Írói szemszög

Miután YoonGi-nak sikerült a lánykérés, üzenetben elhíresztelte a fiúknak, akik örömködve már egy kis zárt bulit is akartak szervezni, hogy megünnepelhessék. A fiú és a lány, nagyobb szerelemben voltak mint valaha, noha YoonGi nem emlékezett rá tisztán. De ez volt a legkisebb probléma. Elvette, igent mondott. Ez a lényeg, és övé Annabell egy életre. Kimondhatatlanul boldog volt. A sok szenvedés, veszekedés és szakítás után, mégis minden rendbejött. Úgy érezte, mostmár teljes az élete.

Annabell anyukájára vártak, hogy szemtől szembe közöljék vele a nagy hírt. S mikor már hallották a zár kattanását, a lány keze izzadni kezdett, és szíve hevesen kezdett el dobogni. Hogyan kezdjen bele? Csak mondja hirtelen? Vagy beszélgessenek először egy picit? Nem tudta hogyan vágjon bele.

- Sziasztok! - szólalt meg hangosan az anyuka, miközben becsukta az ajtót. Levette cipőjét és a táskáját, majd a konyhába battyogott ahol lánya éppen kettőjüknek készített éppen kávét - Huh de meleg van - vetette le magát szenvedve az asztalhoz - Na mi újság van? Megnyugodtál? - kérdezte lányától tapintatosan, miközben elé tette a bögréjét. Látta Bellen hogy meggyötört volt az utóbbi napokban, és szinte alig beszélt valakivel. Még vele is. De most, szinte ragyogott, és a kisugárzása is a bolgodságot tükrözte. Mi történhetett vele?

- Semmi különös - mosolygott rá - És veled? - ült le mellé, és saját kávéját kezei közt hagyta.

- Azon kívül, hogy beleizzadtam a bugyimba, minden rendben - nevettek fel az anyuka mondatán, majd belekortyoltak egyet a kávéjukba - Nos, mi történt?

- M-Miért? - lepődött meg egy pillanatra. Elvesztette pillanatra nyugodtságát, és újra bepánikolt.

- Nagyon levert voltál ezekben a napokban. Most meg te lennél az illuszráció a szótárban a boldogság szónál. Na mesélj. Mi történt?

- Háth... - mondta apró mosollyal az ajkain, miközben kezei közt lévő bögrét kezdte el birizgálni - El kell mondanom neked valamit anya... - miközben ezeket közölte, elpirulva, bal kezével megfogta anyja kezét, s megszorította, de úgy, hogy ő is lássa és éreztesse vele. Először kérdően nézett lányára, majd amint lepillantott kezére, a szava is elakadt. Szíve is kihagyott egy ütemet ahogy meglátta az egyszerű gyűrűt az ujján. Azonnal tudta mi ez, de a kérdés kicsúszott ajkai közül.

- Ez egy eljegyzési gyűrű?... - kérdezte döbbenten, és szinte motyogva. Hangja megremegett és úgy érezte menten elsírja magát. Torka összeszorult. Kezei közé vette lányáét, melyet a gyűrű díszített, majd szájához emelte. Mintha újra átélte volna azt a napot mikor őt jegyezték el - Biztos hogy ezt akarod?... Vagyis... Biztos a szíved abban hogy YoonGi az igazi?... - tette fel kérdését könnyes szempárral, mire Annabell mosolyogva bólintott egyet - Úgy tudtam! - rikkantott fel hirtelen, és áthajolva az asztal sarka fölött, lánya nyakába ugrott - Mondtam! Mondtam! Mondtam! - hajtogatta folyamatosan boldogan. Felállt, ezzel húzva a másikat is, szinte táncot jártak örömükben. Mintha a régi énjüket látta volna benne.

Te is látod Drágám? A lányod férjhez megy... Boldog a lányod...

A táncikálás hirtelenjében megállt és az anyuka elvált, hogy lássa gyermeke arcát. Egyik kezét pofijára tette, és hüvejkujjával simogatva bababőrét, nézte őt. Felnőtt az ő pici, erős lánya... Szemei könnyesen voltak, és már csak homályosan látta kicsikéjét.

- Tudod hogy nagyon szeretlek... Igaz? - hangja megremegett ahogy próbálta visszafogni a sírást.

- Igen... Én is nagyon szeretlek - bújt bele a tenyerébe.

- A legjobbakat kívánom nektek... Kérlek... Legyetek boldogok együtt... - adott puszit a homlokára - És azért szép unkokákat kérek - mondta nevetve - Remélem te is ugyan olyan boldog leszel, amilyen én voltam. De tudom, hogy te még boldogabb leszel... - egy pillanatra abbahagyta amint szeme sarkából meglátta a fiút - Vele - nézett rá mosolyogva - Na! Gyere már te is ide! - nyújtotta felé a karját, mire YoonGi boldogan közéjük vetette magát - Vigyázzál a lányomra, és neked is mondom. Szép unokákat kérek!

- Majd dolgozom rajta - kuncogta szórakozottan, mire újdonsült menyasszonya játékosan, kicsit nyakonvágta.

- Na. Ne tervezzetek megint nélkülem - morogta, de elkuncogta a végét.

- Háth lányom, nem mindig lehet negakadájozni hogy terhes légy - mondta huncutul, ötletet adva a fiúnak.

- Ahj Anya!~ - nyafogott akár egy kisgyerek, mire elváltak egymástól. Anyukája két kezével, a két arc egy-egy felét megfogta, majd gyönyörködve, s büszkén nézett rájuk.

- Nem is tudjátok milyen jó fiatal szülőnek lenni. Pont jó korban lennétek hozzá. Menő anyuka, és laza apuka - mosolygott a párosra - Ilyen szülők lesztek ti.

- Anya - szólította meg, miközben belebújt a tenyerébe - Még a gyerektervezésnél sem tartunk.

- Én már igen - jelentette ki hirtelen és váratlanul, mire Annabell komoly fejjel felé fordult.

- Esküszöm, ha bármivel is próbálkozol, kiheréllek - fenyegette meg.

- Én már az elején megmondtam - emelte maga elé a kezeit védejekezésképp - Csak te nem emlékszel te szitaagyú.

- Kit nevezel te szitaagyúnak? - ugrott szinte neki és újra elkezdődött egy kis civakodás, melyet az anyuka örömködve figyelt. Szinte visszarepítete a múltba őt ez a jelenet. Annyi különbséggel, hogy ő inkább YoonGi tulajdonságaival rendelkezett, míg Bell teljesen az apjára ütött. De így is... Tökéletes volt. Megvolt a tűz, a törődés, és a végtelen szerelem, egy csipetnyi hülyeséggel. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy rossz pár, vagy a jövőben rossz szülők lennének. És el sem tudta képzelni hogy milyen gyönyörű lesz majd kettőjük babája. A kis unokája.

________________
Sziasztok kis Csigácskák!

Szeretném tőletek megkérdezni, hogy ugye senkinek nem lenne nagy probléma, ha Neo, a szürke cica helyett egy vörös, Chili nevű fiú cica lenne. Ezzel is szeretném az emlékét magamnak fenttartani, s belefűzni a történetembe, amiben számomra tovább élhet. Mindig itt volt velem mikor írtam a részeket, és valahogy ezt meg akartam neki hálálni.

Remélem tényleg nem baj ha ennyi átírást csinálok benne.

By:Itacsiga