegetőzött. 

- Fiúk! - szólt rájuk Chan, de szavai süket fülekre találtak. 

- Na azt szeretném én látni - öntötte tovább az olajat a tűzre Hyunjin, mire Minho fejbevágta a párnával. 

- Hyungok... - nyüszített Felix, lebiggyesztett szájjal és kiskutya szemekkel. Erre mindketten azonnal abbahagyták, és viselkedni kezdtek. - Szóval, mindenki benne van? 

- Én igen, murisnak tűnik - szólalt meg Jeongin is. 

- Tőlem - vonta meg a vállát Seungmin, mire kapott egy szemforgatást a legkisebbtől. 

- Akkor jó! - virult fel Felix, majd térült-fordult, és felmutatott egy sapkát. - Itt vannak a neveink cetlin - rázta meg a sapkát, aminek a tartalma erre erősen zizegni kezdett. - Én kezdem - belenyúlt a sapiba, majd a markában kihúzott egy cédulát. - És remember, ne mondjátok el senkinek, hogy kit húztatok! - emlékeztette a csapatot, ahogy továbbadta a nemes gyapjú "tálat" Channak, aki hozzá legközelebb ült. 

A sapi kézről kézre járt, mindenki húzott belőle, és adta tovább. Seungmin elég sokat válogatott, mire Changbin már rámordult, hogy haladjon, ez amúgy sem kívánságműsor. Aztán Minhonál akadt el a dolog, aki nem tudta, mit tegyen, ha saját magát kapta. De Jisung kisegítette őt, miszerint ilyenkor húzni kell újat, Hyunjin pedig szemforgatva motyogta, hogy ez egyértelmű, de Minho úgy tett, mintha nem hallotta volna, Felix kedvéért. 

Miután mindenkinek meg volt a cetlije, a csapat szétszéledt, a srácok mentek csinálni a maguk dolgát, ahogy az este szokott volt. Felix pedig igen elégedett volt magával. Tudta, idén minden követ meg fog mozgatni, és ez volt az első. És akkor hátha, hátha sikerül álmai karácsonya. Nem volt biztos, de reménykedett benne...