"...Ez a vallomásom neked Tamás. Azért írtam meg ezt a levelet mert tisztában voltam azzal, hogy ennek a helyzetnek amibe keveredtem jó vége nem lehet. Bár menyire is reménykedtem a szép életeben. Abban, hogy normális hétköznapi életet élhessek. A sors nekem nem ez a lapot osztotta. Bele törődtem a sorsba ami rám vár és elfogadtam az életet ami ez után következik. Ha ez most olvasod az azt jelenti, hogy lehet már nem élek. Még is azt akarom, hogy tud talán az egész életemben te voltál az első aki mellet boldognak érzetem magam még ha csak egy röpke pillanatra is. Tudtam, hogy ez a szerelem nem lehet teljes de az érzéseim igazak voltak feléd nem csak hamis üres szavak. Komolyan gondoltam minden mondatomat... Szeretlek akár hol is legyek vagy legyél. Szeretettel Zsófia..."  

Három hónappal később...

"Egyszer minden történetnek véget kell érnie. Jön a vége fő cím és a főhősök boldogan élnek tovább a vásznon kívül. Igen ennek a történetnek is így kéne, hogy vége legyen. Boldogan és romantikusan. Még is itt én még érezek némi kételyt, hogy ez a sztori valahogy nem úgy fog lezáródni ahogy én azt elképzeltem..."

A gardrób szobában igazítottam meg a sminkem utolsó részleteit. A ruha tökéletes a hajam tökéletes de ahogy bele nézek a tükörbe magamat nem látom annak. A golyó ütötte sem ott virít a vállamon. A nyelvemmel végig húzom a fogam helyét a számban. Megtorpanok. Vörös estélyiben állok talpig díszben és még sem érzem magam kényelmesen pedig még a cipőm sem szorít. Nem ezt a lányt akarom látni a tükörben. Nem érzem magamnak ezt a testet. Mi lett velem?

-Zsófi elfogunk késni és akkor Dante biztosra veszem, hogy feldug valamit... - Kornél megjelenik az ajtóban és a tekintetünk találkozik a tükörben. Füttyent egyet és elismerően bólint. Tetszik neki az összkép. Tény és való jól összeraktam. Bár én nem vagyok elégedett cseppet sem de még is örülök legbelül, hogy neki teszik. Hónapok teltek el és az életem a feje tetejére állt mondhatni. Dante kemény kezűen de megtanított mindenre amit tudnom kellet. Most pedig itt állok Kornél gardróbjában talpig díszben. Ahogy rá pillantok az ajtófélfát támasztaj és édesen mosolyog rám. Be kell valljam bármennyire is próbálnék Kornélé lenni teljesen nem megy. Tökéletes udvarias és mindig mellettem áll bármi is legyen. Segített a legnehezebb hetekben mellettem maradt amikor beteg lettem és most engem kémlel. Annyira szeretnék szerelmes lenni belé de csak is szeretett érzek mély igazi szerelmet talán sosem fogok. Mély levegőt veszek és felé fordulok.

-Ha támasztod a falt Dante tényleg annál dugónak fogja rajtad használni a whiskys üveg dugóját... -mondom már nevetve. Felveszem a székről a szövet kabátomat és a táskámat. Kornél felé sétálok és várom, hogy meginduljon a földszintre.

-Gyönyörű vagy. - a kéj minden árnyalatát ki hallani a hangjából. Szeretem amikor ilyen kis pajzán. Még is mit tehetnék nem tudom ellen állni neki. Közelebb lépek és végig simítok a mellkasán. Három hete, hogy átköltöztem a Szabóból ide. Ritával madarat lehetett volna fogatni örömében. Nekem még is kételyeim voltak ezzel kapcsolatban. Nem feküdünk le Kornéllal még egy csók sem csattant el köztünk még is együtt töltöttük a legtöbb időt. Együtt aludtunk. Vonzotta a testem és éhes voltam oda lent Kornél még is rendre utasított, hogy legyek türelmes és adjak ennek az egésznek időt. Rettenetesen reménykedtem, hogy igaza lesz. Akartam, hogy igaza legyen hiszen megérdemelte. A szánk már szinte összeért amikor ellépet mellőlem.

-Mennünk kell. - próbál rettenetesen szigorúnak látszani a szája még is mosolyog. Megforgatom a szemem és elindulok utána. Ahogy leérünk bele bújok a kabátba. A nyárnak vége és ez határozottan az időjáráson is meglátszott. A forró nyarat hideg esős ősz vette hatalmába. A levegő leült bár az én égtájamon csak most kezdet igazán izzani a levegő.

-Rita éjjel jövünk valószínű ne várj meg bennünket feküdj nyugodtan le. - lépek a nőhöz akit már mondatni az anyámnak tekintettem. Rita a konyha ajtóban ácsorgott. Szorosan megölettük egymást és megkért, hogy vigyázzak magamra. Adtam egy puszit a homlokára és már sétáltam is ki az utcára az autóhoz. Beszálltam Kornél mellé és már indultuk is a Szabóba. Az út eseménytelenül telt mint mindig a rádiót hallgattuk néha rettenetesen frusztrált. Mintha kiöregedett házasok lennék akiknek már nincs mit mondaniuk egymásnak. Amint megérkezünk a kapuhoz, hogy be tudjunk parkolni az udvarra fellélegzek. A kínos perceknek annyi és jöhet a munka szórakozással keverve. Kornél leparkol de még mielőtt kiszállhatnék ráteszi a combomra a kezét.

-Szeretnék majd veled az este végén beszélni. - tapintható a feszültség. Baj lenne. Nem arról már biztos, hogy tudnék. Bólintok és mosolygok. Ő is mosolyog majd megsimogatja az arcomat. Kiszállunk a kocsiból egyenes be sétálunk és a nagyteremben ketté válunk Kornél az irodába én pedig meg keresem a mi kis bajkeverőnket. Dante és én a három hónap alatt egészen összenőttük. Rengeteget beszélgetünk és rá jöttem, hogy nem is az igazi arcát látjuk néha bár ezt senkinek nem mondtam el. Sorstársak voltuk ahogy mondta két igazán megtört lélek. Az emeletre haladva meglátom a kis bagázst. Ria önfeledten kacag János és Lotti társáságában. Botond és Balázs pedig mint mindig több nővel veszi körbe magát mit amivel elbírna. A nagy irodába menet viszont bele ütközök egy nagyon ismerős arcba. Azokat a fekete szemeket soha sem fogom elfelejteni arról az éjszakáról.

-Zsófi örülök, hogy újra látom. - üdvözöl én pedig mosolyt erőltetek az arcomra. Dolgom lenne, viszont Dante a lelkemre kötötte, hogy itt minden férfi nagy figyelmet igényel. Kellenek a támogatok és ezért muszáj segget nyalni. Lásuk be nő vagyok szóval nem egyszerűbb és kötelező.

-Bármennyire is nagy az örömöm, hogy újra látom sajnos még mindig nem jöttem rá, hogy kit is tisztelhetek a társaságomban. - hánynom kell magamtól annyira nyájas vagyok és körmön font. A férfi felnevet.

-Igen sajnos nem volt időm a múltkor bemutatkozni. Pákozdy Jávor szolgálatára hölgyem. - azzal a kezemért nyúl és megcsókolja a kézfejem. Teljesen hideged hagy ez a pasas.

-Hallom igazán nagy eredmény ért el a rendőr barátunk hallotta, hogy kapitány lett hát ez mesés. - az elemebe vág pontosan tudja, hogy tegye az embert idegbe. Nagyot sóhajtok és láthatóan feltűnik neki, hogy feszengek és a mosolyom is lefagyott végleg. Mivel Tamás gondolatára a szívem minden egyes percben darabokra hullik.

-Nyugalom kislány én barát vagyok nem ellenség. - megsimogatja a vállam és rögtön el is veszi a kezét. Felpillantok és megértést látok a szemében. Talán rosszul ítéltem volna meg? Elővesz egy borítékot a zakója belső zsebéből. Átnyújtja és ahogy elveszem a teljes nevem virít a fehér borítékon. Már fordítanám meg és nyitnám fel amikor rá teszi a kézét az enyémre és közelebb hajol a szája pont a fülemnél van.

-Én nem bontanám itt ki. A kedves barát üzent meg kért, hogy adjam ezt át. - puszit nyom az arcomra én pedig rögtön a táskámba gyűröm a borítékot. Ugyanis társaságunk akadt.

-Jávor el a kezekkel ettől az istennőtől. - poénkodik Dante de én egyszerűen még mindig sokkos állapotban vagyok. A két férfi kezet ráz és beszélni kezdenek. Én pedig próbálom magam összekaparni. A levél mit jelentsen ez az egész? Mért pont most mikor már kezdtem felépülni? Bocsánatot kérek a két férfitól és az irodába sietek. Beérve ledobom a táskám és a kabátom és azonnal az italos szekrényhez rohanok. Kapásból három felest lehúzok.

-Töltenél nekem is? - megugrok a hangra és azonnal Dante felé fordulok.

-Jézus úgy nézel ki mint aki kísértett látott fal fehér vagy. Minden rendben? - valahogy úgy egy rettenetes kísértettet. Sóhajtok megdörzsölöm az arcom és mosolyogva bólogatok.

-Jávor kicsit pofátlan. - mondom szárason és kitöltök két whiskyt. A kanapéhoz sétálva átnyújtom Danténak aki a karosszékben már a szivarját készíti elő. Elfogadja én pedig lehuppanok a bőr kanapéra. Ahogy végig nézem a szobát póker meccs lehetett mert mindenhol szanaszét zsetonok vannak a földön. Dante felcsapja a fém öngyújtó fedelét és hosszasan a szivarhoz tartja feltűnik hogy megint véresek az ujjpercei.

-Kemény menet volt? - teszem fel egyszerűen a kérdést. Dante megforgatja a szemét.

-Valaki nem tud veszíteni. - felnevetek és bele kortyolok az italba.

-Ha már itt tartunk van egy rossz hírem. Az anyám ide utazik. - felemelem a szemöldököm. Ugyanis nem értem ez mért rossz hír. Amit eddig meg tudtam Szigeti Rózsáról az az, hogy ez igazi olasz donna. Dante szerint rettenetes és nem érti, hogy az apja mért vette feleségül. Kornél szerit pedig igazi vérbeli anya tigris aki mindet megtesz a gyermekeiért. Annyira szörnyű még sem lehet.

-Készülj fel kikritizálni fog mindent. Főleg téged mert puncid van. Anya nem bízik azokban akiknek puncijuk van. Potenciális célpont leszel ezt garantálom. - Dante feszült és ez nevetésre kényszerít. A nagy pesti maffiózó akit az anyja megrémít. Felkacagok.

-Annyira csak nem vészes. - mondom és próbálom oldani a benne lévő feszültséget.

-Rendben mit szolnál ha most ilyen túl zsúfoltan behoznák egy éhes vad oroszlánt a Szabóba? - a kérdés irreális de tetszik megvonom a vállam jelezve, hogy nem tudom.

-Na látod egy hét múlva meg tudjuk. - újra felnevetek. Ekkor kopognak az ajtón. Kornél lép be. Ez egy jelzés, hogy kellek.

-Dante folytatjuk ígérem de várnak a lányok. - válaszolok és a poharat a dohányzó asztalra teszem. Felkelek és már kint is vagyok a folyóson. Nagyából a probléma elhárítása negyven percembe telik és két agyvérzésbe. Az egyik lány túl tolta a kokaint és bekomált. Szerencsére vagy inkább szerencsétlenségemre vannak olyan lányok az adott emeleten akik tudják mit kell ilyen esetben tenni. Úgy, hogy a kis madárkát összeszedtük a vendéget kárpótoltuk két igen tüzes szőkével. Felvittük a lakásba és roham tempóban hívtam a Szabó orvosát és a lányokat, hogy figyeljenek. Én pedig vártam. Amit az orvos megérkezett rá állítottam valakit, hogy tegyen jelentést amit vége a dolognak ugyanis én visszavonulok.

Az alsó irodába érve rájöttem, hogy Kornélnak dolga akadt. Beültem a székbe és kivettem a borítékot a táskából. Az asztalról elvettem a boríték nyitott és felvágtam. Hezitáltam. Mély levegőt vettem és kivettem a benne lévő levelet. Kihajtottam és megláttam a kézzel körmölt levet.                                                                     

"Szeretett Zsófim... Nem tudom, hogy el-e újt valaha is ez a levél hozzád. Még is legbelül reménykedem. Tudnod kell, hogy nem léphetek veled kapcsolatba túl sok forognak kockán. Számodra és számomra is. Annyira reménykedek, hogy ezt megérted. Nem felejtettel el hidd el nekem minden nap amit nélküled töltök kin szenvedés. Nem vagyok a szavak embere ezt te is pontosan jól tudod. Viszont azt tudnod kell bármit feláldoznék érted. Így megígérem neked addig nem nyugszom míg ki nem szabadítalak a fényes arany kalitkádból kis csalogányom. Megbosszulom azt a férget aki elválasztott minket és újra a karjaimba zárhassalak. A hiányod zaklatottá tesz és eszelőssé. Mindenhol téged kereslek de sehol sem talállak. Tarts ki és szeres tovább ha még tudsz... Örök hűséggel Békés Tamás..." 

A levél láttán most örülnöm kellene. Hiszen nem felejtett el és szeret engem. Még is a szerelem és a vágyódás helyett kétséget és aggodalom fog el. Tamás nem fogja abba hagyni addig amíg Kornél és Dante börtönbe nem kerül vagy olyan helyre mint Iván. Bármennyire is húz a szívem meg kell védenem őket és most már magamat is. Felkelek és az ital szekrényről leveszem a legolcsóbb lőrét. Keresek egy öngyújtót és a levéllel a kezemben kisétálok az udvarra. A parti még keményen zajlik bent. A tömbházból hallani ahogy a nyögések hangja kiszűrődik bármennyire is hangos a zene. Oda sétálok egy egyik fém hordóhoz és az olcsó italt bele öntöm. Majd az öngyújtót bele dobom. A tűz fellobban. A derekamon végig siklik egy kéz és megérzem a mentás parfümöt. Kornél irányába fordulok. A szemebe néz és látom rajta, hogy nem boldog. Elővesz egy nagy borítékot és átnyújtja. Feltépem sietősen és kihúzom belőle a papírt. Elkerekedik a szemem. Új személy azonosság. Okmányok és anya könyvi kivonat. Kornél felé fordulok aki csak a tüzet bámulja.

-Tegnap hozta be Oszkár. A régi lakásodnál volt Kati néni megőrizte neked. Tőle jött igaz? - ahogy Kornél rám mered összezavarodok. Ha nem Dante és Kornél műve ami a kezemben van akkor... Tamás. Az ég szerelmére.

-Zsófi figyelj... Tudom döntöttél de meggondolhatod magad. Ez a boríték megváltoztat mindent. Menny külföldre és kezd új életet. Kezdj új életet vele... - Kornél újra elkapja a tekintetét. Én viszont a szabad kezemmel az álla alá nyúlok és magam felé fordítom. Mennyivel egyszerűbb lenne igent mondani és itt hagyni mindent.

-Nézz rám. Egy éve lassan, hogy úgy döntöttem vége az elnyomásos életemnek. Vonatra szálltam az első adandó alkalommal és elmenekültem... - Kornél végig a szemebe néz én pedig megsimítom a borostás arcát. - ...Egész életemben menekültem. Most viszont azt érzem itt a helyem itt vagyok otthon. A Szabóban a lányokkal és veled és Flóriánnal. Nekem jelenleg ennél több nem kell... - megszólalna de ráteszem az ujjam a szájára.

-Bármi is legyen ennek a vége most kitartok és végig viszem ha bele döglök is... - ahogy kimondom kihajtom Tamás levelét a borítékra teszem és egy az egybe bedobom a tűzbe. Figyelem ahogy az új életem Tamással karöltve hamuvá ég. Még sem fáj mert igaz amit mondtam. Végre tudom hol a helyem és ezt nem hagyhatom itt holmi kislányos románcért. Kornél felé fordulok aki az égő papira mered. Magam felé fordítom és lágyan mosolygok rá.

-Most már meg csókolhatlak? - kérdezem ő pedig bele csókol a kezembe. Közelebb húz és az ajkunk összeér...

"...Ahogy mondtam a történet egyszer véget ér. Most láthatóan megvan a boldogan éltek míg meg nem haltak. Arról nem is beszélve, hogy a lány végül jól döntött és a szép herceget választotta. És ezt még is ma ki veszi be de őszintén? Ennek a történetnek még korán sincs vége. Azért mert ennek a sztorinak nem ez a vége..."