Lodo szemszöge.

Másnap, már reggel nyolckor bent voltunk a stúdióba.  Sergionak, volt valami fontos bejelenteni valója. Miát is bevittük, mert mostanság nagyon nyűgös, ha Diego vagy én nem vagyunk vele.
- Na jó srácok, vázolnám a mai napi programot: Először is, elmegyünk egy sajtótájékoztatóra utána kaptok egy kis szünetet, és a napot egy koncerttel fogjuk zárni.
- Na jó és Lodoval mi lesz? Terhesen nem állhat ki a színpadra- Kérdezte Alba.
- Majd Cande fogja őt helyettesíteni, remélem nem baj Lodo.
- Nem dehogy is baj- Feleltem kicsit csalódottan. Nagyon szerettem volna én is énekelni, de tudom, hogy az állapotom miatt, jobb ha bele sem kezdek. Inkább csöndben maradtam, és leültem Damien mellé.
- Hé miért vagy ennyire szótlan?- kérdezte tőlem és a kezét gyengén végigsimította, az enyémen.
- Nem esik jól, hogy Sergio lecserélt. Tudom, hogy vigyázni akar rám, de akkor is.

- Ne aggódj, Sergio úgysem fog tudni sokáig hanyagolni téged.
- Köszönöm, hogy itt vagy. Te legalább tudod, hogy mire van szükségem- Mondtam, mikor éreztem, hogy a kicsi rúgott egyet. Erre fogtam Damien kezét, és a hasamra helyeztem. Ő csak halványan mosolygott, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Remélem, egyszer majd nekem is lesz gyerekem- Sóhajtott fel.
- Nyugodj meg, biztos vagyok benne, hogy megtalálod a számára a tökéletes nőt- Feleltem, mire Alba is megérkezett. Damien elnézést kérve, ott hagyott minket, így én kettesben maradtam a barátnőmmel.
- Mi van közted és Damien között mi?
- Semmi, ő csak a barátom, de nincsen köztünk több. Alba, ne kezd te is, Mechi már egyszer lehordott miatta, e neki is elmagyaráztam, hogy én és Damien csak barátok vagyunk.
- Hiszek neked, de mennünk kéne, mert soha nem fogunk odaérni- Tényleg igaza  volt. Ha nem akartunk elkésni, időben el kellett indulnunk. Én természetesen a férjemmel és Miával utaztam együtt. Nagy volt a csend, mikor Diego megszólalt.
- Drágám, nagyon csendes vagy, van valami baj amiről tudnom kéne?
- Nem semmi baj nincsen, csak kicsit kimerült vagyok.
- Nem hiszek neked. Az a baj, hogy Cande helyettesít téged?
- Igen nagyon bánt. Cande a barátnőm, de nagyon rosszul esik, hogy Sergio keresett helyettem mást.

- Édesem, én melletted állok, de te is tudod, hogy fontos az, hogy pihenhess és ez így nem fog sikerülni.
- Nem értesz meg engem- Mondtam és kiszálltam a kocsiból- Szabad utat engedtem a könnyeimnek. A hideg szél, csak úgy csípte az arcomat, de ez sem érdekelt. Fogtam magam, és elszaladtam. Nem akartam beszélni sem Diegoval, sem mással. Ekkor csörgött a mobilom, és az anyámat jelezte.
- Szia anya mi történt?- kérdeztem szipogva.
- Kicsim, az apád barátnője Brenda elvesztette a gyerekét, és az apád most látni szeretne téged- Na már csak ez hiányzott. Minek kellek én oda? Nem volt elég az, hogy apa elvette tőlem a lányomat, én meg miatta el akartam válni Diegotol. De mivel mégis csak az apám, beleegyeztem, hogy oda megyek. Hívtam egy taxit, beszálltam és egyenesen a kórházba mentem. Megkerestem Brenda kórtermét, és bekopogtam.
- Gyere csak be kicsim!- hallatszott, bentről apa mély hangja.
- Sziasztok, remélem nem zavartalak meg titeket. Brenda sajnálom, ami veled történt- mondtam lesütött szemekkel.
- Nyugodj meg Lodo, tudom, hogy nem nagyon kedvelsz, de remélem változni fog a kapcsolatunk- mosolygott rám, nekem pedig egy kicsit jobb kedvem lett tőle. Ott maradtam, hogy kicsit beszélgethessünk, mikor egy nyilalló érzés áramlott a hasamban. Már előre tudtam, hogy mi jelenhet ez, még pedig azt, hogy a mai napon megszületik a gyerekünk.
- Apa, hívj egy orvost most azonnal!- kiabáltam rá.
- Miért kincsem mi történt?
- Meg fog születni a pici apa, siess már!- ordítoztam, és próbáltam elérni Diegot.

Diego szemszöge.

Otthon voltam, és majdnem szét robbant a fejem az idegességtől. Már mindenkit felhívtam, hogy nem tudják e hol  van Lodo. Mia csendben játszott a lábamnál, mire én felkaptam és magamhoz öleltem.

- Apuci, mikoj jön haza anyu?- kérdezte, könnybe lábadt szemekkel.

- Ne aggódj, nemsokára itthon lesz.- Ekkor csörgött a mobilom, én pedig felvettem.

- Drágám, siess be a kórházba, meg fog születni a kicsi!- zokogott a felesége a telefonba, mire én felkaptam Miát és már rohantam is a kórházba. Út közben a srácokat is értesítettem, ezért már mindenki tűkön ült, mikor megérkeztem. Én fogtam Mechit és berángattam, Lodo termébe.

- Diego csak, hogy megjöttél, azt hittem nem is jössz el.

- Drágám nyugodj meg, nemsokára megszületik- Csitítgattam, de sajnos sikertelenül.

- Kislány, nyugodj meg, mi lenne ha énekelnénk neki, hátha hamarabb megszületik?- Kérdezte Mechi, mire Lodo aprókat bólintott a fejével. Vettek egy nagy levegőt, és belekezdtek egy dalba, mait Mechi írt Lodonak, mikor Madridban volt.

"Kinyitom a szívem neked, 
a fény erősebbé válik bennem, 
amikor úgy érzed, 

többet tudnál adni, a függöny fölemelkedik, 
és az álom elkezdődik."

A hangjuk, az egész szobát betöltötte. Lodo lassan megnyugodott, és egy lélegzet vétellel később, meg is született a fiunk. Lodo arca falfehér volt, de a mosolya a régi volt.

- Szerelmem, miért nem sír fel?- kérdezte tőlem alig hallhatóan.

- Mert elvitték, hogy rendbe szedjék neked- Mondtam neki, és egy puszit nyomtam a homlokára. Akkor láttam mg először a fiamat. A csillogó barna szemeivel aprókat pislogott. Ahogy rá néztem, mintha magamat láttam volna. Az arcom vonásai, tisztán visszatükröződtek a fiam arcára. Ahogy a karomban fogtam őt, vissza gondoltam arra a pillanatra, mikor Mia megszületett. Sajnos Lodo, nem láthatta, ahogy megszületik, mert rosszul lett a szülés után. Odasétáltam a feleségem ágyához, aki az igazak a álmát aludta. Clara behozta nekem Miát, aki úgy aludt, akár a bunda. Megfogtam, a kicsit, akinek végül a Rodrigo nevet adtuk, és Lodo mellé fektettem. Miát, a karomba kaptam, és a Lodo melletti kanapéra feküdtem vele. A kezemet, összekulcsoltam Lodo kezével, és végül, halkan egy új dalt kezdtem énekelni neki.

"Te vagy amire szükségem van.
És nem találom a módját hogy is mondjam
Hogy fényt adsz az életemnek
Mióta megláttalak"