Beteg, elmezavarodott,lelki sérült ...ilyen jelzőkkel illetnek . Én vagyok az, akitől mindenki távolságot tart. Akitől mindenki tart egy kicsit. Aki más mint a többi . Aki magányra vágyik. Akinek elege van az emberekből ésa hazugságaikból. Hogy mindig én vagyok a rossz, az idegbeteg . Igen én vagyok .Egy idegbeteg . Az emberek tettek ilyenné. Már gyerekkorom óta. A jó emlékeket elfelejtem ,de a rosszak megmaradnak. És csak üldöznek . Ez vagyok én . Egy magányos idegbeteg,aki senkinek sem kell.

Mi is az a magány ? Amikor csak vagy magadnak és nem érzed hogy bárki melletted állna . Mikor átnéznek rajtad és senki sem érezteti veled ,hogy fontos vagy neki. És így is van .
Csak ülsz a szobádban és sírsz....egyedül...és a magány csak fojtogat...és nem tudsz tenni ellenne semmit. De talán már nem is akarsz.

Érezted már te is ezt ?

Hogy nem ért meg senki ? -igen. Biztos.

Ilyenkor az ember nem tudja mit tegyen ,kihez forduljon és nem mond senkinek semmit . Úgysem értenék meg ,ezért eltávolodtunk a barátainktól, csalódunktól. Csak ülünk egyedül a szobánkban és sírunk.
Gondolkodunk hogy vajon kinek számítunk, gondol e ránk valaki.

Nem vágyunk semmi másra, mint magányra, így ellökünk mindenkit magunktól.

Aztán egyedül vagyunk. Mardos az egyedüllét. Csak sírunk.

Mi a francért sírunk?! Mi akartuk ezt!

De már igy jó...

EGYEDÜL