Lodo szemszöge.

Amíg a halál el nem választ- Ismételte meg Diego az utolsó mondatot, én pedig sírva a vállára hajtottam a fejemet. Ez túl sok volt nekem. Nem is tudom, mi lett volna, ha Diego nem talál rám. A férjem, végig simította a kezét az oldalamon, mire akaratlanul is felnevettem.

- Na végre, tudtam, hogy ezzel mosolyt csalhatok majd az arcodra kedvesem.

- Már azzal is mosolyt csal rá, hogy egyszerűen csak mellettem vagy. Melletted érzem, csak biztonságban magamat. Tudom, hogy te soha nem akarnád azt, hogy szenvednem kellene.

- Szerintem, neked most az lenne a legjobb, ha hazamennél pihenni, én meg majd délután otthon leszek oké?

- Igen jó ölte, de azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek- Mondtam neki és megöleltem. Az ölelése, mindig gyógyír a szívemnek. Tudom, hogy rá mindig számíthatok. Rám terítette a kabátját, és kikísért a kocsihoz. Anya már bent ült, és várt rám. Én beszálltam a kocsiba, nyomtam egy puszit az arcára és elindultam anyával haza. Az út borzasztó volt. Egész idő alatt émelygett a gyomrom és szörnyen zúgott a fejem. Az idő sem segített túl sokat. Folyamatosan esett és egy percre sem akart abba maradni. Miután megérkeztem, a szobámba akartam futni, de anya megállított.
- Kicsim, mi lenne ha beszélgetnénk.
- Nem akarok, csak magamra zárni az ajtót, és biztonságban tudni magamat. Nem értem, miért akar mindenki bántani engem anya. Komolyan ki vagyok szolgáltatva Diegonak, ha ő nem lenne, akkor már ki tudja mit műveltek volna velem. Úgy érzem, kihasználom őt anya. Mindent meg tesz nekem én meg folyamatosan, csak problémákat okozok neki.

- Kincsem, csak egy anyai jó tanács: Becsüld őt meg, mert ha megteszed, akkor az egész életetek harmonikus és boldog lesz.
- Köszönöm anya, de most inkább felmegyek a szobámba- Mondtam és kettesével szelve a lépcsőfokokat, a szobámba siettem. Magamra  zártam az ajtót, és zokogva öltem az ajtónak. Borzasztó bűntudatom volt. Úgy érzem, kihasználom, a férjem szeretetét. Ő mindig segít nekem, én meg folyamatosan, csak bajba kerülök. Azon gondolkodtam, hogy mi értelme így az életemnek? Nem is érdemlem meg Diegot. Kiültem, az ablakba és azon gondolkodtam, hogy mit kellene most tennem. Talán az lesz a legjobb, ha feladnám az életemet? Vagy harcolnák azért, hogy minden újra jó lehessen? Fogalmam sem volt róla, mi lehet a helyes döntés. Az ágyra huppantam, és szépen lassan elnyomott az álom. Ám ez a pihenés nem tartott sokáig, hiszen az álmomban, minden rossz ami velem történt, lepergett előttem. Kezdve azzal, mikor Diego Tini és Mechi, már az első napomon megaláztak, egészen a mai napi eseményég. Kiabálva ébredtem fel, mikor megláttam magam mellett Diegot. Nem szóltam semmit, csak reflexszerűen a karjába vetettem magamat.
- Drágám csak, hogy felébredtél. Már azt hittem, valami baj van.
- Kérlek, törölj ki belőlem minden rossz emléket, mert nem bírom már ezt- A könnyek, csak úgy potyogtak a szememből, miközben a férjem vállára hajtottam a fejemet.
- Ne sírj, inkább nyugodj meg tudod hogy utálom, amikor szomorú vagy.
Nem értem, hogyan lehetsz mindig ilyen nyugodt, és nem kiabálod le a fejemet.
- Mert szeretlek te buta. A feleségem vagy, és úgy szeretlek, ahogy vagy. Jaj, Lodo már annyiszor megbántottalak, de te mindig újabb esélyeket adtál nekem, és ezért nagyon hálás vagyok.
- Várj, te vagy hálás nekem? Nekem kéne hálásnak lennem, amiért elviseled a hisztijeimet és mindig kiállsz értem, bármiről legyen szó.
- Emlékszel, mikor a katonaságban voltam?
- Igen, jól emlékszem rá.
- Az egyik éjjel, nem tudtam aludni és rád gondoltam. Arra, hogy már az első napodon is bántottalak. Aztán, fordult a kocka, és én lettem, az aki egyedül érezte magát. Azért volt, mert féltem a visszautasításodtól. De te megnyitottad nekem a szívedet és elfogadtál olyannak amilyen voltam. Én viszont csak csalódást okoztam neked. Azt is megértettem volna, ha nem bocsátottál volna meg nekem. De ott azon az éjjelen megesküdtem magamnak, hogy kerül amibe kerül, de megvédem a szerelmünket és nem fogom megengedni senkinek sem, hogy bántson téged.
- Ha tudnád milyen jól esik ezt most hallani. Te mindig képes vagy arra, hogy mosolyt csalj az arcomra. Erre csakis te vagy képes, senki más- Mondtam neki és egy rövid csókot nyomtam a szájára.