- Ennek semmi értelme vámpírmágus - ha nem mondta el harmincszor, akkor egyszer sem. Kezdem megunni. Legalább este hagyott aludni, de ez egy másik kérdést is eredményez. ((A szememet dörgölve olvasom a szavakat és igyekszem beosztani azt a kis kajámat, amim van. Ki tudja meddig leszünk itt és mint leteszteltem a Mardekár kúria le van zárva, se ki, se be.))

- Túl tehetnéd végre magad ezen. Ígyis-úgyis meg fog halni akár segítek, akár nem, és ha engem kérdezel inkább mulatok egy kicsit, ha már itt vagyok - végre megállt és rám figyel. Akkor a következő rész. - Különben is, miért hívsz állandóan vámpírmágusnak? Nem vagyok vámpír és tudom, hogy te is tudod. Azt sem hiszem, hogy az első találkozásunk módja lenne a tényleges indok. Szóval miért? ((- Na ezekre én is kíváncsi lennék.)) - kitágulnak a szemei, majd elmosolyodik.

- Talán elmondom, ha visszajutunk - sejthettem volna. ((- Tipikus.))

- Akkor mindegy. Ideje indulnunk, már várnak ránk - fordulok el és a kilincsért nyúlok, de egy hang megállít.

- Van még egy kis időnk. Hallottam, hogy delet beszéltetek meg tegnap este, és lenne egy kérdésem - fene a vámpír hallásba.

- És honnan veszed, hogy válaszolni is fogok? Te se adtál választ a kérdésemre.

- Mert kínos számomra - suttog, így csak alig hallom. - Egészen eddig azt hittem, hogy csak egy furcsa vámpír vagy - most, hogy belegondolok van valami a feltételezésben... ((- Ahány időben jelen vagy, tényleg logikus.))

- Rendben. Mit szeretnél tudni? - ülök le az ágyra.

- Mi lett Xandruval? - Xandru... az meg ki a fene? ((- Ömmm... Te.))

- Elnézést? Kivel? - kérdezek vissza.

- Á, a fene ebbe az időutazásos marhaságba, te még lehet nem is találkoztál vele! - morog és elkezd körbe körbe járni. Hirtelen áll meg és a szemembe néz. - Xandru egy kis fiú, Erdélyben találtam úgy ötven éve.

- És miért kéne róla tudnom bármit is? - ötven éve... Erdélyben... De gyönyörű a vér... Vadászat... Mik ezek az emlékek?... ((- Aj, aj, seggfej, ne most kezdj el valami ki tudja mi a fenét, mikor a múltban ragadtunk!))

- Ha jól gondolom nagy érdeklődést fogsz iránta tanúsítani.

- Miért?- vonom fel a szemöldököm.

- Nála volt a naplód és a kis Infinito is... Nagyon hasonlított rád, azt hittem valami rokonod, de nem emlékezett semmire, így inkább magam mellett tartottam hátha megjelensz - hasonló... vagy pont ugyanolyan... én... mintha valami történt volna, ami kicsúszik a kezeim közül... emlékek... Anya... Apa... Theos...

((- Kértem, hogy ne! - Nyögök fel és dőlök ki az ágyon. - Tipikus, pont most kellett ez is. Vajon meddig lesz most kiütve? - Kérdezem a szememet letakarva.))

Fáj a fejem. Már emlékszem. Emlékszem mindenre. De miért tűnt el ilyen sokáig?

- Hát felébredtél? - szólal meg felettem egy hang. Theos... Nem Sacrus.

- Mi történt?

- Elájultál. Sajnálom, ha felzaklattalak, nem tudom mit mondtam ami ezt okozta - néz rám értetlenül. Miért aggódik most ennyire. Tegnap a halálom akarta... Bár nélkülem nem jut vissza... ((- Nélküled egyikünk se jut haza, úgyhogy fel ne dobd a pacskert!))

- Emlékszem.

- Emlékszel, mire?

- Alexandru.

- Akkor ismered? - kérdi lelkesen.

- Igen.

- És mi lett vele? ((- Ott áll az orrod előtt és miatta vagyunk itt.))

- Pont itt van... Várjunk miért is vagyok én a karodban!? ((- Hogy a fenébe kerültél te egy vámpír karjaiba?)) - próbálom meg eltolni, kevés sikerrel.

- Fogalmam sem volt mit csináljak egy ájult varázslóval, ezért... Mit mondtál az előbb? - néz le rám kitágult szemekkel.

- Azt, hogy itt vagyok Theos, most elengednél!? - erre szétnyílnak körülöttem a karjai én pedig arrább húzódok. ((- Mibe fogadunk, hogy kínos beszélgetés jön? - Forgatom meg a szemem.))

- Te... Nem lehetsz ő... Csak épphogy tizenegynek nézett ki... ((- Időugró bigyó.))

- Az időutazás szépségei. Mindig olyan leszek mikor új időbe utazok, mint mikor először utaztam. Legtöbbször pár pillanat alatt felveszem a felnőtt formámat, de... mindent elfelejtettem - vallom be elfordulva. - Mikor visszajöttek az eredeti emlékeim, akkor meg arra az időre nem emlékeztem, amit veled töltöttem... Mostanáig - ölelem körbe magam, de a következő pillanatban karok vesznek ismét körbe. Még mindig fáj a fejem. ((- Engedd már el rohadt vámpír!))

- Semmi baj Xandru, minden rendben van. ((- Most meg aggódsz érte, mi?)) Biztos nehéz lehet most ennyi emlékkel. Pihenj egy kicsit, még van pár óránk, mire indulni kell - ez a hang... Ez... Ő volt... Ő volt ott a csatamezőn... De... Miért vagyok ennyire álmos? Nem érzékelek semmilyen varázslatot. - Aludj Alexander. Jót fog tenni - de akkor mégis mitől...

((- Seggfej, nehogy el merj... - És nem jelenik meg több betű a lapon. - Aludni! - Fintorgok, majd a naplót fogva felállok és elmegyek a könyvtárba hátha találok valami olvasni valót, amíg a seggfej méltóztatik felkelni.))

- Mi a fene volt ez!? - kérdezem felülve az ágyban. Sacrus az ágy végében ül. - Mit csináltál velem?

- Lenyugtattalak, hogy elaludj. Nevezheted akár hipnózisnak is, ha jobban tetszik - mosolyog rám. - Most már tényleg mennünk kell. Nem lenne jó késni. Nem igaz?

((- Ennyit írtál bele? Komolyan? - Morgom két óra múlva, majd megforgatom a szemem és visszatérek a másik könyvemhez, a naplót az ölemben tartva.))

- Jeanne d'Arc, bűnösnek találtatott boszorkányság vétkében! A büntetése máglya általi halál! - ordítom a tömeget túl harsogva, majd kezemmel jelet adok, hogy kezdhetik. A tűz égni kezdett. Papok feszületet tartanak elé, még egy paraszt is. Mit is mondtak az iskolában... Jeanne d'Arc, a szent szűz. Egy szent. Szinte ragyog még így a lángok között is... Csak egy percre. Megfagyasztok itt mindent és mindenkit. Csak ő és én tudunk mozogni.

- Már vége lenne? - kérdi értetlenül.

- Nem, de tűrhetőbbé tehetem ha válaszolsz nekem valamire - állok elé. ((- Te komolyan üzletelsz, a haldokló Orleansi szűzzel?))

- Akkor te tetted ezt. Valami pokolról származó bájt használsz! - vicsorog felém.

- Mondhatod így is, bár nem kötöttem paktumot semmiféle ördöggel - nem válaszol, de nem is kell. Mást szeretnék tőle. - Milyen? Milyen mikor beszél veled? ((- Te komolyan arra vagy kíváncsi milyen Isten hangja? - Kérdezem, majd elgondolkodom. - Mondjuk tényleg érdekes kérdés.))

- Félelmetes és felemelő érzés. Mintha tényleg élnék. Semmihez nem hasonlítható - mosolyog. Legalább boldog, így utoljára.

- És miért hallgattál rá?

- Mi mást tehettem volna? Ez volt a kötelességem, amivel megbízott - érzem, ahogy kezd eltűnni a varázslatom. - S cserébe vigyáz rám - a tűz újból éget, már nem sok van hátra neki - Jézus! Jézus! - ezzel vége. Egy kezet érzek a vállamon. ((Egy percig csak fintorgok a lapra. - Nem értem én ezt a túláradó hitet. - Rázom meg a fejem.))

- Mi történt Alexander? Elsápadtál - hallom Sacrus... Theos... Sacrus hangját.

- El kell mennem innen - fordítok hátat az égő testnek. Miért kellett ilyen rendületlenül hinnie? Miért? Miért is beszéltem vele? Csak élvezném, nem tudnám, amit a szemében láttam, amit a lelke mutatott nekem. ((- Seggfej kapd össze magad! - Aggódom, és nyelek egy nagyot.)) - El kell mennem valahova messzire - a tömeg kezd eloszlani most, hogy másodszorra kezdik el égetni. Nem lesz semmi maradványa.

- Akkor menjünk, még ki kell találnunk, hogy jussunk vissza a jövőbe - szinte meg is feledkeztem Sacrusról. Bólintok felé és már indulnék...

- Megkapta a magáét az a kis ribanc! ((- Ezt kár volt!)) - hallok meg egy nevető hangot. Fejem a forrás felé fordítom. Hogy meri!? Hisz teljesen... A lelke mélyéig tiszta volt! Vicsorgok a férfira, aki kissé megugrik.

- Alexander, gyerünk nincs idő erre a... - keresi a szavakat Theos.

- Játékra - indulok meg az ember felé. Egy gyönyörű játék! De miért hátrál? Így nem vicces. A játék úgy jó, ha mindenki benne van! ((- A te játékaid nem jók szinte senkinek!)) És ő kezdte, akkor miért megy el. Egy erős kéz ragadja meg a karom, fél pillanatig nem kapok levegőt. Hol vagyok?

- Nem hiszem, hogy megfelelő lett volna a város kellős közepén elkezdened egy játékot vámpírmágus - mosolyog rám Theos. Szóval akkor nem játszunk?... Ó, de itt van a férfi is. Akkor mégiscsak... ((- Komoly játszotok, amikor én be vagyok zárva a Mardekár kúriába?))

- Akkor játszunk egy kicsit? - kérdem mosolyogva.

- Igen, játszunk! - akkor jobb ha neki is kezd... - De az én szabályaim szerint - szabályok.? Azok minek? A játék, csak játék. ((- A fene! A seggfej megint őrült lett.)) - Igen, de izgalmasabb, ha úgy csinálod, ahogy mondom - hallja a gondolataim? Ez is a játék része lenne? - Leengedted az akadályaid, így elkerülhetetlen, hogy halljalak. Most figyelj nagyon és utánozz engem. Csinálj mindent úgy ahogy én! - á, másolós játék! ((- Ezek komoly játszanak!))

- Ez könnyű! Csináljuk! - nevetek. A sötétséget használja. Ez nem nehéz, nekem is megy. Irányítsd a férfira. Tényleg nagyon vicces hangokat ad ki. Jó játék!

- Most lesz nagyon nehéz, remélem felkészültél - mosolyog rám. Megindul a férfi felé fogát belemélyeszti és beleáramoltatja a sötétséget, mire az áldozat felsikolt. Na, próbáljuk meg! Ezek egyszerű feladatok! Mikor lesz végre nehezebb. Talán találnom kellene egy másik játékot? Ez az ember pár pillanat múlva meghal és még alig játszottunk. ((- Ne most irtsátok ki fél Franciaországot, ha lehet kérnem.))

- Figyelj Alexander! - szól rám. Mit csinál? A sötétség... Szinte sugárzik körülötte... Hogy kéne ezt elérnem... Mindegy, egyszer megéri megpróbálni, ez csak játék, mint minden. Tudom irányítani, csak el kell képzelnem. A sötétség a felszínre kerül... - Itt a vége vámpírmágus - ez... Fáj... - Ideje meghalnod. ((- Ne, ne, ne, ne! - Pánikolok be, ahogy rászorítok a naplóra úgy hogy az ujjaim kifehérednek.))

- Nem... Nem... - hogy történt ez? Miért fáj? Mi történik? Tényleg ennyi lenne?... Csak sötétséget látok... Én... Én félek... Annyira fáj... Azt hittem felkészültem, de... Nem akarok meghalni... Én... csak... Haza akarok menni...

((Hatalmasat nyelek és lehunyom a szemeimet. - A rohadt életbe! Hogy Kirké fojtaná a jósfüstbe, hogy... - Kezdek el könnyezni. - Itt ragadtam a múltban. - Harapok az ajkamba, mikor is furcsa illatokat érzek meg. - Puding? - Pislogok körbe és észreveszem, hogy a szoba, ahol eddig voltam most olyan, mint a saját időmben. - Visszatértünk? - Lepődök meg és nyitom ki a naplót.))

Vajon még mennyi időm van? Valószínűleg most, hogy vissza sikerült jönni meg fog kínozni... Tényleg... Tegnap megemlítettem neki, hogy nagy érzelmi hatás kell... Szinte vicces... Princeps... Biztos szomorú lesz... Emrys... Mester, ez a vége. Vigyázz mindenkire! ((- Ne merj meghalni Seggfej! - Sírom el magam.))

- Most, hogy nem kell amiatt aggódnom visszatérünk-e, és eszméletednél is vagy, végre nyíltan meg tudlak öl...

((Becsapom a naplót és felpattanok. - Csinálnom kell valamit! Nem hagyhatom! Csinálni kell valamit! De mit? Mit? Kirkére mit?))

---------------------------------------------------------
A tervezett utolsó rész újévkor jön. 😉
Előre is boldog karácsonyt mindenkinek!😁