Óó.. Ha jól láttam, akkor meg mozdult a szépségem, kezd ébredezni.

>Amy<

Ahh.. Szétrobban a fejem.. Hol vagyok?? Joseph?

- JOSEPH!!!!!- Kiabáltam a nevét amikor megláttam, egyből a nyakába borultam... Szorosan elkezdtem ölelni, habozás nélkül vissza ölelt.

Istenem és itt van, nem ment el!!!! Nem hagyott el! Kellek neki!! ...De a baba.. ? Mi lehet a gyermekemmel?

- Amy!!!! Istenem, de jó hogy magadhoz tértél!!!- Mondta és az ajkaimra lehelte aggodó boldog csókját..

Annyira örülök, hogy itt van! Elfogom sírni magamat, örömömben.. Vajon szóljak neki a babáról? De lehet hogy elvetéltem..

- Ne csinálj rendszert abból, hogy eszméleted vesztve a kórházban kötsz ki. Tudod hogy miken mentem keresztűl az est folyamán?? Azt hittem megörülök.. De szerencsére nincs gond!- Mondta és szorosabban kezdett ölelni, de nem annyira mint szokott.

- Hahaha.. Nem áll szándékomban, nem én akartam így, de hát ez van sajnos.. Ha Jon felbukkan, akkor tuti, hogy mindig a kórházban kötök ki. Joseph, beszélnünk kell!- Mondtam és a mosolyom eltűnt arcomról és Joseph-éről is.

- Valami baj van?? Ne..- Félbeszakítottam.

- Hát... Attól függ, neked lehet hogy nem, de nekem nagyon..- Mondtam, de már megbántam, hogy belekezdtem..

- Nem tudom, hogy mi az, de kérlek ne izgasd fel magad, mert az nem tesz jót nektek.- Suttogta Joseph, majd hirtelen az ajkaihoz tette a kezét.

>Joseph<

Óó.. Baszus.. Hogy nem tudom befogni a pofám..
Most nagyon furcsán néz rám, ezt a beszólást igazán hanyagolhattam volna. De annyira örülök, hogy magához tért, hogy azt szavakba önteni nem tudom..

- Ezt hogy értetted?- Kérdezi Amy és a meglepett arca, elárulta, hogy már pedig igen is hallotta, amit én hülye ki kotyogtam..

Nem fogok kertelni..

- Hát.. Én.. Meg tudtam, hogy..Apa leszek..- Mondtam és hirtelen könybe labadtak az örömtől, szemeim..

- Jaj de jó!! Akkor ezek szerint nincs semmi baja!!!
Na és, mond örülsz??- Kérdezte egy nagy fülig érő mosolyal.

- Mi az hogy!!- Feleltem és ő újra a karjaimba borult, én meg csak óvatosan ölelem, mert nem akarom, hogy valami baja legyen a babának.

- Mond és te jól vagy életem?- Kérdeztem, nem tudom hogy mit csináltam volna, ha valami nagyobb baja lett volna Amy-nak, de Jon-t tuti hogy kibeleztem volna.

>Amy<

Úgy imádom, amikor aggodalmaskodik, érzem hogy szeret. Eszméletlenül boldog vagyok, látom szemeiben hogy valóban nagyon örül a babának.

-Persze, jól vagyok..- Mondtam és mosolyra húztam ajkaim.

Hirtelen kopogásra lettünk figyelmesek, majd egyből kinyílt az ajtó.

Az egyik Orvos lépett be, majd az ágyam végénék lévő táblát kezdte vizsgálgatni, majd rám nézett.

- Szép jó reggelt kívánok a kis mamának és az apukának. Elvégzek egy két rutin vizsgálatot és szerintem haza is mehetnek utána.- Mondta és az arcán ott lapult egy öszinte mosoly.

- Rendben.- Feleltem, Joseph pedig csak bolintott.

Az ágyam mellé lépett az orvos és belevilágított a szemeimbe, majd elkezdte tapogatni a fejemet.

-Fáj ha ezt megnyomom?- Kérdezte, közben a falat bámulva, próbálta kitapogatni a fejemen a varratot, ami a tarkóm felett van. Miért annyira kiváncsi rá?? Hiszen az már egy éve volt és nem ott ütött meg Jon.

- Nem.- Feleltem. Tényleg nem értem.

- Akkor készen is vagyunk, elmehetnek!- Jelentette ki.

- Köszönjük- Mondtuk egyszerre Joseph-el, majd mosolyogva kiment a szobából az orvos.

Joseph, odaadta a ruhámat majd hirtelen, de óvatosan megfogta a hasamat, majd odahajolt és egy igazi apához méltó puszit lehelt, a hasamra.

- Most már minden rendben lesz. Olyan lesz mint te vagy életem, egy igazi vasgyúró.- Mondta, egy nagy mosolyal az arcán, én ezek hallatán elnevettem magam és egy csókot adtam ajkaira.

- Szeretlek!- Mondta és mélyen a szemeimbe néz.

- Én is és mindennél jobban!- Vágtam rá és átöleltem, ő pedig viszonozta..

Úgy látszik, hogy kezd kialakulni a közös életünk Joseph-el. Nagyon boldog vagyok!

>Joseph<

Nagyon örülök, hogy apa leszek, már alig várom, hogy a karjaimban tarthassam.

Bár csak tudnám, hogy hogyan mondhatnám el Amy-nek, hogy itt járt Jon Lewis és hogy mi a terve.
Azt hiszem, hogy ezzel még ráérünk, még messze van a nyár vége. Nem szeretném hogy most ezen izgassa magát..

Amig átöltözött, hívtam egy taxit, ami 10 percen belül meg is érkezett. Beszálltunk a hátsó ülésre, megmondtam az úticélt és már mentünk is.
Átkaroltam életemet, ő pedig hozzám bújt.

***

Amikor vissza értünk a nyaralóba, a házban már tűlkön ülve, vártak kettőnket, az előtérben le is rohamoztak minket..

- Jaaj!!!! Gratulálok a babához!!!- Orditotta a fülünkbe Amber, majd ugyanezt tette William is, Hanna pedig atölelt mind kettőnket. Amy, pedig döbbenten áll, peglepődött, hogy már mindenki tud a babánkról..

Hát igen, itt nem marad semmi sem titokban. Vagy még is? Nagyon nem akarok beszélni Jon Lewis-ről és szerintem nem is fogok. A taxiban végig gondoltam a dolgokat és rohadtul nem akarom hogy bekeverjen.

>Amy<

Ehh.. Ez hihetetlen, nem mostanában volt ilyen nagy fogadtatásban részem és nagyon örülök, hogy mindannyian örülnek a hasamban növekvő babának...

Arra lettem figyelmes hogy William, megragadta Joseph karját és a nappaliba húzta. Valamiről nagyon sugdolóznak, majd Hanna odahajolt hozzám.

- Meg kérte már a kezed??- Suttogta a fülembe, én pedig döbbent szemekkel meredtem rá és Amber-re, akin egy igazi "remélem„ mosoly virított.

Aha.. Szóval akkor itt ez volt a téma, amig nem voltunk itt.. Máris esküvőt szeretnének.. Hehe.. Ez kicsit gyors szerintem, de nem mint ha bánnám..

>Joseph<

Hogy a fenébe rohamozhatott le, ezzel a kérdésel Will.
Hogyan kértem volna meg a kezét Amy-nek???
Egész végig aludt, meg aztán még gyűrűt sem vettem..

- Nem kértem meg a kezét, hisz még gyűrűt sem vettem.- Suttogtam Will-nek, döbbent arcomat szemeibe fúrtam..

- Akkor épp itt lesz az ideje, hogy meg vedd!! Elmegyek veled, a lányok majd addig lefoglalják Amy-t. Főznek, meg romantikus filmeket néznek meg ilyenek. Amit általában a nők szoktak.- Suttogta.

Hát, ha jobban belegondolok, szerintem nem ártana, ha valóban meg venném a gyűrűt, majd egy tökéletes pillanatban megkérném a kezét..

- Jó legyen!!- Suttogtam és mosolyra húztam számat.

- Lányok, mi elmegyünk Jos-al és bedobunk egy két sört, mire vissza érünk, terülj terülj asztalkám legyen ám!!- Mondta Will és vigyorogni kezdett.

- Óóó.. Azt igen elb*sztad Willi-kém.- Mondta Amber és hangosan felnevetett..

Odamentem Amy-hez és átfontam karjaimat a dereka körül és egy lágy csókot leheltem puha ajkaira, majd a homlokára..

- Ne erőltesd meg magad jó? Életem.- Mondtam, majd egyik kezemmel, óvatosan a mellkasomhoz nyomtam a fejét.

- Nem fogom nyugi..Nagyon szeretlek!- Felelte és érzem, hogy szorosabban fogja a hátam.

Mindig ezeket a csöpp kezeket szeretném magamon érezni.. Annyira jó, hogy épen és egészségesen tarthatom karjaimban, ennél több nem is kell nekem.

- Naaa!! Erre még ráértek később is!! Menjünk Jos!- Mondta Will, majd hirtelen mellé termett Amber és tarkón vágta.

- Nem lehetsz ilyen görény!!!- Mondta és elnevette magát Amber.

- Ohh igen?? Györény vagyok?? - Vissza kérdezett Will, majd magához húzta Ambert..

Most Hanna mosolygós arcát nézem, de látom rajta hogy magányos, hiába próbálja takargatni.

Hirtelen kitártam az egyik karom, ezzel invitáltam az ölelésünk be. Nem kellett könyörögnöm, már jött is.
Átöleltük Amy-vel és elkezdtem Hanna hátát simogatni. Ezzel azt akarom éreztetni, hogy nincs miért szomorkodnia, mert ő is megtalálja az igazit, ebben bíztos vagyok.

>Amy<

Sajnálom Hanna-t, majd keritünk neki is egy jóravaló férfit, nagyon nem jó igy látni őt. Már hosszú ideje egyedűl él, már négy éve. Amióta meghalt a völegénye agyvérzésben, azóta nem ismerkedett úgy igazán, csak futó kapcsolatai voltak..

Nem tudom hogy miért, de hirtelen bevillant Jon Lewis,
utálom azt a férget, de külsőleg Hanna-hoz passzolna..
Nem tudom, hogy miért gondolom így, pedig ő aztán egyáltalán nem jóravaló...

Hirtelen egy kopogtatás, szakította félbe, meghitt ölelkezésünket.

Ki lehet az?