1999.12.27./1968.07.30.

Nem szeretem a meglepetéseket. Vajon mit akar Theos. Ilyen későn már ágyba szokott parancsolni most meg az utcákat járjuk. Mikor elindultunk csak annyit mondott, hogy meglepetése van. De mi lehet? ((- Éjszaka a sötétben? Az utcán? Ha nem gyerek lennél gyilkosságra tippelnék, de így ötletem sincs. - Fogom meg az állam.))

- Hova megyünk Theos?

- Sehova - ennek nincs értelme. Elmosolyodik. Ennyire látszana, hogy dühös vagyok rá amiért nem mond semmit? ((- Szerintem az arcodra volt írva! - Kuncogom.)) - Rendben van, megmondom mit csinálunk.

- Tényleg? - kétkedve vonom fel a szemöldököm.

- Igen, tényleg. Úgy döntöttem, hogy ma velem tartasz vadászni - vadászni... úgy érti, hogy... ((- Eltaláltam? - Tágulnak ki a szemeim.))

- Ezt eddig miért nem mondtad!? - kész féltem, hogy valami furcsa dolgot fogunk csinálni... várjunk... a vadászatnak nem kellene egy korombelinek furcsának lenni? ((- Minden átlagos korod bélinek az lenne, de te nem vagy átlagos. - Forgatom meg a szemem.)) ... De nem érzem annak...

- Látod, nem akartam, hogy elfuss, mielőtt bármit csinálnék. Meg akartam várni az első áldozatot és utána megkérdezni, hogy maradsz-e. Sajnos nem bírok nemet mondani mikor így nézel, tehát ha akarod haza... ((- Még a végén elhiszem, hogy aggódsz Alexanderért vámpír! - Húzom fel az orrom.)) - miről beszél? Miért akarnék elmenni?

- De én maradni szeretnék - mondom nyugodtan, mire kitágulnak a szemei. ((- Alexander!)) - Izgalmasnak hangzik a vadászat gondolata - már nem figyelek Theosra. Első lépés: a megfelelő áldozat kiválasztása. Ott is van. - Ő jó is lesz - mutatok egy fiatal férfi felé és megindulok az irányába.

- Várj Xandru! ((- Felesleges próbálkozni, meglátta! - Sóhajtok egyet, már előre tudva, hogy mi lesz ennek a vége.)) - hallom fél füllel, de figyelmen kívül hagyom. Második lépés: cserkészd be áldozatod.

- Uram... tudna segíteni!? - ki gondolta, hogy ilyen jól fog jönni a román nyelv megtanulása... szerencsém, hogy gyorsan tanulok... ((- Hát szerintem inkább fel kellett hoznod az elnyomott emlékeidből nem megtanulni, de mindegy.))

- Természetesen. Mit tehetek érted? - távolítsuk el onnan, ahol láthatják.

- A barátom... Bajban van... Kérem! Nem tudom egyedül visszavinni az árvaházba... El... El kell látni... Megsérült... Egyedül nem megy... Kérem! - mintha futottam volna a segítségért. Remélem beválik... De úgy látszik igen. ((- Tuti használtad a kiskutya szemeket, amikről Helga annyit mesélt! - Mosolyodok el gonoszul.))

- Merre van? Menjünk, nem lenne jó sokáig várakoztatni a barátod - mosolyog rám.

- Erre! - fogom meg a karját és elkezdem húzni egy sikátor felé. Hova tűnhetett Theos? Nem látom sehol. Most mindegy. Elérkezett a harmadik lépés, a cselekvés. ((- Gyilkosság! - Vigyorodok el, de el is szörnyülködöm magamon. - Ejnye Alexander még csak kisgyerek vagy! - Rázom meg a fejem.))

- Hol a barátod? - kérdezi mögülem, de mikor megfordulok hátratántorodik.

- Üdvözlöm uram a végének kezdetén. Remélem élvezni fogja a műsort - olyan ismerős ez a mondat, mintha máskor is használtam volna már. De ezen ráérek később gondolkodni. Most... /Családi titok lezárás/ ((- Ne már! Megint? Nem igaz! Nem igaz! Miért mindig a legjobb résznél! Ez nem igazság! - Kiabálom.)) ... Mindjárt meghal. Hogy kéne befejeznem?

- Megleptél Xandru - hátrafordulok és Theos jelenik meg mögöttem. - Nem gondoltam, hogy képes lennél valami ilyesmire ((- Másra is képes, mint megölni valakit.)) - mutat a majdnem halott férfira. - Honnan jött az ötlet, hogy ezt tedd vele?

- Ez csak az 580-as volt. ((- A... - Nyelek egyet. - Az 580-as? - Pislogok a lapra. - Egy tizenegy éves testében? - Nyitom ki a számat, hogy mondjak még valamit, de nem jön ki rajta semmi. - Gratulálok. - Mondom végül.)) Már rég használtam, így pont megfelelőnek találtam - mondom mosolyogva... Várjunk... Emlékeztem valamire!

- Hmm... Ha tudom, hogy egy vadászat emlékeket idéz elő benned, előbb elhozlak. Nem hittem volna, hogy egy alig tizenegy éves kölök már egyáltalán látott valakit meghalni, nemhogy meg is ölt - gondolkodik hangosan, majd ismét áldozatomra néz. - Nagy baj lenne, ha én fejezném be? - csak biccentek. Érdekes nézni egy vámpírt evés közben... ((- Te vagy az egyetlen a földön, aki ezt érdekesnek találná!)) Egy újabb emlék! Láttam már vámpírt táplálkozni!... Csak nem tudom milyen vámpírt. - Ideje haza menni Xandru. Aludnod kell - ezzel felkap és elindulunk haza. Álmos vagyok.

"Add át Xandrunak, ha személyesen találkozol vele! Olyan mint egy mini vámpír. T. S." ((- Seggfej olyan vagy, mint egy mini vámpír! - Mondom a levegőbe, pedig tisztában vagyok vele, hogy a fiú a kúria közelében sincs.))

1999.12.27./1968.09.24.

Már csak pár perc és itt vannak! Olyan izgatott vagyok. Theos barátaival találkozni. Eddig csak szövetségeseivel találkoztam, de egyik se volt a barátja... Még Fenrir se, pedig az első találkozásunk óta gyakran jön át, hogy játsszon velem és Theos-szal és beszélgessen... ((- Nagyra nőtt kölyök farkas?)) De találkozhatok végre a barátaival!

- Megjöttek - mondja Theos és már hallatszik is a kopogás. - Nyitva van - ezzel kinyílik az ajtó és egy férfi és egy nő lép be. A férfi magas és fekete haja van, valamint kék szeme. A nő kicsit alacsonyabb, de a haja szinte megegyező árnyalatú fekete, a szeme sárga színű. Hasonlít az enyémhez.

- Üdv Theos! Rég találkoztunk - mondja a férfi.

- Jó újra látni! - mondja a nő. ((- Vajon kik lehetnek ezek és miért jegyezte fel a napló ezt az esetet?))

- Titeket is jó látni. Utoljára egy éve voltatok itt. Gyakrabban kellene jönnötök - de én még mindig nem tudom kik Theos barátai.

- Tudod, hogy vannak feladataim, amik nem engedik meg, hogy akármikor eljöjjek. A családi felelősség az első - megvakarja a fejét.

- Mindig ezt hajtogatod Aldrich ((- Állj, állj, állj! Aldrich? Nem így hívták anyáék korában a családfőt? Nem azt mondta anya, Alexandernek, hogy ő lehetett az apja?)) - nevet Theos.

- Theos, azt hiszem megfeledkeztél valakiről - szakítja félbe a férfiak beszélgetését a nő rám nézve. - Ki ez az édes gyerek? Ha jól emlékszem tavaly még nem volt itt.

- Igaz is. Majdnem teljesen kiment a fejemből a bemutatás - mondja bűnbánóan. Ez kicsit tényleg sértő. - Ez a kis kölök Alexandru. Tavaly karácsonykor találtam az utcán és bizonyos körülmények miatt mellettem maradt - csak mert nálam volt annak az Alexandernek a naplója és a kígyója. ((- Örülj, hogy nem tudja ki vagy! Megölne!)) A barátai felé fordul és rájuk mutat. - Ez a szép házaspár pedig Aldrich és Aster Hyde, angol varázslók. ((- A szülei! - Tágulnak ki a szemeim.)) Aldrich-kal még fiatal korában találkoztam, azóta évente legalább egyszer találkozunk - mosolyog. Nem valami hasonló volt a neve a napló gazdájának is? Furcsa. Talán van valami kö...

- Akkor is Alexander lesz! - kiáltja el magát Aster. Miről maradtam le? - Látod milyen édes ő is, ha lesz egy fiunk, csak Alexander lehet!

- Furcsán is nézne ki, ha a lányunk neveznénk így - nevet fel Aldrich. ((- Apádra ütöttél, seggfej!))

- Te... - morog rá a feleség férjére, de az csak nevet. Furcsa pár.

- Miért csinálod ezt vele Aldrich? - kérdezi Theos. Nem mintha őt nem nevettetné a helyzet.

- Mert viccesen reagál - neveti, de Aster megüti a fejét és ő a földre esik. ((- Tényleg tiszta apád vagy!))

- Te meg így alattam nézel ki viccesen ((- Ezt komolyan kipróbálom egyszer! - Nevetem el magam.)) - nevet most már ő is. Tényleg nem mindennapi pár. Értem miért kedveli őket Theos.

- Ha nem tudnám, hogy házasok vagytok, akkor is rájönnék ((- Vagy mégse próbálom ki. - Nézek el aggódva oldalra.)) - mondja az egyetlen vámpír a szobában. Mégis valami érdekelne ezzel a szóváltással kapcsolatban...

- Azt tervezik, hogy gyerekük lesz? - Rosszat mondtam? Mindenki hirtelen fagyosan néz rám. Aster letérdel elém.

- Tudod, nagyon örülnénk egy kisgyereknek, de vannak bizonyos problémák...

- Problémák? - mi probléma lehet? Teljesen egészséges viszonylag fiatal varázslók, nem kellene bajnak lennie. Aldrich folytatja.

- Sajnos nem lehet gyerekünk Alexandru - még mindig értetlenül nézek rájuk. - Tudod, ha Aster terhes lenne belehalna... ((- Esélye se volt látni felnőni a fiát? - Kapok a szám elé, milyen borzalmas lehet már a gondolat is.)) - fáj... miért fáj? - Ő és a gyermekünk is ((- De miért? Biztos lehetett volna tenni valamit! - Nyelek egy nagyot.)) - meghalnának?... Nem... Kell lennie megoldásnak arra, hogy túléljék, hisz varázslók...

- Örökbe fogadhatnánk egy kicsit, de nagyon kevés varázslattal rendelkező árva van, és ha találnánk is az mégsem ugyanaz - mondja Aster szomorúan. - Ráadásul, még veszélyben is lenne a családjaink miatt. Ha felfedeznék létezését megölnék, mert a tisztavérűek között nem lehet egy senki gyermeke... ((- Hülye vérproblémák! - Morgom igyekezve visszatartani a könnyeim.))

- Ezért nem tudhatnak arról se, hogy van valakim. A legtöbben nem tudnák elviselni, hogy nem lehet örökösöm, pedig mint családfő ezt is szem előtt kellene tartanom. Követelnék, hogy házasodjak újra... - teljes csönd lett. Emlékeznem kéne valamire... De mire? Mire kéne emlékeznem?... Miért fáj, amit mondanak. ((- Ostoba családi hagyományok! - Sírom el magam.))

- Mi lesz, ha véletlen mégis terhes lesz?... Mit fog tenni, Uram? - csak ő maradna életben... Biztos fájdalmas ez a gondolat. Belenyugvón néz rám.

- Ha mégis... Nem tudnék élni a tudattal, ha mind a gyermekem, mind a feleségem meghal...

- Aldrich... - kezdi Aster, de férje nem hagyja befejezni.

- Nem Aster, ezt már megbeszéltük. Ha véletlen ez történne, feláldozom minden energiám, hogy legalább a gyermekünk életben maradjon - de akkor ő... ((- Feladta az életét érted! - Sírom és akárhogy igyekszem, a könnyeim a naplóra potyognak.))

- De hát, ha mindent feláldoz azért, akkor...

- Igen, én is meghalok, de legalább a gyermekem élni fog - mondja teljes komolysággal. Most a családfő ül előttem... Megértem, amit mond, de... Nem lehet... Nem veszthetem el őket... Épphogy csak megvagytok... Nem...

- Anya... Apa... Ne... - ne menjetek. Minden sötét lett... ((- Alexander... - Suttogom magam elé, még mindig sírva.))

...

- Végre felkeltél? - ez Theos.

- Igen. Mi történt? - nem emlékszem. Itt volt Aster és Aldrich, aztán a gyerekvállalásról beszéltek és utána... semmi. Mit mondott utoljára Aldrich? Nem emlékszem.

- Aldrich-ékkal beszélgettünk és elájultál. Valamit mondtál még előtte, de olyan halkan, hogy a vámpír érzékeimmel se bírtam rájönni mit - mi történhetett?

- Hol vannak?

- Felhoztalak a szobádba miután kidőltél és egész este aludtál. Éjfél körül mentek el - elmentek. Nem is beszélhettem velük. Miért kellett elájulnom? Mi történhetett? ((- Csak ennyit? Komolyan csak ennyit adtál neki? Miért Kirké, miért? - Kérdezem az égre emelve a tekintetem.))

1999.12.27./1968.12.01.

Már percek óta figyel az a férfi a kávézó sarkában. Mit akarhat tőlem? Maradj nyugodt... Maradj nyugodt... Idejön!... Semmi baj itt van velem a gyűrű kígyó... vagyis Infinito és a napló... Bár azt nem tudom, miért nyugtat meg, ha magamnál tartom... ((- Már megint kukkolnak? - Kérdezem megtörölve az arcomat a könnyektől.))

- Szabad ez a hely, Alexander? - kérdezi. Alexander? De hát Alexandru vagyok, és nem sokan ismerik a nevem.

- Szerintem összetéveszt valakivel - csak felhúzza a szemöldökét és leül mellém. ((- Valaki, aki ismeri?))

- Kicsit tényleg máshogy nézek ki, mint mikor utoljára láttál, de hogy teljesen letagadsz... - minél előbb el kell tűnnöm innen, Theos csak egy órára engedett elmenni. - Én vagyok az, Tom Riddle - Tom... Riddle... ((- TOM?! - Tágulnak ki a szemeim.))

- Nem, én biztos nem ismerlek - nem ismerhetem... Nekem csak Theos van... Nem lehetek az, akit keres... Nem... Nem...

- Ne tagadd, te vagy az, te vagy Alexander Hyde. Vagy hívjalak Senkinek? Mit keresel amúgy Romániában? Te is felfedező úton vagy? - én... én... Ismerem őt... Ő... ((- Akció van a levegőben!))

- Tom... - hova a fenébe kerültem már megint!? Nem gondoltam, hogy visszakerülök a múltba amiatt a sok obskurus miatt... és hogy pont Tom előtt jelenjek meg... - Itt se voltam! Megértetted!? Le akarsz buktatni, hogy csak úgy leállsz beszélgetni egy gyerekkel! - morgok rá és elszégyelli magát. ((- Na, ez már a seggfej, akit ismerek.))

- Nem ez volt a célom. Csak azt hittem pár évig még nem látlak újra. Többet nem fordul elő.

- Remélem is... Mindegy, ideje mennem - nem akarok túl sokáig a múltban időzni. Minél előbb le kell bonyolítanunk mindent az oroszoknál. Felállok és nem figyelek a ledermedt Tom-ra. Kimegyek a kávézóból és egy sikátorba húzódok. Grischa-hoz kell mennem kísérletezni... Grischa... Grischa...

- Obskurusok... Minek ennyi? - szóval sikerült. Ez Puppe Princeps. Akkor rendezzük le ezt az ügyletet gyorsan, mert még mindig furcsán érzem magam ilyen sok obskurus között.

/Vég/

((- Mi történt? - A hirtelen női hangra felkapom a fejem, hogy Morganaval találjam magam szembe. - Miért sírtál Lilykém? - Kérdezi oldalra döntött fejjel. Én csak becsapom a naplót és odasietek hozzá.

- Ne engedj el egy darabig Morgana néni. - Szipogom a ruhájába, ő meg a fejemre teszi a kezét.

- Sírj csak nyugodtan, én itt vagyok. - Suttogja, ahogy simogatni kezdi a fejem, amíg én kisírom magamból a szomorúságot.))