A kidobók kidobtak minket, Jon Lewis utoljára vissza nézett a kisirt szemeimbe és mint aki jól végezte dolgát képet vágott, a szemeiből áradtak a szitok szavak, pedig már a földön vagyok.. Látom a negvető gonosz tekintetét.. Hirtelen sarkon fordult és elindult az éjszakába. Engem áhhh.. Ezt nem hagyom hanyiban, mindent elvett tőlem, ami fontos volt..

Felálltam a többiek rám néztek.. Az utolsó erőmmel, felé futottam, könnyes szemeim csipik a szemeimet, de ez közel sem akkora fájdalom, mint amit belül érzek..
A gyűlöletem, elhatalmasodott az ép eszem felett és
neki futásból a magasba ugrottam, a könyökömet felé szegeztem, a másik kezemmel kitámasztottam a karomat, amivel le sújtani készülök. Egyenesen a feje közepébe könyököltem, összeesett, én pedig rá..
Látom hogy sikerűlt elérnem azt, hogy megszédüljön, megforditottam a hátára és ráültem, ordibálva püfölöm a képét és rengeteg szítok szó hagyja el ajkaimat.

- Tönkre tetted az életemet már másodszorra!!! Dögölj meg!!!- Üvöltöttem a képébe, közben jobbról balról verem, ökleimmel a pofáját..

A többiek felém rohannak, hogy leszedjenek róla, de a véres kezeimmel, én csak továbbra is az ökleimmel verem a képét.. Próbál ő is lefogni, de akkora bennem a düh és a méreg, a gyűlölet és a megnöveketett adrenalin, hogy most nincs az az ember, aki leszedne róla...

- Most meg döglesz te köcsög!!!- Ordibáltam, a pofájába. Keményen örjöngök, még a törött ujjammal sem foglalkozom.

Joseph odaért hozzám és hátulról átölelt és az ökleim lüktetni kezdtek.. Ránéztem a földön fekvő sátánra és látom, hogy eltörtem az orrát..

Felálltam a féregről és mire egyet pillantottam, már én kerültm a földre, mert  bevert nekem és minden elsötétült.. Összeestem Joseph karjai közt.

***

*Amy Bell elmélyében ez zajlik*

Hol vagyok és mi történt?? Jár az agyam, de semmi.
Baszus már emlékszem, Jon Lewis kiütött.

A földön kuporogva didergek az elmém fogságában, egy sötét szoba egyik sarkában. Megörültem?

A tudat hogy Joseph elhagyott, mert szerintem elhagyott, vagy elfog. Érzem hogy elveszek... Nem akarok tovább szenvedni..
Jon Lewis mindent elvett ami nekem fontos volt és most megint az elmémbe vagyok zárva, de most a külvilagból nem hallok semmit és ez megrémiszt. Lehet hogy meghaltam? Igaz, nem is akartam mást, egy fél órája, csak meg halni, hogy minden ami történt, amin keresztül mentem, véget érjen. Nem tudom hogy mi lehet a testemmel, lehet hogy épp most is püföl az az állat, de szerintem Joseph nem hagyná.. Nem tudom felfogni, hogy hogyan szerethettem egy ilyen embert. Hogyan???

Képes volt megütni, szerintem biztos hogy elvetéltem.
Idegesit, hogy nem hallok semmit, nem tudom hogy mi történhet. De annak az egy dolognak örülök, hogy véresre vertem annak a féregnek a pofáját...

*Amy Bell elmélyében ez zajlott *

***

*Joseph szemszöge*

Életem szerelme összeesett kezeimben, mert ez az elmebeteg állat elvesztette az eszét. De ezek láttán, amit tett, felfogta hogy mi történt és elfutott, de én letettem Amy-t és utána eredtem.

- Jos!!! Ne!! Hagyd!!- Kiabálta utánam Will, majd utánam futott és lefogott, pedig már majdnem elkaptam.

- Hagyd!! Hadd fusson! Amy rendesen helyben hagyta és azért mi is adtunk neki.- Mondta Will és vissza forditott Amy testéhez ami az aszfalton fekszik, teljesen mozdulatlanul..  A levegő is megállt bennem és a vér is az ereimben.

Odarohantam életemhez és záporozni kezdte könnyeim. Ölelgetem a földön fekvő nőt, aki az életemnél is fontosabb. Elvesztette eszméletét, Jon ütése miatt és a karjaimba rogyott, az a gerinctelen állat meg elfutott.
Hanna, William, Amber és én, itt vagyunk a fekvő Amy teste körül és a lányok nem hazudtolták meg magukat, ők is sírnak velem egyetemben.
Még William tartja magát, de neki is felcsillantak szemeiben a lámpák fénye miatt, a könnycseppeket..

Hallom a mentők hangját...

Kiszálltak és elakarják venni kezimből, azt a nőt akit mindennél jobban szeretek, már nyolc hosszú éve. Engem nem érdekel, hogy mi volt a Club-ban, nem érdekel hogy mivolt Amy és Jon között, nem érdekel hogy átvertek egy unokatestvér szöveggel, a lényeg az hogy vissza kapjam Amy-t. Más nem számít.

Kivették kezeimből, én meg csak nézek utána.

- Vele akarok menni!!- Orditottam remegő síros hangon a mentősöknek.

- Jöjjön!- Felelte az egyik.

- Utánatok megyünk Jos!!- Mondta Will, én csak bolintottam egy "oké„-t.

A mentőben szorongatom egyetlenem kezét és férfi létemre, a könnyeim mint a Niagara vízesés, áztatják arcom..

- Minden rendben lesz úram! Maga családtagja a Miss. Bell-nek? - Kérdezte és közben nyugtatgatott az egyik mentős.

- A párja vagyok!- Feleltem és törölgetem könnyeim.

- Minden rendben lesz, csak elvesztette az eszméletét, de semmi súlyos.- Mondta.

Nagyon bízom benne, hogy igaza van!