Az újgazdag tömeg csak úgy özönlik be a kapun. Az ablakból figyelek a régi szobámban vagyok amit egykor a gyermekkori emlékek töltötték meg ma már inkább egy gyönyörű börtönt idéz fel bennem. Péntek este van és az apám a létező összes híres ismerőset meghívta, hogy az unokatestvérem előléptetést megünnepeljük. Tamás igazán jó rendőrnek bizonyult már akkor is amikor elvégezte az akadémiát. Bár az apám honvédelmi katonának szánta. Tamás még is inkább rendőr szeretett volna lenni. Ott is legjobban a nyomozói szerep. Pár hónapja megcsípett, egy komoly maffiózót itt Budapesten és felszámolta annak a hálózatát. Így magasabb rangra emelkedett és az apám mellkasa dagadt a büszkeségtől. Fiú gyerek hiányában a nővére egyetlen szeretett kisfiát istápolta és egyengette az útját. Ha már a lánya kudarcot vallót az életében legalább a nevelt fia járjon sikerrel. A kopogás ábrándít ki a múltból és a szemem is elkapom az ajtó irányába. Tamás finoman az ajtó mögül bepillant én pedig elmosolyogok. Mit a régi szép időkben. Két év volt köztünk és meg kellet hagyni tényleg olyanok voltuk egymásnak néha mit az édes testvérek. Sokszor azt hitték kétpetéjű ikrek vagyunk. Pedig Tamás kiköpött édesapja. A megboldogult Pista bácsi isten nyugosztalja igazi jólelkű embere volt ahogy a felesége is. Tamás az apja halálakor hat éves lehetett amikor pedig a keresztanyámat is magához szólította az úr tizenegy. Nehéz gyerekkor és az apám sem segített rajta azzal, hogy tele tette Tamás fejét megfelelési kényszerrel. Közelebb sétál és ő is kinéz az ablakon. Hosszasan lehunyja a szemét...

-Sosem értetem, hogy apánk mért csap mindig ekkora felhajtást ha elérek valamit. Ez számomra rettenetesen kínos. Mintha egy cirkuszi állat lennék amit mutogatni kell, hogy milyen szép fényes a bundája. - felnevetek a hasonlaton.

-Ne nevess ki. Téged mért nem mutogat? Okos vagy sikeres és gyönyörű veled kellene villognia nem pedig egy árva kis nyomorulttal...

-Nem vagy nyomorult! Komolyan úgy gondolod, hogy én átmentem a teszten? - a teszt szónál időjelzéseket mutatok. Erre Tamás is elmosolyodik. Barna szeme alatt a táskák a gondterhességtől sokasodnak és valamiért azt érzem, hogy bűntudat mardossa a testvérem. Megsimítom a karját és hosszasan az arcát kémlelem. Csinosan van felöltözve világos öltönyt visel barna zakóval és piros csokornyakkendővel. Tamás az anya temetése óta nem volt hajlandó fekete öltönybe bújni. Kicsit piperkőcösnek tűnik de nekem ez már megszokott és rettenetesen jól áll neki.

-Bánt valami? - kérdezem gyengéden. Rám emeli a tekintetett.

-Ez nem az én érdemem csak. Ha ő nem lett volna... - már megint kezdi. Amikor haza értem a beszélgetésből leszűrtem valaki segített Tamásnak és ezért nem érzi teljesen magának a dicsőséget. Rám mosolygok és megigazítom a csokornyakkendőjét.

-Elég legyen ebből! Ez a te estéd. Ha annyira fontos lett volna az a személy akkor őt is kitüntetnék. Tamás ez egy hatalmas fogás volt és valljuk be Budapestre rá fér a tisztogatás. Néz csak az öregre. Még a végén bajba keveredik és csak te fogod tudni kijuttatni a hűvösről. - rá kacsintok ő pedig elneveti magát. Az ajtó felé fordulunk amikor kopognak és tudjuk ez azt jelenti, hogy ideje színre lépni. Akkor kezdődjön a műmosoly és az unalmas locsogás tánc együttese...

Egy órája vagyunk lent a fogadó terembe az emberek nyüzsögnek eddig nagyjából nyolc ember kérdezte meg, hogy hogy vagyok így válás közepedet. Alapból mindenki kerül mintha replás lennék amit én egyáltalán nem bánok. Így nem kell ötvenszer elmondanom ugyan azt.

"Igen, sajnos én és Dénes nem illetünk össze így külön folytatjuk. Persze, hogy szomorú vagyok de jobbnak láttuk ha adunk a másiknak egy esélyt a boldogságra. Igen, még mindig beszélünk és jó a kapcsolat meg maradunk barátoknak és ha megtalálja azt aki neki való örülni fogok a boldogságának..."                              

Egy faszt. Remélem belefullad a szemét láda abba a mocsokba amit sajt magának okozott. Bár mondjuk az impotenciával is beérném csak hát gyógyítható valamilyen szinten, így nem okozna akkor fájdalmat neki. Viszont az én lelki világom csak úgy lesz nyugodt és boldog ha ő teljesen tönkre megy ahogy én is a sok év alatt. A rengeteg homón injekciózok és vetélések közepette míg ő a bejárónőnket kefélgette. Hol itt az igazság? Az egyszer biztos, hogy ezen a földön nincs. Nagyából a negyedik pezsgőmet húzható le amikor egy ismerős arc jelenik meg előttem. Gréta maga egy krémszínű estélyiben széles mosollyal és két arcra puszival köszönt.

-Nagyszerű ez a parti apukád kitett magáért. - fordul a pódium felé ahol az apám és egy idősebb férfi aki valószínűleg Gréta édesapja beszélgetnek. Gréta oda integet majd amikor visszafordul nekik háttal megforgatja a szemét. Kuncogni kezdek a reakción mert én is hasonlóan érezem magam jelen helyzetben.

-És mond csak hova tűntél a múltkor este? - Gréta kíváncsian és meglehetősen kacéran faggat. Én pedig válasz képen csak legyintek egyet. Próbálom szavakba önteni, a tapasztalataimat de képtelen vagyok megfogalmazni.

"...Hogy mit is éreztem? A legjobb megfogalmazás az, hogy veszélyt. Dühös voltam és felizgult egyszerre. Flórián eleinte megrémített és összezavart végül amikor közelebb jött és neki nyomott az asztalnak a belsőmben feltörtek a régi emlékek és vágyódni kezdtem. Azt akartam, hogy megérintsen és simogasson. Büntessen meg azért amiért bevertem az ajtót és azért, hogy szabályt szegtem... "                

-Szilvia! - az ideges hangra kinyitom a szemem és apám vörös arca fogad. Nem tudom meddig ábrándozhattam gyorsan körbe pillantok és próbálom összerakni, hogy most mit is követtem el apámmal szemben. Gréta is riadtan lép hátrébb apám útjából. Nem történt semmi és nem tettem semmit kicsit megnyugszom.

-Hol van a bátyád? - sziszegi a fogai között nekem pedig a ráncok összeszaladnak a homlokom mert fogalmam sincs róla. Megvonom egyszerűen a vállam.

-Keresd meg. Mindjárt átadják neki a kitüntetést és ő a díszvendég... - még mielőtt bármit mondhatnék faképnél hagy. A francba már megint rám hárul a piszkos munka. Bocsánatot kérek Grétától és faképnél hagyom. Végig sétálok a termen és folyamatosan cikázik a szemem. Tamás elég feltűnő öltözékben van nem hiszem, hogy nem tudnám kiszúrni ha itt lenne. A teremben nincs így a kert felé veszem az irányt és meg torpanok amikor egy női hangot hallok aki olaszul üvöltözik. Kilépek a teraszra és akkor meglátom. A nő aki kidobatott a múltkor és ő. Itt van. Flórián zsebre dugott kézzel fekete öltönyben jólfésülten mereven figyeli az erősen gesztikuláló hatvanas nőt. Tökéletesen néz ki. Sáros a maga rossz kisfiús bájával. Nem Szilvi erre most nincs időd. Amint megfordulnék a tekintetünk találkozik. Flórián és hasonlóan reagál rám ahogy én rá. Elképed és rám mered. Én pedig meg futamodok és a folyóson keresztül a lépcsőig sietek. Azon fel és egészen az emeletes könyvtár teraszos sarkáig menekülök. Viszont mire kifújhatnám magam meglátom Tamást és egy szőke lányt. Zöld estélyiben tökéletesen fest a lány. Azonnal lehámozza Tamás kezét magáról. Mért ilyen ismerős ez a lány nekem?

-Tamás ez nem teheted. - ordítja el magát. A testvérem felemelt kezekkel megadóan hátrál egy lépést. Mi az ördög folyik itt?

-Kérlek Zsófia... -ahogy kimondja a nevet hátrébb lépek a polc irányába, hogy még véletlenül se vegyenek észre. A lány az aki lekurvázott. Flórián szukája.

-Nem Tamás. Elég volt ebből a játékból megkaptad amit akartál. Itt a hírneved és elcsukhattál jó pár ember mért nem elég ennyi? - a lány teljesen kétségbe esett én pedig kezdek egyre jobban összezavarodni.

-Az mind semmit sem ér ha az amire a legjobban vágyon nem lehet az enyém. - a bátyám lép egyet a lány felé és megfogja a kezét simogatja. Zsófi megdörzsöli az arcát próbál tiltakozni de a bátyám magához húzza és megcsókolja. Pár másodpercig hevesen faljak egymást majd a lány kibontakozik a csókból és pofon vágja a testvérem. Ezt a hülye picsát eddig sem kedveltem de ez után sem fogom. Fenyegetően a testvéremre szegei az ujját.

-Ez esélytelen Tamás te is tudod. Én már hozzájuk tartozok és ha szeretsz fel hagy a bosszú gondolatával is. - kitágulnak a szemeim. De hiszen a lány a másik férfival volt aki a nevem szólított. Azonnal beszélnem kell Tamással. Halkan lesétálok és a könyvtár ajtó előtt mély lélegzettet veszek. Végül egyszerűen csak benyitok az újabb csókjelenetbe. Hangosan bocsánatot kérek és elkapom a tekintetem. Tamás rám mered rögtön.

- Apa már felforgatta az egész termet utánad. Most kezdődik a beszéd és az átadás. - mondom kegyes hazugsággal fűszerezve. Tamás káromkodik egyet megsimítja Zsófi arcát majd hosszan lehunyja a szemét és ott hagyja. Elsétál mellettem és határozottan a szemebe néz majd a lány felé és ott, hagy minket. Becsukom az ajtót Zsófi pedig a riadt madárkából változik pumává aki támadni készül.

-Ez nem az aminek látszik... - tényleg mentegetőzni próbálkozik nekem? Közelebb sétálok de messzebb állok meg előtte.

-Mi vagy te? Kém? Vagy egy jól fizetett luxus prosti? - kérdezem kicsit lenézően. Horkant egyet.

-Ne üsd az orrod bele más dolgába...

-Tényleg úgy gondolod, hogy a bátyám dolga nem az én problémám is. - ahogy kimondom Zsófi arcából kifut a vér. Igen ezt akartam, hogy a kis picsa szenvedjen. Tudja hol a helye.

-Te... te... - megrázza a fejét. - De hiszen Tamásnak nincs testvére. - talált süllyedt. Viszont ezt neki nem fogom az orrára kötni hagy szenvedjen még egy kicsit.  Bár meg lep, hogy ezt ilyen jól tudja. Még is csak alábecsülném a kicsikét. Összeszedi magát kihúzza és elsétál mellettem. Én pedig utána fordulok.

-Zsófi. - szólítom meg mielőtt kimenne. Visszafordul és rám mered. - Nem kell ellenségnek lennem. - mondom már kicsit lágyabb hangon. Vág egy undok pofát és faképnél hagy. Ez egy egyértelmű jelzés, hogy felejtsem el a békülés lehetőséget. Lehet jobb is így. Visszasétálok én is a nagy teremben ahol már mindenki a kiépített pódium felé fordulva kémleli az eseménykenet. Az apám épp a tökéletes monológját szavalja amit már egy hete folyamatosan magol. Én is közelebb sétálok és megkaparintok egy pezsgős poharat. Apa épp a bűnüldözés megelőzéséről beszél és a korrupcióról. A felvezető szöveg, hogy Tamásnak átadják a díjat. Körbe nézek és meglátom a szőkeséget és a szemüveges magas férfit aki még az nap este velünk volt. Vajon a férfi tudja, hogy a kis hölgy félre kacsingat még hozzá egy rendőrrel?

-A lényegét tekintve ez az ország a nagyszerű vezetés mellet és a rendőrségünknek köszönhetően békésen fejlődik. Ami miatt mi roppant hálásak lehetünk... - ettől a seggnyaló szövegtől felfordul a gyomrom. Apa itt fejezi be a hosszas monológot és szólítja fel a főkapitányát a pódiumra és Tamást. Tamással kezet ráznak majd átadják a díszdobozban az érmét és egy felvarrható jelzést az egyenruhájára. Mindenki tapsol kivéve engem és Zsófit. Felé fordulok és látom, hogy a tekintetét a földnek szegezi és az ajkait összeszorítja. Még is mit jelentsen ez? Sír? Látom ahogy egy könnycsepp a földre hullik. Mellette a férfi semmit nem érzékel a történtekből. Zsófi felpillant és akkor látom meg a mosolyát. Büszke. Büszke a testvéremre. Tamás felé fordulva látom, hogy ő is Zsófit nézi. Azonnal beszélnem kell  vele, hogy mi ez az egész. Ha bele keveredett valamibe akkor tudnom kell róla. Viszont nem rendezhetek most jelenetet. A tömeg szétoszlik és többen gratulálnak Tamásnak én pedig megpróbálok eliszkolni amikor nekem jönnek. Ahogy a faragatlan fráter felé fordulok rögtön elszáll a haragom. Zöld szempár azonnal az enyémbe fúrja magát egy halk elnézést mellékelve. Egyikünk sem meg tovább mintha megfagyott volna a levegő. Tökéletes pasi és akarom de meglehetősen nagyon.

-Flórián az isten szerelmére... - a nő azonnal abba hagyja a beszédet amint kiszúr. Ránézek és a pillanat ami megrészegítette a libidómat elszáll és szívem szerit egy jégvágót felkapva vágnám a  betolakodó arcába. A nő hatvanas lehet fekete kis kosztümben. Sötét barna szeme és fekete haja igazán kirívó. A méz barna bőréről ne is beszéljünk. Ő volt az aki kidobatott és olyan lekezelően beszélt velem. Na majd most itt hazai pályán helyre teszem ezt a vén satrafát.

-Á hát itt vagy már mindenűt kerestelek. - apám karol belém közvetlenül még mielőtt szóra nyitnám a számat. Mosolyt erőltetek az arcomra.  Apa észre veszi az előttünk állókat aki szintén feszülten figyelnek minket. Ekkor viszont apa testtartása megváltozik a gőgös politikus lazulni kezd. Őszinte mosoly jelenik meg az arcán. Ahogy a vele szemben álló nőnek is.

-Édes kislányom hát látom meg ismerkedtél Szigeti Rózsával. - apa felé kapom a fejem majd vissza a nőre aki elégedetten megrázza a magát. Ő lenne Flórián édesanya.

-Igen volt szerencsém már találkozni vele. - vetem oda szárazon amit a nő láthatóan nem értékel.

-Rózsa mindig öröm látni. Hol hagytad Oszkárt? Már alig vártam, hogy az új szállodáról meséljen nekem. - Flórián megforgatja a szemét én pedig feszülten figyelek. Nem mondhatok semmi illetlent vagy olyat amivel elárulhatnám, hogy jól ismerjük egymást. Bár ezt nem állítanám de tudom apa rögtön erre következtetne.

-O István maga mindig zavarba hoz. - Olaszos gesztikulálással válaszol amitől hánynom kell. - Oszkár és a felesége most várják az unokámat nem olyan rég mentek be a kórházba. Viszont Flórián elkísért, hogy ne jöjjek egyedül. - hirtelen rám pillant. - István nem is mondta, hogy van egy lánya. - az apám felnevet és legyint egyet. Flóriánra nézek aki közömbösen figyel minket és várja a választ.

-Szilvi csak most jött haza Amerikából. Válnak a férjével, de tudja, hogy van ez ami nem megy azt nem kell erőltetni és megvallom őszintén kicsit őrölök is. Szilvi jobb helyen lesz itt velem, majd ha újra elfoglalja a birói széket minden egyenesbe jön... - megdörzsölöm az arcom és ahogy visszapillantok látom, hogy Flórián arcáról végképp lefagyott a mosoly. Rózsa pedig rögtön a fiára mered.

-De szerintem hagyjuk a fiatalokat. Keresünk önnek egy italt. - apa azzal Rózsa felé indul aki zavarában csak mosolyog és hagyja, hogy az apám bele karoljon és magával vigye tőlünk jó messze. Flórán rám mered és a szeme vonallá szűkül. Bajban vagyok.

-Van egy szoba az emeleten ahol tudunk beszélni. - válaszolom zavaromban és belül imádkozom, hogy bele mennyen mert ezt a helyretett valamiért úgy érzem meg kell magyarázzam. Bólint és elindul utánam...