Lodo szemszöge.

Ma ismételten korán kellett kelnünk. Gyorsan felöltöztem,megcsináltam a hajamat,majd kivettem a lányomat az ágyából.A karomba vettem,és néztem ahogyan lassan kinyitja,a szemeit. Olyan mint egy igazi angyal.Annyira édes és ártatlan, még semmit sem ért a világból. Lesétáltam vele a lépcsőn,egyenesen a konyhába. Diego is lent volt mát,éppen kávézott.
- Jó reggelt drágám-köszöntem és egy csókot nyomtam a szájára.
- Jó reggelt neked is szépségem,látom már nem vagytok fáradtak.
- Nem apuci már nem vagyunk azok -mondtam és egy puszit nyomtam, a kislányom arcára.
- Már megcsináltam a reggeliteket, remélem nem baj.
- Dehogy baj szerelmem, így is hulla fáradt vagyok-sóhajtottam fel

- Mi történt? Rosszul aludtál?
- Diego,attól félek,ma valami rossz fog történni,amire nem vagyunk felkészülve.
- De hát mi rossz történhetne, amíg együtt vagyunk?
- Nem tudom,de nagyon félek-mondtam neki,és átöleltem. Az ölelése,mindig megnyugtat,még akkor is ha rosszul érzem magamat. Ő legjobb férj és apa a világon,senkire se cserélném le. Miután befejeztük a reggelit,elindultunk a munkába. Ruggero mondta,hogy ne várjuk meg,ma Mechivel megy be dolgozni. Remélem végre kibékülnek,bár a bátyám még mindig nem emlékszik rá. Az útközben,végig görcsben volt a gyomrom.Félek valami történni fog ma,valami nagyon rossz. Mikor megérkeztünk,Diego leparkolt a kocsival,én pedig egyenesen, a csajokhoz mentem. Szerencsére, a nagyteremben, meg is találtam őket.
- Ja,lányok el sem tudjátok képzelni,hogy érzem most magam.
- De hát mi a baj Lodo?-kérdezte Tini
- Nem tudom,de félek,hogy ma valami rossz fog történni-szomorkodtam.
- Ne már Lodo,biztos csak egy rossz megérzés, ne vedd komolyan -mondta Alba
- Igazatok van lányok,nem szabad ezzel foglalkoznom- mondtam és megöleltem őket.
Ezek után,úgy döntöttünk,egy kis páros pikniket tartunk. Felhívtuk a srácokat és elindultunk. Maca és Damien is velünk jött, hiszen már ők is a csapatunk tagjai. Helyszínnek a közeli parkot választottuk,majd egy árnyékos fánál,letelepedtünk. Rengeteget beszélgettünk és szóba került az is,hogy a Violetta után,ki mivel szeretne foglalkozni. Az biztos,hogy továbbra is tartani fogjuk a kapcsolatot. Ezután, elfogyasztottuk a szendvicseket,és úgy döntöttünk,éneklünk is valamit. A választásunk,a Hoy somos mas című dalra esett. Szuper volt elénekelni a szabadban.
A gyomrom,még mindig görcsben volt,amit próbáltam nem kimutatni a srácok előtt,de szörnyen ideges voltam, ezért kicsit eltávolodtam tőlük,hogy ne zavarja őket.

- Szerelmem mi a baj? Rosszul vagy-kérdezte Diego aggódva.

- Nem dehogyis,csak nagyon félek,hogy valami rossz történt.

- Szerelmem ameddig itt vagyok,nem történhet semmi rossz-mondta és a hajamba puszilt.Ettől kicsit jobb kedvem lett,bár még mindig féltem,hogy rossz fog történni.Már este volt,mikor úgy döntöttünk hazamegyünk.Ám ekkor megjelent az anyám halál sápadt arccal és vörösre sírt szemekkel.

- Anyu mi történt?-kérdezte tőle Ruggero

- Kislányom,én annyira sajnálom nem akartam-mondta és átölelt.

- Anyu mond el mi történt!-kértem őt aggódva.

- Mia eltűnt,elrabolták-ekkor mintha minden megfagyott volna.A srácokra néztem,akik mind ledöbbenve bámultak maguk elé.Én csak szótlanul meredtem magam elé

- Szerelmem,nyugodj meg kérlek-mondta sápadt arccal Diego,én pedig éreztem,hogy elvesztem az uralmat a testem felett.Ekkor már csak apró foltokat láttam,aztán a szemeim lecsukódtak.