2002.04.02.

Kezd eluralkodni az elkeseredés. Mostanra a világ minden pontján megtámadják Vlad embereit. Egyre több időt töltök házon kívül ez ügyben. A Weasley fiú lett az alkapitányom. Talán egy kis pozitívum, hogy ő látta már az ellenség vezetőjét és ismerősnek találta valahonnan, csak nem tudta honnan. ((- Legalább valamit tudott.))

Puppe továbbra is rám bízza a gyermekeit... Ez elkerülhetetlenül vonja maga után, hogy muszáj volt néha elvinnem őket Vladhoz. Szerencsére élvezték, de az ikrek sajnos tanulnak beszélni és megemlítették hol voltunk, így Princeps minden áron meg akarta látogatni a vámpírokat. ((- Oh, igen erre emlékszem.)) Nehéz feladat volt elrejteni a háború nyomait mire oda ért... ((- Határozottan fogalmam sem volt róla, hogy baj van.)) és másnapra már újra szinte teljesen olyan lett, mint volt, az éjszakai rajtaütés hatására.

Ma... ma igazából csak egy valamit akartam leírni, de nehéz rávennem magam, hogy ténylegesen elkezdjem. Lehet jobb, ha nem fűzök megjegyzést és csak leírom... Ma találkoztam a kis Holddal. Szokásos boldog arcával nézett rám. Szemei a semmibe meredtek és azt mondta:

- Még négy és fél hónap.

- Mi négy és fél hónap? - kérdeztem vissza. ((- Számból vetted ki a szót.))

- Míg elnyel téged az éj - mosolygott szüntelen. Egy kicsit elgondolkodott mielőtt folytatta. - Ha meg bírnád oldani, elmondanád utána?

- Mit? - nem értettem most meg mit akar mondani. Mintha magamat akartam volna becsapni, ezért nem figyeltem rendesen a szavai jelentésére.

- Hogy milyen a halál. ((- Mi?! - Bámulok a lapra és tátogok, mint hal a vízben.))

2002.08.10.

Most már hivatalos. Elvesztettem a naplómat. Fogalmam sincs, hogy merre lehet. ((- Öm... Nem nekem hagytad kinn?)) A varázslatokat távolról nem bírom felhelyezni, így nem tudom titkosítani az utolsó három év feljegyzéseit. Nem tartottam fontosnak eddig.

Bárki, aki véletlen megtalálná a naplót és olvassa ezt a bejegyzést, kérem juttassa vissza hozzám. ((- De kinn hagyta nekem. - Mondom a fejemet vakarva.))

Ha véletlenül nálad lenne Emrys kérlek újítsd meg a varázslatokat. Ez után nem tervezek, addig írni, amíg újra nincs nálam, nem kockáztathatom, hogy véletlen valamit elszóljak, amit nem kellene.

A napló visszaszolgáltatójának előre is köszönöm:

Lord Alexander Hyde Mardekár

((Jé, ez elkezdett írni!))

2002.08.27.

Nem akartam, de most muszáj írnom. A Weasley kölyök az előbb futott be az irodámba a hírrel, hogy itt van és felénk tart az ellenség vezetője. Őt már elküldtem, hogy szóljon Vladnak... Egy embernek elég szembesülni ezzel a lénnyel. Csak tudnám miért érzem, miért érzem, hogy közelebb van. ((- Nem miért, hogy? Hogy a fenébe érzed?))

/Második nézet/

Az ajtó előtt van. Tudom... de miért tudom... Az ajtó kivágódik... Semmi sincs ott, ami azt jelenti... vámpír. Egy kéz van a vállamon.

- Helló vámpírmágus - a világ forogni kezd. ((- Basszus! Időutazás! - Hunyom le a szemem. - Brr. Kirázott a hideg. - Jegyzem meg.)) Miért most?... Legalább ép vagyok, de sajnos ő is. Sacrus.

- Sacrus - biccentek felé miközben akadályokat rakok közénk. Nem lenne jó, ha gondatlanság miatt halnék meg. ((- Vigyázz azzal a vámpírral.))

- Mégis mi a fene volt ez vámpírmágus!? - vicsorog rám. - Bármi is... most meg foglak ölni - még jó, hogy előre gondolkodtam, már nem lenne fejem, ha nem teszem. De most itt a kérdés... Mit tegyek, hogy lenyugtassak egy mérges vámpírt? ((- Nem tudom, de mondd, hogy te tudsz valamit!)) A vérem nem ajánlom fel neki, tehát marad...

- Nagy hiba lenne a részedről, ha megölnél - a meggyőzés. ((- Én nem tudom, hogy ez mennyire lesz nyerő technika.))

- Nem látok semmi negatívat benne - hátrébb áll egy kicsit. Ilyen könnyen feladja?... Nem, ennek csapdának kell lennie. Figyelnem kell mit teszek most.

- Itt egy negatívum számodra. Bárhol is vagyunk, nem tudsz nélkülem visszajutni - mutatok szét magunk körül. Talán a Francia Királyság...? De amíg nem kérdezek körbe nem tudhatom teljesen biztosra. Egy kicsit kábultnak tűnik, de elvileg már halott, tehát... ((- Vagy csak nem bírja az időutazást.))

- Hogy a fenébe kerültünk ide!? És mégis hol vagyunk? - ez... ez lehetetlen. Hogy jött át az akadályokon... A vámpírok közt csak Vladról tudok... de ő tette Vladot azzá ami... tehát tud varázsolni. A szorítása egyre erősebb a nyakamon. ((- Engeded el de azonnal! - Morgom a könyvre, mintha az bármiben is segítene.))

- Üdvözöllek a múltban - nyögöm ki mire enyhül egy kicsit a szorítás. - Valószínűleg a Francia Királyságban vagyunk... a kérdésedre válaszolva. Szerencsénkre épphogy pirkad, így senki se láthatta véletlen..., hogy mi történt az előbb - elengedett.

- Az időutazás nem létezik. ((- Én is ezt hittem. - Nézek el oldalra egy fintor társaságában.))

- Ha nem hiszel nekem csak kérdezz meg valakit, hogy mennyit írunk... De a közemberek nem biztos, hogy tudnak válaszolni neked.

- Rendben, ellenőrzöm ezt az őrült elméletedet. Csak azért mert tudom, hogy nem az elmémmel játszol, azt érezném - a következő pillanatban már nincs sehol. Lehet el kellene  mennem, de nem kockáztathatom meg, hogy kettő legyen belőle ebben a korban. Katasztrófa lenne, ha találkoznak. A város kezd éledezni. Jobb ha megtudom hol vagyok.

((- Ömm, miért nincs itt más? - Kérdezem, ahogy tovább lapozom. - Ez most van? - Lepődöm meg. - Szóval, amíg a seggfej nem dönt úgy, hogy ír nem fogok semmit se látni. - Állapítom meg. - Akkor ebédelek. - Sóhajtok és leteszem a naplót, majd felállok, hogy kimenjek a konyhába, de a szoba ajtaja zárva van. Összehúzom a szemöldököm. - Én nyitva hagytam. - Mondom, de végül csak vállat vonok és egy varázslattal kinyitom a zárat, majd elindulok a konyha felé, de a folyosón földbe gyökerezik a lábam. - Valami nincs rendben. - Mondom komolyan. - Nem kellene ennyire dohosnak lennie. - Nyúlok oda az egyik szoborhoz. - És porosnak sem. - Pislogok. - Kivéve, ha... - Kitágulnak a szemeim és szinte rohanva megyek be a konyhába, ami teljesen üres és a hopphálózatra kötött kandalló is hideg. - Időt utaztam? De hogyan? - Hápogom, majd visszamegyek a konyhába, onnan meg a pincébe és szerzek valami ehetőt, amivel visszamegyek a szobába. - Remélem a seggfej vissza tud vinni. - Motyogom, ahogy leülök a naplóhoz, amiben újabb szavak jelennek meg.))

Rouen-ben vagyok. 1431-et írnak itt. Valószínűleg a naplóm is vissza került ide. ((- Vettem észre!)) Megkereshetném, ott kell lennie ahol az eltulajdonító hagyta, de jelen pillanatban nem tudom ezt a helyet... Bár egyszerűen idehívhatnám anélkül, hogy tudom a pontos helyzetét! ((- Könyörgöm ne! Akkor itt ragadok! - Szorítok rá a naplóra, mielőtt eltűnne.)) Mindegy, van sok más egyéb problémám. ((- Hála az égnek. - Fújok egy nagyot.)) Meg kellene találnom Sacrust is. Hová mehetett? Nem hiszem, hogy felkutatná saját magát... remélem nem kutatja fel saját magát... ((- Abból gáz lenne. - Fintorgok.))

- Igazat mondtál - jelenik meg mellettem az emlegetett. Miért nem veszi észre senki, azt nem tudom. - Tényleg a múltban vagyunk, de... ez lehetetlen - a szemembe bámul. ((- Üdv Alexander világában.))

- Üdv a világomban! A lehetetlen általában megtalál engem - hajlok meg színpadiasan. ((- Na mit mondtam?))

- Hogy fogunk visszajutni?

- Fogalmam sincs - leginkább azért, mert téged nem akarlak visszavinni, és ez nehezíti a helyzetet.

- Hogy érted, hogy fogalmad sincs. Úgy hangzott, mintha te már sokszor csináltad volna ezt vámpírmágus.

- Csináltam is, csak nem akarlak magammal vinni, így nehezebb. Amíg nem jövünk rá mit tegyünk jobb lesz kicsit beépülni. ((- Szóval... - Gondolkodom el. - Itt ragadtunk, amíg meg nem kedveled a pasast?))

- Miért lett fehér a hajad!? - talán mert glamourt használtam? ((- Hogy elrejtse magát?))

- Ebben a korban ez az "álcám". A kapcsolataim így ismernek. Na gyerünk! Nem foglak magadra hagyni itt a múltban, tehát téged is viszlek - hadarom le és karon ragadom. Utálom a random időugrást, miért kellett pont most történnie? ((- Miért kellett engem is belerántanod?))

- Várjunk! Hová megyünk?

- Megyünk megégetni Jeanne d'Arc-ot! ((- Hogy mit?))

- Miért akarod elégetni azt a nőt vámpírmágus?

- Alexander, nem lenne jó feltűnést kelteni ezzel a becenévvel... Hogy miért... - hatalmas mosoly kerül az ajkamra - Mert boszorkány. ((- Barom! - Mondom és várom, hogy megjelenjen valami újabb betű a naplóban, de semmi sem jelenik meg, még egy óra múlva se. - A fenébe. - Morgom, ahogy felállok és zsebre vágom a naplót. - Te velem maradsz, nehogy véletlen időt ugorjanak. - Motyogom. - Most mit csináljak? - Kérdezem a nyakam vakarva. - A legjobb lesz, ha keresek még enni és rendbe rakok egy szobát alváshoz. - Sóhajtom egyet, ahogy neki is kezdek a munkának.))