Jávorral amint autóba szálltunk teljesen elöntözött az ideg. Szívem szerint torkom szakadtából ordítottam volna mint a sakál. Flórián előtt még is azt éreztem, hogy higgadtságot és nyugodtságot kell mutassak magamon. Nem mintha féltem volna, hogy olyan tettre szánja el magát ami következményeket vonna maga után. Inkább a tudat, hogy még egy napja sem válaszoltam a nagy kardinális kérdésre és már is irányítani akarta az életemet. Ezt pedig határozottan nem tartozott a kedvenc programjaim közé. Az apámnak sem engedtem soha, hogy meg mondja mit és, hogyan tegyek. Flóriánnak persze majd hagyni fogon na azt már nem! Jávor nyugodtan vezetett és a reggeli híreket hallgattuk közben a rádióban. Nekem még  is az motoszkált a fejemben, hogy Dénes érkezése talán  felboríthat mindent. Nem féltem tőle sőt igazából szívem szerint a kis kilencminissel a fejébe küldtem volna egy golyót annak a rohadéknak azok után amit velem tett. Még is türtőztettem magam annak ellenére milyen bosszús is voltam. Tudtam mit kell tennem és nagyon nem fűlött a fogam hozzá.

-Jávor kérlek haza vinnél az apámhoz? - teszem fel hirtelen a semmiből a kérdést. Jávor félig az utat és félig engem néz. Látom az arcán a kételyt és a nem értést a döntésem felett. Viszont kérdés nélkül leindexel a másik sávba és Pestről kifelé menet Buda után vesszük az irányt a Bartos birtokra.

Jó negyven perc után Jávor a ház előtt állítja le az autó motorját. Mély levegőt veszek és várok. Biztos vagyok én ebben? Ahogy kinézek a szélvédőn párt fotóst már is kiszúrok. Na már csak ők hiányoztak az életemből. Jávora pillantok aki egész idő alatt amíg a gondolataim kötöttek el engem figyelt.

-Szilvi...

-NEM! - mondom erélyesen és abban a pillanatban kivágom a kocsi ajtaját. Kiszállok az autóból  Jávor követ és amint a kapuhoz érünk már hallom a fényképező gépek csattogását ahogy elsütik a képeket. Finoman felnézek és egy fiatal fiú rám pillant a fényképező gép felett. Megszeppenve nyitott szájjal engedi le a kamerát a kezében. Igen pontosan ezt akarom, hogy takarodjanak el innen. Mérges vagyok és a haragom most mondhatni kézzel tapintható. Elindulok irányukba és látom a megrökönyödést. A másik kettő fotós is leengedi a kamerát. Megállok a fiatal fiú előtt és a pillantásommal konkrétan felnyársalom.

-Jó reggel Bartosné. - a fiú ennyit mond csak. Mély levegőt veszek és a szemeimet is lehuny. Hallom ahogy Jávor mögöttem közeledik. Mosolyt erőltetek az arcomra.

-Javaslom, hogy takarodjanak el a keretem elől vagy rendőrt hívok. Vagy ami még jobb be perelem magukat ugyanis én nem járultam hozzá a kép készítéshez. Ezzel a személyi jogaimat sértik... - a fiú bele szólna a mondatba de még egy lépést közelebb lépek. Bele álok az arcába.

-AZT MONDTAM TÖRÖLJE KI A KURVA KÉPET ÉS TŰNÉS! - ahogy ordítok mind a három megszeppen. Mosolygok és szép napot kívánok majd a vas kapunk irányába sétálok. Ahogy venném be a kertbe az irányt még hallom a fényképészek pusmogását miszerint milyen otromba vagyok. Hát igen az vagyok. Szombat reggel van és képesek itt ólálkodni még jó, hogy ki kelek magamból. Végig sétálva a kerten érzem magamban az egyre jobban kikívánkozó feszültséget. A bejárati ajtónál megállok és hátra fordulok Jávor irányába. Ránézek ő pedig türelmesen vár arra, hogy mi lesz a következő lépésem.

-Készülj fel. Most magunk leszünk apámmal és ilyenkor elhangzanak olyan dolgok amik nem szépek és nem juthatnak ki a négy fal közül... - nem mondok többet Jávor bólogat és amint beteszem a lábam a régi családi házba és megérzem a levendula illatot. Azonnal összeugrik a gyomrom. Anyám imádta a levendulát minden kozmetikuma levendula olajos volt. Az egész lakás úszott is az illatban és amikor meghalt apa mondhatni parancsba adta, hogy tegyék tele a házat vele. Nem akarta, hogy eltűnjön a megszokott kellemes illat ami édesanyámra emlékeztette. Sok konfliktus volt köztünk anyám élete során, anya rendre megszenvedte apám politikai játszmáit. Mindig is kitartott és lenyelte a békát mert szerette az apámat. Én is ilyen akartam lenni kitartó ez némileg sikerült is, bár a megalkuvásban kudarcot vallottam mindig is. Anyám erre rendre azt mondta, hogy azért történik mert apám vehemens vérmérsékletét örököltem. Ebben láttam relációt mert apám és én soha a büdös életbe nem jöttünk ki egymással rendre betartottunk a másiknak. Beérve apa bejáró nője fogad minket kedvesen üdvözöl én pedig határozottan közlöm a szándékaim. A nő láthatóan megszeppen a nyers stíluson de bólint és elém tárja az információt miszerint az apám a dolgozó szobájában kávézik az emeleten. Jávor és én azonnal a lépcső irányába fordulunk és mély sóhajtások kíséretében próbálok megnyugodni,hogy apámra rá ne borítsam az asztalt az első megszólalássá után. Benyitva a szobába megcsap a dohány és a keserű kotyogós kávé szaga. A lakásnak csak ebben az egy helyiségében lehet dohányozni. Mert anyám így határozott. Régen is tudtam de így hét év elteltével is látom, hogy apám a megszokások rabja. Reggeli nélkül feketén a kávét egy szál cigaretta és a Névszava újság kíséretében indítja a reggelt. Így is volt apám a bőr kanapén keresztbe tett lábbal olvasta az újságot és a jobb kezében füstölgött a cigaretta. A kanapé melletti kis asztalon a hamutál, ezüst cigaretta tartó és a herendi porcelán csésze pihent. Amint közelebb sétáltam sem vett észre így hát megköszörültem a torkom. Apám lassan leengedte az újságot és rám nézett összehúzta a szemöldökét jelezve a nagyon is zavaró a jelenlétem. Beleszított a cigarettába majd elnyomta a kristály hamusba.

-Jó reggelt Szilvia. - ez a mondat egyet jelentett. Rohadtul nem jókor jöttél és azon az ajtón amin bejöttél távozz is. Széles mosolyra húztam a számat és összekulcsoltam a mellemen a kezem.

-Gond van. - mondom határozottan. Apám Jávorra pillant aki mögöttem egy méter távolságra áll hátra tett kézzel mint egy őrző védő és várja a meg felől alkalmat, hogy beszálljon az apával vívott kis játékunkban. Erre nem hiszem, hogy lehetősége lesz de ki tudja hát ha megtud lepni apámmal kapcsolatban.  Apa nem szólal meg csak mereven bámul rám tovább.

-Dénes Budapestre jön a pereskedés miatt. - mondom egyszerűen mert nincs kedvem most mélyebben bele menni és magyarázkodni apámnak.

-Pereskedés? Tudtommal csak elakartok válni hatalmas nagy szégyenedre. Most pedig már ott tartunk, hogy pereskedni is akarsz? Szilvia te minden egyes tetteddel azt akarod elérni, hogy a média rajtún csüngjön? - apám felemeli velem szemben a hangját amin én egyáltalán nem lepődtem meg. Ismerem és tudom az is, hogy bármit is fogok mondani az akkor is az én hibám lesz és úgy lesz beállítva, hogy keresztbe akarok apának tenni. Viszont most egy probléma még is apa tevébe ütközik az, hogy Dénes most nem csak engem fenyeget.

-A helyzet az, hogy gyanúsan Dénes nem csak miattam érkezik ide. Biztosra veszem úgy próbál majd nyomást gyakorolni rám, hogy a válást és a pereskedést bele fogja keverni a kampányba. Azért, hogy ne csak tőle de tőled és mint mindig mástól is kapjam az ívet. Nagyobb nyomást gyakorolva rám, hogy megtörjön... - a mondatom végére sem érek apám már is hümmögni kezd. Jávorra pillant és cuppant egyet a szájával.

-Pákozdy nem hivatalosan menyire tudunk Dénes körmére nézni? - kérdezi egész kulturáltan. Ahhoz képest, hogy engem az előbb a körmeimről cibált le. Jávor pár percig nem szól.

-Nem hivatalosan át lehet világítani nagyjából egy két nap szükséges hozzá. - Jávor egyszerűen válaszol én pedig felé fordulok és hitetlenkedve nézek ár. "NEM HIVATALOSAN" Magyarul kicsit átkacsoltunk gengszter üzemmódba? Mi az amit nem tudok Jávorról még? Mi az ami számára a nem hivatalos kategóriába esik?

-Ha veszélyt jelent a politikai helyzetre meg kell tőle szabadulnunk. Remélhetőleg diszkréten. Az lenne a célszerű ha Révészt is bevonnánk még most. Készen kell állni amire meg lesz minden információ, hogy cselekedni tudjunk. Ez lesz az utolsó, hogy polgármesternek jelöltetem magam és szándékomban áll megnyerni. Nem engedhetjük, hogy egy ilyen kis jöttment szarcsimbók keresztbe tegyen a szándékaiknak. Szilvi te pedig javaslom vedd elő a tököd és nyomd le a kedves férjed. Mert ha nem te is mész a sülyésztőbe utána ha a lányom vagy ha nem. - apa monológja lényegre törő bár nem értem, hogy a "meg kell tőle szabadulnunk" alatt apa mit is ért pontosan. Viszont most az egyszer végre egy állás ponton vagyunk. Az az Dénesnek vesznie kell de sürgősen. Jávor kimegy a szobából és magunkra hagy közben. Apa engem fixíroz én pedig a kis asztalhoz sétálok és elveszek a nyitott cigaretta tartóból egy szálat és rágyújtok. Nem érzem magam feltétlen nyugodtnak de a elsőm kezd lecsillapodni. Megfordulok és végig nézek a szobán. Komor sötét kemény és nehéz fa bútorok azt az érzést keltik bennem amit mindig is látok apán. A komolyságát a keménységét és, hogy teljesen érzéketlen a környezetével szemben. 

-Mi akar Dénes? - a kérdés csendesen érkezik mit egy jó kis nyári zivatar és úgy is csapódik be mit az a bizonyos villám ami a meleg és a hideg levegő találkozásakor hevesen nagyot csattana csendben. Apa felé fordulok aki a mellette lévő karos székre mutat. Hezitálok hiszen gyűlölök együtt lenni apával egy helyiségben lenni sokáig. Annak mindig az a vége, hogy én dühösen távozok a sok ócsárolás miatt. Végül helyet foglalok és keresztbe tett lábakkal hátra dőlök. 

-Igazából mindent amink volt csak nélkülem. - rövid a válaszom és először érzek hónapok óta egy kis fájdalmat a mellkasomba, ahogy ebbe bele gondolok. Dénes csak azt akarja ami a megszokott neki. A házat az autót a munkáját és a normális életét amit eddig élt csak egy zavaró tényező nélkül aki én volnék. 

-Fáj igaz? - összeráncolom a homlokom és gúnyos mosoly szalad végig a számon ahogy apára pillantok. Az arcán még is semmit nem fedezek fel. Azt vártam, hogy egy kis irónia lesz benne hiszen az én hibám minden. Helyette olyan mintha egy szimpla kérdést tettek volna fel amit ebben a házban nem meg szokott. Hiszen itt minden mögött van valami szándék. 

-Mérges vagyok. A fájdalom relatív. - ez a helyes válasz apámnak. Semmi érzelem. Az érzelmektől csak gyenge leszel a gyengék pedig nem jutnak sehova. Ez jól be magoltatta velem minden egyes kilógás miatti pofon után ha sírva fakadtam. 

-Szilvi ez a te harcod és neked kell megívnod én csak a saját részemet küszöbölöm ki. Nem az én dolgom az, hogy megmentsem ez a házasságot... 

-Apa itt már nincs mit megmenteni! Dénes a másik nőt választotta és a gyereküket azzal az élettel amit mi ketten építettünk. Nem leszek harmadik fél vagy épp kirakat feleség, hogy a te a tökéletes kampányodba bele férjek. - apa homlokán a ráncok összeszaladnak de nem mond semmit az előbbi megnyilvánulásomra. Bár minek is mondana bármit is. Ez egy új tény volt számára nem dicsekedtem el vele amikor haza értem, hogy a férjem felcsinált egy másik nő és vele akar lenni nem pedig a meddő feleségével. Hisz ez nekem volt szégyen. Bár itt beigazolódna apám tökéletes elhatározottsága, hogy én tettem tönkre a házasságom ami igaz is. Mivel száraz a méhem. Vajon ha lenne gyerekem Dénes még most is szeretne? Megrázom a fejem és felállok a székből. Elnyomom a cigim a hamusban és csendben szó nélkül az ajtó felé veszem az irányt. Ahogy nyúlnék a kilincsért...

-Szilvi nem a te hibád... - lehunyom  a szemem és nagy levegőt veszek. Igen ezt mondod de már valahogy nem tudom elhinni apa. Azzal kimegyek az ajtón és magára hagyom az apám a megkeseredett dolgozó szobában. Elmegyek az előtérbe és hallom ahogy Jávor veszettül magyaráz a telefonjába és közben hadonászik. Megállok a lépcső felénél és elgondolkozom. Vajon Jávorban mért nem látom azt amit Flóriánban? Sármos férfi erős és magas minden nő erre vágyik. Arról nem is beszélve, hogy intelligens és jó modorú. Talán túl jó fiú lenne nekem? Vagy nincs meg benne az a kihívás ami Flóriánban pedig annyira vonz? A tökéletes nekem már túl nehéz falat és a csak  a problémásra vágyok mert én is az lennék? Megdörzsölöm a halántékom és fura érzés kerít a hatalmába mintha nem is én lennék a testemben. Végül Jávor leteszi a telefont de még pötyög a kijelzőn amikor én már leérek az emeletről. Felém fordul és mosolyog. Én pedig lágyan vissza rá. 

-Fáradtnak tűnsz. Minden rendben? - kérdezi és megint csak elönt a melegség ahogy szokott amikor hozzám beszél. Jól esik, hogy törődik velem.

-Lehet kicsit kimerültem haza vinnél? Jót tenne most egy is egyedül lét meg talán az alvás is. - bólogat és én már is a bejárati ajtó felé veszem az irányt még hangosan elköszönök a bejárónőtől majd átlépem a bejárati ajtó küszöbét és mintha egy mázsás súlyt vettek volna le a vállamról megkönnyebbülök. Amikor pedig meglátom, hogy tiszta az utca és egy újság író vagy fotós sincs a közelben hangosan felsóhajtok. Jávor felnevet ahogy megkerüli az autót.

-Nagyon félelmetes tudsz amúgy lenni. - nevetnem kell a mókás kijelentésen hiszen az évek óta gyülemlő feszültség ami bennem volt most akarna egyszerre kiszakadni és határozottan nem válogatja meg kin csapódik le éppen. Beszállunk a kocsiba és elindulunk. A város kezd éledezni és kezd a forgalom is sűrűsödni. Ahogy pillanatok kezdi az ősz teljesen átvenni az uralmat. Kezd minden egyre narancssárgább és barnább lenni. Nem szeretem az őszt nekem túl komor és valahogy mindig is a halálra emlékezett a természet halálára. Kopár és csupasz lesz utána minden kicsit olyan védtelen. Amitől én rettenetesen rettegtem, hogy én valaha is védtelen legyek és bántani tudjanak. Mit az nap este. Hirtelen akkorát ugrok ahogy Jávor kezét meg érzem a combon. Felé kapom a fejem és teljesen megrémülve nézek rá. 

-Szilvi valami nagyon nincs veled rendben. Látom, hogy kivagy teljesen fordulva magadból ha gondolod tudok egy helyet messze ahol ellehetsz egy ideig. Nem kell neked ez az egész Dante válás és apád féle politika... - leveszem Jávor kezét a combomról és megnyugszom kicsit az előbbi ijedelemből.

-Nem szükséges. Csak rosszabb lenne ha most elmenekülnék kell a pezsgés. Dantétól meg ne félts vannak dolgok amikor két ember ha nem is ismeri egymást de még is valahogy azt érzed, hogy a sors küldte az utadba. - mondom és kicsit érzem, hogy ez a reggel túlont túl is a gondolkodásba megy és a lelkem legmélyebb bugyraiba. 

-Szóval te is maffiózó lesz vagy gyilkos? - kérdezi és közben felnevet. Én is elmosolyodok. 

-És mi van ha már az vagyok?