Ezután lefeküdtünk aludni és én csak reménykedni tudtam, hogy Evan jól van. Nagyon megkedveltem őt, hiszen nagyon jó fej és csodás humorérzékkel rendelkezett. Valószínűleg sokak elítélnék emiatt, de ez hülyeség. Én pedig minden vagyok, csak hülye nem. 

Sok gondolkodás után végül elhúztam a baldachint és megpróbálkoztam az alvással. Elég gyorsan sikerült is álomba szenderülnöm, de fél óra múlva fel is keltem, rosszat álmodtam. Majd megint. 

Idegességemben inkább kiültem az ablakba, ahonnan a csillagos eget bámultam és elgondolkoztam a rémálmokon. Az óra éjfélt ütött és ekkor jöttem rá milyen régóta vagyok már itt. Mégis teljesen elvesztem a megannyi világító égitest között és nem tudtam tőlük elszakadni. Tudtam, hogy most úgysem lennék képes visszaaludni, mert a szüleim rémképe még mindig kísértett. Ezért csak ültem és ültem, figyeltem a növények mozgására, próbáltam a fejembe vésni minden részletet.

Úgy éreztem, hogy pillanatnyilag nem számít semmi, csak ez. A csend megnyugtatott és a sötétség is. 

...

Valami hideget éreztem magam alatt és fényt is. Elaludtam, jöttem rá. Már hajnal volt, mikor felkeltem az ablakpárkányról. Őszintén nem is értem, hogy aludhattam el egy ilyen kényelmetlen helyen, de legalább most már kipihent vagyok. Nem mintha általában nem tudnék aludni, de most aggódtam. Evan már biztosan visszaalakult és lemehetek ellenőrizni az állapotát. Úgyis lassan reggeli, ma pedig úgy sem lesz tanítás, hisz szombat van.

Sietősen átöltöztem, majd kimentem az udvarra. Egyenesen a fához futottam, majd a környékén el kezdtem a nevét kiáltozni, de nem válaszolt. Úgy döntöttem itt az ideje a Nagyteremben megreggelizni, majd csak meglesz. Mikor odaértem azonnal észrevettem Zarát és mellette pedig ott ült Evan. A fiú arcán volt egy két nagyobb karcolás, de nem tűnt különösebben másnak.

Boldogan ültem le hozzájuk aztán szedtem ételt a tányéromra. Most kipróbáltam az itteni palacsintát, ami isteni volt, mint eddig minden. Ezután boldogan mentünk ki a szabadba játszani. Az idióta mardekárosok pedig megint megpróbáltak megkörnyékezni minket, de észrevették házvezetőjük távolról figyelő tekintetét, ezért lemondtak a dolgoról. Odakint köpköveztünk, futottunk és kis állatokat keresgéltünk.

Beugrottunk Hagridhoz is, aki meghívott minket egy teára és megkínált minket a süteményeivel. A félóriás igazán nem ért a sütéshez, de a végére már egészen megszoktam a száraz kekszek ízét. Utána mutatott nekünk pár klassz állatot, bár a többiek nem így könyvelték el ezt. Evan az idő nagy részében szótlan volt, mivel átalakulása teljesen kimerítette, így az is csoda volt, hogy egész nap velünk tartott mindenhova. Este még beszélgettem apáékkal a közös lakosztályukban, majd végül velük is aludtam el.

---------

Itt a rész vége! Őszintén be kell vallanom, nem élvezem ennek a könyvemnek az írását. Nincs semmi ötletem, ezért remélem, nem baj, ha majd gyors véget kap, pár érdekességgel, majd befejezem, sajnálom, de egyszerűen nem bírom. De úgy gondolom, hogy ez az írás minőségén is látszik.