Ruggero szemszöge.

Amit, Mechi mondott nekem, teljesen lesokkolt. Szóval el fog költözni? Vajon miattam megy el, vagy valami más oka lehetett? Ezer kérdés kavargott a fejemben. Ott állt előttem, lesütött szemekkel, mire én csak magához öleltem.

- Nem lesz semmi baj, együtt majd megoldjuk - suttogtam a fülébe.

- Ruggero, te nem fogod fel, azt amit mondtam neked?

- De, de hidd el, hogy majd én segítek, ha kell a legfelsőbb bírósághoz is elmegyek, ha kell azért hogy maradj. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdenék nélküled Mechi. Ha kell, majd veled megyek, de nm fogom megengedni, hogy itt hagyj egyedül.
- Ruggero, én teljes szívemből szeretlek, de az apámnak szüksége van arra a munkára.

- Képtelen vagyok elhinni, hogy csak úgy képes lennél itt hagyni engem. De meg kell értenem, még ha bele halok akkor is- mondtam neki, és kisétáltam a szobából.

Képtelen voltam tovább ott maradni. Olyan hülye voltam, mikor becsaptam őt. Gyötört a bűntudat, ráadásul, a húgom is teljesen a padlón van. Az orvosoknak, alig sikerült őt lenyugtatnia. Szerencse, hogy Diego ott van mellette, különben belebolondulna, hogy elvesztette a gyerekét. Átsétáltam, a folyosón, egyenesen Lodo kórterméhez. Képtelen voltam bemenni. Nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy padlón vagyok, mert attól csak még rosszabbul érezné magát. Ezért inkább leültem egy székre, épp Cande mellé.
- Jobban van már?- kérdeztem tőle.
- Most alszik, Diego el sem mozdul mellőle. De veled mi van, mi történt közted és Mechi között?
- Elköltözik. A jövőhéten, Madridba megy és nem is jön vissza soha.
- Miket beszélsz? Csak úgy elmegy, és nekünk nem is szól róla?
- Azt mondta, hogy Lodo állapota miatt, inkább nem szól róla. Jól teszi, most mindenki ki van bukva, nem hiányzik még ez is. Szerinted most mit csináljak?
- Először is nyugodj meg. Másodszor, ha szereted, ne hagyd, hogy elmenjen. Küzdened kell érte.
- Köszönöm, te mindig tudod, hogyan vidíts fel- mondtam neki, és jó szorosan megöleltem. Hihetetlen, hogy képes lettem volna beletörődni abba, hogy elmegy és nem is jön vissza. Most már tudom, hogy küzdenem kell érte, ha azt akarom. hogy ne menjen sehova. Szeretem őt, és szükségem van arra, hogy itt legyen velem. Pláne most, hogy a húgom ilyen rossz állapotban van.

Diego szemszöge.

Csak feküdtem, az ágyon, és néztem a feleségemet, aki az igazak álmát aludta. Gyengén megsimogattam az arcát, mire ő egy kicsit összerezzent. Olyan rossz így látnom őt. Ennyire összetörten. Nem elég az, hogy Mia eltűnt, és azóta sem akadtunk a nyomára, de most még ez is. Félek, hogy ez az egész kihat a kapcsolatunkra is, ezt pedig nem akarom. Szeretném, ha hibásnak érezné magát, hiszen nem ő tehet arról ami történt. A dolgok, néha csak úgy magától történnek, anélkül, hogy felfognánk őket. Csak feküdtem, és azon gondolkodtam, hogy mi történhetett? Hiszen olyan boldogok voltunk, miért pont velünk történik minden rossz? Kikeltem az ágyból, és megláttam, hogy Lodo is ébredezni kezd. Gyorsan oda is mentem hozzá, hogy megnézzem, hogy van.

- Drágám, jobban érzed magad?- Mikor nem válaszolt aggódni kezdtem.

- Lodo, jól vagy?- Ismételtem meg a kérdésemet.

- Szerinted úgy nézek ki, mint aki annyira jól lenne? Hogyan kérdezhetsz ilyet, mikor tudod mennyire rosszul vagyok. Nem is értem, hogy mersz tőlem ilyet kérdezni.

- Ne haragudj, tudom, hogy mennyire rosszul vagy, de szeretném, ha egy kicsit megnyugodnál, mert ezzel nem mész semmire. csak emésztenéd magad.

- Szépen megkérlek, ne parancsolgass nekem. Te is tudhatnád milyen érzés ez. Először elveszítjük a lányunkat, utána meg ez is. Mikor lesz már vége ennek?- kérdezte könnybe lábadt szemekkel.

- Hidd el nekem, hamarabb vége lesz, mint hinnéd. Én itt leszek neked és segíteni fogok, hogy jobban legyél. Ne gondolj erre, ki kell verned ezt a fejedből, ha nem akarsz még jobban szenvedni.

- Diego, amióta együtt vagyunk, mindketten csak szenvedünk.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Azt, hogy szeretnék elválni tőled.