Én vagyok számára az otthon? Én vagyok a menedéke?... Bell tényleg nem olyan mint a többi ember. Ahogy eddig ismerem, olyan, ha szeret valakit, ahhoz ragaszkodik... De amit mondott, azon teljesen ledöbbentem... Otthon... Hozzám akar hazajönni... Nem tudnám igazából szavakba foglalni, hogy mit is érzek pontosan, de az biztos, hogy a boldogság ezek közt a paklik közt van.

- Holnap megyek a meghallgatásra- tereltem az eddigi témánkat, hisz nem akartam ezzel a mocsokkal tovább terhelni a lelkét. Nem érdemli meg.

- Tényleg?- döbbent le. Látszott az arcán, hogy elfelejtette, amin elmosolyodtam- Sok szerencsét Oppa. Tudom, hogy sikerülni fog. Szurkolok- arcára egy halvány, mégis szeretetteljes mosoly ült ki, ami megmelengette a szívemet.

- Köszönöm- kacsintottam rá mosolyogva- És képzeld- túrtam bele loboncomba, majd folytattam- Reggel vissza fogom festetni az eredeti színére a hajamat, de mielőtt még vissza jönném, lehet újra kiszőkítem.

- Kíváncsi lennék, hogy milyen vagy fekete hajjal- gondolkozott el. Próbálta elképzelni, és ahogy láttam, érdekesnek vélte - Hát, furcsa lennél, az már biztos. Nekem végülis. Sosem láttalak más hajszínnel. De igazából neked kell eldöntened, hogy mi maradjon.

- Majd csinálok képeket, és majd megmindod, hogy melyik a jobb- ajánlottam fel neki. Tetszett Bellnek, ezért mosolyogva, kicsiket bólogatott. Örültem annak, hogy el tudtam vele felejtetni a rosszat.

- De Suga....- kezdett bele halkat. Visszatért a bizonytalan hangja. Valahogy érzem, hogy olyat fog kérdezni, ami nagyon nyomja a lelkét...- Ugye.... Ugye ....... Ugye te nem undorodsz...- itt nyelt egyet- ... Tőlem?

- Nemnemnemnemnemnemneem!- tiltakoztam azonnal, gyorsan elhadarva- Hogy gondolhatsz ilyeneket? Ha azért kérdezed, mert ezt tette veled, akkor erre is az a válaszom, hogy nem! Te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam és beleszerettem! És nem tudnék tőled undorodni! Azt még jobban megérteném, ha te undorodnál tőlem, hisz nem a legjobb az élettörténetem! És ne hidd azt, és ő se, hogy el foglak hagyni, vagy te engem! Nem foglak elengedni, SOHA!- beleéléssel mondtam neki, amit gondoltam a kérdéséről. Nem ordítottam, és nem voltam ideges. Csak próbáltam elmagyarázni neki, hogy ő az, akit örökké gyönyörűnek, hibátlannak, és csodálatosnak fogok tartani. Nem hagyom,hogy bárki is befolyásolja, és azt hitesse el vele, hogy ronda és undorító! Elég volt először Hyuna-tól hallani, az épp elég volt!

- Köszönöm- hangja sírósra váltott- Nagyon.. nagyon köszönöm- mosolyogva sírta el magát. Szemeit törölgetve itatta az egereket.

- Bébi. Ne köszönd. Hiszen ez teljesen természetes- lágyra próbáltam állítani a hangomat, hogy ezzel nyugtassam a kis lelkét- Ajjj baszki!- sóhajtottam egy fájdalmasat- Olyan zavaró, hogy nem tudlak megölelni- panaszkodtam, mire kuncogni kezdett. Mindig mosolyogni szeretném látni. Mostantól ez lesz az új célom..... Hogy mindig mosolyogjon... Akkor a legszebb...

Annabell szemszöge

- Sziasztok, jó éjszakát!- hallottam meg Vernon hangjá, ahogy hangosan elköszön mindenkitől, majd egy ajtó bezárása után nem hallom, hogy itt lenne. Egy hatalmas kő esett le a szívemről és megkönnyebbültem, hogy nincs itt a házban az a pszihopata.

A mellkasomra téve a kezemet eresztettem el egy hatalmas, megkönnyebbült sóhajt.

- Na mi van Kicsim?- rángatott vissza Yoongi fáradt hangja a valóságba. Tekintetem vissza vezettem a képernyőre, ahol már a kis szőkeség mellkasig be volt takarózva. Fáradt tekintettel nézett rám.

Odahaza már nagyon késő volt. Mikor le akartam tenni, azt mondta, hogy addig nem, míg el nem megy Vernon. Ez majdnem egy óra volt, mire elment, aminek örültem, hisz nem kell tovább egy levegőt szívnom vele, és nem tartom fel Suga-t, mert neki -nálam holnap- délután meghallgatás lesz. Igen. Ilyen sokat beszélgettünk. Nem akarom, hogy miattam teljesítesen rosszul. Nem akarom elrontani az álmát.

- Vernon most ment el- válaszoltam kérdésére, mire felsóhajtott egy mosoly keretében.

- Na végre- dörzsölte meg szabad kezével az arcát- Azt hittem már soha nem megy el- kérdő pillantásokkal díjjaztam őt. Ezt most sértésnek vegyem, vagy minek?

Pár másodperc múlva, ráeszmélt, hogy mit is mondott. Szemei tágra nyíltak, majd a szemembe próbált nézni. Én csak egy kicsit megbántott, de még mindig pillantással figyeltem őt.

- Basszus! Ez szarul jött ki- csapott a homlokára.

- Csak egy kicsit- mondtam unott hangon. Azért ez nem kicsit volt félre érthető.

- De Bébi. Csak azért mondtam így, mert örülök, hogy az a nyomorult elment a közeledből- magyarázkodott tovább- Bocsánat Kicsim, nem így akartam mondani- hangján hallatszott a megbánás, és a fáradtság, meg persze az, hogy most nincs hozzá idege, hogy összevesszünk. Nekem sem volt.

- Semmi baj- eresztettem le jeges maszkom, és egy mosolyt küldtem felé.

- Biztos?

- Biztos- erősítettem meg.

- Szeretlek- mondta ki azt a kis szót, ami nem minden nap hallható egy ilyen rosszfiú szájából. Bevallom, kicsit különlegesnek érzem magam, azok után a mende-mondák után, amiket a suliban terjesztettek Yoongi-ról.

"A jégszívű" "A szoknyavadász" "A rosszfiú, akit megszelidítettek" "A motoros ördög" "A bőrlidérc"... És még folytathatnám. Durva, hogy mennyi dolog keringett róla a suliban. Mintha egy legenda lenne. Minden féle dolgot megemlítettek A-tól Z-ig. Fura miket nem hordanak össze az emberek.

- Én is szeretlek- bár ott lennéj... Bár ott lennék, és át tudnám ölelni.... Bár meg tudnám csókolni... Bárcsak örökké tartana a szerelmünk....- Jó éjszakát, és sok sikert a meghallgatáson. Tudom, hogy sikerülni fog. És kérlek ......váltsd valóra az álmod- mondtam neki lágy mosollyal.

- Meglesz Kicsim. Köszönöm, hogy ennyire szurkolsz nekem. Jó éjszakát! Ha baj van, azonnal üzenj!- parancsolt rám, mire bólogatni kezdtem- Na szi..

- Suga... Szeretlek- vágtam szavába.

- Én is Kicsim- mosolygott rám fáradtan- Jó éjt.

- Jó éjszakát- és ezzel kikapcsoltuk a beszélgetést.

Kifújtam egy nagy adag levegőt, ezzel még pluszba kiadva magamból az eddigi stresszt. Na vágjunk bele!

Lassan felkeltem a helyemről, mert még mindig fájt mindenem. Halk léptekkel sétáltam ki a szobából, le a lépcsőn, majd a nappaliba, ahol anya és Mír néni foglaltak helyet egy kényelmes, kávébarna kanapén, míg a kicsik a lehozott játékokkal játszottak, ahogy mindig is szoktak.

- Anya!- szóltam neki a fal mögül. Nem akartam mutatkozni előttük, mert kérdőre vontak volna.

- Megyek!- mondta, majd hallottam, ahogy felkel, majd a lépcsők felé vette az irányt, ahol most vagyok.

Amint észre vett, mutattam neki, hogy maradjon csendben, és jöjjön velem. Örültem annak, hogy sötéz van, és így nem látja az ütések nyomait.

A szobába felérve, becsuktam az ajtót, majd felé fordultam. A kislámpa mém mindig fel volt kapcsolva, így a halvány fényben meglátta az arcomat. Szája elé tette a kezét.

- Bell.... Mi történk?- kérdezte aggódással a hangjában, majd közeledni kezdett felém. Két keze közé fogta az arcomat, majd megvizsgálta meggyötört arcomat- Ki csinálta ezt?......

- Az most nem fontos..

- De igen is fontos! Az anyukád vagyok! Megígértem apádnak, és Yoongi-nak, hogy vigyázni fogok rád!- szeme megtelt könnyekkel, ahogy ezeket mondta. Ujjával az arcomat cirógatta.

- Anya..... Szeretnék kérni tőled valamit.....

- Mit szeretnél?

- Én nem kérek semmilyen ajándékot.... Azt kérem karácsonyra, hogy hazamehessek......

-----------------
Sziasztok kis Csigáim!❤❤😍😍

BÚÉK!

Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek, és ki tudta pihenni magát....úgy ahogy... Én végül is kevésnek éreztem.

Bocsánat, hogy későn hoztam ezt a részt, csak nem volt időm. Direkt hosszabra csináltam, hogy ne legyen panasz a rövid részre, bár valakinek ez is rövid❤

Elkezdtem csinálni az új borítót, vagyis a kiadósat. Huuuu mennyit szenvedek vele.

Támadt egy ötletem a kiadós könyv kapcsán! Arra gondoltam, hogy pár részletet illusztrálhatnék. Bár mondjuj ízlések és pofonok. Kinek mi jön be jobban. De azért gondoltam erre, hogy párszor lássátok, hogy mikre is gondoltam, hogy egy kicsit belássatok a fejembe. Szerintetek jó ötlet?

Bocsánat még egyszer, hogy későn hoztam! És még egyszer BÚÉK!❤❤❤❤

Jó éjszakát!

By:Itacsiga