Hétfő este a Szabóban...

Az irodámban ültem és próbáltam minden erőmet összeszedni arra, hogy ne kezdjek úgy viselkedni mit egy ketrecbe zárt állat. Az éjjeli kis randevú óta vártam, hogy Bartos keressen és, hogy végre találkozhassak azzal az emberrel aki talán megtudja oldani az összes problémámat egy tollvonással.  Így úgy döntöttem, hogy inkább egész napomat a Szabó fogságában töltöm és még gondolkozok is azon, hogy Klaudiát, hogy lehetne szépen ki iktatni a sakktábláról. Kezdtem magam magányosnak érezni. Szilvi és én nem beszéltünk vasárnap délután óta. Pontosabban mióta rám lőtt. Édes istenem az a tekintett bele éget az agyamba. Határozott volt és megfontolt kicsit sem hezitált egyik lövésnél sem. Tudtam, hogy Szilvi lőni járt Amerikában sokszor így biztosra vettem, hogy amikor rányúlt mind két kezével a fegyverre és rám céloz simán átküld a másvilágra. Még is így visszagondolva szexi volt és teljesen magával ragadt az a nyers erő ami belőle sugárzott. Kezdtem azt érezni, hogy Szilvi is kezdett arra a csúnya pályára lépni amin én fociztam. Ez viszont egy dolgot jelentett, hogy itt ha mi tényleg szeretnék is egymástól valamit akkor komoly szabályok kellenek és hát persze döntések is amit leginkább neki kell majd meghozni. Hiszen ő készül átállni a sötétebbik oldalra. Ekkor bevillan a gondolat, hogy igazából a Bartos család már konkrétan nyakig amúgy is benne van. Hiszen Szilvi apja pénzeli jelenleg az összes olyan bárt ahova potenciálisan nagy kutyák járnak a szavaztok miatt.  Plusz az apja drog bizniszéről ne is beszéljünk amit Révésszel ketten tartanak fent. Kicsit elönt a méreg hiszen István elég képmutató is ebből a szempontból. Hiszen a lányát az igazságügy felé tereli a nevelt fiát pedig rendőrnek szánta ő pedig nyakig ül a szaros vödörbe. Végül is lehet ez is csak valami játék, hogy még jobban be legyen biztosítva, hogy ha borul a terve legyen kinek tisztára mosnia mindent...

A gondolkodásomat egy kopogás szakítja meg én pedig rögtön leveszem a lábam az asztalról és felegyenesedek a székben. Ordítok, hogy szabad és a betolakodó már is lassan de biztosan belép kicsit hezitálva. Ria az, a haja felkötve kötősben és mackónadrágban. A készenléti helyzet miatt csak is hétvégén működünk így a lányok ma este nem dolgoznak. Ria közelebb sétál és meglátom a kezében a tiszta ruhákat amit letesz a egyik bőr fotelbe. 

-Kimostam hát ha szükséged lenne rájuk... -mondja alig halható hangon. Bólogatni kezdek jelezve irányába, hogy hálás vagyok érte. 

-Zsófi, hogy van? - ahogy felteszem a kérdést összeugrik a belsőm. Nem érdemelte meg amit vele tettem de vannak bizonyos határok amit meg kell mindenkinek értenie, hogy nem léphet át. Ria felpillant és meredten beámul rám. 

-Még is, hogy lenne? Majdnem megölted... - veti hanyagul a szememre. Pedig tisztában van vele, hogy nem szeretem a tiszteletlenséget. Nem válaszolok csak összeszorított szemmel rá nézek és keresztbe fonom a mellkasomon a kezem. Ria elkapja a tekintetét rólam. -... hogy lenne szerinted? Tele van zúzódásokkal a szeme akkorára dagadt mit egy krumpli és ha azt szeretnéd, hogy őszinte legyek. Szerintem retteg. Retteg attól, hogy most mi lesz vele. Ha őt lecsukják mind megyünk a süllyesztőbe. Magát okolja mindenért mint mindig és próbálja kitalálni, hogy tudná mindenki seggét megmenteni. - Ria hosszasan néz lefelé ahogy beszél és közben a kezén egy gyűrűt babrál. Pont azt az úját ami mellet az a csonk van amit tőlem kapott. Csak egy kisujj de tudtam, hogy egy életre megsebeztem Riát azzal, hogy büntetés képen levágtam neki az ujját. Viszont tudta, hogy jogos volt hiszen elárult engem. 

-Szilvit ugye nem fogod bántani azért... 

-Nem Ria, nem fogom bántani... -ahogy kimondom Ria felemeli a fejét rám néz és elmosolyodik. 

-Kedvelem őt. Nagyon harcias nő. - a mondatra én is sűrű bólogatásban török ki. Végül Ria halkan távozik a szobából és újra egyedül maradok a gondolataimmal. Erőt veszek magamon és neki állok levetkőzni majd felállok és bele bújok a szárítóból frissen kivett tiszta ruhákba. Még az öltözködés végéhez sem érek és újfent kopognak. Nagyon nem szeretem amikor ilyen átjáró ház van. Ordítok és ahogy az ajtó felé fordulok bele bújok a friss fekete ingbe. Az ajtó felé pillantva meglátom Kornélt és a férfit. Magas jól felépítésű ötvenes úriembert. Szürke kockás sapkájában és egy szövet barna zakóban állít be. Nem mondanám azt, hogy túlzottan rejtőzködőre vette volna a figurát. Pedig direkt megkértem Bartos, hogy jelezze irányába, hogy nem szándékozok nagy felhajtást csapni az esetből. Begomboltam az ingem és melléjük sétáltam. Révész kimérten bámult rám és én is rá. Mi még sosem találkoztunk. Kezét nyújtja felém én pedig elfogadom. 

-Egy italt? - kérdezem és fordulok a kanapék irányába, hogy helyet foglaljunk. Kornél pedig az íróasztalomhoz sétál és neki dőlve várja az események folyását. 

-Nem iszok alkoholt de egy pohár vizet elfogadok köszönöm. - válaszolja és hatalmas léptekkel a kanapéig sétál közben körbe néz a szobában és helyet foglal én is leülök vele szembe a karos székbe. Intek Kornélnak a fejemmel ő pedig rögtön távozik is. Amint kettesben maradunk Révész leveszi a sapkáját és elkezdni a fejét vakarni. A haja a feje tetején már ritkul de őszies fekete haja még így is dúsan szanaszét áll. 

-Nem volt könnyű dolgom tekintve azt, hogy a legjobb emberemet kell lenyomozzam... - kezd bele a monológjába. Megkértem Bartost, hogy segítsen Tamás lehallgatásában, hogy megtaláljuk Klaudiát még előtte. -... és még így is vakvágányra futottam. Békésnek fingja sincs, hogy hol lehet a csaj pedig már feltúrta egész Budapestet... - ahogy beszél előre dől és a térdére támaszkodik. Klaudia ne olyan okos ennyire, hogy szőrén szálán eltudjon tűnni. -...végig gondolva a helyzetet én azt javasolnám hívják fel azt a számot amin fenyegetőzött a kis hölgy és beszéljenek le egy randit. Kell egy csapda és kész is a dolog! - Révész összecsapja a kezét ahogy befejezi a mondatot és mintha ezzel el lenne intézve minden. Kicsit összeszaladnak a homlokomon a ráncok. Hiszen én is erre gondoltam először viszont nem szerettem volna Klaudiának örömet okozni azzal, hogy felfedem igen is a markában vagyok. Ezért kértem segítséget Bartostól, hogy állítsa rá Révészt hát ha megtudjuk találni Klaudiát és rajta tudunk ütni, hogy így is lépés előnybe legyünk de ezek szerint nem lesz más választásom ha ő sem talált semmit. Az utolsó cérna szál is elszakadt ahhoz a reményhez, hogy ezt könnyen megtudjam oldani és ne folyón vér. Mély levegőt veszek és hátra dőlök a székben. Közben Kornél vissza jön és átnyújtja Révésznek a vizet amit kért. 

-Kornél hívd fel anyát, hogy jöjjön ide beszélnie kell Klaudiával. - mondom az unoka testvéremnek aki bólogat és csak annyit mond halkan "akkor nincs más választásunk". Kornél elhagyja a szobát és újfent ketten maradunk Révésszel. Aki hosszasan kémleli a gondterhelt arcomat. 

-Az anyád jó ember. Sosem értettem, hogy apád, hogy tudta még így is ennyire bele vinni a rosszba... - ahogy kimondja elmosolyodok és megdörzsölöm az arcomat. Felkelek és megköszönöm a segítséget Révésznek aki újfent kezet ráz velem. Végül ahogy sétálunk kifelé az irodámból Révész átnyújt egy kártyát elveszem tőle. 

-Egyszerűbb ha engem hívsz és nem Bartost. Lehet még egymás segítségére lehetünk. - beszéd közben végig méri a teraszról az üres Szabót majd biccent a sapkájával és elindul a kijárat felé a lépcsőn keresztül. Én pedig felkönyökölök a korlátra és próbálom a fejemben lejátszani, hogy mit is tegyek és, hogy ez az egész megint nagyon mocskos lesz...  

Pár órával később...         

-Én ezt kurvára nem tartom jó ötletnek fiam... - anyám őrjöngésétől a pár órával ezelőtti migrén ami rám tört csak még jobban nyomasztani kezd. Anyám fel és alá rohangál a dolgozó szobámba és meg kell hagyni mindig meglep, hogy anyám mennyire ragaszkodik még mindig a fekete színhez. A haja becsavarva a feje tetején pihen szatén fekete hálóingben rója a köröket és egy irdatlan ronda szőrös papucsban. A tervem mi szerint a Szabóban maradok egészen addig míg Klaudiát meg nem találjuk ez akkor dőlt a karjába amikor anyám nagy hévvel felhívott, hogy nem hajlandó a házból ki tenni a lábát mert lefekvéshez készülődik. Nem könnyítette meg a helyzet még ő sem. Kezdet már egy kicsit a tököm teli lenni a körülöttem lévő nőkkel. Ilyenkor éreztem azt, hogy apám is rossz lóra tett amikor körbe vette magát nőkkel és meg is lett a böjtje hiszen agyon lőtték érte... 

Az anyám mereven bámul rám és csettintget az arcom előtt az frissen manikűrözött ujjaival amit gyanítom én fizettem, és ezzel kiábrándít a saját gondolataimból. Felnézek ő pedig rázni kezdi a fejét. 

-Tényleg azt várod el tőlem, hogy hívjam fel a kis kurvát és mondja neki azt, hogy megkap mindent amit akart? A pénzt a védelmet? Normális vagy fiam? - anyám ordít velem nekem meg kezd elegem lenni ebből. Felugrok és anyámra emelem az ujjam de nem mondok semmit. 

-O mi lesz engem is majd megütsz? - teszi fel anyám a két kezét és színpadiasan flegmán megrázza magát. Elsétálok mellette és rátámaszkodok a biliárd asztalomra. Hosszasan behunyom a szemem és próbálok erőt venni magamon. Mi tette most Oszkár a helyemben. A bátyám tuti seperc alatt kivágná magát ebből a szarból.  Főleg úgy, hogy bele sem keveredne ilyenben mert túl eszes hozzá. Ezért nem lett ő a család feje tudta mik a buktatók és kerek perec megmondta neki nem fog vér tapadni a kezéhez bármi is történjen.  

-Anya kérlek nincs most más választásom...

-Mindig van választásod... 

-De most nincs... -ordítom el magam és felé fordulok anyám arca meg sem rezzen. 

-Szerinted nem próbáltam meg mindent, hogy elkerüljem ezt a kibaszottul kellemetlen helyzetet? Még Bartost is felhívtam és bevontam Révészt is... 

-Hogy mint tettél? - anyám arcán életemben először látom, hogy ki ül a pánik. Lehunyom a szeme és lesütöm a fejem.

-Felhívtad Bartos Istvánt? - anyám újra kérdez én pedig bólogatok. Ekkor anyám habozás nélkül bele nyúl a köntösébe és kiveszi a telefonját. Pötyögni kezd rajta majd egyszer csak felém emeli a készüléket elveszem tőle és hosszas kicsengés után bele szól a már jól ismert női hang... 

Kedd éjjel...                           

A kocsimnak támaszkodva szívtam a cigimet. Muszáj volt bele bújnom a zakómba mert az idő egyre hidegebbe fordult. Ott álltam az óbudai elhagyott hajógyár kapui előtt és mélyeket szívtam a cigimbe erőt gyűjtve a következő órákhoz. Klaudia nagyon keményen tárgyalt egyedül kellet jönnöm pénzel a táskában és egy szereződéssel a kezemben, hogy nem fog neki baja esni ezek után ha átadja a szállítási naplót. Tettem amit mondott egyedül jöttem egyedül anyám tudta, hogy hol is vagyok pontosan azért, hogy Kornél vagy Igor idő közben nehogy betoppant mint felmentő sereg.  Bár ötven millió helyet csak huszonötöt hoztam magammal és biztosíték képen a maradék pénzt elrejtetem egy csomag lerakóban aminek a címe és a nyitó kódja ott virított a szerződésen amit Klaudia elmondásai alapján szépen megírtam és egy ügyvéddel hitelesítettem.  Teljes mértékben úgy éreztem magam mint akit kötélen rángatnak fel és alá. Az utolsó slukk után eldobtam a cigim és jó alaposan eltapostam majd a kézi táskával elindultam a be a gyár területére. Évek óta üresen állt és a kutya sem dugta ide a képét főleg, hogy úgy nézet ki mit ha még minid a második világháborúban lennék és tele lenne szovjet katonákkal. Teljesen kiesett mindenki látótávolságából meg hát valljuk be őszintén nincs is félelmetesebb egy teljesen elhagyott öt hektáros régi gyárépületnél ami tele lehet drogosakkal, hajléktalanokkal vagy rossza arcú bűnözőkkel mint én... 

Besétáltam a gyárépület egyik hatalmas nagy csarnokába amit az évek már jól megrágtak és nyálasan vissza is köptek. A tető tele volt lukkal így beázott a beton feltöredezett és az egykori kis ablakok már a múlt feledésébe merülve törötten engedték, hogy a hideg szél átfújon rajtuk. A falak amin már a vakolat sem volt épp tele firkálva farkakkal és egyéb obszcén dolgokkal vagy épp olyan graffitikkel ami a kutyát sem érdekelte. Csend volt síri csend. A pisztolyom a honom alatt pihent kibiztosítva bármi is legyen és még a bokámnál egy rugós kés is meglapult bármi is legyen a dolog kimenetele. Bár nem terveztem vérfürdőt rendezni de ha esetleg csapdába futottam volna jobb biztosra menni nem? Vártam a sötétben majd hirtelen az egyik oszlop mögül megláttam a pisztoly csövének az elejét. Eldobtam a táskám és felemeltem a kezem. 

-Békével jöttem... -mondom egyszerűen bele a hatalmas térbe ami visszhangzott. Egy fekete ruhás vékony alak sétált ki a kezében a fegyverrel. Először hezitáltam majd amikor már csak négy méter lehetett köztünk vettem észre, hogy Klaudia az. Teljesen feketében volt egy számmal nagyobb melegítőben a fején kapucnival a lábán pedig túra bakancsban. Furcsa volt őt így látni, hogy nem volt sminkelve a haja zsírosan a szemeit pedig az erős fekete karikák vették hatalmukba. Klaudia erősen markolta a fegyvert de valahogy vele szemben nem érzetem azt amit Szilvi esetében. Nem féltem tőle. Tudtam, hogy Klaudia nem tud lőni és, hogy még a hangjától is irtózik most még is felém szegezi azt a szart. 

-Kérem a fegyvered! - ordít rám. Lassan kiveszem a bal oldalamból és finoman a földre teszem. 

-Rendben most rúgd ide! - beszél hozzám és közben meg sem mozdul. Teszem amit mond felé rúgom a fegyvert és rögtön a szemével követi is ahogy a fémes króm fegyvererem a töredezett betonon oda csúszik mellé. Nem veszi fel a bal lábával közelebb húzza magához közben rám tartja ugyan úgy a pisztolyt mint eddig. 

-Hol a pénz? - ordít rám. 

-A táskában a szerződéssel együtt. De addig nem kapod meg amíg nem láttam a szállítási naplót... -Klaudia felnevet. 

-Itt most nem te diktálsz Dante hanem én. Ide a táskával aztán eldöntöm, hogy meg-e kapod az a retkes naplót vagy sem. - mondja én pedig kezdem érzeni ahogy lassan az agyamat kezdi elönteni az ideg. Nem szeretem ha sarokba szorítanak főleg nem ha egy nő teszi ezt. Mély lélegezett veszek... 

-Klaudia figyelj...

-Kussolj el és dobd ide a táskát vagy golyót kapsz! Itt neked nem osztottak lapot. - ránézek és két kézzel megmarkolja a pisztolyt és egyenesen arcom irányába tartja. Konkrétan ahogy előre nézek látom a fegyver kimenti nyílását tisztán. Csend telepszik ránk tehát egyedül vagyunk. Megmozdulok és megemelem a táskát és ahogy pár lépést teszek Klaudia felé rám kiabál. 

-Ne szórakozz velem azt mondtam dobd ide az a kurva táskát! - ordít felém és hallom ahogy kibiztosítja a pisztolyt. 

-Csak hallgass meg kérlek...

-NEM! Eleget hallgattalak titeket, téged meg azt az elkényeztettet zsarut. Ígérgettek fűt fát megdugtok kihasználtok aztán basztok az ember fejére. Egyikőtök még meg is ver ha kedve tartja hát a nagy szart... - ordít és látom ahogy megremeg a keze. Nem fog lelőni csak valahogy túl kell járnom az eszén, hogy közelebb férkőzhessek hozzá és elvegyem tőle aztán szépen megmosom ennek az elkényeztet kurvának a fejét. Újfent lépek egy lépést felé. 

-Dante én most nem játszok az életem a tét és nem félek a tiedet kioltani azért, hogy én megléphessek... 

-Elárultál engem. Mért? - ordítok rá ő pedig újfent hisztérikus nevetésbe kezd. 

-Még van pofád megkérdezni tényleg? - eldobom a táskát és elindulok felé. A szemei kikerekednek és rám ordít többször, hogy álljak meg.  Végül az üres gyárépület elcsendesedik és egy hangos durranás hangja visszhangzik a levegőben megtorpanok és ahogy észhez térek realizálom, hogy ez bizony fegyver hangja volt...